ápr. 8., kedd, 9:30. Fáákk. Már csak egy hét.

furcsa. például a hajam. meg eza késélen létezés-ügy, lakkegekkel vagy anélkül. szeretnék felvételit, diplomamunkázni nem, ezúttal valóban el szeretnék jutni a gyárig, végre buliba, és... és... embereket, ismerősöket a napfényre.
tegnap a suszterben ugyan félpercenként tekintgettem a megálló felé, azért igyekeztem a fonalat tartani. az a vékony vonal a lelkesedés és az idealizmus között. a fogalmak nem pontosak, de .... de.
emellett nyilván az emberek. ott... vannak. meg voltak is. és néha megértem őket. fonalakban. és még mindig könnyebb cselekvésben, összenézéssel érteni, mint szavakkal. én meg majd ott állok a határon, és figyelek.

ááá. a fejem. fáááj.

nos, akkor most offline, és géptelen tervezgetés vagy alvás. könyvem szerencsére nincs.

-----

vnv nation - beloved. francba.
nem dolgoztam semmit, csak hagytam elszaladni az időt. a karikák ijesztőek a szemem körül, és háborút sem vagyok képes indítani a lustaságom ellen.
i don't regret the choices that i made
holnap állásinterjú diákmunkára. ma kimegyek emberek közé, elhatároztam. csak legyenek ott. csak legyen ott olyan, akit ismerek. wazz, a hollow men is többesszám, már nem azért mondom...
(állandóan eszem, nincs erőm koncentrálni a feladataimra, folyton álmos vagyok, meg, ha netán a belső miértekre kíváncsi valaki, akkor majdnem sírva fakadok, csókolom, bocsánat, ezek azért jelek. itt a tavasz, sápadt napsütéses életszívással. Hogy utálom. És milyen furcsa, hogy egy ideje agresszivitással reagálok.Még a végén eltörök valamit. Bár, az még mindig jobb, mintha magamat.)

imagine

na, azért. minek paráztam, nem volt túl hideg, esetleg a tüdőm jelenlegi állapotának- de hát kell betegnek lenni. kéne egy kicsit.
szerintem kibírhatatlan vagyok.
ja, arra meg Drímőr beszámolója után jöttem rá, hogy egy baromi fontos dolgot kéne elfogadnom, amennyiben vezetni akarok embereket (pl. táborszervezőként): nem fog mindenki szeretni. nem is kell. Elég, ha a felelősséget vállalom a döntéseimért. a konfliktusokat meg nem mindig kéne már kikerülnöm, muhaha.

meg le is feküdhetnák már aludni. és a hétn termékjavaslatokkal kéne elkezdenem foglalkozni. és.... és... pánik.

Jaj, de utálok délutáni alvásból ezzel az árthetetlen bánattal ébredni. A nem ott vayok, ahol kéne lennem, a valami hiányzik nagyon, de csak foszlányok maradtak érzés rettenetes. Egyrészt, mert meghatározhatatlan, másrészt, mert ettől függetlenül nagyon erős. Csak annyi vígasztal, hogy alvás után majd jobb lesz. (Persze, most leesett. Ez csak egyszerűen azért van, mert előző nap jól éereztem magamat végre. )

A mai program: örvendezés a felhőkön, szövegtanulás/mondás, színitoszösszerakás, porszívózás, színitosz, időkitöltés (lurkingölés mondjuk), aztán vinni munchkint. Elolvastam a nálam lévő összes drizzitet, szal most talán fogok tudni szövegelni. juteszembe holnap mi lesz. Hádenyüff, h nem lesz mesterség holnap. Viszont ma énekelnem is kell, ahogy elnézem.

Álmomban sokan lezuhantak. Valami kórusturnéra emlékeztető cucc volt, mentünk fel kilátóba megnézni valamit, a lépcsők elvékonyodtak, a mélység felőli fal és korlát megszűnt, csak egy vékony korlát maradt a fal mellett, a lábunk alatt meg pár centis párkány. És voltak kanyarok, ahol mászni kellett sokemelet magasságban. A végén meg a tetőn keresztül kellett volna átmászni, és döbbenten láttam, hogy nem bírják a már felértek felhúzni a többieket, és jópáran lezuhannak a mélybe. Nem akartam elhinni, h ez csak ennyi, mosolyogva integetnek, h ők nem bírják felhúzni magukat és leesnek meghalni. Aztán átváltottam valami számítógépes játék nézetbe, lekerültem a földszintre, és kb a Cthulhu-s játék szintű ijesztőgrafikájú szobában megláttam a szétzúzott holttesteket (a kép el is kezdett remegni, meg minden, ahogy a játékban). Egy picit hökkenten ébredtem. El is tűnődtem rajta, hogy visszaaludjak-e, de persze ez nem volt kérdés. Na, kábé ez az, amit lehet közelíteni a rémálom kategóriához, bár... csak... nyomasztó volt.
A furcsa az volt benne, h nem én zuhantam le, hanem mások.

u.i.: van abban valami.. kizökkent... hogy fázva ülök a gép előtt és azon szurkolok, legyek végre lázas, mer' ez így nem állapot.

Starblood

shalala. ez a sok blogbejegyzés is csak azt mutatja, mennyire nem tudom a megfelelő irányba terelni a ... hm. nem, ehhez nem kell energia, azért.

Na, mégegy drizzites könyv. Ebben megint lelkizik és hentel, miközben naaagy háború meg miegymás. :Punny: . Az a néhány szimpatikus nem-főszereplő, akiket találok, mind meghal. Na jó, kettő még él, de ők gonoszak, szal valószínűleg meghalnak.

Egy délelőttön át ötletgenerátort gyártottam a tervezéshez, most már aztán elég legyen.

Lehet, h jobban bírnám az itthoni képernyőzést, ha nem villódzana folyamatosan. No, mindegy.
Furcsák a pillanatok, mert nem minden idő egyforma. Nem egy minőségű. Nem egy tudatállapotú. Most, h minden zenémet betöltöttem a winampba és shuffle-re állítottam, néha akkorákat üt az észlelésemen, mint egyegy kiadósabb kalapács rossz szögből a szögön. Ugyan fején találja, de... semmiképp nem merőlegesen. De legalább ezekben a pillanatokban nem a földi, túlélő gondolatok foglalkoztatnak, hanem annak az elkeseredése, hogy tudom, hogy el fogom felejteni, mi a francot is jelent a szemközti házfalon kivilágított ablakkeret, a függöny zöldje, meg a moll hangsor. Ezeknél nyilván többet. És bánt, hogy kevés esélyét érzem annak, hogy valaha megfogom ezeket a pillanatokat. Szavakba lenne jóó fagyasztani őket, de ahhoz nem értek. A színészetben meg nem a saját pillanataimat költöztetem, hanem megtalálom őket.

"MEgvan az 5 monológom, de abbból 2 eléggé felületes -iskola mellett így jutott időm- és egyáltalán nem szeretném őket mondani. Elvigyek 5-öt, vagy inkább a minőségre hajazzak és vigyem azt a 3-at, amit szeretek." nicknév, fórum. muhaha.
Erről jut eszembe,meg kéne tanulnom a monológokat. Meg a verseket. nyii.

Monológok a jelenlegi állás szerint: sütő: káin és Ábelből Éva (amit vizsgán is mondtam), Moliere-től jó eséllyel a Dajka vagy a Feleség hamár, kopaszénekesnős szobalány, genet:cselédekből a rövidebbik monológ, mivoltaz ötödik?? jesszus, a takarítónő. de népdalból nem lesz hiány, csak írjam már le őket.

És jelenleg így érzem magamat. Nem túl hatékonynak földalatti drowként a felszínen egy felhőkarcolós város előterében, miközben tőrömmel a kardomat próbálom átszúrni.

Shala

Találtam karaktergenerátort a ... hölgyhöz. Tegyók fel, h balkezes, vagy éppen dobni akarja valahova a kötelet, ki tudja. És éppen nem akar butábbnak kinézni, mint ami. Amúgy is, kínos, amikor a ház lakója rajtakapja.

van valami megkapó abban, hogy Hocico-ra kezdek beénekelni. Viszont nem hasznos, szal le kéne kapcsolni a zenét. Nos. Kapar a para az egyetem miatt is, meg a mindjárt elkövetkezendő felvételi miatt is, de mégis folyamatosan rpg körül jár az agyam. Omg, vasárnapig be kéne vágnom a Scanarelle-t is :P
Ettől függetlenül esténként szívesen ráérnék szocializálódni.

hozzá kell tennem, az simán segített, h emberek közé mentem. bírom az arcát a népeknek, az rpg adag kissé kezdett sok lenni a buszon, de még mindig a tűréshatáron belül volt (muhaha). A játék meg eszembe jutatta, h valóban rám fér már ez a lazább cucc a sok wodos izé után, ahol a könnyedség ellenére megzavarodott, elveszett embereken röhögünk, nem úgy, mint.
köszönöm, ennyit szerettem volna mondani.

ez van olyan rossz, mint az egyetemi stressz, vagy a komolyabb családi kiborulások. csak ugye itt nincs kinek elmondani. hányingerem van. meg elegem is, persze. ebben az is benne van, h reggelire csokit ettem. uhh.

jobban belegondolva, mindig az borít ki, ha elvárásokkal találkozom, olyanokkal, amiknek nem tudok, vagy nem akarok megfelelni. És a velem szemben támasztott elvárásoknak többnyire nem is tudok megfelelni.

...oh, superman where are you now... tell me why this is the land of confusion...

én ezt nem bírom. lehet, h simán alkalmatlan vagyok az emberi létre. de nem bírom. elegem van.

Hű, én tényleg úgy ültem most ide, hogy. Hogy volt ötletem, mit szerettem volna írni. Aztán megnéztem egy tábori képsort, és visszamenőleg is nagyobb élmény volt számomra a Szorospataki tábor, mint a tavalyi. Ahogy már helyben is éreztem. Talán ott éreztem magam a legjobban az eddigi mtt táborok közül - végre volt szerepem, helyem, közösségem. Kácsárd személyes szinten jobb volt talán, az előzőek meg újdonságszintjén - bár a mélyrepülésem egyérelműen a második velemi cuccra esett, ott már réginek éreztem magamat, távolinak és funkciótlannak (ill. egyéb lelkibajok,de ez már régi).

chasing the wings of steel... chasing the ghost of time...

Tegnap megint eszembe jutott, hogy a nagyszmbai vigília a legszebb ünnep a tűzszertartással - még akkor is, ha ezúttal érezhetően nem voltak az előéneklők a helyzet magaslatán. Most igényem lett volna valami profibb szertartásra, ami szép, nem hamis, de... itt mégsem ez a lényeg. Azt hiszem. Ma meg hamiskás kórus énekelt a fél12esen - de legalább alázatra tanít. Nem szeretek más kórusokat hallgatni, nem szeretem azokat a műveket hallgatni misén, amiket a kórussal énekeltem. Még mindig nehezen viselem, ahogy az olyan előadásokat is kín néha néznam, amik azt juttatják eszembe, h én is szeretném ezt tenni, ott énekelni, ott játszani.Két megoldás van erre: az egyik nyilván az, hogy éneklek, fellépek magam is. De ez a képességeim ismeretében reménytelen. A másik az, hogy megpróbálom elfelejteni. Megpróbálok kiüresedni. Hollow men. Nem véletlen.
A legrosszabb, amit tehetek (és teszek), hogy áltevékenységgel kompenzálok - megpróbálom kicsiben elérni ugyanazt, pedig nem lehet, mert az... más. Nem lesz ez a tavasz annyira jó, már látom. Illetve, nem lesz nyugis.

Néha jó lenne másnak lennem, mint aki vagyok.

Néha viccesen igazságtalanok az észleléseim. Vagy az észlelt dolgok igazságtalanok, de ezt most ki is dobnánk, mint triviális megoldást.

ha-ha-haaa

friss füstszag,
hűlhet a torta.
szénatomokat kötözök sorba.

nyugodtan leüthetitek, nem fog neki fájni, mert nem veszi észre úgy sem. ezekben az időkben aludni kell, mert a többi mind időtöltés, és ürességet foglal a térben, az alvás ellenben- van. Álmomban utaztam, egy "Mogy" nevű településre, de oda csak három vonat indult, a találkozóhoz képest -20+10+20 perces időközönként, és mindenki késett, ezért én is. Aztán majdnem beültünk mind a hatan egy kocsiba. Mert az úgy olcsóbb Felagundnak, mert neki nincs diákja. Ott voltak még Dru és Q is, talán vérlepke is, meg mintha Nikó is, de ez már nagyon nem.

The hollow men

We are the hollow men
We are the stuffed men
Leaning together
Headpiece filled with straw. Alas!
Our dried voices, when
We whisper together
Are quiet and meaningless
As wind in dry grass
Or rats’ feet over broken glass
In our dry cellar

Shape without form, shade without colour,
Paralysed force, gesture without motion;

Those who have crossed
With direct eyes, to death’s other Kingdom
Remember us—if at all—not as lost
Violent souls, but only
As the hollow men
The stuffed men.

embertelenül korán kellett felkelni. fél8kor már ébresztettek, ráadásul eleve rosszul aludtam. Nem baj, hamar alszom ma. Szövegtanulás lejegyzése mindannak, amit tegnap összeszedtem. Vásárlás, valamicsinálás itthon, meg este a szertartás.
Tényleg, lehetne már emtétés templomos testvéreket összeszedni néhanapján, és kijelölni egy darab közös templomot, misével, meg minden. (Jut eszembe, táborprogramba is be kell építeni, hamár én szervezek :D )

A kép már pár hónapos, mert még hegesztésre tanultam éppen, de kb így néz ki a monitorom, ha a kígyó nem mászik le róla.

jarlaxle.

Deftones-Minerva

Nosztalgia. HIK, amikor fejhallgatót kezdtem kérni a pultnál. Kezd másik pillanatnak tűnni. Meg eszembe jutnak a 8. osztályos, felvételizős izgatottságok, előkészítő a Fazekasban, a másik három osztály ismerkedős bulija, mert a C-sek nem tartottak ilyet a 8 új embernek. 10 éves emlékek biztos erősebbek?

Na persze, változni fognak a dolgok az egyetem végével. Csak a körülmények miatt is. És nem ártana nekifutni az ugrásnak, ugyebár. És tavasszal mindig jönnek az illúziók, amiket az ősz során elveszítünk és a tél során meggyászolunk.

Halo

I breath in here i breath in here beyond beyond eons i take you in here your crimson could break entangled here your halo has shifted inside my head inside my head entangling internal i breath you in here inferno i breath you in here beyond eternal beyond inside your halo halo and you say your mine specify you just decide desire incision i take you in your crimson i breath in your crimson i breath in your crimson i breath in inside your halo halo and you say your mine specify you just decide desire look inside my eye i breath you in i breath in inside my eye i breath in i breath in your vision inside my head entangle you're you're twisted i take you in here justify here

(Collide)

Ez a napsütés nem az, már megint nem, mert kint hideg van. De nem baj, csak tüsszögök. Igazából lépkedni kell, mert a körülményektől függően haladás is lehet belőle.
Megyek délután diplomatémázni, tanulok verset, monológot, még akár, ha nem bénázom el az időmet, lehet belőle tanulás.

Az idő rohad. Rohan. Úgyhogy néha belassítok a buszon esténként, nézem a fizikáról beszélgető párt meg a feszült és jóképű barna hajú férfit, aki inkább z tengelyben nagy, mint a másik kettőben, mégis elfoglalja a két ülést, és szemlátomást össze kell csomagolnia magát (és a feszültségét), hogy egy tébláboló nyugdíjas odaférjen mellé.

A homokóra meg a régi kibelezett számológép szépek egymás mellett. Mondjuk csak az aksi hiányzik belőle, a kijelző pirosledes. Jobban örülnék, ha. Ha? Ha mit nem? Hisz most csak terveznem kell. És szöveget tanulnom és készülnöm a felvételire, és... és tábort szervezni, ami meg még mindig jó.
Ha nem itthon élnék, minden nyavaj ellenére az elképzelhető reális életem ez.
Ehe, jelenleg valóban euthanatos inkább.
És a napfény kiszorítja a lehetőségeket a szobából.

Egyre inkább hajaznak a kétésfél dimmenzióra a salvatore karakterek. Már-már majdnem elhiszem, h emberekről van szó.

Na, tanulni, tanulni.

illéri, előre

Ha jobban belegondolok, ez az euthanatos dolog is igaz lehet. (Elolvastam a Csend Pengéit, azért.)
Elküldtem a szakirányválasztó-lapot, visszajelzést is kaptam az Szfe tanulmányi osztályáról, ami igazán szimpatikus vonás. Remélem, a felvételi végére osztanak be, mert most kezdtem el komolyabban tanulni a verseket/monológokat. Még jó, h annyiszor meg kellett egy csomót tanulnom. Ma megint ezzel töltök időt poharakba.

Húsvétig még várok, utána meg megpróbálok szociális életet élni. És keresni megint munkát. Ezúttal nem irodait, lehetőleg, hanem valami... mást. Ez a teázós ötlet nem is rossz - majd kiderül.

Vissza a jelenbe

Megmaradtam, persze, hogy jól éreztem magamat. És most a napfény sem zavar, ami jó jel mindenképpen. Az élmény volt annyira intenzív, hogy déutáni alváskor körém épüljön a várgesztesi szoba az emberekkel - illetve volt egy szürreális álomhangulatom is, amit még mindig nem értek, de sebaj.

A játék sok hibával ugyan, de összeségében jó volt. Elnézést, egyáltalán nem fektettem bele annyi energiát, amennyit lehetett volna - ami talán kellett volna ahhoz, h jobb legyen a dolog. Az átnézés, a komolyabb átbeszélés, egyebek, mind nyilvánvalóak voltak előttem, h hiányoznak, csak baromi dühös voltam a múlt héten a világra, és inkább rábíztam Cuéra és Angwenre :P. Ilyet többet nem szeretnék, legközelebb inkább nem vállalom azt, amibe nem rakom bele a szerintem szükségeseket.

Arccal a tábor felé, feleim.

Rájöttem, szeretek lúzer karaktereket játszani, és élvezem, h a játék és sztori kedvéért rossz helyzetbe hozom magamat/karakteremet. Mogynak köszönöm, h nem sértődött meg az átverésen, nem akartam vele kiszúrni... nagyon. Ratzhka, te meg a lehetetlen plotodat is hatalmas vehemenciával vitted végig, igazán élvezetes volt tárgyalni veled a várbörtönben :D Azraphel talán még meg is kedvelt téged - sajnált volna megölni. Jóatyám igazi jó apa volt a körülményekhez képest, némi lelkiismeretfurdalásom is támadt, h ilyen helyzetbe hoztalak.
A titkosügynök kommandó szvsz ott bukott el, hogy nem voltunk összemesélve rendesen, legközelebb már erre is figyelek. Dani, téges szívesen megöltelek volna, de jó, h mégis te győztél. Veled is szívesen játszanék szimpla játékosként - persze, a Veszett Fejszét még vidd végbe :D

Nem tudom, mikor lelkendeztem valaha eseményről, de ez jó volt. Elsősorban a társaság miatt. Örülök a régi/új ismerősöknek, akiket talán közelebbről megismertem, mint eddig.

Zsu: Ennyire ijesztő lennék? Pedig tőlem aztán felesleges tartani... ezek szerint túl jók az álarcaim.

Azért szeretnék nem szervezéshez, eseményhez kötötten is találkozni néha az emberekkel. Még akkor is, ha nem vallom be.

Lándzsások ezerszám

Roppant mód nyomaszt, a dolgok néha a székek közé esnek, és nincs senki, aki elkapná őket hivatalból. (Apocalyptica - Beyond time. Igen, Fornost zene.) Soha többet semmit csak szívességből, ilyen erős ellenárban.

Állásinterjú után rájöttem, h tulajdonképpen nem akarok iggazy mérnöki állást. Én nem az vagyok. Nekem annyi állás kell, hogy éljek belőle, éljek mellette. A megfulladás ellen. Nem hiszem, h felvennének, túl furcsa volt nekem a zügyvezető. Túl tömör, és rövid. Gondolom, nem akarta helyben megmondani, h esélytelen (kb a második kérdésnél már eldönthette, amikor rájött, h a képzettségem a múltkori interjúnak megfelelően még mindig nem az, amit már megkérdeztek egyszer.)

Egész nap énekeltem, amikor nem ettem olvastam állásinterjúztam városban voltam ill. egy rövid időre megszakítottam szakdoga miatt.

Drímőrről meg kiderült, nem tudta, h alapvetően szopránabb vagyok mint nem az.
éjfél.

Grr.

Nem, valóban semmi kedvem nincsen se a lájvhoz, se semmihez. Azt hiszem, megértemDrímőr mindne szájhúzását. Ez persze bizonyos szempontból rossz, de talán észhez térek, és nem vállalok olyasmit, amiben nem vagyok biztos, hogy lelkesít.

Jelen pillanatban az is kiakasztott, h megint nem alhatok reggel. Hagyjon mindenki békén. Nem akarok sehova se menni, ami nem létszükséglet. Meg akarok betegedni, 38-39 fokos lázzal pár napig, alacsonyabbal egy hétig, hogy tudjak foglalkozni a szakdogával, és ne kelljen kimozdulni. Ez most komoly.

Persze nem olyan tragikus logikusan átgondolva, csak... valami nem jó. Valami nincs a helyén, hogy így előzetesen mindent utálok. Tudom, helyben majd élvezem. Mint a vidéket is. De azért legalább kaptam pénzt (amit persze félig el is kellett költeni kajára).
Meg egy csomó kérdést magamról, amik felett gyakran átsiklottam, de lehet, h majd nem kerülhetem ki őket hirtelen. Kikerülni biztonságos, szembenézni reálisan pofára esés, abból a fajtából, amikor rájövök, hogy nem tudom megjósolni, hogyan reagálok. Király.

Mindenesetre a düh egy fokkal jobb, mint a szomorúság. Egy fokkal.

Dark-e

csak kicsit pihenni. lenne. jó.

Nodejuhú.

Felhívtak második körre a múlt heti állásinterjúztatók. Ez jót jelent. Mondjuk kapásból ki kell magyaráznom két fevételimiatti hiányzást, és ... szal nem tudom, h próbaidőben mennyire engednek el hangtechnikázni :P (igen, most beleélem magamat, nem baj, ha nem jön össze, lesz min szenvedni).

A monitorom rettenetesen viselkedik.

Kaptam dícséretet Sződyórán, jó férfikarakter vagyok :rotfl: ez valóban dícséret, csak... csak... csak. Ugye, a kategóriákba belekerülést nem szeretem. Meg Kurrahban is fejlődtem, Tanárúr szerint. Higgadtan játszottam, és az jó volt. (Illetve higgadtabban, mint eddig). Ezt különben én is éreztem, főleg a végén. Még nem egészen értem-érzem, hol a határ, meddig kell mutatni a dolgokat, honnantól elég engedni. Mert, ha csak engedem, az még én vagyok, nem a karakter.
Ma csak lájvkaraktereket kell legépelni (nyüfff), szakdogázni és verset tanulni. Ejj.

this is my waaar

"Panzer Ag - Battlefield"

A fallen Nation of angels.
An army of shadows to blame.
A struggle for survival and ore materials to claim,
Ancient poems,
Claims life,
We justify our actions
A book, Marks decisions,
For how to live our lifes.

This is my war
This is my battle-field.
Where fire crossing water,
Like stone through glass

Álmok

Mostanában nagyon mozgalmasak az álmaim. Teganp világvégét álmodtam - amolyan Macskabölcső módon volt valami a vízzel, de ez csak egy halálos momentum volt, amibe random módon belehaltak az emberek. Ott voltak az árnyékok, amikbe nem szabadott lépni, a fura gravitációs csavarodások a la Stalker, viszont még éltünk jópáran emberek. Furcsa volt az idők végén élni. Persze, még villamosoztam is.

Ma üldözött valami. Már az elejére nem emlékszem, de valamelyik X-men jellegű fickónak a gyerekét meg a feleségét jöttünk meglátogani, aztán megmenteni valaki gonosz pasitól, aki nagyon erős/ügyes volt, és nekiállt agresszívkodni - a főhősünk, aki szétkapta volna (szép lassan Wolverinné alakult), meg késett. Úgyhogy figyelemelterelésként nekiláttunk felváltva szaladni előle, így vezetni az időközben nagydarab szörnnyé változott gonoszt. Jaja, szokásos álombéli szaladok-előle jelenet, de ezúttal én vezettem az eseményeket. A végén már obfuscateltem is, ha túl közel ért, nehogy tényleg elkapjon, meraz szívás.

Aludhattam volna még :grin:

juteszembe.

http://www.giantitp.com/comics/oots0536.html

Up

Nahszóval, mahszóval. Asszem ma még sokat fogok írni a szakdogába, csak ne lennének ezek a szükséges (?) megszakítások, amikor anyám szeretne a géphez ülni (és neki nem jó a másik, mert nem ért hozzá), amikor el kell mennem ebédet lőni - de egyelőre kitartok. El vagyok csúszva rendesen, persze, de most nem parázom, most... most nem baj. majd esténként, ugyebár.

Ja, tegnap hajnalban arra ébredtem, h csöng a telefonom. Pár másodpercbe beletelt, míg leesett, h nem az ébresztő, hanem a hívás hangját hallom... pánik,btanárúr hív. Kb egy órával múlt a tervezett ébredési időm, negyedórával a megbeszélt találkozó ideje. Fakk. Még soha nem aludtam el így, (kivéve egyetemet, meg hasonló, nem fontos dolgokat). A Róka* tért ki értem Komával, így hozzánk közel szedtek fel. Aztán a szokásos nap, amikor hangtechnikázom. A Négyszögletű nem volt bonyolult, csak egyszer késtem kicsit, amikor inkább a tanárúrtól kérdeztem meg, h mikoris kéne :D Igazából szeretem ezeket a nagy csúszkákkal teli dobozokat. A játék és a rendezés után a legjobb a színházban, ez után van a jelmez, meg a díszlet tervezése.

Jut eszembe, rendezni szeretnék. Hiányzik. Kevés és jó szereplővel jó darabot. Szeretem átbeszélni az emberekkel a karakterek szándékait, szeretek kísérletezni a jelenetek beállításaival, mondani hülyeségeket, amitől a színészek aztán mégis megvilágosodnak valamennyire. Szeretek zenéket válogatni a darabhoz, értelmezni a sztorit, átértelmezni a sztorit, megjeleníteni a sztorit.
Egyedül azt utálom, amikor az előadáson hirtelen nincsen dolgom, már nem tudom támogatni a színészeket, csak nézni és izgulni tudok. Az rettenetes.

Furcsa, a színpadon már nem szoktam félni - maximum a testemen jön ki az addigi felfokozott pánik, érzelmeimtől függetlenül remeg a kezem -, de előtte, főleg abban a másodpercben, ami megelőzi a kilépést, minden bizonytalanságom csak úgy üvölt belül. Általában belül. Kifele inkább csak rettentően idegesítő vagyok.
Mert ilyenkor tényleg pánikolok, de csak eljátszom a pánikot.

Hangtechnikázásnál csak azt utálom, hogy nem szereplek. Hogy, bármennyire is majdnem ugyanazt a figyelmet igényli a dolog, és hasonló jelenlétet, mégsem vagyok egy csoportban a színészekkel. A tér is elválaszt - és ilyenkor senki nem figyel rám. Nem érzékelik, a mikéntjét a cselekvésnek, csak az eredményét.

Ehe, ennyit az elhatározásomról, h szakdogára koncentrálok?

*maradok a Piroskás szerepénél egyelőre

50 perccel az állisnterjú előtt bekapcsoltam zenét jól. mostanában nem nagyon van kdvem semmihez se, sőt, a dolgok nagy részét kifejezetten utálom, kivéve, ha alvásról, olvasásról, vagy barátokról van szó.
ez lehet, h nem meglepő, tekintve, hogy tegnap 11 után értem haza próbáról, ma meg vinnem kellett az öcsémet reggel suliba, holnap meg reggel fél6kor... találkozunk, hogy mehessek hangolni a négyszögletűre. komolyan, nyugit akarok mostmár. ne kelljen már megbetegednem hozzá. értve?!

asszem megbetegedtem. inkább nem eszem, és reménykedem, h ma este nem leszek rosszul a próbán, illetve szombatra rendbejövök. komolyan, miért nem tudtam egy hetet várni ezzel?
képtelen vagyok bármire, álmos vagyok, és stresszelek a szakdolgozat miatt is, amikor nem írok bele semmit. azt hiszem, az egyetem jelentette a legtöbb stresszt - ok, a családom után, de azzal már 24 éve küzdök elég reménytelenül.
minden más dolog általában megéri a belefektetett energiát, de az egyetem soha nem motivált annyira, h az elcsúszásokból adódó ideggörcsök megérték volna.

a szombati fellépést nem tudom értékelni, szokás szerint a technika is belecsúszott, meg időt is kevesebbet szántunk rá, mint kellett volna. Tuti nem lett rosszabb, mint ezek a performanszaink általában.

asszem, lefekszem aludni pár órára, hátha utána jobb lesz.

elolvastam a csillagtalan éjt is, és nincs nálam folytatás. egyelőre töretlen a lelkesedésem,, végig olvasom az összeset csakazért is!