A mai program: örvendezés a felhőkön, szövegtanulás/mondás, színitoszösszerakás, porszívózás, színitosz, időkitöltés (lurkingölés mondjuk), aztán vinni munchkint. Elolvastam a nálam lévő összes drizzitet, szal most talán fogok tudni szövegelni. juteszembe holnap mi lesz. Hádenyüff, h nem lesz mesterség holnap. Viszont ma énekelnem is kell, ahogy elnézem.

Álmomban sokan lezuhantak. Valami kórusturnéra emlékeztető cucc volt, mentünk fel kilátóba megnézni valamit, a lépcsők elvékonyodtak, a mélység felőli fal és korlát megszűnt, csak egy vékony korlát maradt a fal mellett, a lábunk alatt meg pár centis párkány. És voltak kanyarok, ahol mászni kellett sokemelet magasságban. A végén meg a tetőn keresztül kellett volna átmászni, és döbbenten láttam, hogy nem bírják a már felértek felhúzni a többieket, és jópáran lezuhannak a mélybe. Nem akartam elhinni, h ez csak ennyi, mosolyogva integetnek, h ők nem bírják felhúzni magukat és leesnek meghalni. Aztán átváltottam valami számítógépes játék nézetbe, lekerültem a földszintre, és kb a Cthulhu-s játék szintű ijesztőgrafikájú szobában megláttam a szétzúzott holttesteket (a kép el is kezdett remegni, meg minden, ahogy a játékban). Egy picit hökkenten ébredtem. El is tűnődtem rajta, hogy visszaaludjak-e, de persze ez nem volt kérdés. Na, kábé ez az, amit lehet közelíteni a rémálom kategóriához, bár... csak... nyomasztó volt.
A furcsa az volt benne, h nem én zuhantam le, hanem mások.

u.i.: van abban valami.. kizökkent... hogy fázva ülök a gép előtt és azon szurkolok, legyek végre lázas, mer' ez így nem állapot.