Nahszóval, mahszóval. Asszem ma még sokat fogok írni a szakdogába, csak ne lennének ezek a szükséges (?) megszakítások, amikor anyám szeretne a géphez ülni (és neki nem jó a másik, mert nem ért hozzá), amikor el kell mennem ebédet lőni - de egyelőre kitartok. El vagyok csúszva rendesen, persze, de most nem parázom, most... most nem baj. majd esténként, ugyebár.
Ja, tegnap hajnalban arra ébredtem, h csöng a telefonom. Pár másodpercbe beletelt, míg leesett, h nem az ébresztő, hanem a hívás hangját hallom... pánik,btanárúr hív. Kb egy órával múlt a tervezett ébredési időm, negyedórával a megbeszélt találkozó ideje. Fakk. Még soha nem aludtam el így, (kivéve egyetemet, meg hasonló, nem fontos dolgokat). A Róka* tért ki értem Komával, így hozzánk közel szedtek fel. Aztán a szokásos nap, amikor hangtechnikázom. A Négyszögletű nem volt bonyolult, csak egyszer késtem kicsit, amikor inkább a tanárúrtól kérdeztem meg, h mikoris kéne :D Igazából szeretem ezeket a nagy csúszkákkal teli dobozokat. A játék és a rendezés után a legjobb a színházban, ez után van a jelmez, meg a díszlet tervezése.
Jut eszembe, rendezni szeretnék. Hiányzik. Kevés és jó szereplővel jó darabot. Szeretem átbeszélni az emberekkel a karakterek szándékait, szeretek kísérletezni a jelenetek beállításaival, mondani hülyeségeket, amitől a színészek aztán mégis megvilágosodnak valamennyire. Szeretek zenéket válogatni a darabhoz, értelmezni a sztorit, átértelmezni a sztorit, megjeleníteni a sztorit.
Egyedül azt utálom, amikor az előadáson hirtelen nincsen dolgom, már nem tudom támogatni a színészeket, csak nézni és izgulni tudok. Az rettenetes.
Furcsa, a színpadon már nem szoktam félni - maximum a testemen jön ki az addigi felfokozott pánik, érzelmeimtől függetlenül remeg a kezem -, de előtte, főleg abban a másodpercben, ami megelőzi a kilépést, minden bizonytalanságom csak úgy üvölt belül. Általában belül. Kifele inkább csak rettentően idegesítő vagyok.
Mert ilyenkor tényleg pánikolok, de csak eljátszom a pánikot.
Hangtechnikázásnál csak azt utálom, hogy nem szereplek. Hogy, bármennyire is majdnem ugyanazt a figyelmet igényli a dolog, és hasonló jelenlétet, mégsem vagyok egy csoportban a színészekkel. A tér is elválaszt - és ilyenkor senki nem figyel rám. Nem érzékelik, a mikéntjét a cselekvésnek, csak az eredményét.
Ehe, ennyit az elhatározásomról, h szakdogára koncentrálok?
*maradok a Piroskás szerepénél egyelőre
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése