Napsütéses szellemi nihil.
Egymás után dobált szavak.
Fáradt vagyok.

Nem tudom, mitől leszek jobb a funtineliben, azon kívül, amit eddig próbáltam - mert igenis, a jelenet előtt végig azon agyaltam, h mi a szándékom, mit akarok nucától, mitől változom meg és hova, meg beszédtechnikailag is végigmentem többször a szövegemen, és igyekeztem felpörögni, és nagyjából ugyanazt, amit eddig bármikor. Szóval mondhatja nekem bárki, h szar vagyok, de azt kikérem magamnak, h nem gondolkodtam el a karakteren, hogy nem gondolok közben semmit, és nincs szándékom. Nem látszik, wazz, az más, mintha beleszarnék az egészbe... aztán konkrét instrukcióm meg kb annyi volt, h beszédtechnika (amire tényleg próbáltam figyelni).
Mindegy, azért arra rájöttem, h igazából nem ezek a fontosak (mert ezzel próbálkozunk, mert nem hiszem el, h a többiek nem igyekeznek ugyanazzal, mint én), hanem az, hogy lelkesedjünk az előadásért. Hogy izguljunk érte, h az egészet fontosnak tartsuk. És ezen nem az segít, h értelmileg belátunk, hogy végigmondogatjuk a litániát, hanem, ... nem tudom. Valami pozitív, mert ez itt mind negatív. Valami remény. Remény arra, h gyerekek, ez baromi jó, szépek és okosak és tehetségesek vagyunk, ha megcsináljuk. Mert most a szakadékba nézünk, ahelyett, h a túlpartra.
És akkor jó, ma nekiállok pörögni ég jobban azon, h mit akar ez a nő, akit játszom. És nem fogok szünetet hagyni egyik mondat előtt sem, és közben sem. Azért nekem hiányzik az, h legyen olyan próba, amikor többször neki lehet futni a jelenetnek, nem azonnal kell tudni. Mert, mióta fixálódtak a szerepek, és elkezdtünk túllépni a közhelyen (bár, ugye, nem kezdtünk el), még nem volt ilyen. Ja, nem is lesz. Fákk.

A karakter dióhéjban: özvegyasszony, gyermek nélkül, aki meg van róla győződve, h a férje testvére ölte meg az urát, mert telekviszály. Az ura régebben feljárt Nucához (aki ezért egy büdös ribanc)mondjuk nem értem, milyen saját gyermekek elől veszi el a falatot... tehát nem ugyanaz a karakter, világos. Akkor nem járt fel Nucához, kevesebb a gondja a csajjal. (okéoké, az az egy mondat kimaradt az értelmezésből, eddig megpróbáltam összerakni a két személyt). azért megy, mert kíváncsi erre a bűvöslátásúra (akiről annyit hallott, h volt ember,a kinek megmondta a jövőjét, és amúgyis fura nő). meg azért valamiért csak-csak keresi, nem kötekedni megy, hanem valódi válaszért arra, hogy miért van ennyire egyedül. Nem, ez nem jó. Mert, bár nekem tetszene, h a jósassony végülis nem ad neki választ, a darab szerint illene. Next version.
Azért megy, mert szimplán kíváncsi, mert rég kiábrándult a csodákból, mert senkije nincsen, és a férjét a sógora ölte meg egy egyszerű juhból kiindult veszekedés alapján, ami, akárhogy is nézzük, roppant profán és kiábrándító. Mutass nekem csodát, asszony! Úgysem tudsz. És tud. A nő pánikban menekül el, mert valóban csodát lát. De hitetlenkedésbe és tagadásba fojtja a félelmét.
Mert én csodát akarok látni, hiszek benne, hogy az emberekben meg lehet oldani a csomókat.

Viszont az első jelenet helyzetét majd gyűlölhetem nyugodtan, mert abban nem találok semmi jót.

Erre kellett volna belemenősebb próbát tartani, wazz. Én ennyire még nem vagyok gyakorlott, h magamtól megalkossam (mmint nem így írásban, hanem színpadon, visszajelzéssel meg mindennel együtt).

Nem pánikolok, egyszerűen nem tudom, mit tehetek.