Végignézegettem gyorsan az ld50-es beszámolókat, és ezúttal nem a nosztalgia fogott el, hanem szimplán buliba szeretnék menni. Gótdarkakármilyenbe. Sokat adott a szubkultúra, a pózon túl is. Azt hiszem, segít nem elmerülni a banalitásban, amiben egyre több közelebbi-távolabbi ismerősöm kezd. Ez nem értékítélet, abból már azt hiszem, sikerült kinőnöm, h az alapján is ítéljek, ki mennyire "tagozódott be" a többség mellé. Van olyan ember, akinek ez jön be, és csak kis buborékot hagy meg magénak. Nekem az nem lenne elég, a kis buboréknak túl vastag lenne a fala. Jobb ezt a világot megosztani másokkal. Hosszabb távon nyomaszt, amikor nincs olyan beszélgetőpartnerem, akivel közösen látok hasonló dolgokat. Bármely társaságban. A "gótság" számomra mostanság leginkább a zenei és öltözködési ízlést jelenti, az alkalmankénti morbidabb/borongósabb témák természetes tárgyalását, a közös olvasmány és filmélményeket - meg valami halvány közösségérzést idegenekkel.

Ritkábban ugyan, de az alkotás lehetőségét is. Zeneileg például nem vágyom többre, mint ebben a szubkultúrában az (el)ismertté válást. No persze, jelenleg ez is igen távoli vágykép, de azt hiszem, ez az, amit még elérhetek.

Hiába ülök irodában, napi 8 órában, fizetek lakbért és rezsit és kaját, ettől nem érzem magamat annak a felnőttnek, akivé soha nem szerettem volna válni. És ez jó.