fázom. nem egészen értem azt, hogy ha 25 fokot mutat a kijelző a falon, akkor miért fázom, de tanultam anno, hogy a fázás- érzet függ például a légmozgástól és a páratartalomtól is. Asszem. Gondolom, az ajtó közelében valamennyire áramlik a levegő, és ezért. Meg álmos lehetek, meg egyhelyben ülök, meg ilyenek. Teával próbálkozom, ilyenkor eszembe jut, hogy hoznom kéne megint finom teát, emrt a gyümölcsök még csak-csak elmennek, de a többi... és amúgyis, mindig elfogy. Elviszik.

A monitorom még mindig gyönyörű, mondjuk szokatlan széles a weblapokhoz, de ez legyen a legnagyobb bajom. Lassan ki fogom próbálni rajzolásra is, és nem érdekel annyira, hogy az LCD-knek a színhelyessége vagy milye nem az ideális erre (mmint annak a fajtának, amilyen nekem van), a néha színhőmérékletben ide-oda csúszkáló régi crt-mhez képest biztos jobb lesz. Annál azért hamar rá kellett ébrednem, hogy feleslegesen próbálok színt beállítani, az úgysem olyan, mint mondjuk nyomtatásban. Sőt, 5 perc múlva már máshogy názett ki , az időnként felvibráló piros csíkokról nem is beszélve.

Tegnap olvastam érdekes bejegyzést, eltűnődtem, hogy kommenteljek-e, de igazából minek. A blogot azért olvasom, mert érdekes más ember fejében lenni egy kicsit, és ez nagyon más fej. Node, ami reakcióra késztet, az az a furaság, amilyennek leírja a "magyar nőket". ... Jobban átolvasva, ez már a kommentekből tűnik elő, azok is roppant tanulságosak, sőt.
Node, ilyenkor érzem azt, hogy másik világban élek. Mert azoknak a lányoknak/nőknek, akiket látok, nyilván vannak hibái (ahogy nekem is), meg akár párkapcsolatra is kiható problémáik, de azok nincsenek köszönőviszonyban azokkal a dolgokkal, amiket itt egyesek a "magyar nők" hibáiként sorolnak fel. Strange. Ennyire más világban élek?
Jólvanna, unatkozom.
Ami legkonkrétabban megragadott, az a meghívásos dolog (komentből persze). Azon sír a kommentelő, hogy a csajoknak természetes, h mindig a pasik fizetnek. Aha. Nekem évekbe telt, hogy el tudjam lelkiismeretfurdalás nélkül fogadni azt, hogy a férfiak alkalomadtán fizetik az italomat, esetleg a kaját. Még haveroknál is kínosan éreztem magam... de azt hallottam és olvastam, hogy az ilyen udvariasságoktól a másik fél jól érzi magát, férfinak vagy nagyvonalúnak vagy vatevör.
És ez az egyenlőség-para... mindig is el akartam magamat tartani, egyedül, nem segítséggel, és szerintem sikerült is úgy összehozni az életemet. Egyelőre. És az is kurvasok energiámba került, hogy ne akarjak mindent egyedül elintézni - valóban, azokat a dolgokat szívesen hagyom a másikra, amiktől szinte pánikszerű félelem fog el (igen a telefonálás még mindig az, az idegenekkel való beszéd olyan ügyben, amiben nem vagyok teljesen biztos, az az, stb.).
Az más kérdés, hogyha már van valaki, aki megcsinál bizonyos nemszeretem dolgokat helyettem, akkor könnyen hozzászokom, és innentől kezdve nehezebben végzem el ezeket a feladatokat, és ráadásul, amikor erre rájövök, onnantól kezdve frusztrál. Mert nekem képesnek kell lennem mindenre egyedül, és nem jelenthetek terhet senk számára.
Igen, ettől nem leszek kellemesebb társ, mint a "magyarnők" a bejegyzésből, de... furcsa.

Jólvan, ennyi mára elég lesz, hozzák már a gyógyszerem :D