kedd, március 26

Papír

igen, csak azért, hogy írjak ide, a novella, meg a másik helyett, igen. Igen, írok novellát, amit be szándékozok fejezni, és nem gyosan megírni csak. Bár azt is kéne, végigolvasni az eddigi elkezdetteket, és hátha van, ami befejezhető. Na, ezek asszem egyik blogolvasómnak se jelentenek újdonságot (hé, mióta lettél olvasótudatos? soha, soha), de azért elmondom, hogy jobbra vannak linkek, a wordpress blogomra rakom ki mostanában az írásaimat, az X-blogba meg szerepjátékos karaktereim történetét blogolom ki.

Annyira el szoktam képzelni, h pl Janie-vel kapcsolatban mit kéne írni, de, amikor ott a képernyő, akkor sokkal kevesebb jön elő, Janie nem beszél sokat, na. Pedig sok dolog történik velük.
Velem? A fejfájáson, a havazáson és a munkahelyemen kívül? Mittomén, azt hittem, holnap van énekórám, de nem, ma van. Most nem viszek új számot, de jó lesz, az énekórák jók még akkor is, amikor éppen fáradok. Hoztam amgammal L-t a notebookot, h majd beüljünk az alléba egy kávézóba este, még nem tudom, de valószínű, h ez lesz, és nem érdekel, akkoris. Ha drága a kávé, és nem iszom kávét, akkoris. Tegnap az elmaradó írórend helyett sikerült kb 1800 karaktert hozzáraknom a western novellához, ha ilyen tempóban haladok, akkor. Például izgi helyen hagytam abba direkt, hogy fel tudjam venni a fonalat. Azt még nem tudom, hogy pontosan miről fog szólni, azon kívül, hogy van ez a két szerencsétlen, meg a harmadik is, de meglátom. Még a végén utánanézek konkrétumoknak is, amikben nem vagyok jó. Hátha. Hátha.

Most tényleg furcsa a világ, fronthatások ütköznek össze bennem (ilyenkor szoktam látni az aranyösvények egyikét, várom hát nagyon).

Nyilván megzavar az időjárás. Azért azt is el akartam mondani, h milyen jó volt a tegnap estém, de a részletek lényegtelenek, írtam, játszottam, olvastam, ettem, zenét hallgattam és még aludtam is. Ügyes vagyok.

Nincsenek megjegyzések: