Szél

A tegnap este több szempontból is erős volt. Leginkább a beszélgetések. Az egyik miatt késtem énekóráról 7 percet, bár, mivel az utánam következő lány mindig késik, tulajdonképen megint hosszabban tartottuk, mint a 60 perc. Napközben többször elkapott a valóságosság érzése, az itt és most, és neklés közben volt pár pillanat, amikor úgy éreztem, kidugult a fülem és tisztábban hallok, s elképzelésem sincs róla, hogy tényleg ez volt-e, vagy pedig csak ez a fura fázisátlépés történt meg megint.
Éjszaka nehezen aludtam el, és félálomból felébredve fel kellett kapcsolnom a lámpát. Féltem. Aztán elmúlt és el tudtam aludni, és későn keltem, és jó ez így, bár kéne menni a boltba, a dolgokat beszerezni, amik kellenek, meg úgy általában, a levegőre és a fák alá, mert ennek olyan furcsa jelentősége nőtt, amit fel kell használnom, amíg tart.

Do not follow me down. I am my personal superhero, I made my saviours from fairy dust and hallutinations and whatever you would call the composing matter of imagination and longing. I am thrilled to be conftonted by my demons, it's like an extreme sport, leap of faith, call it overanalyzing, I don't care. But I have to make it through if I want to be true to myself. And this is the bottom line. I will find eventually every little inconsitance and it will hurt me. It always hurts. But... I chose this. And I think I can make it, I can give up everything eventually that is not me, not needed, and finally... I don't know. Whatever. I can bend my opinions, my perception, I only cannot bend my decisions after I made them and acted. I think I could bend my reality after all. In a certain light, it is possible. Just find that lamp. And bring it to me. Oh don't, I won't I can't believe you.


Volt szó lelkekről, volt szó férfiakról és nőkről, és basszus, még mindig ugyanazok ezek a beszélgetések, csak rakódnak a tapastalatok, de a gyökerében maradnak a már hallott, sejtett gondolatok. Csak a konkrétumok, azok jelentik a különbséget ég é föld között, ugye a z koordináta. Elégedett vagyok, sikerült a "legalább legyünk jóban" achievement. Még szomorkás kicsit a mosolyom, de talán ez már a maradandó. Sőt, két emberrel is ugyanez, ha jól átnézem a tegnap estét.

Amúgy ma egész nap sírás szándéka fészkelte be magát a gyomromba, nem tudom miért, ez asszem a tipikus másnap. Kíváncsi vagyok, este is megmarad-e a koncertre, mert ebből lehetne építkezni, és elénekelni azokat a számokat a megfelelő embereknek. Én mindig ugyanarról írok, mindig ugyanarról éneklek. ööö. Vagy nem, de az már túlgondolás ez is.
Heló, heló önreflexió, helóhelóhelóheló.

És örülök, hogy a szél csak tegnapra fújt fájást a fejembe.