ez csak ennyi, semmi több, nem különösebb fájdalom, csak. csak a kiszakadó feszültség, a tegnapok meg azelőttökről, mert az újrafogalmazás, az ember újrafogalmazása nem működőképes.
Viaszbaba volt szerintem stílusilag a legütősebb az író rendben, rajtam kívül Csíkossál a legpozőrebb, Niiikiii a legolvasmányosabb, ömm.. Kalózlány a legfrissebb, és ennyi jut eszembe. Igen, ezt kéne folytatni és hagyománnyá tenni.
Ezen kívül csapódtam emberekhez, beszélgettem velük, vagy hallgattam őket, vagy kerestem őket, néztem a Dunát, meg ilyenek. Nem volt az az eufórikus hangulat, ami tavaly, ami tavaly ott tartott, de lehet, h azért, mert jóval közelebb vagyok most az emberekhez mint akkor voltam.
Jaja, másvilág. És durva, de most már nekem is hiányzott a "valami tolkieni" dolog, ki is bukott az a dúdolás a kézművesek mécsesei körül...
Kár, h Drímőrrel nem tudtam beszélgetni, mert már rég sikerült.
Meg volt egy csomó idő, ami szétfolyt.
Aztán a tegnap délutánt (a próbával együtt, amin nem próbáltam, tulképp az egész napot)Farkassal töltöttem (csodálom, h volt még agya a végére, mert én olyan zombi üzemmódban vészeltem át a két és fél óra alvás után a napot, h... ihajj. ámbár lehet, h neki sem volt agya, vagy csak jól titkolta ^^). Míg vártuk Faunt (aztán a filmet magát), megnéztük valamelyik Ázsia-centert a hímzett -keresztes zakókkal (amik valóban kúlok, de ugyanabból a fajtából a női ruhákat meg sem mertem közelíteni, mert azok nem, és amúgyis drágák, és amúgysincs pénzem ilyesmire asszem.), fagyoskodtunk, Farkas tárgyalt a szüleivel egzisztenciális kérdésekről, aztán sikerült Faunnal összefutni, és projektorra vetített elhasznált VHS-szalagon megnéztük a Szárnyas Fejvadászt. A végét most láttam először.
Aztán még a beszélgetés közben áttekertünk a Kömtös videókon, láttam magamat énekelni, ami nem volt jó, de rossz sem, és igazából kiváncsi lennék Farkas véleményére az emtétéről a videók tükrében, hamár megnézte őket :D ja, hogy meg kéne kérdeznem?
Tegnap reggel nagyon élveztem a vonatutat, egyedül a szakaszban, félálomban a táskámra borultan, őszi reggel, hajajj. Szeretek utazni. Aludni is szeretek. És szeretnék költözni.
Apropó:
Sonica: köszi, azt hiszem élnék a felajánlással :)
Dru: a leírás alapján nem tudom, h nálunk működne-e :P meg akkor inkább összeszedek polcot - otthonról el tudok hozni egyet, mint kiderült(aztán még lehet, h tervezek olyat, hátha lesz időm :D )
Kincső: köszi ^^
Lucaaaa, kontakt me, plz :D
3 megjegyzés:
elvileg én viaszbaba vagyok, de tartok tőle, hogy nem rám gondolsz, hanem kire?
pedig de.
:blushes:
Megjegyzés küldése