Pár pillanatot tűnődtem a youtube ajánlásain, mert valahogy úgy éreztem, az első hallott zene meghatározza a napomat. Választhattam Aerosmith, Colony 5, VNV Nation, NIN és Hiperkarma között. Aerosmith, Dream on. Meglepően jó választás. Illik a hóeséshez, illik ahhoz, hogy még egy nagyjából kihalt, és ezért otthonos irodába érkeztem be negyed órával a munkaidőm kezdete előtt.
Nem volt olyan rettentő felkelni félhétkor - mondjuk az, hogy felébredtem már éjszaka is sokszor (a korábban, kelés tudata megzavar annyira), az zavart -, és cserébe a sietős ruhakeresés (feketeruhahalomból félhomályban), hajmosás rituáléjáért cserébe a reggeli-hajnali hóesés fogadott. Hungarocell esett az égből. Budapest aljas, mindig megtalálja a gyenge pontjaimat, újra és újra elcsábít. A lámpák narancssárga fénye a kék-fehér ég alatt, aztán meg, egy órával később a metró modern konkrétsága. Ó, igen.
Misére meg többet kéne járnom, erre mindig rájövök, pláne, ha 7 percnyire van tőlem a templom. Álmos meg csak most vagyok, nem hajnalban. Akkor még nem esik le a szervezetmnek, hogy álmosnak kéne lennie.

Azért érzem, fejbecsapott a meleg, és a leülés, nem tudom, meddig bírom nyitvatartani a szememet, még kávé után sem jobb. Tegnap be kellett ülni kocsmába a társulattal egy felesre, hamár Tanárúr szülinapja. Nem akartam, aludni szerettem volna, fáztam, és amúgy is, aztán mégis, és jó volt. Úgy éreztem, megtöltöttem az időt, még ha csak füsstel, furcsa nézésű emberekkel, és kellemes csevegéssel is. Ezért megéri zombiként ülni a munkahelyemen.