Narcotic

tatta tatta tatta ta
tara ratta tatta ta
tara ratta tatta ta
tara ra tatta tat-ta

I don't mind
I think so
I will let you go

Nem, nem ez volt ma reggel az első szám - annak a ritmusában tegnap este vigyorogtam a ház mögötti udvarban gyökerező fákra (lááááááv brídz szuiszájd) - véletlenül talált el felfelejövet a metróból.
A kirobbanó tánca utolsó nap hajnalban, nulladik napon a leutazásban bontott ritmus Vashölggyel, meg úgy minden, amit magához kötött ez a szám.
Bármilyen is volt a tábor, bármennyire meg sem közelítette az előzetes elvárásaimat és terveimet (amiknek a megvalósításában végül alig segédkeztem, mert a) vártam, h a főszervező hajtsa a tervei szerint az összes projektet, b) fontosabb volt a főnixvizsga, c) egyéb nemkívánt törlendő), utólag (!) jobb élmény volt, mint a tavalyi, bár Szorospatakot még nem közelítette meg. (Jellemző, számomra eddig Szorospatak volt a legmeghatározóbb tábor.)

Viszont nem sikerül felmásznom a gödör falán, néha már majdnem, de nem. Kicsit idegennek érzem most magam a világban (jobban belegondolva, az a fura, h volt időszak, amikor nem voltam ezzel így ^_^). Remélem, a napi rendszerességű próba majd visszakísér, de jelenleg még inkább megyek busszal haza magamban, mint vitetem magamat kocsival.

Ha ma is ilyen eseménydús lesz a nap, akkor továbbszpemmelem ablogomat értelmetlen bejegyzésekkel.