hétfő, július 28

Szép csöndesen. Elalszom itt a pultban.

Kezdem összerakni magamat, bár roppant nehéz volt felkelni, mindig nehezebb a következő napon a reggel, mint a kevés alvás után. Meg néha látom a családomat, ez is furcsa - a tábor óta tényleg elég kevés időt töltöttem otthon, úgyhogy szokatlan (merészség, igaz nem érheti ízlését semmi vád.)
A fáradtságos próbák legviccesebb folyomány az állandóan becsúszó idézetek.

--
naaa, azért a tavalyi rendi koncepció határozottan nem toldozgatás volt. legalábbis részemről nem, én úgy éreztem, egy ötletből dolgoztuk ki a dolgot, nem pedig módosítgattunk egy létező és működő rendszert. az idei volt egy kevéssé sikerült módosítás.
A csapatokra osztott tábori koncepciót meg a cserkészektől loptam, ahogy a keretjátékra és egyéb programokra is onnan veszem a mintát, több-kevesebb sikerrel. (Tábortűz több, a többi kevesebb.)
/önigazolás off.

2 megjegyzés:

Gandalf írta...

Azt hiszem, az idei rendi-csapati, tömbösített időfelosztással egyedül az Erdőjáró Rend járt jól: ők pl. 3 óra alatt semmit sem tudtak volna csinálni. Nekik jól jött, hogy volt egész napjuk. Más előnye nem lett az idei rendszernek sajnos, mégha keretjátékilag meg is ideologizáltuk.

Tavaly viszont a mesterpróbákat a csapatok sínylették meg, erre majd jövőre ki kell találni valamit, ha esetleg visszatérne a kettéosztott nap rendszere.

vérlepke írta...

vesztettem, banyek. de ti is:P