kezd a levegőnek tavasz-szaga születni, az ég színe is tavaszi eső-szürke - pláne, hogy még emlékszem pár órával ezelőttre, ahol a napfény és sötétebb felhők megfértek egymással. Gyönyörű. Tényleg.

Rájöttem az elmúlt napok során, hogy milyen szinten el tudja venni a lelkesedésemet az, amikor ráeszmélek, hogy az adott témához milyen kevéssé értek másokhoz (lényegében bárkihez) képest. Ha már "tanulom", ha már tudatosult bennem, hogy nem, nem kell jónak lennem, mert nem kész dolgot állítok elő, csak egyfajta tanulási folyamat részeként valamit, aminél pozitívum, ha megüti akár a saját elvárt szintemet, akkor már nincs baj. De addig... valahogy meg kellene tanulnom elviselni a bénázásomat, a minden előremutatást nélkülöző selejtet, amit időnként alkotok. 

Nem tudom miért van bennem az, hogyha nem tudom jól megcsinálni, akkor az azt jelenti, hogy igen kevés esélyem lesz később. Ha hibázok, az örökre szól, és örökre lerontja az átlagomat a minimálisan elviselhető alá.

Ennek jegyében egyelőre nagyon rossznak tartom az éjszaka összefércelt plakátot, majd apránként lesz belőle valami. Az is idegesít, hogy már lassan minden részletét átalakítom, és akkor meg miért nem ezt csináltam elsőre, feleslegesen dolgoztam az elején. Ami nyilván nem igaz. Mennyire könnyebb az ilyesmit strukturáltan elviselni, mondjuk a terméktervezőként tanult ötlet, továbbfejlesztés, kidolgozás, továbbfejlesztés vonalon haladva... pedig ott is igen messze lehet a vázlat a végső terméktől, még koncepcionálisan is. 

Strukturált gondolkodás, nohiszen.

Szóval igyekszem nem feladni akkor sem, ha borzasztó a bénázás. A probléma majd legközelebb akkor kerül elő, ha más is lefikázza, mert akkor már nem csak én tartom rossznak. És akkor minek csináljam, ha másnak se tetszik? (Mert így tanulom meg? Jah.) 

És akkor most kikerülöm a dilettantizmus kérdéskörét, nem elegánsan, de legalább egyértelműen. 

--

Lesz ma zenekari próba, a saját tokomba hanszerelkeztem át, jó a piros-fekete színpár. Remélem, most már gyorsabban tudok hangolni, mert ez így ... ööö... kínos. Visszahallgattam a legutóbbi próbán felvetteket: a hegedű is alig hallatszik, de bár ne tenné, amikor igen.Modnjuk az vígasztal, h az a szám pont tetszik jelen állapotában,  de akkor is. Igazából nem hamis vagyok, csak nem hangnemben (ezek a különbségek viszont az átlagnak nem számítanak), és egyelőre ötletem sincs, hogyan tudok jól odaimprózni dallamot. Ehh. 

De legalább az énekhangommal meg voltam elégedve (bár az is roppant halk volt, talán azért).

--

Előadás jövő pénteken, keddre lehet jönni fényképezni a főpróbára.