a mai nap elég borzasztónak tűnik.

ez a fél napsütés tehet róla, meg nyilván én, ahogy végeredményben kiderül, én tehetek mindenről (amiért érdemes dühösnek/szomorúnak lenni, amiről nem tehetek, azért nem). Csoda, h kevéssé bízom a határozott véleménynyilvánításokban, amikor be tudok bizonyítani magamnak bármit, és ugyanezt feltételezem másokról is? A relativitást a saját fejemben megtapasztalom, nem lesz tehát semmi, ami meg tudna cáfolni, hisz nem tudom elhinni magamnak sem.

a kék ég a sárga fal alatt nem jó. Mi több, borzasztó ez is.

Tegnap befejeztem a DA2-őt, mage-k oldalán, mert a paranoid csaj egyáltalán nem volt szimpatikus, ellentétben mondjuk a mágusok vezetőjével. Meg a karakterem húga is mágus, a családdal meg sosem volt akkora problémám, hogy ki akarjak írtani minden mágust. Volt epic fight, még nem untam meg, mint az első rész végén, de nem is volt annyira érdekes - túl rövid volt az a rész, amikor az NPC-ket nem én irányíthattam, és körülöttem harcoltak. Meg az a minimális stratégiai elem is hiányzott - jut eszembe, kéne lassan starcraftoznom vagy valami.
Anderset szerettem volna alaposan felpofozni, de sajnos az opciók között az egyet nem értés és döbbenet volt, illetve az, hogy megölöm, elzavarom, vagy azt mondom neki, hogy harcoljon mellettem, hamár ekkora hülye.
A konfliktus különben tetszett, csak a megvalósítása nem - ez a szabadítsuk fel a potenciális démonmegszállot jelölteket dolog kifejezetten feelinges, meg az is, hogy egyensúlyozott a játék a konfliktus szürke zónájában. Csak nem sikerült eléggé, sé a válaszleetőségek sem voltak elég árnyaltak hozzá.
Viszont Fenris épp csak egy kicsit volt túl broody, határeset, elfogadjuk. A szinkronhangja meg tökéletes.