csütörtök, május 26

Apróságok, átállítottam az egyik helyen azt, hogy akár költözni is hajlandó vagyok. Nem szeretnék, még nem, de nem tartott sokáig a döntés.

Tegnap  jött új gitáros srác a szívforgácsba, végre nem én vagyok a legfiatalabb az együttesben. Érdekes volt figyelni, ahopgy elkezd belerázódni, úgy tűnt, még nálam is kevesebbszer találkozott ekkora erősítővel meg úgy általában zenekari léttel (vagy persze, csak bénábbra vette a figurát, de nem hiszem, az olyna lányos lenne). De tényleg, kb annyi hozzáértést tanúsított ahhoz, hogy a zsinórt hova dugja be, mint én, amikor megvettem az elektromos hegedűt.
Viszont nekem úgy tűnik, hogy játszani tud, úgyhogy remélem, csak idő kérdése, amíg belejön. Kíváncsi vagyok, mit hozunk össze.

Szombaton Smocek előadás lesz (jó lesz ez a  közgyűlés után), h miért mindehol az a viszonylag jellegtelen kép van kint, én nem értem. A képen a Labirintus egyik betétjelenete van, a két öregasszonnyal, akik kb egy percet vannak színpadon. Na jó, van az három is. Hamár mindenáron Laurát szeretné felrakni a képekre, akkor lehetne az első darabból, ott érdekesebb is - de ez a kép annyira... jellegtelen, és mindenkiről előnytelen, aki szerepel rajta.

Holnap királylányos-fantasyt mesélek, ma készülök rá jól, mert most már tovább kell gördítenia cselekményt egy olyan pontig, hogy jóval szabadabban lehessen időpontot egyeztetni, akár a játékosok bármelyikével.
--
ja, jut eszembe, elmúltam 28 a hétvégén, kevés ennyire jelentéktelen születésnapom volt, nem volt jó.  Mmint... és most azért úgy érzem, kezdem elveszteni a kapcsolatot az éveim számával is, annyira... idegen ez a szám. A 28 évesek már komoly emberek, legalábbis ez a szám komoly szám. Azt hiszem, soha nem merült fel bennem, hogy megérem, vagy valami ilyesmi, valószínűtlen életkor. Átléptem a valószínűtlenségbe, ahogy elnézem. Nem emlékszem rá, hogy valaha is terveztem volna a felnőtt-létemet gyerekként, azon túl, hogy nem szeretnék ügyfélszolgálatos unalmas-kosztümös néni lenni papírhalmok mögött. Szigorúszemüveges, fehérköpenyes tudós mondjuk inkább. Vagy farmeres-pulóveres csillagász.

1 megjegyzés:

Enkara írta...

Hádde bulldogot. :D Nap sü... őőő...
lágy eső permetezze élteted ősfáját, és büszke szélvihar hajtsa vitorláidat. Olyan gótosan meg minden. :)))