Azt gondolom, vannak időnként emberek, akik hozzáadnak az életemhez, a gondolataimhoz, érzéseimhez. Ez nem az általános haver-barát témakör, ez tulajdonképpen egyoldalú. Ez az, amikor észreveszek egy értékes embert, és ösztönösen vonzani kezd benne valami, amit jobb híján tehetségnek fordítok le. Vagy múzsának, vagy bárminek, mert fontos tulajdonsága, hogy cselekvésre/gondolkodásra inspirál.
Ha nem érzem a kölcsönösséget, akkor egy idő után el szoktam magamat szakítani az érzéstől, mert azt hiszem, hogy ez erről szól. Meg, nyilván sérti a büszkeségemet is az egyirányú szimpátia.
Csakhogy ez nem szimpátia, nem csak az. Ez nekem szól, nem a másiknak, nekem jelzés, tehát a visszajelzés se fontos.

Az már nyilván változtat a dolgokon, amikor ezen kívül is van (baráti) kapcsolat kettőnk között. Nem, nem tudom pontosan, hogy miben, és most nincs türelmem végiggondolni.