Elvégre késő van már, a felhők is visszajöttek. Aludni jó lenne, de aludtam eleget, és a jó szándék is kevés.

Tasklistákkal álmodok, vagy nem, amikor nem, akkor monumentális performance-ot hajt végre a főnix pár emtétéssel, nekem csak tegnap szóltak, hogy ma próba, holnap főpróba és előadás, nincs még jelmezem, késtem pár percet a próbáról, mert 40 percet kellett gyalogolnom. Aztán kiderül, már próba közben, hogy egy-másfél éve folyamatosan próbálják, én szomorú leszek, hogy nem szóltak korábban, bár igazából kapásból tökéletesen hozom a puma mozgását az állatseregletben, felmerül, hogy valaki megbetegedett, és igazából beugró vagyok, csak erről se szólt senki.

Ma felhívtak az ájendzsítől, hogy mejek már be interjúra, montam a telefonba, h akár, de azóta rájöttem, hogy fölöslegesen fárasztanánk egymást. Nem vagyok értékesítő típus. Egyáltalán nem. Van, ami miatt elviselem a monotonitást és az unalmat, van, ami miatt nem. És ugyanez igaz a telefonálásra is.

Az ablakban áll egy csaj, tökéletes az ablakkeret hozzá - egyenesre vágott frufu, iroda. Ilyenkor csak én kezdek el attól tartani, hogy mindjárt kiugrik?

És már alig van a munkanapból, ó igen. Dalt is írnék ehhez, de minek.