hm, indochine-t hallgatok. meg aztán pál utcai fiúkat, mert indulnom kell lassan és ilyen nincs otthon. és az, h több szót értek és szétasszociálhatok (megminden), és a nemtommi még elrepít.

Nem lesz már győzelem
Nem lesz már vér a fűben
Nem lesz már győzelem
Nem megy ember az űrbe

vannak hirtelen érzések, a leggyakoribb az, amikor belevág a szívembe valami, és ez általában nem saját, hanem az, amikor a másikban felismerem a sajátot. (amikor mosolyogva mondja, h neki miért rettenetesen rossz, és én is mosolygok ilyenkor, és értem, h miről beszél mert én is, és még fontos is, de félek, h tőlem nem fogadja el, és ez mindjárt dalszöveg, most már nagyon fáradt vagyok.)
van a hirtelen félelem. ez csak néha, és sosem jó.
van a hirtelen döbbenet, a színtiszta meglepődés, amit még egy-két napig fel tudtam magamban idézni, h váó, tényleg, és nevetek.

jó lenne ilyet mindig tudni felidézni. a hirtelen impulzusokat. ma este hamar aludnom kell, és írnom valamelyik folyó projektet, és talán filmet nézni, de akkor inkább aludni.
majd elmúlik.
ezért kéne otthonra net.

hány évig tart még a bál?