ó, tewgnap vége lett a roueni mesének, és ez öröm. ez a napfény odakint nem, mert hideg napfény, nagon hideg, és belül is hideg lesz ködök nélkül, és a ködök vagy az esők kellenek, mert különben nem létezik a levegő.

ijesztő idők járnak, üresek.

Elhidegült az idő, és csizma nélkül jobban fáznék idebent. Pedig érzem a bőrőmön, h meleg van, mégis fázom. Tél van.

Pénteken összepróbáltunk Turambarbó újabb részt, jó lesz, lelkes vagyok. Szombaton vidéken játszottuk a funtinelit, fogalmam sincsen, milyen volt, mert egy szót nem mondott erről Tanárúr, és az szomorú. De legalább olyan nyugis volt az egész előtte, és lényegében utána is. (Aú, a fejem, aú, kettősfront vagy miatosz)
Vasárnap meg meséltem és játszottam, és ezzel el is telt a hétvége. Ma remélhetően befejezem a Rouen történetet.
nincs semmi.

igen bátor volt beválllni a kései ebédet, mert már regel éhes voltam - nem baj, nem baj. Ülni lehet éhesen is. Folyamatosan Voltaire-t hallgatok, és időnként megértek pár sort belőle, és akkor kacagok.
Dolgok villóznak a szemem, előtt, elkezdtem gyűlölni ezt a semmilyen időt, ami egyre hidegebb, de kételen befelhősödni. Listát kéne írni karácsonyra. Listát kéne írni csak úgy. Írni kéne.

a harmadik mai blogírási próbálkozásom. minig elfogyott a lendület, mindig bántott a napfény, de most végre alkonul, és a lámpafény mellett ütöm a billentyűzetet.

a Geist para játék. Aki nem tudná röviden: rpg, a karakterek olyanok, akik egyszer meghaltak, csak aztán mégsem, mert haláluk pillanata előtt-után-közben szerződést kötöttek egy szellmmel, hogy az életben tartja őket, cserébe ... na azt mé nem tudom :D cserébe tartós kapcsolatban maradnak az újjáélesztett testben.
A Wraith is kemény volt, ez se vidámabb. Érted, kitalálok egy karaktert, megalkotom az életét, barátait, hogy élő legyen, aztán szépen elvezetjük a mesélővel a haláláig. És ebben az a szörnyű, hogy óhatatlanul belegondolunk, hogy ez így szokott történni, az emberek élnek és meghalnak, és annyi. És, mivel nem árt olyan karaktert hozni, aki maradni akar, ezért kellő beleéléssel elég borzasztó.
És tőlem különböző karakter kijátszani fárasztó. Baromira kell figyelni, h az ösztönös válaszai ne az én ösztönös reakcióim legyenek, hanem a karakteré.Hogy ne a saját életemből és tapasztalataiból építsek, hanem valaki máséból.

táborkoncepciónak meg nekikezdtem, majdcsak lesz belőle valami. épp le akartam írni, h rossz vagyok toborzásban, csak közben eszembe jutott, hogy a pl. kolléganőm felajánlotta a segítségét úgy, h nem jönne táborba :D

lehet, h még többet kell panaszkodnom arra, h kevés a munkám, és rögtön megtaláljuk egymást, a feladatok, meg én.

I believe that we'll conceive

to make in hell for us a heaven.

A brave new world.

A promised land.

A fortitude of hearts and minds.

Until I see this kingdom is mine,

I'll turn the darkness into light.

I'll guide the blind.

My will be done until the day

I see this kingdom has been won.

Ez még mindig Adrian címzenéje, bármi is történjen. Jut eszembe, nekikezdtem átírni a novellámat, érthetőbbé, meg ilyesmi. Olyan, mintha ráklikkelnék a bővítésre, és a történet fraktálszerűen továbbnyílna. Tudom, nem ez a megfelelő megközelítése az utómunkálatoknak, ilyenkor kéne húzni, de... de... de amikor a visszajelzések alapján kevés volt a megértéshez, amit leírtam, akkor kell még. És akkor majd a végén.

Az meg... a halálbüntetést, az öngyilkosságot és az abortuszt is ellenzem. Mindegy, mit mond a törvény, a magzat számomra már egy ugyanolyan személy, mint egy éppen megszületett csecsemő. Pont. Én inkább megfelelő nevelőotthonokat-bölcsiket és óvodákat építtetnék, megkönnyíteném az örökbefogadást. Az elég szánalmas, ha egy közösség nem tud mit kezdeni a gyerekekkel- nem nem az a baj, ha egy ember, hanem az, ha egy nagyobb közösség sem. Az valahol az emberiség, mint életforma életképességét kérdőjelezi meg, nem?

és ilyenkor nyilvánvalóvá válik a világ elbaszottsága: nincsen jó döntés, az ideális elérhetetlen - és még az optimális is két rossz közül a vélt kevésbé rossz választását jelenti.

it is the fear that drives you mad.

it is the fear that makes you blind.

it is the fear that keeps you sad.

it is the fear that kills your mind.

megint ilyen szeles-fényes az idő, ez annyira... annyira ambivalens, energiadús fáradtság. De jönnek a felhők, sötéten (és a szemembe világítanak a másik oldalról).

az meg vicces, h most írta ki Ankalimon a táborospályázatot, csak ne írta volna mellé, h nyilván elég az idő, hisz a pályázni vágyók gondolkodtak rajta. Mert a gondolkodás elég. Azért asszem fogok generálni pályázatot, már csak azért is, mert megtehetem, h rászánok pár estét. Rég volt már az a diplomamunka :P

Álmodtam ma, volt rémálom része is, ami ritkán szokott lenni. A Cégnél voltam, késő éjszaka - sokan bent voltak mé, szólt a zene és buliztak is, viszont az a szárny, ahol az irodám van, kihalt és sötét volt. És volt ott valami szellem, tudtam, hogy ott van. És féltem tőle. Az ismerős félelemmel, amikor a sötétben egyszercsak elkezdek rohanni, és pánikba esem. De hátra kellett mennem a kulcsért. Aztán felébredtem párszor, és időnként a szoba is furcsának tűnt. Meg azt álmodtam, hogy ebben a lakásban is van halott lélek, mint az előzőben. Bírom, amikor az álmaim a múltamat is átírják, és ébredés után sem ézem magamat biztonságban, mert az álmomban a valóságra utaltam (ami nem is a valóság).
Később valami emtétés csapatversenyen voltunk, vagy ez valami naagy hadijáték volt, ahova emtétésekkel kedveredtünk el, lehetett menni támadónak meg defendernek meg... fel a várba végső védelemnek, és lemradtam a csapatkiosztásról, és nem tudtam, h tulajdonképpen kikkel lenne érdemes mennem. Ott volt Inszéjn, Gandalf, Drímőr, Hanna, Cé és az ikertestvére (vagy lehet, h Ratz-nak indultak, aztán az álom végére már mások voltak).

Álmos vagyok.

1. Köszönd meg, akitől kaptad.
Köszi szépen, Enkara :)=
2. Tedd ki a logót a blogra.
Done.
3. Linkeld be, akitől kaptad.
Done.
4. Add tovább további 7 blogosnak.
oké, asszem, nem mindenkit linkelek, aki rögtön eszembe jut, hátha úgy egyszerűbb lesz másoknak az élete :D




Inszéjn
Szozs
Angwen
Momo
GP
vérlepke
Cé (nemtom, h nyilvános-e a blogja, úgyhogy nem linkelem)


5. Linkeld be őket.
Done.
6. Hagyj náluk megjegyzést, értesítsd őket.
Majdmindjárt.

7. Árulj el magadról 7 dolgot.


1. Felsőtagozatos koromban komoly problémát jelentett számomra a pályaválasztás: tudós vagy színész legyek-e? Hát színész csak részben, tudós végül egyáltalán nem lettem.
2. Ugyanebben az életkoromban halálosan szerelmes voltam Alyr Arkhon nemlétező karakterbe. Pár évvel korábban Darth Vader-be. Szóval tisztességes dark geek voltam már akoriban is.
3. Geekség: nagyjából ekkoriban végigolvastam a Galaktika sorozat első 50 részét, néhány kötetet többször is. Meg az otthon fellelhető összes scifit, meg azt a pár fantasy-t is. Író is akartam lenni. 
4. Írás: Kb. harmadik negyedik osztály környékén nekikezdtem egy fantasy... izé, meseregénynek, aminek a szereplői az osztálytársaim, ill. én voltam - áttételesen, a bemutatott szereplő mellé zárójelben odaírtam, h igazából ő kicsoda. Legalább 10 oldalnyit összeírtam, és színes címlapot is zsírkrétáztam hozzá. Tegyük hozzá, ekkor még nem szerepjátszottam.
5. RPG: hatodik osztály végén elkeveredtem a Szerepjáték Szakkörre, amiről azt hittem, hogy Színjátszó Kör. Kaptam egy orkot karakternek, Káosz-Halál jellemmel. És szülinapomra már M*-t kértem.
6. Kézilabdáztam kb egy évig - hegedű mellett, és ráadásul az edzések időnként ütötték a hegedűóráimat. 
7. Cserkész voltam hat-hét évig, aztán egyszer csak megnőttem, és nem találtam a hangot az őrstársaimmal, ill. nem volt feladatom a csapatban, úgyhogy máshol találtam sorstársakat.


Hát ennyi.

There is no fucking you

There is only me

There is no fucking you

There is only me

azért ez az eső, ez az eső jó.
még nem tudom, hogy hova tartanak az ívek, az életemnek nincsen dramaturgiája, mert egy életnek nem lehet olyan (miért nem?), de néha a semmibe is mintákat látunk bele és ez a tudat és ez az észlelés.

mondjuk el kéne találnom abba a erdőbe azon a  vonaton, és ott lesz az a ház. az életem nem csúszik bele a szürrealitásba, az csak egy másik síkon történik meg. Most csak elsuhannak mellettem a színek, és tegnap néztem kívülről a kerepesit, és értettem egy pillanatra, hogy miért van a kőkerítés, és miért más a halottak mellet. Azóta elfelejtettem, ahogy mindig elfelejtem a világ teljességét.

Sűrű hétvégén vagyok túl, úgy, hogy nem éreztem a programokat annira megterhelőnek, mégis, már vasárnap reggel rettenetes fáradt voltam. Arra kell gondolnom, hogy vagy betegség volt bennem, vagy az időjárás vette ki az energiát, mert szombat délelőtt tudtam aludni (és porszívózni és mosogatni és vásárolni), és a mesélés csak nem fársztott ki annyira, hogy vasárnap egész nap (!) zombi legyek. Jó, persze, kb negyednégytől tízig szinte folyamatosan kellett koncentrálnom és mesélnem, és ez már-már egy munkanapnyi meló. Utána meg korán kellett kelni a próba miatt, egész délelőtt figyelni a próbát és jegyzetelni, aztán volt másfél óra ebádszünetem, és mentem az rs-be díszletezni, aztán próba és előadás, hangtechnika. Különben nem volt roszs az előadás, mi több, ez egy jó darab, csak éreztem, hogy másodszorra kívülről már nem akkora hatás. Meg, ugye, én is játszom benne a másik szereposztásban, ezért, bár jónak tartom Laurát, már el kezdett idegesíteni az, h mintha magamat látnám, de mégsem.

A mesélés meg tanulságos volt - azt hiszem, egy darabig maximum 3, kivételes esetben négy embernek fogok mesélni, de... inkább kettőnek, vagy egynek. És inkább játszom, küzdjön más.
Voltak epikus pillanatok, például az, amikor az a pillanat egészen drámai meg minden volt, amikor Ophélie végső pánikban csodát tett, és helyet cserélt egy pillanat alatt Adriannel, akit Micha épp lefejezni készült - itt már futott a processz az agyamban, hogy az egyes személyek és események hogyan és milyen irányba mozdlnak a halálától,  és kicsit attól tartottam, hogy túl gyors lesz a történet befejezése. Mondjuk érdekes lett volna, az biztos :D Az meg, h kedvenc NPC - ja, nyilván, az egyik a három-négy kedvenc NPC-m közül, de ez nem gátolta volna meg önmagában. Arról igazán nem tehetek, hogy a szándékosan tehetetlenné tett (hogy a PC-k egyedül tudjanak a helyzettel kezdeni vmit) másik NPC-t valamely játékos képbe hozta... Ilyenkor érzem, hogy a dramaturgiának van egyfajta nehézkedése, sodrása. Csak kár, h kívülről nem tűnt hitelesnek a reakciók szerint.
Még egy játékalkalom, és lezárom a történetet, bármeddig sikerüljön elmesélnem. Egy nagy ívnek úgyis vége.

A királylányosban az a jó, hogy ott jelenleg kis csapatokban mesélek, és csak ritkán kell összehoznom mindet.

az ilyen este az, amikor elkezdem youtube-on végigpörgetni az industrial-noise-electro-aggrotech meg mittoménmilyen címkéket. Az legalább ébren tart.

There's a meeting at the midnight hour


Come alive and seize your power


Giving sight to the blind


We are one of a kind


So welcome here
 

Tonight

a zene színt ad a levegőnek és az életnek.

ez az új take that tiszta coldplay. legalábbis az egyik számuk mindenképpen. persze jól hozzák a a borostás férfi fílinget :D namindegy, nem vagyok képes elég számot meghllgatni tőlük ahhoz, h korrekt véleményt hozzak létre.

szépen esik az eső, van új szemüvegem, csak ne lennék ennyire álmos.

álmodtam mtt-set, valami előadás volt, amiben egy csomó testvér szerepelt, és az előadás végén családonként mentek ki meghajolni (Hannáék, Morganáék...). Vonatoztam, lekéstem, nem késtem le, ilyenek a szokásos. Házak és vonatok. És erdő az út szélén.Buszok és menetrendek.

drive faster...

Roll the windows down

This cool night air is curious

Let the whole world look in

Who cares who sees anything

I'm your passenger

I'm your passenger

remélem, jó napok következnek, ma este próba, aztán megyünk szocializálódni, holnap délután mesélem a végjáték x-edik részét Rouenben, és délelőtt meg semmi dolgom, asszem akkor alszom és éneklek. Megtanulom például pontosan a duettet, az alsó szólamot, megminden.
Vasárnap reggel-délelőtt próba lesz, este meg előadás. közben valamennyi kis szünet. Az mondjuk nem tesz boldoggá, h nem szereplek ebben a szereposztásban, ellenben hangot azt elvállaltam, mert azért mégiscsak - ne már csak Laura legyen ott mindig, amikor nem is lenne feltétlenül szükséges.

az új szemüvegem színvilága passzol a blogomhoz.

valami döbbenetes módon álmos vagyok reggel óta. aludni kellene sokat, ez így nem jó.
azt álmodtam, h az exfőnököm visszajött a Céghez, és meglepve kérdeztem, h mégis, miért jött vissza? Ennyire rossz volt mindenhol máshol, hog újrakezdi a sziszifuszi melót? Úghogy reggel időbe telt helreraknom, h nem, nem jött vissza. Viszont a tegnapi beszélgeté meg az álmom minimálisan arra késztetett, h próbáljak mg vmit csinálni. Az uralmat egyelőre nem tudom átvenni, de majd, de majd.
Például elkezdtem php-t meg sql-t olvasgtani, de mostmár úgy érzem, oké, elolvastam, kéne tudnom, h ezek mire jók, és mikor, és nekem mér lenne jó. Mennyivel egyszerűbb mondjuk azt megtanulni, h a 3dsmaxban melyik paranc smit csinál, s ogyan hozok létre, olyat, hogy. űolyankor, amikor van mit csinálni. Asszem maradok a grafikus programoknál, mert a programozási nyelvekben általában az if then else-nél fogy el a türelmem, h jó, de mostmár eredményt szeretnék látni, nem sorokat egymás alatt... és betűk között szöszölés.

politika

időnkémnt elkap a vágy, hogy megértsem az aktuális politikai helyzetet itthon és külföldön is, aztán az első pár cikk elolvasása után ideges leszek, szomorú, és képtelen vagyok tovább nézelődni.
Egyre inkább meggyőződésemmé válik, hogy a dolgokhoz a rajtuk munkálkodó emberek többsége nemhogy nem ért, de még csak nem is akarja, hogy jól működjenek. Csak azt akarja, hogy neki megfelelően működjenek. A családi-baráti mizériáktól kezdve a baráti társaságokon át a cégeken keresztül egészen országos és nemzetközi szintig. Minél messzebb és magasabb nézek, annál jobban halmozódnak és összefonódnak a csak valahogy, ill. a csak pár ember érdekeit képviselő dolgok, és hiába érzem valamiről, hogy az emnnyire nem jó, hiába beszélek róla, semmit nem változtat. Nem szeretek politizálni, nem szeretek politikáról beszélgetni, mert nem értek hozzá, mert nem tudok eleget ahhoz, hogy releváns véleményem legyen - és kételkedem abban, h az esetleges beszélgetőpartnereim valóban elég alappal rendelkeznek ehhez.És frusztrál a rossz és negatív dolgok felemlegetése, amik ellen nem tudok tenni.

Néha olyan jó lenne egyszerűen elhinni valamelyik forradalmár/anarchista/zöld/antiglobál/stb. csoport álláspontját, földalatti mozgalomban plakátokat kihelyezni ésvírusvideókat, meg tüntetésekre járni - de ez az egész csak illúzió. A túl nagy lendület iszonyatos következményekkel járhat, ha rossz irányba tart. És mindig rossz irányba tart, ha csak egy kicsit, akkor is.

Zenei bejegyzés

megint mind.in.a.box-ot hallgatok reggelenként. így, idő elteltével azt kell mondjam, h annyira mások koncerten, mint így, hogy nem is nagyon idéződik fel bennem a koncert, ahogyan ezt hallgatom. pedig általában az szokott lenni, hogy valahogy ráépül a koncertélmény a hallgatott zenére, és soha többé nem lesz ugyanaz. Vagy csak lassan halványul az élmény.
Adrian Hates személye például lapjaiban meghatározza a Diary of Dreams-hez való hozzáállásomat. Amikor 2004-ben (?) elmentem Bécsbe a koncertjükre, akkor még csak pár hete ismertem a zenéjüket. (Asszem kicsit kezdem hosszúnak érezni az eddig eltelt időt...) Azóta az egészhez hozzátartozik a a kisugárzás, az a Jelenlét a színpadon - a bécsi tremere zenekar :D Kitűnően lehet depresszióba esni a zenéjükre - bár az eddigi legütősebb még mindig az Antimatter, szinte rituálisan elszürkül a plafon, és ködb burkolózik a szoba, amikor meghallom a visszhangosított hangokat.

Közben már Ayreon megy, a 01011001 albumról ismerem a legtöbb számot - naná, Anneke énekel rajta... Erről jut eszembe, tegnap volt egy elég bozalmasan kivitelezett énekórám (Zoltán szerint cirka másfél évvel ezelőtti teljesítményt nyújtottam), azon énekeltem a Somewhere-t - mostmár tényleg rászánok mondjuk szombaton időt, hogy megtanuljam rendesen, mert magamnak még csak-csak átírom a számokat, de duettben már nem ártana pontosnak lenni.

Forever we are

Forever we learn

Forever we live a lie

Forever slipping by

And forever we flee

Forever we'll be

Forever is but a dream

Forever is but a scream

And Forever we try

Forever we die

A spell alive for all

Possessed for life

Not enough...

Longing, hoping, waiting

Never enough

közben meg telik az idő, és egyre sötétebb lesz... ilyenkor novemberben. Széles vigyorral örvendezni a munkatársak arcába a ködnek és borúnak, ezt kell. Erőt kellene vennem magamon este, és nem simsezni hazamenni azonnal ének után, hanem egy kicsit beülni angolul csevegni, de már egyre kevesebb erőt érzek erre magamban.
ó, igen ilyenkor kell hallgatni hiperkarmát...

és gondolkodtam azon, amit Angwen írt kommentbe, (mtt, táborszervezés), és ugrált az agyam a különféle létezések és nézőpontok között. És végül arra lyukadtam ki, hogy valóban ennyi: nem szeretem a megszokást, a rögződéseket olyankor, amikor lehetne nem azt használni. És az zavar, hogy akkor nincs lehetőség tervezni a tábor szerkezetét, ha már csak a kidolgozásra/végrehajtásra kérnek fel. Asszem a legutolsó két táborban ez zavart - jó, az utóbbiban kevésbé, mert legalább a keretjátékot át lehetett gondolni (a lentebb írt dolgok közül az egyik legfontosabb). Az már kevésbé volt jó, hogy pl. a táborkidolgozás lineáris volt, nem párhuzamos.

a sims3-ban meg az történik, hogy a karakterem meg az NPC összejöttek, és kevés szándékosság volt benne. Mármint Janie alapján megcsinált karakter, meg Ashraf. (huhh, nem hiszem, h bárkinek lényeges lenne, kikről van szó, de ez így kerek.)

got. lost.

új dizájn, Inszéjn szerint zavaróan sötét a cím, hátén nemtom, nekem pont a megfelelően sötét, éppen olvasható még.
viszont a fehér alapon fekete betűk nem tetszenek, erre keresek mást, mert túl kontrasztos az egész.

úgy érzem, a mai nap css hekkelésében ez a maximum, amit ki tudtam magamból hozni. nincs türelmem.

az álmok és az emlékek ilyen szoros kapcsolata azért elbizonytalanít néha. (és mellesleg segít annak az elképzelésében, hogy milen lehet őrültnek lenni - vagy éppen elcseréltnek, aki már nehezen különbözteti meg a valóságot a nemvalóságtól).Általában ébredés után közvetlenül vagok eltévedve az eseménysíkok között, meg ilyenkor, amikor nagyon régi emlékeket próbálok felidézni, de nem találom a valóságalapokat, csak arra nagyon hasonlító rajzfilmeket. Persze, hogy az jut eszembe, hogy kiemeltek az eredeti világomból, és egy kicsit különbözőbe raktak át.

igazából az álmaimat próbálom meg minél érzékletesebben megírni, és minél... emészthetőbben. Mert az az érzés. mindenféle eszképizmus alapja.

vannak emberek, akik... hm. akik valamilyen katalizátorként hatnak rám, illetve lehet, h csak szimplán nagyon szimpatikus vonásokkal rendelkeznek, amiket szeretek túldimenzionálni. Ja, nemis, rájuk vetítem a többieket idebent. Mindegy is, a lényeg az, hogy léteznek. És néhánnyal még beszélőviszonyban is vagyok.
De ez azért ijesztő. Meg szoktak ijeszteni, mert nem tudok mit kezdeni ezzel.
Az sokkal jobb, amikor mondjuk egy énekes illik bele a képbe, mert ő messze van, soha nem beszélek vele, meg ilyenek - volt már ilyen is, az énekes személye egy időre még leült a többiek mellé a nézőtérre. És beszélgetett az NPC-kel.
Asszem különben, hozzám leginkább a skizofrénia áll közel - mmint a hallucinációs fajta, nem a többszörös személyiség. Én mindig itt vagyok, csak néha távol, és inkább csak nem vagyok biztos a valóságban.

Mivel már hallottam pár dolgot arról, hogy ezúttal az éppen ott lévő emberek (glom az mtt elnöksége) dönti el, h kik szervezik a tábort, ezért kevés esélyt látok a pályázatra, úgyhogy csak ide írom le a gondolatmenetemet.
Épp azon gondolkodokm, h megsértődtem-e azon, h nem tartanak szervezésre alkalmasnak, vagy egyáltalán arra alkalmasnak, hogy megkérdezzenek, miután modntam, h lelkesedésem és energiám is lenne a szervezéshez - de asszem nem, mert akkora arcom azért nincsen. Csak rosszul esik. Asszem.

Naszóval, egyrészt nyilván kell egy főszervező, aki képes arra, ogy magáénak érezze az egészet, és átlásson mindent, és tudja, h ki-mit csinál, és figyeljen, hogy az előkészületek a megfelelő ütemben menjenek. Emellett tudjon dönteni, tudjon beszélni az emberekkel (vagy legyen olyan ember, akivel tud beszélni, és az beszél a többiekkel).

Aztán el kell dönteni a tábor szerkezetét.

Kell logisztikai egység, illetve kell programos egység. Ez a legalapvetőbb logikai felosztás, mert kell valahol élni (logisztika), illetve valamit csinálni közben (program). Minden más már ennek a finomítása. A szokásos táborkoncepció egyik alapvető eleme a csapat - ez adja a tábori program egyik pillérét. Másik szokásos elem a keretjáték. Ezen kívül még szoktak lenni olyanok, h  közös tábori programok, vagy szabadon választható, nem csapathoz kötődő programok.

A csapat az a szűkebb közösség, akikkel közös programja/tevékenysége van a résztvevőknek a tábor során. Ez még mindig baromira általános, de már konkrétan is megvalósítható elképzelés, hogy a tábor programjai csak csapatokra épl - minden, amit az emberek csinálnak ebben a viszonyrendszerben működik. Lényegében sok kis altábor, amik időnként keresztezik egymást, összehasonlításra kerülnek, stb.
A csapat tevékenysége általában valamilyen közös kreatív tevékenység, illetve játék szokott lenni. A beszélgetünk gyertyafénynél dolog vhol a kettő határán mozog, illetve a kirándulás mondjuk játék, és akkor lefedtem mindent. A másik szerepe a szociális közeg biztosítása mindenki számára (gyertyafényes izé ide is jöhet).

Volt már többféle közösség is, az utóbbi pár évben megszokás lett a másik csapat, a rendek intézménye. Tulajdonképpen ez egy szűkebb tevékenységre orientált csapat, és alapvetően képes ellátni ugyanazokat a funkciókat, mint a másik elnevezéssel, de, mivel ezt külön szokták kezelni, ezért fontos kitérni rá az emtété táborok esetében.
Szóval a rendek valamilyen kreatív tevékenységre koncentráló csapatok.

A kettő csapatféle mátrixként szokott működni, az egyes emberek mindkettőbe tartoztak az elmúlt táborok során.

Jelenleg épp az a véleményem, hogy nem feltétlenül ez a legoptimálisabb kialakítás - az elmúlt évek során azért épp elég hiányosság, probléma is kiderült ezekkel kapcsolatban, úgyhogy tessék, néhány alternatív megoldás:

- a csapatok rendek: egyfajta csapatfelosztás van, és a csapatok egyféle tevékenység köré csoportosulnak. Ilyen táborból azért jónéhányat ismerhetünk, a valamilyen tanulásra/tevékenységre súlyt fektető (nyelvi, úszó, lovagló stb. ) táborok így működnek. KÖMT már volt ilyen, és működött.

- a csapatoknak két fajtája van, egymás mellett: van a rend-féle kreatív cucc, meg a másik fajta, akik nem egy tevékenységre összpontosítanak.

- a csapatok csak szociális, illetve kezelhetőségi funkciót töltenek be, a programot alapvetően a közös tábori ill. keretjátékos események viszik, a csapatokra alapozva: tehát nem a zászlófestés és kényszeredett indulóépítéssel töltik az emberek az idejüket, hanem csapatversenyek, kirándulások, akár amolyan szabadrendi órák, akadályversenyek, illetve akár live-os események között időnként összeülnek beszélgetni, és igény szerint mindig ugyanannál az asztalnál ülnek kajánál.

- nincsenek tevékenységi csapatok: az embereket a baráti közösségek, illetve a keretjátékos funkciók kötik össze, a programot egészében a keretjáték és a közös programok viszik (legutóbbi KÖMT, LEP), esetleg az alkalmi közösségek.

Én az elsőt, ill. a harmadikat tartom megvalósíthatónak, és összemérhetőnek a szokásos mátrix-rendszerünkkel annyira, hogy mindkettőt érdemes lenne szerintem alaposan átgondolni. Én most a harmadikra fogok részletesebb javaslatot tenni (és wazze, érzem, ahogy a terméktervezős nem lepontozta a termékjavaslatokat, és kidolgozná mindet, hogy könnyebb legyen választani).

De előbb a keretjáték. Ez kifejezetten mtt-táboros jellegzetesség, a legfőbb hozzáadott értékünk szerintem a táborainkhoz. Ezért Tolkien tábor. Ezért kifejezetten fontos.
Az erőssége eddig is változó volt a táborok során,nekem úgy tűnik, hogy a minimum az az általános hangulat megteremtése: az emberek érezzék magukat Középföldén. A díszítés, a helyszínek berendéze legyen következetesen középfölde-i (esetleg valinori), legyen egy korhoz, sőt egy helyhez és időhöz köthető. Meg konkrét eseményekhez is, amik kötődnek az ismert nagy mitológiai/történeti eseményekhez.

Egy következő szint, amikor a keretjáték már minden programot megideologizál, kontextusba helyez.

Aztán erősebb keretjáték esetén maga  keretjáték szolgáltat programot is - naagy megbeszélések, csapatok koncepciója és tevékenysége (igen, zászlófestés és rituálé kialakítás meg ilyenek). Meg a megnézhető keretjátékos események.

A legutolsó meg a live-szint, amikor részt vesznek a keretjáték eseményeiben, az emberek nem csak csapatonként, hanem személyenként is középföldei szereplők.

Na, ezek közül is érdemes belőni, h mit szeretnénk. Én a hármas-négye szint közöttit tartom célszerűnek (és itt is szoktak mozogni a táborok - a relax volt csak az egyes alatt, de még annál is volt eredetileg törekvés legalább az egyes szintre).

Tehát kell koncepció egy eseménysorra, ami a csapatok szempontjából "Live", és bizonyos, jól körülhatárolt szituációkban az emberek számára is (lehet) az. Erre ugye a legutóbbi tábor jó példa (mmint a live-osra).
Aztán kell dramaturgiai ív az egész táborra, katarzissal, eukatasztrófával nagy mitológiához kapcsolódással, átélést segítő dolgokkal.

És nem árt, ha ezek a dolgok fedésben vannak a többi program-pillérrel is (vháhh, ez pilléres szöveg marketinges-menedzsment órákról maradt meg, ólol). Sőt, igazából szerves egységet kell képezni (mint a formatervezésben a design és funkciók között).

Megtervezésre a következő módszert látom jónak:
- koncepció, szerkezet kialakítása --> programszerkezet kialakítása együtt a közösségek működésével és a keretjáték dramaturgiájával --> itt válhatkülön a keretjáték, az közösségek, ill. a maradék, egyikhez sem köthető programok kidolgozása --> a végén meg az egész összefésülése, és közös átnézése, javítása
és az egész mellett folyamatosan az általam egyáltalán nem végiggondolt logisztikai csapat általi követés kiegészítés, stb.

Ha a konkrét példára vonatkoztatok, akkor:
- vannak csapatok, van keretjátékban betöltött funkciójuk.
- van a keretjáték ideje és helye és szituációja - a programok mind ehhez kötődnek: versenyek, kreatív tevékenységek, amik akár szabadrendiek, akár kurzus jellegűek, (de nem az eddigi rendek*), sportprogramok, hadijáték, kirándulás, előadóest, kiselőadások, nagyelőadások, tábortüzek, csapatjátékok, játékok.
- illetve vannak a kifejezetten keretjátékos megmozdulások: nagy jelenetek és live-jellegű történések.

* azért nem látom ideálisnak az eddigi rend koncepciót, mert már a beválogatott tevékenységek sem ugyanúgy működnek, és így még ki is hagyunk olyan dolgokat, amikre lenne igény, amik jók lehetnének. Quenyát nem fog 10 napon keresztl tanulni senki, de mondjuk 3-4 alkalmas kurzus? Írni lehet egy teljes napon keresztül, de időnként jó, ha az ember mondjuk elmegy két órát táncolni közben. A "krónikás" rend meg nem mut mit csinálni olyankor, amikor nincs esemény. A szakácsoknak viszont határozottan kell idő.

Egyelőre ennyi jutott eszembe, de majd alkalomadtán folytatom.

nah, lejött a hétvégéna  sims3, örülök, h a régi karakterek is megvannak megminden. most egy darabig elleszek ezzel esténként.

volt szombaton csettali, és élmény volt látni a geekeket. Beszélgettem is, és tulajdonképpen lenne rájuk igényem máskor is, nem csak pár évente egyszer. Az meg kifejezetten vicces, hogy már nem érzem más korosztályban magamat, mert ... 8 éve? 7 éve? még határozottan egy kategóriával idősebb volt a többség.

Vasárnap volt próba, asszem sikerült ledumálni a péntekeket - bár a mostanira még rá kell kérdeznem, mert... mert.
Utána meg meséltem, és az üresjáűratok ellenére sikerült pont addig mesélnem, ameddig terveztem. Nem egészen úgy történt minden, ahogy terveztem, lett új szál közben, meg a főeemény is máshogy zajlott, de ez jó, és már tényleg végjáték.

a hét utolsó órájában vagyok benne.
elfelejtettem cukrot rakni a teába, ami ettől nem lett jobb, sőt. elegem van a pikvikekből, amit kapunk a Cégnél (persze, örülök, h van). Folyadékutánpótlást.

tegnap nem mentem az angolulbeszélős sörözésre, ellenben megvettem a Fable első részét, telepítettem is gyorsan. Abban nem vagyok biztos, h végigjátszom megint, de egyszer-másfélszer már igen, és így valami minimálisat törlesztek a játékok irányába(n).

most aztán lesz Turambar-próba, addigra vissza kell szereznem a szellemi épségemet. Írhatnék az alkotó folyamatok nagyszerűségéről, meg, hogy mennyire ad vissza hitet az élet bármilyen értelmébe, de nem fogok.
Mostanában nem nagyon van kiút a labirintusból, és kezdek kételkedni abban, h valaha is láttam a kék eget/fényt alagút végén/szebb-jobb világot/stb.
Ilyenkor kell nézegetni a rozsdát és a repedéseket a falon. A vilg fraktálrendszerében van elrejtve a világon kívüli is.

I am Zimmy.

eszelős öröm fogott el pár pillanatra a felhősödő ég láttán. Best of ősz és tavasz... az égnek felhőkkel van értelme, a levegőnek esővel vagy hóval, és így tovább. (a tejnek léggyel, naphoz hold-dal...)

na, írtam folytatást, ha rövidet is.

közben telik a nap, olyan furcsa-narancssárga minden. a világ a szürrealitás határán lebeg, de nagyon is reális minden, pont amennyire lehet. A zene párnaként ölel körbe, és néha jó a túlélők maslow-piramisának alján lebegni.

nna.

i was.

ketten beszélnek bennem, az egyik kifelé, a másik befelé. az különben annyira jó, amikor észreveszem, hogyan formálja a külvilág a gondolataim folyását. ezért vicces határozott stílusú írókat olvasni, mert  a gondolatmondataim elő mondatszabdaló szemüveg kerül. És elkaptam az érzést, abban a pillanatban, ahogy megtörtént.
...
azt hiszem, én értem a vámpíros könyveket. pont azon a határon vagyok. vannak mítoszok, és vannak vágyak, amik erősebbek a sztorivezetés és karakteralkotás hiányosságainál is.

mondjuk igazán folytathatnám a hp fanfiction-t, hamár elkezdtem. be kell fejezni, különben.

és meg akarok újra tanulni franciául. végülis a recepción is tudnak tanulni....

szerzek teát. szereztem. naszóval, ki kéne vágnia  töltelékszavakat időnként a világból, sokkal lényegretörőbb lenne. A mondataimból is, próbáljuk ki.
A redundancia segíti az értelmezést, meg a gondolkodást is, ha valaki írás közben gondolkoik. Nem megy ez nekem.

Amiről úgy érzem, hogy meg kéne csinálnom:
zenekar: erről már sokat ríttam itt is, másutt is. vagy legalább meg kéne próbálnom írni egy számot, és felvenni, vagy akármi.
írás: ebből mindig vannak épp futó projektjeim, bár igazából... inkább lemesélem ezeket.
darab: kellene olyan darabot találnom, amit a főnixszel tudok megcsinálni - legyen kevés szereplő, arányaiban sok nő, és a témája fogjon meg. vagy esetleg írhatnék.
...
ez azért nem túl bíztató. a távolabbi és nagyobb céljaim olyanok, amikre nem sok esélyt látok. a rövidebb célok meg...

a fák leveli között áteső fényt nézem inkább, meg a buszról a Dunát, meg a cigifüstös padokat alkalmanként egy kocsmában. Lassan ideje lenne megváltani a világot, vagy valami.

Azon gondolkodom, hogy mit kellene csinálnom. Úgy általában, az életemmel. Akár a filozófikus határán mozogva. Amikor vasárnap Tnaárúr bejelentette, h még két próbaalkalom, hétfő-péntek a vasárnap hajnal mellé, akkor azért elgondolkodtam egy pillanatra, megéri-e. Aztán beszéltem Mrs Sopronival, és úgy döntöttem, a pénteki Turambar próbák fontosabbak. Persze, ez azt is jelenti, hogy azt a darabot megcsináljuk rendesen, színpadon, nem csak mtt-s közösségnek. Ha már egy valószínűsíthető konfliktust varrtam ezzel a nyakamba.
Viszont az jól esett, amikor mondták a többiek, hogy hasznos az asszisztenskedésem. Legalább ez.

aztán jellemzően elfogytak a szavaim, a blog meg itt maradt nyitva. ez egy ilyen kedd.

Megvolt a KÖMT, illetve, benéztem jól oda. A szombat reggel határozottan indult, felkeltem egyszercsak, és igyekeztem elérni valamelyik vonatot - ez végül 11:07-es lett, épphogy. Inszéjn nézte meg nekem az időpontot, és csak a vonaton tudatosult bennem, hogy nem vagyok biztos abban, h jó vonatra szálltam-e. Mert oké, Vác, meg Szob... de biztos ez a vonal az? Nem keverem másik zónavonattal? Göd, Kismaros? Aztán nyugtatgattam magam, h Dunakanyarból egy van, és minden esélyem megvan arra, hogy ez az a vonal. És az lett.

Szeretek utazni, állapította meg a narrátorom, miközben néztem a faleveleket, aztán a párás-napfényes Dunát, és szeretem a fákat, és a folyókat - illetve vizeket úgy általában, mert a Balaton is igencsak.
Az emlékekbe kapaszkodva mentem be a suliba, aztán mellbevágott valami ismerős és... a mások kosza, mások rendetlensége érzés. Nem volt semmi, ami bevonzott volna, emberek ülnek az ismerősen rendetlen büfépult mellett, köszönés, aztán semmi. Nem tudom, mit vártam, talán valami visszajelzését annak a világtól, hogy ide érkeztem. Nem jó dolgok közepébe megérkezni, amikor azok épp ülnek.
Megkerestem Angwenéket a kratív írós foglalkozáson - sajnos lemaradtam az elejéről, bár még így is sikerült telefirkálnom egy lapot.
A program, mint olyan, jó dolog.

Aztán szocializálódtam ügyesen, és megint felmerült bennem, hogyha netán még energiát is próbálnék fektetni bele, akkor nem lenne mindig mindenki (vagy a nagy többség) idegen. Vagy... kit tudja. De majdnem jól működött a szociális programom, csak a nap végére romlott el.

Megvan, ez olyan, mint pókemberként repkedni a felhőkarcolók között, folyamatosan mozgásban, és mindig kell valami, amiben megkapaszkodom, vagy elég magasra kell feljutni, h legyen idő zuhanni. Borostyán-ember vagyok (borostyán-udvar, nohiszen). Világok peremén. Képes vagyok magamat megtagadni azért, hogy a peremen maradhassak. (Hogy minden vélemény között maradhassak.) Hogy folyamatosan tudatosítsam magamban a nézőpontok viszonylagosságát, hogy végül mi színezzük ki a vonalak közti területet, és azt nem muszáj a színkódok szerint. Ilyenkor szoktam elkezdeni kételkedni a saját létezésemben.

Volt Drímőrnek előadása a Live mesélésről, érdekes volt, a táborszervezési rohamom mellé megérkezett a live-szervezés is.

Volt az egésznek egyfajta igazmondós fílingje, sokan mondtak mellettem rosszindulatú, de őszinte megjegyzéseket egyéb emberekre. Ha a következő lépés az, h ugyanezt egymásnak is, akkor oké.

Hazafele eszembe jutott Hanga, illetve a reggeli vonatozásairól szóló történetei - velem együtt csak buliba utaztak emberek. Visító csajok, az őket fikázó két srác, akik aztán örökletesbetegségekről beszélgettek, aztán két negyedikes csaj, pasikról beszélgettek, meg... ööö... a csizmáról... meg a különböző pasikról. Hogy melyikük éppen milyen pasi mellett randizgat(na) kivel, és közben a harmadik sráccal milyen félreérthető, vagy egyértelmű helyzetbe került.

Az utazásban az a jó, hogy eggyel kevesebb láncot érzek a szokásosakból - hisz képes vagyok idegen helyre mozogni. Úgyhogy ma este elmegyek az előadásra, mert képes vagyok rá, mert megtehetem, és, mert kíváncsi vagyok Femmefatale és Koma produkciójára (meg, hátha összébbértek a többiek az előző óta).

És újra beindítottam a last.fm-et a gépemen, mert az utolsó adatok egy évesek rajta.

éhes vagyok, nemsokára ebédelni megyek, bár, azt még nem tudom, hogy kikkel és hova, de majdcsak.
A Tudorok zseniális ihletadó a királylányos fantasyhez, környezet és ruhák, ó, igen.
Tegnap meséltem Momónak,és határozottan úgy érzem, ez a néha csak egy-egy játékosnak, néha sokaknak együtt kell mesélnem, ezt énis jobban élvezem, meg szemlátomást a játékosok is. Csak nehéz egyeztetni.

Tábort akarok szervezni.

Megy zenélni akarok.

olyan igazi cyberpunk este van a Cégnél - bent fények, kint sötét. Egy meg nem írt novellám hősnője ilyen helyen ereszkedik le az irodaház oldalán, hogy kiszabadítsa-elrabolja az öregasszonyt, aki nem akar már elmenni. Aztán meg akarja ölni a mestere, mert épp a parancs megtagadására készül hősnőnk. Vagy valami ilyesmi, de csak addig jutottam, hogy még kék az égbolt, úgyhogy a körvonalaik látszanak a sötétből. De rég volt ez. Ezt se írtam meg - utólag nem bánom talán, hiszen jópár ilyesmiről szóló részt láttam a Nikita sorozatban. Azért az ijesztő, amikor belső mitológiával találkozom szemben tévésorozatban.

Reggel a metrón befejeztem a Láthatatlan szörnyeket, kúlság volt. A stílus és a történet egységes, és ez jó.

És ez a kedvenc hónapom második napja. Pillanatok alatt elmúlik az ősz, és alig veszem észre.

megvolt a háromnapos hétvége - nem éreztem hosszabbnak, int egy normális kétnaposat. a szombatom és vasárnapom nem próbával töltött része a helovínra ment el, sőt, igazából a hétfőm nagy része is (mert négyig aludtam).

Azért örülök, hogy a visszajelzések alapján az emberek jó része jól érezte magát. Azt sajnálom, hogy nem mindegyik barátom, mert igazából nekik szeretek szervezni, nem a random ismerősöknek (bár, az sem utolsó).

Ehe, a szemüvegem nagyon kemény, meg igazából a jelmezem is, csak azt blogon nem mutogatom. (Meg Péter képei kifejezőek, de valahogy nem túl előnyösek.)
Szóva zenéltem, meg előtte berendezkedtünk, meg még korábban Kincsővel raktártpakoltunk.
A szerveződés tanulságos volt, ez demokratikusan valóban nem megy, mert a többség úgy érzi, hogy ő szívja a legtöbbet, pedig nem is.
A lábam még mindig fáj, a csizmám alja neháéz, és magassarkú, és egész nap abban álltam-ültem, úgyhogy hajnalban már alig bírtam járni. És félálomban felmostam a termeket, úgy ám, és örülök, hogy voltak emberek előtte és utána segíteni spontán. Az viszont pofátlanság, amikor valaki abban a pillanatban lép le, hogy kiderül, vége a bulinak és takarítani kell - és ezt még ki is jelenti, hogy ezért. Nem, ez nem jópofa.Lépjen le észrevétlenül, figyeljen, és menjen haza 10 perccel hamarabb, köszönjön el, és kérjen bocsánatot, vagy legalább ne mondja, hogy akkorénmost megyek, mert pakolni kell, és nem akarok. Nem szolgáltattunk, bmeg.

Megnéztük a Szigorúan bizalmast, jó film, érdekes, szép, meg ilyenek.És ma borzasztóan álmos vagyok.