az álmok és az emlékek ilyen szoros kapcsolata azért elbizonytalanít néha. (és mellesleg segít annak az elképzelésében, hogy milen lehet őrültnek lenni - vagy éppen elcseréltnek, aki már nehezen különbözteti meg a valóságot a nemvalóságtól).Általában ébredés után közvetlenül vagok eltévedve az eseménysíkok között, meg ilyenkor, amikor nagyon régi emlékeket próbálok felidézni, de nem találom a valóságalapokat, csak arra nagyon hasonlító rajzfilmeket. Persze, hogy az jut eszembe, hogy kiemeltek az eredeti világomból, és egy kicsit különbözőbe raktak át.

igazából az álmaimat próbálom meg minél érzékletesebben megírni, és minél... emészthetőbben. Mert az az érzés. mindenféle eszképizmus alapja.

vannak emberek, akik... hm. akik valamilyen katalizátorként hatnak rám, illetve lehet, h csak szimplán nagyon szimpatikus vonásokkal rendelkeznek, amiket szeretek túldimenzionálni. Ja, nemis, rájuk vetítem a többieket idebent. Mindegy is, a lényeg az, hogy léteznek. És néhánnyal még beszélőviszonyban is vagyok.
De ez azért ijesztő. Meg szoktak ijeszteni, mert nem tudok mit kezdeni ezzel.
Az sokkal jobb, amikor mondjuk egy énekes illik bele a képbe, mert ő messze van, soha nem beszélek vele, meg ilyenek - volt már ilyen is, az énekes személye egy időre még leült a többiek mellé a nézőtérre. És beszélgetett az NPC-kel.
Asszem különben, hozzám leginkább a skizofrénia áll közel - mmint a hallucinációs fajta, nem a többszörös személyiség. Én mindig itt vagyok, csak néha távol, és inkább csak nem vagyok biztos a valóságban.