Sűrű hétvégén vagyok túl, úgy, hogy nem éreztem a programokat annira megterhelőnek, mégis, már vasárnap reggel rettenetes fáradt voltam. Arra kell gondolnom, hogy vagy betegség volt bennem, vagy az időjárás vette ki az energiát, mert szombat délelőtt tudtam aludni (és porszívózni és mosogatni és vásárolni), és a mesélés csak nem fársztott ki annyira, hogy vasárnap egész nap (!) zombi legyek. Jó, persze, kb negyednégytől tízig szinte folyamatosan kellett koncentrálnom és mesélnem, és ez már-már egy munkanapnyi meló. Utána meg korán kellett kelni a próba miatt, egész délelőtt figyelni a próbát és jegyzetelni, aztán volt másfél óra ebádszünetem, és mentem az rs-be díszletezni, aztán próba és előadás, hangtechnika. Különben nem volt roszs az előadás, mi több, ez egy jó darab, csak éreztem, hogy másodszorra kívülről már nem akkora hatás. Meg, ugye, én is játszom benne a másik szereposztásban, ezért, bár jónak tartom Laurát, már el kezdett idegesíteni az, h mintha magamat látnám, de mégsem.

A mesélés meg tanulságos volt - azt hiszem, egy darabig maximum 3, kivételes esetben négy embernek fogok mesélni, de... inkább kettőnek, vagy egynek. És inkább játszom, küzdjön más.
Voltak epikus pillanatok, például az, amikor az a pillanat egészen drámai meg minden volt, amikor Ophélie végső pánikban csodát tett, és helyet cserélt egy pillanat alatt Adriannel, akit Micha épp lefejezni készült - itt már futott a processz az agyamban, hogy az egyes személyek és események hogyan és milyen irányba mozdlnak a halálától,  és kicsit attól tartottam, hogy túl gyors lesz a történet befejezése. Mondjuk érdekes lett volna, az biztos :D Az meg, h kedvenc NPC - ja, nyilván, az egyik a három-négy kedvenc NPC-m közül, de ez nem gátolta volna meg önmagában. Arról igazán nem tehetek, hogy a szándékosan tehetetlenné tett (hogy a PC-k egyedül tudjanak a helyzettel kezdeni vmit) másik NPC-t valamely játékos képbe hozta... Ilyenkor érzem, hogy a dramaturgiának van egyfajta nehézkedése, sodrása. Csak kár, h kívülről nem tűnt hitelesnek a reakciók szerint.
Még egy játékalkalom, és lezárom a történetet, bármeddig sikerüljön elmesélnem. Egy nagy ívnek úgyis vége.

A királylányosban az a jó, hogy ott jelenleg kis csapatokban mesélek, és csak ritkán kell összehoznom mindet.