Büszke vagyok, apámmal Rómeó+Júliát nézetek, és tetszik neki - és szerintem is abromi jó feldolgozás, ehhe, amikor a giccs életre kel, kábé.
Szeretem ezt a töménységet, a barokkos fraktálokat.
Közben elkezdtem egy régi karácsonyi ajándékomat olvasni, mert idén nem kaptam könyvet (csupa hasznos ajándék, vasaló, hajszárító, tea, üvegpohár, fülbevaló, nyaklánc, meg persze gyertya). Most már, úgy jó 10 év távolságból maga a regény nem olyan lenyűgöző, de még mindig tudatformáló hatásaim közé tartoik. Még mindig az első percben magába szippant a világ, és rájövök, hogy tulajdonképpen azért olvasok én ennyi ... fantasztikus regényt, mert azt szeretem, amikor a nem-reálist reálisként kezelik. Amikor nem létező helyzetek problémáit vizsgálják (hogy milyen nyomasztó, amikor hirtelen a kezedbe kerül a Gyűrű, és mindenki azt keresi, és az egészhez semmi közöd, vagy milyen, amikor beültetnek a fejedbe egy chipet, és kiderül, h a fejfájásod nem normális, meg a húgodat elzárták tőled, mert átváltozik valami izévé).
Bármennyire meginogtam a gondolatra, hogy esetleg most egészen mundén, egyszerű sztorit találjak ki, nem érdekel. Azok a történetek másokra várnak.
Közben Rómeó megtudta, h Júlia halott. Kár, h Mercurtio és Tybalt halott.