szerda, szeptember 3

Geek vagyok, hogy azonnal letöltöttem ( céges gépre :P ) a Google Chrome-ot? Most egyelőre fogalmam sincs, miben jobb vagy rosszabb, mint a FF, azon kívül persze, amit az ismertetőben is olvashattam. Telepítettem már Operát is, csak azért, hogy megnézzem, milyen.  Aztán le is szedtem, mert nekem minek. Mindenesetre meglátjuk, otthonra egyelőre inkább nem bonyolítom azéletemet, szerintem úgyis meg kéne próbálnom újratelepíteni a gépet, valami rettenetesen lassú, ráadásul hely is alig van, amin valóban segítene, ha kiírnánk a képeket meg a zenéket, illetve csak a szükséges programokat tartanánk fent.
És a Linuxra még mindig baromi kíváncsi vagyok, mert eddig sosem szántam el rá magam, h megnézzem, mire is jó. Valszeg számomra fölösleges, de pozőr :D 
Jólvan, eleve új gép kéne, de azzal megvárom már, hogy milyne munkát is fogok végezni egyetem után. Szívem szerint képszerkesztésre, esetleg zeneszerkesztésre és filmvágásra optimalizálnék, bár ez utóbbiak nagyon csak vágyálom. Játékra jók a mindig három évvel korábbi játékok, még azok közül sem próbáltam ki az összes érdekeset. Ráadásul valóban nincsen időm.

Nincsenek megjegyzések: