hétfő, szeptember 15

Szeretnék egy cabalt. Egy sajátot. Nem máséhoz csatlakozni, hanem újat alapítani. 
Tegnap este gondolkodtam azon a sötétkék estében, hogy néha találkozom emberekkel, akikkel mintha valami más is összekötne, mint a szokásos tevékenységek/hobbik. Ez nem ugyanaz mint a szimpátia, amit többek iránt is érzek, miután beszélgettem velük, és rájöttünk, hogy tudunk miről (oké, ikrek lévén erőteljesen szöveg szinten fogom meg a kapcsolatokat :D ). Bár, azért ez is beletartozik. Hm, nemtom. Nyilván nem egyfajta eleve elrendelésről, meg más világban köttetett barátságról van szó, nyilván van triviális magyarázat, ami aztán függ az összes létező körülménytől, ezért egyszavas a válasz.
Azért nagyon meg tudok szeretni embereket, viszonylag gyorsan. És ebben az a rossz, hogy aztán hiányoznak, mert ritkán van pont rám szükségük. 

Ehh, legyünk inkább Elcseréltek,  vagy mágusok, és tudjuk biztosan, hogy van valami, ami miatt Mások vagyunk, ami miatt össze kell tartanunk, vagy, ha nem is, de legalább tudnunk kell egymásról. Minden ugyanarról szól. Csak nem mindegy a forma.

Nincsenek megjegyzések: