ja, az meg halál jó, amikor szórakoznak az emberrel.
--


mert a mítosz él. a régi mese is, és a zene is.
ó, jött interjúra az ájtíhez egy jóképű srác. mondjuk vegyék őt fel.

jajj, de hullaszag van a recin. és mély depressziók. én meg túl könnyen ráhangolódok az emberekre, úgyhogy most én is csatlakoztam a klubhoz, pedig minek. én most sikoltozva szeretnék kirohanni a világból csupán. szabad? nem. plíz, ver plíz.
--
de különben. borzalmassá változott a hangulatom, több okot is tudok, mindegyik roppant profán. (és még fáj is, ó, fák.)
időnként írok valamit a biznisznoárba, legalább valamit, érted, de a rettegés ott van belül, h egyáltalán nem érzem, h elkészülök vele, és ezen a nyűglődésen kívül nem vagyok képes másra. Tisztára, mint a táborban, amikor írtuk át-meg-át a dolgokat. És nem jött az ötlet, és nem jött semmi. Egy védett zúg a térben-időben, az kéne. Néha van, a szombat, meg a vasárnap este/éjjel ez volt, köszönhetően az embereknek, meg a fáknak körülöttem.