Sornapokban lakom. mintha sorház lenne. Ilyenkor kitágulnak az apró különbségek, az, hogy ki hogyan köszön nekem, mit mond vagy nem mond, úgy egyáltalán. Egészen szélsőségesen érzem, hogy mennyire függök az emberektől. Okát is tudom, miért. Alig csinálok valamit. A recepció nem a cselekvés kategória, úgy általában véve. Időnként leköt szellemileg, mert muszáj odafigyelni, de ennyi. Időnként beszélgetünk, de az is azért van, hogy a munkakörnyezet meglegyen.
Este ugyan próbálok, de, ha egyáltalán, nagyjából 20 percet esténként a 3-4 órából. Még figyelek és próbálok valamit elszívni a többiektől, néha élvezem is, amit látok - de ez meg esetleges. És amúgyis, ilyen helyzetben lehetetlen csak figyelni, ilyenkor, ha komolyan veszem, hogy nekem dolgoznom kell, akkor alig bírok megülni a seggemen, próbálni szeretnék, rögzíteni szeretnék, kipróbálni szeretnék. De erre ugye lehetősg alig.
Ami marad, azok az emberek, lehet rájuk irányítani az energiákat. És persze szinte csak próbán találkozom barátokkal/ismerősökkel. No, ez van.