Hű. Azért rég olvastam (újra) ezeket a novellákat. Milyen érdekes látni azokat az elemeket, amiket csak azért értek, mert ismerem a játékot?
Az Ars Magíca számomra mindig is nyomasztó játék volt, annak ellenére, hogy amikor játszottam, sosem az a hangulat jött át. (Olyankor csak a folytonos egymás elleni intrika nyomasztott. De az nagyon.)
Egyszer meséltem (hittantáborban, hehe) olyat, ami emlékeztetett az eredeti hangulatra, amit olvastam belőle, amit talán a karácsonyra kapott novelláskötetekből olvastam. Abban a 13 éves játékos srác kapásból megölte a lovagot egy tűzgolyóval, amikor megpróbáltam összemesélni őket - úgyhogy a maradék 20 percben sikeresen el is kárhozott egy pokol aurás körben vagy miben. Pedig volt rá lehetősége, hogy meggondolja magát. És, miután még ő nyaggatott, hog meséljek neki megint, egy üres faluban zombik temették maguk alá :muhaha: Ezzel már meggyőztem, hogy nem akar játszani. Volt még egy rövid mesém akkor egy erdőről éjszaka, ahol a bokrokban valami bohóc nevet és nevet és nevet és nevet... de akkor már nagyon álmos voltam. De akkor a kislány, azt hiszem, túlélte.

Meséket akarok, meséket akarok! :toporzékol:
(És mesélni, és mesélni és mesélni, ó, bár tudnék.)