Tulajdonképpen mindjárt aludnom kéne, megint rettenetes fáradt vagyok. Álmos. És ma rájöttem, hogy nem olyan egyszerű játszanom az érzelmeimmel (vagy azokkal a programokkal, amik a tüneteket generálják), legalábbis civilben. A remény is fura dolog, az elkeseredés is. Soha ilyen rosszul nem éreztem magamat Főnixes előadás alatt. Mindig kényelmetlenül érintett, amikor a többiek játszottak, én meg csak technikát csinálta, de azért mostanra megszoktam, hogy ugyanúgy kiveszem a részem a munkából, már tudom a feladatomat, és elvben még helyem is van - de ezt most nem találtam. Fáradt is voltam, örültem minden kedves szónak, kóvályogtam az előadás előtti 20 percben fel-alá. Miért legyek bent , amíg a többiek sminkelnek, öltöznek, hisz csak útban lennék? Kivel legyek, hogy ne egyedül üljek a karzaton és elmélkedjek olyan dolgokon, amiken minek? Emberfüggő vagyok, főleg... ilyenkor.Kell éreznem, hogy szüksége van rám valakinek, akivel össze tudok nézni, megjegyzést tenni. Ha ez megvan, akkor szinte semmi bajom nincsen (na jó, de, de ez meg más tészta). A barátok fogalma alatt többé-kevésbé ezt értem. Ezentúl még azt is, hogy érdekel, hogy mi van a másikkal, ha épp nem érzi jól magát (és azt, hogy a másik ezt elfogadja). Döbbenet. Ezt eddig majdnem kizárólagosan csak egyegy ember iránt éreztem, és vártam, most jövök rá (most? már egy ideje, lassan évek óta), hogy tényleg mennyire jó törődni másokkal. Az ember a szerelmére vagy a "legjobb" barátjára persze, hogy figyel, de a következő körről én eddig lényegében nem vettem tudomást, vagy nem tudatosan, inkább érzésre. És, lévén rettenetesen félénk, nem is mertem. Nade majd most. Ahelyett, hogy nem nem várom el a figyelmet, elvárom, és magamtól is ugyanúgy.

Najó, persze, lehet, h nem jön be, de néha jó lelkizni blogba. Akinek nem szól, az úgyse olvassa el.

A társulaton belüli viszonyok roppant izgalmasak, hogy ki kit utál, ki kit nem kedvel - ki pakol, ki nem. Ez a rakodás dolog lassan játszmává érik. Bizonyos emberek számára mindenképp. Gyönyörű.
Mint az emtété, ugyebár - csak ott több az ember, eloszlik a feszültség.

Én meg elfogult vagyok, francba már. :ideges kitörés: