korántsem

kib fáradt vagyok, egyedül ülök, veszem fel a telefonokat, ami még fársztóbbnak tűnik mint rendesen.
én ennyire nem vagyok szerethető személy? vagy ijesztő vagyok vagy mi a franc? néha úgy tűnik, azzal csak rontok a dolgokon, ha megpróbálok szociális lenni. úgyhogy elmegyek inkább a francba.

--
oké, oké, vannak mélypontjaim, olyan hetente. ennél rosszabb, remélem, nem lesz.
most nem tudom, mi van, egy hír, ami a másik miatt rossz, de számomra... tulajdonképpen, jó... és ilyenkor érzem, hogy szeretnék az lenni, akire számíthat. valahogyan.
az idők zöldek, az esték aranyak, aztán liláskékek és telítve van a levegő. állandóan gyalogolnom kell, képtelen vagyok megülni a villamoson. vagy a buszon és a metrón. és állandóan a csodára várok, természetesen. jó, mi?