viszont elkezdtem pánikolni Kaposvár miatt. azt hiszem, ez most nem a szokásos megelőző hiszti, hanem komoly aggódás, mert viszonylag gyakran érzem úgy, h az egészet hagyjam a fenébe, nincsen értelme, és egyebek. Olyan egyszerű lenne kiszürkülni az életből.
Ez a valóság sohasem engedi, hogy pusztán emberi látásmóddal szemlélje a világot, így arra készteti, hogy szüntelen idegenszerűségét, jelentőségének égető fontosságát olyan emberi vagy akár kozmikus rosszindulat megtestesüléseként értelmezze, amelynek leküzdéséhez a legkétségbeesettebb ellenintézkedésekre van szükség. Ezek megnyilvánulásának egyik szélsősége a gyilkos erőszak, a másik pedig a katatónia vagy a lelki öngyilkosság. Ha pedig egyszer a lefelé vezető, pokoli utat választja, többé már képtelen lesz megállni.
(my problem childe)
(utálom, amikor a szerep megtalál)
5 megjegyzés:
Tényleg milyen pokoli egyszerű lenne. A lezuhanás esélye mindig megvan - és minél magasabbra jutunk, annál veszélyesebb a játék.
De hát ha már egyszer félünk, akkor már nyertünk is. Abban van a legtöbb erő. A nagy magabiztos színészek csak farzsebből előrántott, jól bejáratott pofákat vágnak. Még jó, hogy köztünk nincsenek ilyenek.
Cue
Igaz. De, mint általában, itt is középen kell egyensúlyozni. Mert, amikor a félelem megbénítja az embert, akkor nem ér többet magabiztosnál.
Tulképp ez ugyanaz, mint az optimális stressz-szint - nem a semmi stressz, sem a túl sok adja a legjobb eredményt, hanem valahol középen az optimum. Nyilván ugyanott, mint a fraktálok széle, ahol minden pont mellett van végtelen ugyanolyan színű másik pont is minden kis méretre.
csúnya lennél ám szürkén ;)
zé: pedig már gondoltam rá, hogy kisminkelem magamat szürkeárnyalatosra :D
hmm...ha hajjal együtt, akkor úgy jó :)
Megjegyzés küldése