Igazán támogató légkör vesz engem itthon körbe, úgy érzem. Oké, hogy nem tudok énekelni, és kínszenvedés hallgatni engem, de úgy tűnik, nem is érdemes gyakorolnom, mert csak kiröhögnek érte. Holnap mindjárt meg is mondom udvariasnak, hogy a családom szerint is tehetségtelen vagyok, nem csak szerinte szar a hangom (enyhítettebben: különleges), úgyhogy kíméljük meg egymást a vizsgától. Blahh. Jogom van megsértődni, nem? Csupán a számomra élet-halál kérdése dolgokban gondolják azt, h nem érdemes foglalkoznom velük. Komolyan mondom, csak a hagyományos izék miatt nem hagytam ott az egyetemet, nem igazán volt rá más indokom, tehát tessék már egy kicsit toleránsabbnak lenni, wazz.Én nem akaroköt gyerek felnevelésébe beleőszülni. Sőt, még csak polgári foglalkozást sem szeretnék 50 évre. Ha meg minden szar, amit csinálok, akkor hadd válasszam már meg én, hogy melyik irányban szeretnék szar lenni. Köszönöm.
Amúgy jól vagyok, megminden, és akkor vagyok gyerekes, amikor csak akarom, punktum.
1 megjegyzés:
Na kérem szépen máskor vigyázunk az érzékeny lelkületű emberekre a környezetünkbe, ha ilyen nagy törést szenved el. És igen, úgy értsd ahogy én értem. A gonosz poént lehet nem kedvelni, mégse sértődök halálra ha mondjuk a melleimre teszel enyhe és kicsi célzásokat :D
írhatnék még kisregényt erre, de minek.
jah, gyerekesség:
"nem akartalak megbántanííííí"
és az 50 éves megőszült 5 gyerekes apa se- mégha nem is számít
Megjegyzés küldése