jé, valaki kereste droidzombit, meg a blogomat, reader, reader! a Felhamozódó mosatlan az már megint túl sok, bomba robbant mindenhol vagy mi, és igen, a malkaviták 20-25 éves zsenge korom meghatáozó szereplői voltak.
szerda, december 12
Passzív-agresszív hype
Najó, tényleg nem érzem tumblr-kompatibilis témának a Hobbit körüli hype kritikai elemzését, egyrészt sok szöveget kíván, másrészt meg ... nem oda való az emtétéelemzés, ebben asszem egyetértek Gandalffal.
Szóval, van az a jelenség, amikor valami olyan közepes szinten érdekel, viszont a környezetem ennél lényegesen nagyobb erővel nyomatja, és egy idő után elfárad a szűrőm. Ilyenkor vagy lelkes leszek én is, de ha már szűrni kellett, akkor valószínűleg a másik irányba csap át a viszonyom a hájpolt dologgal. Most is ez történik, nem csak velem, de többekkel is a szektából. Ez eddig rendben is van, ahogy elnézem, max csak a véleményt nyilvánította ki pár ember, ráadásul magánúton a többség. Az viszont kib idegesítő, amikor ennek a véleménynyilvánításnak a létjogosultságát próbálják meg cáfolni azzal, hogy dehát nem kéne idegesnek lenni, miért zavar, miért mondod, hogy zavar - és miért nem veszel benne részt, amikor szerintem kéne? Ez utóbbi azért pont eléggé öngól, ennl többet várok intelligensnek tartott emberektől. Ahogy mondjuk a tábokritikáknál se szabad azt mondani, hogy "ne írjatok negatívan", (nem, ezzel nem egyenlő annak a megfogalmazása, hogy nem érzem jogosnak ezt a szintű negatívumot).
Speciel nem annyira vészes a Hobbit-hype, (már azt leszámítva, amikor Ankalimon a 10. kérdést tette fel), csak marhára idegesítő, hogy mindez a Facebookon zajlik. Mintha teledobálnák a postaládámat szórólapokkal, vagy sorban állnának a beöltözött emberek az utcámban. Arról nem is beszélve, hogy a rendezvényeinkkel kapcsolatban amúgy is elkezdett kialakulni bennem némi rossz érzés, hogy túl sok energiát szív el a barátaimból, és mindezt ijesztő természetességgel teszi, mintha elvárható lenne. "Elkélne a segítség". Faszom. Milyen alapon várnámnak tőlem több segítséget, mint felajánlottam? Nem írtam semmit alá a véremmel, nem érzem fontosnak, amit fontosnak érzek, azért teszek. Ennyi. A prioritásaimmal én magam gazdálkodok, és én határozom meg, hogy ki szólhat bele. ott voltam, hallottam, amikor többek között az én "szervezési energiáimról" is szó esett, belefoglalva az emtété egészébe, hogy mindre szükség lesz, nem értettem az elképzeléssel egyet, de nem is kötelez rá semmi sem. (Annyit ajánlottam fel, hogy pontos instrukciók mellett segítek dolgokban, felelősséget nem vállalok, csak egy részprojektért, az folyamatban is van. )
Á, mindegy, majd valamikor megnézem a Hobbitot, megcsináljuk a Turambart jól, és béke.
Szóval, van az a jelenség, amikor valami olyan közepes szinten érdekel, viszont a környezetem ennél lényegesen nagyobb erővel nyomatja, és egy idő után elfárad a szűrőm. Ilyenkor vagy lelkes leszek én is, de ha már szűrni kellett, akkor valószínűleg a másik irányba csap át a viszonyom a hájpolt dologgal. Most is ez történik, nem csak velem, de többekkel is a szektából. Ez eddig rendben is van, ahogy elnézem, max csak a véleményt nyilvánította ki pár ember, ráadásul magánúton a többség. Az viszont kib idegesítő, amikor ennek a véleménynyilvánításnak a létjogosultságát próbálják meg cáfolni azzal, hogy dehát nem kéne idegesnek lenni, miért zavar, miért mondod, hogy zavar - és miért nem veszel benne részt, amikor szerintem kéne? Ez utóbbi azért pont eléggé öngól, ennl többet várok intelligensnek tartott emberektől. Ahogy mondjuk a tábokritikáknál se szabad azt mondani, hogy "ne írjatok negatívan", (nem, ezzel nem egyenlő annak a megfogalmazása, hogy nem érzem jogosnak ezt a szintű negatívumot).
Speciel nem annyira vészes a Hobbit-hype, (már azt leszámítva, amikor Ankalimon a 10. kérdést tette fel), csak marhára idegesítő, hogy mindez a Facebookon zajlik. Mintha teledobálnák a postaládámat szórólapokkal, vagy sorban állnának a beöltözött emberek az utcámban. Arról nem is beszélve, hogy a rendezvényeinkkel kapcsolatban amúgy is elkezdett kialakulni bennem némi rossz érzés, hogy túl sok energiát szív el a barátaimból, és mindezt ijesztő természetességgel teszi, mintha elvárható lenne. "Elkélne a segítség". Faszom. Milyen alapon várnámnak tőlem több segítséget, mint felajánlottam? Nem írtam semmit alá a véremmel, nem érzem fontosnak, amit fontosnak érzek, azért teszek. Ennyi. A prioritásaimmal én magam gazdálkodok, és én határozom meg, hogy ki szólhat bele. ott voltam, hallottam, amikor többek között az én "szervezési energiáimról" is szó esett, belefoglalva az emtété egészébe, hogy mindre szükség lesz, nem értettem az elképzeléssel egyet, de nem is kötelez rá semmi sem. (Annyit ajánlottam fel, hogy pontos instrukciók mellett segítek dolgokban, felelősséget nem vállalok, csak egy részprojektért, az folyamatban is van. )
Á, mindegy, majd valamikor megnézem a Hobbitot, megcsináljuk a Turambart jól, és béke.
kedd, december 11
álom
Szóval le akartam írni az álmomat, mielőtt elfelejtem. Ez nagyjából a legközelebb volt a rémálom kategóriához, féltem ébredés után kicsit, meg közben is, de ez nem gátolt meg abban, hogy lelkesen visszamerüljek ugyanabba az álomba.
Valami rpg kaland volt a plot, ez a része félig tudatos volt, és büszke voltam a felépítésére is. Volt valaki, aki szomorú múltja mellett/miatt? valamit elkövetet és a rendőrség el akarta kapni/elkapta az előzetesben. A szomorú múltban a kislánya zuhant le sok emelet magasságból egy építkezésen, ahol az építész/építésvezető volt, a horrormondat a "törpekislány"-ra utalt, mert lábra esett a csaj, és összecsúsztak a csontjai és csún alátvány volt állítólag, de nekem szóltak, hogy ne nézzek le, így csak az apa sikolyait hallottam (ez volt a rémálom leginkább).
aztán kalandozócsapatunkkal egynaagy kopórsókkal teli helyre bukkantunk valahogy (talán az apát nyomoztuk le), és egyrészt megállapítottuk, ogy óóóó, nem haltak meg az elkapottak, ilyen hibernátor-átszerelő koporsóba pakolták őket (mint a ME protheanjait), és átalakítják őket gyilkológéppé (horror #2, ehhez nincs érzékletes leírás, egyszerűen rettenetesen paráztunk tőlük). Ráadásul az egyik szerencsétlen csapattárs persze kinyitotta az egyik régebbi koporsót, de abból nem monszter, hanem egy katona lépett elő, mondván, hogy évszázadokkal ezelőtt ez nem büntetés volt, hanem így generálták a nagy háborúba a katonákat, ergo neki velünk semmi baja, meg úgy nagyjából ép is az elméje, de menne vissza a koporsójába, ha nem baj, és nem kell harcolnia. Ja, a újabbak valószínűleg nem ilyen jó arcok.
És aztán jöttek az üldözők, és menekülni kellett gorsan, a nyomokat eltüntetve, és visszamentünk a kiindukópontra, ahol évekkel ezelőttvoltunk. Közben kiderült, hogy mindenkinek van valmi olyan pszichikus képessége a csapatból, ai kötőődik a monsztákhoz: ketten valszeg kísérleti alanyok voltak,m akiket kiszabadítottunk, én meg éreztem a jövőt, és ez lapján roppant gyakorlatias dolgokat tudtam mondani, emg úgy kábé én voltam a híró, aki vezeti a népet. Ja, kis színes, powerage-Attila is a csapat tagja volt, ő volt a józan ész :D a többiek is geek arcok voltak, de rájuk nem emlékszem már, h kik, meg a kiinduló ponton a Katona, mint aki még mindig nem fejezte be a letöltendő munkáját (merhogy utólag kiderült, ilyen Misfits jellegű "diákmunkán" voltunk a kaland előtt).
A világ megmentése még hátravolt, amikor késve ébredtem.
Valami rpg kaland volt a plot, ez a része félig tudatos volt, és büszke voltam a felépítésére is. Volt valaki, aki szomorú múltja mellett/miatt? valamit elkövetet és a rendőrség el akarta kapni/elkapta az előzetesben. A szomorú múltban a kislánya zuhant le sok emelet magasságból egy építkezésen, ahol az építész/építésvezető volt, a horrormondat a "törpekislány"-ra utalt, mert lábra esett a csaj, és összecsúsztak a csontjai és csún alátvány volt állítólag, de nekem szóltak, hogy ne nézzek le, így csak az apa sikolyait hallottam (ez volt a rémálom leginkább).
aztán kalandozócsapatunkkal egynaagy kopórsókkal teli helyre bukkantunk valahogy (talán az apát nyomoztuk le), és egyrészt megállapítottuk, ogy óóóó, nem haltak meg az elkapottak, ilyen hibernátor-átszerelő koporsóba pakolták őket (mint a ME protheanjait), és átalakítják őket gyilkológéppé (horror #2, ehhez nincs érzékletes leírás, egyszerűen rettenetesen paráztunk tőlük). Ráadásul az egyik szerencsétlen csapattárs persze kinyitotta az egyik régebbi koporsót, de abból nem monszter, hanem egy katona lépett elő, mondván, hogy évszázadokkal ezelőtt ez nem büntetés volt, hanem így generálták a nagy háborúba a katonákat, ergo neki velünk semmi baja, meg úgy nagyjából ép is az elméje, de menne vissza a koporsójába, ha nem baj, és nem kell harcolnia. Ja, a újabbak valószínűleg nem ilyen jó arcok.
És aztán jöttek az üldözők, és menekülni kellett gorsan, a nyomokat eltüntetve, és visszamentünk a kiindukópontra, ahol évekkel ezelőttvoltunk. Közben kiderült, hogy mindenkinek van valmi olyan pszichikus képessége a csapatból, ai kötőődik a monsztákhoz: ketten valszeg kísérleti alanyok voltak,m akiket kiszabadítottunk, én meg éreztem a jövőt, és ez lapján roppant gyakorlatias dolgokat tudtam mondani, emg úgy kábé én voltam a híró, aki vezeti a népet. Ja, kis színes, powerage-Attila is a csapat tagja volt, ő volt a józan ész :D a többiek is geek arcok voltak, de rájuk nem emlékszem már, h kik, meg a kiinduló ponton a Katona, mint aki még mindig nem fejezte be a letöltendő munkáját (merhogy utólag kiderült, ilyen Misfits jellegű "diákmunkán" voltunk a kaland előtt).
A világ megmentése még hátravolt, amikor késve ébredtem.
hétfő, december 10
Kéne pihenni, minden hétfőn ezt állapítom meg, és lassan attól függetlenül, hogy valójában mennyit tudtam aludnia hétvégén. Most sikerült belőnöm a terheltségemet egy elviselhető szintre, örülök neki, de még mindig kevés az időm vagy az energiám.
Péntek-szombat az a Turambarról szólt, most jön az az időszak, amikor bele kell rakni az energiát és felpörgetni mindent, hogy januárra elkészüljünk. Döbbenetes módon képtelenek vagyunk összehozni, hogy mindenki ott legyen egy próbán, ha elméletileg oké, akkor késnek az emberek - basszus, a késések, nekem bazmeg bűntudatom van 5 perctől is, itt meg simán késnek 30-40 perceket is emberek. Nem, a kezdés nem a kiírt időpont plusz félóra, az már csúszás, amivel egymás idejét raboljuk. Duhh-duhh-duhh. De azért kezd összeállni a darab.
A táborkezdő találkozó ezzel szemben kifejezzetten összefogott és hatékony lett, tartottuk az időkereteket, úgy tűnik, nagyjából a jelenlévők képesek koncentrálni meg képben vannak a majdan szükséges feladatokkal megminden.
Szombat este adventi gyertyát gyújtottunk, meglepően könnyen tudok ráhangolódni az áhitatra, imára, és meglepően (haha) szükségem is van rá.
Mi van még... mi nincsen.
Ja, vettem Sims3-at leértékelve, azóta veszik el az életem, sorozatnézés és MAxPayne mellett hajnalig egyengetem Gilraed Droidus életét, meg a Palmer családét, bár utóbbinál elfelejtettem természetfölötti dolgokat felvenni nekik, pedig. Még szükségem van pár kiegészítőre, de csak okosan kéne megoldanom, nem egy vagyont elhagynom rá: a Seasons meg a Late Night emg az előadós, azt fejből nemtom melyik. A Supernatural kieg vicecs hozzá, zombik mászkálnak és buliznaka házak körül éjszaka :D NEm annyira zavaró már a magyarított verzió, de nem kicsit nehezményeztem, h nem kérdezett rá telepítésnél, h milyen nyelven értek, ilyeneket ne döntsön el helyettem senki.
A MaxPayne 3 viszont egyre kevésbé tetszik, mármint kurva hangulatos (nem, tényleg), de idegesít, h ennyire tisztán csak shooter. NEm szeretm, ha csak a lövöldözésnél rohangászhatok épületekben, és egyszerűen nem értem, mitől romlik el a karakterek irányíthatósága, egyszerűen sokkal macerásabb mozogni velük,meg miafaszért hagyják ki az ugrást meg a tereptárgyakon való mozgási képességet? Egy kicsit összetettebb és érdekesebb lesz attól egy játék. A nehézsége nem igazán egyenletes, a harcok többségét elsőre megcsinálom, aztán random módon van néhány szivatós helyzet - csak az az idegesítő, hogy ennyire szakaszos, marhára nem izgalmas ugyanazt a 20 másodpercet újra és újra játszani.És a legkúlabb részek az átkötő videók, mi ez már? Ütős zene és hangulat olyankor, amikor nem játszom. Értékelem az időnként lenyomhato E gombot a Kiegészítő Infókhoz, de ... egyelőre nem láttam jelentőségüket. Úgy meg minek. Ja, és azért már néha idegesítő Max balfaszsága - tudom, hogy ez a plot, hogy ilyen borzasztóan lúzer és összeesküdik ellene a mindenség is, de ... basszusmár.
Péntek-szombat az a Turambarról szólt, most jön az az időszak, amikor bele kell rakni az energiát és felpörgetni mindent, hogy januárra elkészüljünk. Döbbenetes módon képtelenek vagyunk összehozni, hogy mindenki ott legyen egy próbán, ha elméletileg oké, akkor késnek az emberek - basszus, a késések, nekem bazmeg bűntudatom van 5 perctől is, itt meg simán késnek 30-40 perceket is emberek. Nem, a kezdés nem a kiírt időpont plusz félóra, az már csúszás, amivel egymás idejét raboljuk. Duhh-duhh-duhh. De azért kezd összeállni a darab.
A táborkezdő találkozó ezzel szemben kifejezzetten összefogott és hatékony lett, tartottuk az időkereteket, úgy tűnik, nagyjából a jelenlévők képesek koncentrálni meg képben vannak a majdan szükséges feladatokkal megminden.
Szombat este adventi gyertyát gyújtottunk, meglepően könnyen tudok ráhangolódni az áhitatra, imára, és meglepően (haha) szükségem is van rá.
Mi van még... mi nincsen.
Ja, vettem Sims3-at leértékelve, azóta veszik el az életem, sorozatnézés és MAxPayne mellett hajnalig egyengetem Gilraed Droidus életét, meg a Palmer családét, bár utóbbinál elfelejtettem természetfölötti dolgokat felvenni nekik, pedig. Még szükségem van pár kiegészítőre, de csak okosan kéne megoldanom, nem egy vagyont elhagynom rá: a Seasons meg a Late Night emg az előadós, azt fejből nemtom melyik. A Supernatural kieg vicecs hozzá, zombik mászkálnak és buliznaka házak körül éjszaka :D NEm annyira zavaró már a magyarított verzió, de nem kicsit nehezményeztem, h nem kérdezett rá telepítésnél, h milyen nyelven értek, ilyeneket ne döntsön el helyettem senki.
A MaxPayne 3 viszont egyre kevésbé tetszik, mármint kurva hangulatos (nem, tényleg), de idegesít, h ennyire tisztán csak shooter. NEm szeretm, ha csak a lövöldözésnél rohangászhatok épületekben, és egyszerűen nem értem, mitől romlik el a karakterek irányíthatósága, egyszerűen sokkal macerásabb mozogni velük,meg miafaszért hagyják ki az ugrást meg a tereptárgyakon való mozgási képességet? Egy kicsit összetettebb és érdekesebb lesz attól egy játék. A nehézsége nem igazán egyenletes, a harcok többségét elsőre megcsinálom, aztán random módon van néhány szivatós helyzet - csak az az idegesítő, hogy ennyire szakaszos, marhára nem izgalmas ugyanazt a 20 másodpercet újra és újra játszani.És a legkúlabb részek az átkötő videók, mi ez már? Ütős zene és hangulat olyankor, amikor nem játszom. Értékelem az időnként lenyomhato E gombot a Kiegészítő Infókhoz, de ... egyelőre nem láttam jelentőségüket. Úgy meg minek. Ja, és azért már néha idegesítő Max balfaszsága - tudom, hogy ez a plot, hogy ilyen borzasztóan lúzer és összeesküdik ellene a mindenség is, de ... basszusmár.
vasárnap, december 9
Zsufazeke és csúcsos süveg: Előjel
Zsufazeke és csúcsos süveg: Előjel
"Miközben éppen a jövő évi tábori keretjátékot tervezgettük, és próbáltunk ötletelni a történeten, egyszer csak a hátunk mögül egy nagy puffanás hallatszott. Mindenki elcsöndesült. Hátranéztünk, és láttuk, hogy egy könyv esett le a legfelső polcról. Csak úgy magától, mindenféle előjel, vagy különösebb ok nélkül. Még sosem csináltak ilyet a könyveink. Ijesztő volt. Felálltam, és lehajoltam a földre, hogy megnézzem, milyen könyv esett le.
J. R. R. Tolkien: A szilmarilok.
...
Öhm.
Nos.
Kicsit megijedtünk.
De reméljük, nem rossz előjel."
"Miközben éppen a jövő évi tábori keretjátékot tervezgettük, és próbáltunk ötletelni a történeten, egyszer csak a hátunk mögül egy nagy puffanás hallatszott. Mindenki elcsöndesült. Hátranéztünk, és láttuk, hogy egy könyv esett le a legfelső polcról. Csak úgy magától, mindenféle előjel, vagy különösebb ok nélkül. Még sosem csináltak ilyet a könyveink. Ijesztő volt. Felálltam, és lehajoltam a földre, hogy megnézzem, milyen könyv esett le.
J. R. R. Tolkien: A szilmarilok.
...
Öhm.
Nos.
Kicsit megijedtünk.
De reméljük, nem rossz előjel."
péntek, december 7
Tudom, már éjszaka van, és épp egy órája panaszkodtam, hogy mennyire nehezen tudok felkelni reggel mostanában, hát ez nem segíti, de mégis, mégis szükséges. Még mindig nagyszerűek az egyenesvonalú tanácsaim, még mindig nem tudom őket én magam követni, de .... nincs de. Miért lenne? Bizonyos dolgokat nehéz lezárni, addig meg pláne, amíg nem száz százalék, hogy érdemes, és még úgy is, hogy... hogy nincs jelentősége az "érdemes" szónak. Egyszerűen kísért már hosszú évek óta, és fog is, amíg valami végleges dolog nem történik. De legalább a feszültség nagyon alacsony, épphogy csak érezhető, erre nem érdemes sorozatot építeni. De egy mellékszálnak még mindig jó. Kár, hogy unom.
Körberajzolom magam körül a teret, magamat nem kéne, csak közelítek egyenesekkel, síkokkal, sok síkból végül görbe lesz, csak legyünk következetesek, és várjunk. Várjunk még. A mozgással meg a belső tér alakul, ha nem mozog, akkor halott, a halott anyag meg kit érdekel? A halott-anyagkutatókon kívül, persze, hát nem, nem nem, ott van a rácsok mögött a rbaló, ja, nem, még nem fogták el, de fogják, a lány a szobában a tükör előtt, ez a történet sem hangzik el már többször? A kérdőjel helyett a pont vagy a felkiáltójel pontosabb lenne, de kevésbé pozitív, pedig igaz, igaz, igaz, igaz. Négyszer ismételni már kevésbé hamleti, szó, szó, szó, Mi lenne, ha aludnék.
majd holnap lejön a sims3, és talán nem a laptopra kéne letölteni, dehát ki akarom próbálni, h itt fut-e ht nem csodálatos?
Körberajzolom magam körül a teret, magamat nem kéne, csak közelítek egyenesekkel, síkokkal, sok síkból végül görbe lesz, csak legyünk következetesek, és várjunk. Várjunk még. A mozgással meg a belső tér alakul, ha nem mozog, akkor halott, a halott anyag meg kit érdekel? A halott-anyagkutatókon kívül, persze, hát nem, nem nem, ott van a rácsok mögött a rbaló, ja, nem, még nem fogták el, de fogják, a lány a szobában a tükör előtt, ez a történet sem hangzik el már többször? A kérdőjel helyett a pont vagy a felkiáltójel pontosabb lenne, de kevésbé pozitív, pedig igaz, igaz, igaz, igaz. Négyszer ismételni már kevésbé hamleti, szó, szó, szó, Mi lenne, ha aludnék.
majd holnap lejön a sims3, és talán nem a laptopra kéne letölteni, dehát ki akarom próbálni, h itt fut-e ht nem csodálatos?
hétfő, december 3
Tél
December eleje van, tél van, átrendeztem a szobámat a szombati koratavaszi napon. Most álmos vagyok. Van meló, van mit csinálni, van este emberekkel, meg otthon szép újrarendezett szobám, ahol egyszerűen több kedvem van elülni a gép elé, vagy aludni vagy ágyban olvasni, int eddig, pedig azért az eddigi szobámat is szerettem nagyon. Apróbb hangsúlyok is átrendeződtek ezzel - az ágyam kikerült a közösségibb térből, messzebb került a kanapétól meg a kisasztaltól, különválaszottam az alvás teljesen a mindenmástól.Egy kicsit kevésbé kolesz. Meg lett nagyobb hely a szoba közepén (ha odébbrakom a kisasztalt), hát nem csodálatos. Illetve - egyelőre - rend van és tisztaság.Elvégre porszívózással indult az egész.
Vasárnap aztán sikerült megint Rouent mesélni, bennem eőteljesen körvonalazódnak események, csak arra kéne rájönnöm, hogy hogyan tudom úgy flvezetni őket, h ne legyen irreálisan túlzsúfolt Rouenben az élet - amilyen volt az elmúlt hetekben, mert már a PC-knek is feltűnt, és elkezdtek következtetéseket levonni játéktechnikai dolgokból, ami öizé, nem annyira jó nekem, mert nyilván igazuk van, csak éppen időnként ellentmondó dolgok ezek. Mmint az eddigi belső logikának. Viszont, ha nincs esemény, akkor meg érezni rajtuk, hogy ... azért várnák, hogy legyen valami. Well, legalább az események elindultak a világban rendesen, majd kiderül, mi lesz itt. Jóval nyitottabb minden, mint az előző évadban, muahahaha.
Na, újabb évszak, a félelemről lemaradtam, de most legalább lehetek szomorú.
Vasárnap aztán sikerült megint Rouent mesélni, bennem eőteljesen körvonalazódnak események, csak arra kéne rájönnöm, hogy hogyan tudom úgy flvezetni őket, h ne legyen irreálisan túlzsúfolt Rouenben az élet - amilyen volt az elmúlt hetekben, mert már a PC-knek is feltűnt, és elkezdtek következtetéseket levonni játéktechnikai dolgokból, ami öizé, nem annyira jó nekem, mert nyilván igazuk van, csak éppen időnként ellentmondó dolgok ezek. Mmint az eddigi belső logikának. Viszont, ha nincs esemény, akkor meg érezni rajtuk, hogy ... azért várnák, hogy legyen valami. Well, legalább az események elindultak a világban rendesen, majd kiderül, mi lesz itt. Jóval nyitottabb minden, mint az előző évadban, muahahaha.
Na, újabb évszak, a félelemről lemaradtam, de most legalább lehetek szomorú.
szerda, november 28
Időtér
m-hm, egyértelmű megállapításokra jutok körkörösen, de nem baj. Például emgéri szenvedni rettenetesen alkotással, csak túl kell élni az első (aztán második és harmadik) nehéz indulást követő mélypontot. És valóban nem megy idő nélkül. Tényleg minden alkalommal újra kell járnom ezek a triviális köröket? Úgy tűnik, igen. Csak a nagy kép, csak az legyen (lenne) meg a szemem előtt.
Időket kell elkerítenem egymástól.
Mert amúgy vannak idők itt-ott, csak nagyon nem mindegy, hogy az adott esti pár órámat mondjuk fél héttől éjfélig (5,5 óra) mivel és milyen beosztással töltöm. Nézzük, mondjuk a tegnapi plakátszenvedést alapul véve, arra kell két és fél óra minimum - és akkor csak elkezdtem, de egy időn túl nem tudok vele foglalkozni, mert elveszik a látásom, és tegnap már fizikailag se bírtam (ez mondjuk más kérdés). Kell vacsorázni, ez fél óra, és akkor benne van esetlegesen a boltba leszaladás is, meg a közben a tumblr utolsó átfutása, szociális élet az inerneten. Legalább azt nem esténként kell, mert munkában van rá időm. Ha sorozatot nézek (és nézek), akkor az minimum egy óra, akkor csak egy rész volt meg plusz az az idő, ami amúgy is elkúszik. De ez pl összevonható a vacsorával.
Kellene minden este olvasnom azokat a könyveket, amiket nem tudok hordani magammal táskában, ezek jellemzően szakirodalmak, de fontosak lennének. Fél óra. Kell játszani, erre egy óránál kevesebbet számolni fasság, mert lehet, hogy hamarabb megunom, de simán több is elszalad. Kell valami minimális rendet tartani - ezt mondjuk napi negyedórával megúsznám.
Speciel nem ártana mozognom valamit, vagy kiimenni és körbefutni a feneketlen tavat vagy csak felülni sokszor a csodálatos szőnyegen, ez megint negyed vagy félóra - egyezzünk ki 20 percben. És elalvás előtt is kell 15-20 perc minimum.
ez összesen olyan hat és fél óra. Szerintetek mi az, ami kimarad? Komolyan azt a kegyetlenséget várnám el, hogy döntsek , hogy játék vagy sorozat? Nevetgél. Jólvan, nem kivitelezhetetlen a dolog, nem, nem, nem. Értelemszerűen behelyettesíthet a kétésfél órámba a szociális interakció, az énekóra, a gyakorlás bármire, meg a bármilyen kreatív tevékenység. Alapvetően azt kellene szigorúan elkülönítenem, mert a töbi adja magát - oké, az olvasás és a mozgás nem, akkor azok is. Rendet úgyse rakok, csak szökőévenként, emg hétvégén, amikor emberek jönnek.
Megfejtem az időt, most majd a tér következik.
Időket kell elkerítenem egymástól.
Mert amúgy vannak idők itt-ott, csak nagyon nem mindegy, hogy az adott esti pár órámat mondjuk fél héttől éjfélig (5,5 óra) mivel és milyen beosztással töltöm. Nézzük, mondjuk a tegnapi plakátszenvedést alapul véve, arra kell két és fél óra minimum - és akkor csak elkezdtem, de egy időn túl nem tudok vele foglalkozni, mert elveszik a látásom, és tegnap már fizikailag se bírtam (ez mondjuk más kérdés). Kell vacsorázni, ez fél óra, és akkor benne van esetlegesen a boltba leszaladás is, meg a közben a tumblr utolsó átfutása, szociális élet az inerneten. Legalább azt nem esténként kell, mert munkában van rá időm. Ha sorozatot nézek (és nézek), akkor az minimum egy óra, akkor csak egy rész volt meg plusz az az idő, ami amúgy is elkúszik. De ez pl összevonható a vacsorával.
Kellene minden este olvasnom azokat a könyveket, amiket nem tudok hordani magammal táskában, ezek jellemzően szakirodalmak, de fontosak lennének. Fél óra. Kell játszani, erre egy óránál kevesebbet számolni fasság, mert lehet, hogy hamarabb megunom, de simán több is elszalad. Kell valami minimális rendet tartani - ezt mondjuk napi negyedórával megúsznám.
Speciel nem ártana mozognom valamit, vagy kiimenni és körbefutni a feneketlen tavat vagy csak felülni sokszor a csodálatos szőnyegen, ez megint negyed vagy félóra - egyezzünk ki 20 percben. És elalvás előtt is kell 15-20 perc minimum.
ez összesen olyan hat és fél óra. Szerintetek mi az, ami kimarad? Komolyan azt a kegyetlenséget várnám el, hogy döntsek , hogy játék vagy sorozat? Nevetgél. Jólvan, nem kivitelezhetetlen a dolog, nem, nem, nem. Értelemszerűen behelyettesíthet a kétésfél órámba a szociális interakció, az énekóra, a gyakorlás bármire, meg a bármilyen kreatív tevékenység. Alapvetően azt kellene szigorúan elkülönítenem, mert a töbi adja magát - oké, az olvasás és a mozgás nem, akkor azok is. Rendet úgyse rakok, csak szökőévenként, emg hétvégén, amikor emberek jönnek.
Megfejtem az időt, most majd a tér következik.
hétfő, november 26
A mai nap is a másik, érdekesebb feléhez közeledik, nemsokára Turambar próba, bízom benne, hogy nagyságrendekkel több energiám lesz majd akkor, mert most szeretnék elfordulni a székről és csendben nyüszíteni, hát ez fáradtság, hétvégét mikor pihenem ki, meg ilyenek.
Igen, megnéztük a táborhelyet szombaton, nem volt rossz, se az út, se a hely, aztán este már nemtom, én már nemtom mi volt, vasárnap emg volt Rouen végre, simseztek a játékosok, és jó volt, meg öööö..... meg ja, a maxpayne 3 hát tényleg, az kúl, csak lejjebb veszem a nehézséget mert a büszkeségemnél kevesebb az időm.
És ennyi.
Igen, megnéztük a táborhelyet szombaton, nem volt rossz, se az út, se a hely, aztán este már nemtom, én már nemtom mi volt, vasárnap emg volt Rouen végre, simseztek a játékosok, és jó volt, meg öööö..... meg ja, a maxpayne 3 hát tényleg, az kúl, csak lejjebb veszem a nehézséget mert a büszkeségemnél kevesebb az időm.
És ennyi.
péntek, november 23
Labirintus
Meglepő módon egészen kisimult és nyugodt vagyok ma, pedig az elmúlt két nap nem volt a vidámságnak felhőtlen mezején ugrándozó kisgyerek mosolya. Talán a tegnap esti semmittevés segített. Pedig... úgy indult az is, hogy menni kéne emberek közé, reggel bekészültem a notebookkal, hogy beülök majd oda, ahova majd megyek meló után rögtön, és forró csoki mellett hasznos dolgokat művelek, de délutánra teljesen elfogytak ezek a dolgok, meg a kedvem is az emberekhez. Győzködtem még magamat, hogy hát miylen papírkutya vagyok, nem akarok új helyre menni, kimozdulni, kisnyugger, estébé, aztán ebből is elegem lett, és úgy döntöttem, hogy akkor oké, ha már elmarad a próba, tényleg jól akarom magamat érezni, és nem a kötelezőnek hitt próbák elé kiállni, vagy megfutni előlük. felmerült, hogy elmegyek moziba és megnzem a Felhőatlaszt az Alléban, pont elérhettem volna a feliratos verziót, de... eszembe jutott, hogy ma este Turambar, szombaton táborhelyszínre utazás, vasárnap mesélek, és nem tudom, mikor pihenek rendesen legközelebb, ezért végül hazamentem. Közben kiderült, h a koncert el is maradt, néha működik.
Vacsorázás, kakaó, ja, előbb még rendberaktam a konyha még egy layer-ét, most már kezd rendben lenni, bár egy kiadós takarítás még hiányzik - meg a lábosok a tűzhely mellett, de azokat végleg nem én használtam, úgyhogy majd Juli elmossa őket (legkésőbb akkor, ha főzni akar, muhaha). Az mondjuk még mindig rettenetesen tud idegesíteni, h Estel egy szellem a házban, de talán jobb is így, mert lehet, h rosszabb lenne, ha a szénmonoxidmérőhöz hasonló fasságokon kéne vele egyezkedni egyéb helyzetekben - mittomén, a ki hogyan mosogat témakörben azért vannak távlatok, meg a hogyan tároljuk a kib élelmiszert, abban is. Mondtam már, h az öcséimmel szemben is türelmetlen vagyok, nem rokonnal szemben még kevesebb türéshatárom.
Vannak még olyan belső rövidzárlataim, amik valami nagyon rossz működésre utalnak, próbálok velük mit kezdeni, ez az egész önértékelés dolog nagyon el van bennem baszva. (Lásd előző blogbejegyzésem). Most inkább a "nagy levegővel próbálok a pofon felé fordulni" módszerhez folyamodok, a félelmekkel való szembenézés motívumában, amit ugye nem nagyon sikerült követnem az ősszel, de mégvan belőle, talán egyszerűbb az egészet személyekhez kötnöm, és utána lefeszegetni róluk, hát mittomén.
Szóval most jól vagyok, örülök, hogy nincs rajtam smink, és bátran dörzsölhetem a szememet, kint kellemesen borong az ég, itt bent nyugalom, pedig van munka, amivel nem fogok végezni ma, ezt biztosan látom. Csak több kitartásom lenne, annak örülnék én.
Vacsorázás, kakaó, ja, előbb még rendberaktam a konyha még egy layer-ét, most már kezd rendben lenni, bár egy kiadós takarítás még hiányzik - meg a lábosok a tűzhely mellett, de azokat végleg nem én használtam, úgyhogy majd Juli elmossa őket (legkésőbb akkor, ha főzni akar, muhaha). Az mondjuk még mindig rettenetesen tud idegesíteni, h Estel egy szellem a házban, de talán jobb is így, mert lehet, h rosszabb lenne, ha a szénmonoxidmérőhöz hasonló fasságokon kéne vele egyezkedni egyéb helyzetekben - mittomén, a ki hogyan mosogat témakörben azért vannak távlatok, meg a hogyan tároljuk a kib élelmiszert, abban is. Mondtam már, h az öcséimmel szemben is türelmetlen vagyok, nem rokonnal szemben még kevesebb türéshatárom.
Vannak még olyan belső rövidzárlataim, amik valami nagyon rossz működésre utalnak, próbálok velük mit kezdeni, ez az egész önértékelés dolog nagyon el van bennem baszva. (Lásd előző blogbejegyzésem). Most inkább a "nagy levegővel próbálok a pofon felé fordulni" módszerhez folyamodok, a félelmekkel való szembenézés motívumában, amit ugye nem nagyon sikerült követnem az ősszel, de mégvan belőle, talán egyszerűbb az egészet személyekhez kötnöm, és utána lefeszegetni róluk, hát mittomén.
Szóval most jól vagyok, örülök, hogy nincs rajtam smink, és bátran dörzsölhetem a szememet, kint kellemesen borong az ég, itt bent nyugalom, pedig van munka, amivel nem fogok végezni ma, ezt biztosan látom. Csak több kitartásom lenne, annak örülnék én.
szerda, november 21
Tegnap elmentem jelentkezni a támogatott nyelvképzésre és szintfelmérőre - ez utóbbi elég szánalmasan sikerült, rájöttem, hogy marhára nem tudom a szavakat és kifejezéseket és ragzásokat, csak úgy nagyjából érzem, hogy ja, egy ilyen alakú szó kéne oda, színe az meg a halvány-szürkés kék egy kis zölddel, de kitöltős tesztnél ez kevéssé ... hasznos.
Olyan 15 percig szöszöltem, Írtam választ kb 12 kérdésre a hatvanból,a ztán gyorsan felkeltem, emrt láttam, h mások is mennének a tanárhoz átbeszélni, én meg marhára nem akartam egy perces megbeszélésért végigvárni a súlyos ötperceket, úgyhogy megkértem, h had adjam már oda soron kívül, nem hiszem, h sikerült volna eltalálnom bármit. Mikor a tanár mondta, h akkor töltsem iki azt, h nem tanultam a nyelvet, az bezzeg derogált (ugyan tíz éve, de az egyetemen sikerült közép-kezdőcsoportban unatkoznom nagyon), szóval akko átfutotta, és 6 jó válaszom volt is, ezután csak szimplán hülye picwsának éreztem magamat azért, mert betolakodtam mások elé. Az vígasztal, h ők utánam sokkal okosabbnak érezték magukat.
Igen, tudom bmeg, h nem jó ez a folyamatos önlebecsülés. Ennek örömére este próbáltam javascripttanulást folytatni, de egyszerűen képtelen voltam koncentrálni, mert párhuzamosan kattogott az agyam a francia irányába meg a az olvasott function-ök mellett még a bonyolultabb if-while-for szarok felé, amiket nem érzek még át, csak elolvasva értek. Amíg nem tudok színre, formára látni magam előtt problémákat, képleteket, kérdéseket és megoldásokat, addig nem mondhatom azt, hogy értem a dolgokat. Annyira már elég a tudásom, hogy librarykat tudjak értelmezve használni, pláne, mert azért azoknak elég jó a dokumentációjuk, de még nincs az ösztöneimben még az egyszerűbb scriptrészlet sem, és ez zavar. Gyakorolnom kéne, tudomám. De mikor? Munkában nem lehet megbízhatóan időt találni erre, otthon meg... annyira esetleges. Túl sok mindenről érzem azt, hogy KELL, a sorozatok, a könyvek, az írás, a játék, a tábor, a zenekar, az éneklés, scriptelés, jó lenne majd programozni is, mert az izgalmas, mert az matek, nyelvtanulás is kéne, és akkor még nem kezdtem el sorolni a szakkönyveket,a miket csak elolvasnom kéne a tervezésről, a plotírásról, és akkor még nem kezdtem el tervezni honlapot sehova, plakátot/informatív dolgokat, nem készültem szerepjátékra, nem mozogtam, és nem volt szociális életem, pedi az jelenleg a szabadidőm fele.
De nekem minden kell. Minden kell ahhoz, hogy minimálisan értékesnek érezzem magamat, hogy ne nyomasszon folyamatosan az, hogy nem elég, amit tudok, hiszen nem elég, basszameg, kurvára nem sikerül semmiben se előre jutnom. Oké, talán az együttessel igen, de kötve hiszem, hogy az éneklésbe belefektetett időm térül meg így, inkább az, hogy próbákra járok, és valaha megtanultam hegedűlni. Tessék, a hegedű, az igazából nem érdekel, azt nem tartom olyan dolognak, amire különösebben büszke lehetnék. Arra akkor lennék az, ha át tudtak volna rakni B csoportba, ha ajánlották volna a konzit, de nem, és még azt is elfelejtettem, amit hatodik végén tudtam.
De azok a dolgok, amikre volt, hogy azt gondoltam, hogy érdemes büszkének lennem, vagy netán úgy éreztem, h tudok valami jót, azok nem elegek. Nem voltam elég eddig egy helyre sem teszternek - érted, ahova előképzettság nélkül is felvesznek embereket, biztos az, hogy lassan 10 éve próbálkozom honlapszerkesztéssel meg grafikai tervezéssel, pár éve nekifutok komolyabb dolgoknak is, az csak csökkentett az értékemen.
Áhh, faszom, részletkérdés, nem tudom eladni magam, biztos az van, nem hiszik el nekem, h kibaszottul okosabb vagyok a felvételiztetők 80%-nál. És az ismerőseim felénél is minimum. Bár lehet, h most már nem, mert nem kell használni semmi összetettebb gondolkodást, mert szociálisan dőlnek el aproblémák, hogy kinek milyen lelkivilágára kell vigyázni, meg mit gondolnak mások, és mi a közös legkényelmesebbnek tűnő út, hát nem.
Morcos lettem a gondolatmenetem végére, mert az elvárással ellentétben nem szültem meg a megoldást.
Kisebb leszek, elmegyek nyugatra - ja, nem.
Inkább leírom, hogy gyönyörű a november, de a férfiak persze még mindig nem látnak tovább a szemüvegkeretüknél vagy nem akarnak (de a konfliktuskerülésért időnként szeretnék gyilkolni, mindig és örökké), ja, pozitív akartam lenni, szóval a Supernatural érdekes, a Kvantumtolvaj még mindig kurvajó, a barátaimat szeretem, és tábort szervezünk.
hétfő, november 19
Nem sikerült megbetegednem ma reggelre, tegnap este közel jártam hozzá, a fejfájásra (ami a hőemelkedést alulról karcolgató állapotomat kísérte) gyógyszert szedtem be az éjszaka folyamán, egész nyomasztó módon 2 körül aludhattam el, a telefonomnbak hála addig még időnként tumblr-t néztem meg ilyenk, ejnye, de mentségemre szóljon az, hogy délután lefeküdtem 3 órát aludni fáradtság okán.
Folytatom a Supernatural nézését, még egy fandom, amihez kapcsolódhatok, hát ez csodálatos lesz. Olvasom a Kvantumtolvajt, ez egyelőre igen-igen jó, sci-fi, gondolkodnom kell, hogy felfogjam a világ működését, különös tekintettel a nano-biológiai-szociális networkingre. Ja, meg volt benne egy szereplő, akiről pár oldallal később vettem észre, hogy férfi, addig azt hittem, h nő. E-re végződött a neve.
Voltak koncertek a múlt héten, rögtön kettő is, a Trafikban szerintme tök jók voltunk, én meg határozottan laza a whiskey-től, amit letoltem a megelőző egy órában, majdnem fél12 volt már, mire kezdtünk, addigra csak a hős keménymag maradt, de ők legalább igen, és készült felvétel is, és az is nagyon jó, h van. Szombat este sokan voltak, a másik együttesnek népes rajongó tábora van, és ők meghallgattak minket. Márk utána,a párhuzamos szülinapi bulin megjegyezte, h biztos vagy 25 MTT-s is ott szokott csápolni a koncertjeinken - hát, nem. Úgy tűnik, nem vagyok olyan népszerű, mint kb mindenki más, akinek volt, vagy van zenekara az emtétéből, és ez most zavar-e vagy nem zavar, jaj, baszus, nyilván rosszul érint, de mindennek meg van az oka, ennek mért ne lenne. Örülök annak, hogy lassan azért minden számomra fontos ember ott volt legalább egy koncertemen. Remélem, decemberben tényleg eljöttök mindannyian, és akkor mindenkinek jó lesz :D
Szombaton napközben még volt egy jó kis közgyűlésünk, nem sikerült írnom alatta, bár a keretjátékhoz igen, meg lett választva az új rendszer, fárasztó volt, de aztán elszabadultam, és szombat este is aludtam, jó ez a késődélutáni alvás intézménye, azt kell mondanom.
Folytatom a Supernatural nézését, még egy fandom, amihez kapcsolódhatok, hát ez csodálatos lesz. Olvasom a Kvantumtolvajt, ez egyelőre igen-igen jó, sci-fi, gondolkodnom kell, hogy felfogjam a világ működését, különös tekintettel a nano-biológiai-szociális networkingre. Ja, meg volt benne egy szereplő, akiről pár oldallal később vettem észre, hogy férfi, addig azt hittem, h nő. E-re végződött a neve.
Voltak koncertek a múlt héten, rögtön kettő is, a Trafikban szerintme tök jók voltunk, én meg határozottan laza a whiskey-től, amit letoltem a megelőző egy órában, majdnem fél12 volt már, mire kezdtünk, addigra csak a hős keménymag maradt, de ők legalább igen, és készült felvétel is, és az is nagyon jó, h van. Szombat este sokan voltak, a másik együttesnek népes rajongó tábora van, és ők meghallgattak minket. Márk utána,a párhuzamos szülinapi bulin megjegyezte, h biztos vagy 25 MTT-s is ott szokott csápolni a koncertjeinken - hát, nem. Úgy tűnik, nem vagyok olyan népszerű, mint kb mindenki más, akinek volt, vagy van zenekara az emtétéből, és ez most zavar-e vagy nem zavar, jaj, baszus, nyilván rosszul érint, de mindennek meg van az oka, ennek mért ne lenne. Örülök annak, hogy lassan azért minden számomra fontos ember ott volt legalább egy koncertemen. Remélem, decemberben tényleg eljöttök mindannyian, és akkor mindenkinek jó lesz :D
Szombaton napközben még volt egy jó kis közgyűlésünk, nem sikerült írnom alatta, bár a keretjátékhoz igen, meg lett választva az új rendszer, fárasztó volt, de aztán elszabadultam, és szombat este is aludtam, jó ez a késődélutáni alvás intézménye, azt kell mondanom.
szerda, november 14
Hiszti
"Szép összetett és cifra mondatokban fogalmazni az aztán megy. "
Mondjuk nekem aztán nem, de ettől most tekintsünk el, kibaszottul idegesít, amikor valaki problémamegoldás helyett flémel. Van egy probléma, oldja meg, akadályt lát, kezelje, és hagyja az összevont szemöldökű dorgálást, a stilizált faszkodást és a tenyérbemászó sarkításokat.
Az a kommunikáció, amit most folytat, az kívülről megsértődésnek tűnik, azt meg nem lehet komolyan venni. Bkáhh. Még jó, h ezzel nem kell már foglalkoznom.
Mondjuk nekem aztán nem, de ettől most tekintsünk el, kibaszottul idegesít, amikor valaki problémamegoldás helyett flémel. Van egy probléma, oldja meg, akadályt lát, kezelje, és hagyja az összevont szemöldökű dorgálást, a stilizált faszkodást és a tenyérbemászó sarkításokat.
Az a kommunikáció, amit most folytat, az kívülről megsértődésnek tűnik, azt meg nem lehet komolyan venni. Bkáhh. Még jó, h ezzel nem kell már foglalkoznom.
kedd, november 13
Ilyenkor van ideje a depressziós, legalábbis lila-fekete köddel teli, borongós bejegyzéseknek, már nem látni az esőt se, mert vannak a szemközti térben emberek fénnyel, és nem az alkonyodó égboltot, hanem a tükörképüket látom.
Aztán persze jön a mit-panaszkodom életérzés, nincs hideg, van mit ennem (itt a joghurt mellettem), nem stresszes a munkám, meg úgy általában, általban... általában... általában...
Foggal-körömmel ragaszkodom a saját időmhöz, a saját energiáimhoz és a saját munkámhoz, jelnek veszem ezt, és tényleg elkezdem leépíteni a felesleget vagy a túl sokat. Saját szememben is önzőnek tűnik, de azt hiszem, az mtt-s dolgok kerülnek hátra a listán, a tábort meg a Turambart leszámítva. Basszu, ez is két igen intenzív projekt, nem tudom, miafaszért vállaltam bármi mát ezeken kívül, csak annyit érek el vele, hogy masszív bűntudatom van azért, mert nem teszek bele a többibe annyit, amennyit feltételezéseim szerint kéne. Asztalnál átgondolásra talán. Nyjajj. A "NEM" kimondását még mindig gyakorolnom kellene.
A hetem most nagyon a zenekarról szól, ma este próba, csütörtökön és szombaton koncert. Tegnap este Főnixes előadáson voltam végre, marha jó a darab, és ráerősített a mostani gondolatkörömre. Ha el akarok menni Moszkvába, akkor menjek, mert a a világnak nem lesz jobb attól, ha maradok. Ezúton azért bocs mindenkitől, akinek mégis nehezebb lesz bármiben a dolga. Asszem. Képzelt vagy valós, mindegy, ugyanaz a hatása.
Holnap azért csak becsúszott egy LEP-es megbezsélés, fogorvos, péntekre meg énekóra utánra szervezett Turambar, szombaton közgyűlés és koncert és buli, vasárnap főszervezői.Hétfőn emgint Turambar. Ez csak a fejemben létezik.
Aztán persze jön a mit-panaszkodom életérzés, nincs hideg, van mit ennem (itt a joghurt mellettem), nem stresszes a munkám, meg úgy általában, általban... általában... általában...
Foggal-körömmel ragaszkodom a saját időmhöz, a saját energiáimhoz és a saját munkámhoz, jelnek veszem ezt, és tényleg elkezdem leépíteni a felesleget vagy a túl sokat. Saját szememben is önzőnek tűnik, de azt hiszem, az mtt-s dolgok kerülnek hátra a listán, a tábort meg a Turambart leszámítva. Basszu, ez is két igen intenzív projekt, nem tudom, miafaszért vállaltam bármi mát ezeken kívül, csak annyit érek el vele, hogy masszív bűntudatom van azért, mert nem teszek bele a többibe annyit, amennyit feltételezéseim szerint kéne. Asztalnál átgondolásra talán. Nyjajj. A "NEM" kimondását még mindig gyakorolnom kellene.
A hetem most nagyon a zenekarról szól, ma este próba, csütörtökön és szombaton koncert. Tegnap este Főnixes előadáson voltam végre, marha jó a darab, és ráerősített a mostani gondolatkörömre. Ha el akarok menni Moszkvába, akkor menjek, mert a a világnak nem lesz jobb attól, ha maradok. Ezúton azért bocs mindenkitől, akinek mégis nehezebb lesz bármiben a dolga. Asszem. Képzelt vagy valós, mindegy, ugyanaz a hatása.
Holnap azért csak becsúszott egy LEP-es megbezsélés, fogorvos, péntekre meg énekóra utánra szervezett Turambar, szombaton közgyűlés és koncert és buli, vasárnap főszervezői.Hétfőn emgint Turambar. Ez csak a fejemben létezik.
hétfő, november 12
Eső
Mert igen, esik az eső, végre, végre, végre, és ködös november eleje, vagy közepe, hát nem tökéletes?
A hétvége nem volt rossz: péntek este nyitottam azzal, hogy a kis létszámú Turambar próbán hatékonyak voltunk, aztán szombat délelőtt a félhomályban neteztem, zenét válogattam a darabhoz,meg úgy általában pihentem, ahogy hétvégéhez illik. Délután Turambar összpróba, nyilván még szét van esve a darab, hisz eddig egyszer nem nyomattam úgy végig, hogy nem mondtam, hogy ki mit csináljon. A következő lépés az lesz, hogy majd jelenetenként tisztázzuk, ki mikor mit hoz és visz és tesz.
Ja, pénteken este aztán mentem Koma szülinapjára, ahol hajnalig szocializálódtunk emberekkel, láttam a Társulatból is embereket, ahol nagyjából semmi nem váltzott, még az emberek is alig. A barátaim ismerőseivel már kicsit nehezebben ment a beszélgetés, bár, mittomén, talán csak az a bölcsész srác volt fura, aki mérhetetlen szplínnel az arcán ült, szemmel láthatóan derogált neki a beszélgetés, úgyogy kijelenthetem, nem én voltam a leg antiszociálisabb ember a buliban.
Szombat este a fejembe szállt egy üveg sör Hannánál, aztán otthon asszem megpróbáltam volna aludni, helyette fél11kor ettünk, utána játszottam még sokat, és hajnalban felébredtem arra, hogy meleg van és erkélyajtót kellett nyitnom levegőért. Úgyhogy még azéjszaka folyamán elolvastam Brandir táboros kritikai megjegyzéseit másnapra. A pályázatelbírálós elnökségi hosszabb volt végül, mint számítottam rá, bár a pályázat elbírálása az nem. Tekntve, h a bizottság tagjainak túlnyomó része majd benne lesz a téborszervezői csapatban is, ez már alapból haszno beszélgetés volt, mert így kicsit más szemszögből kaptuk meg a kétségeiket és észrevételeiket, mintha már a tábori csapatban dolgoznának.Megjegyezném, nem rémlik, hogy valaha ennyit kellett volna beszélni a keretjátékról pályázat-elbíráláskor :D
Utána Orleans játék volt végre-végre, már nagyon kellett, valakik azt élvezik az rpg-ben, hogy felderítik a világot és legyőzik a gonoszt túlütéssel vagy mittomén, én azt, hogy karakteren keresztül tudok intenzív érzelmeket átélni és eljátszani, valahogy úgy, ahogy mondjuk regénnyel vagy filmmel, csak interaktívabban. Inszéjn merész húzással élt a mesében, majd talán Janie is beszámol róla, most éppen úgyis nyugisra drogozták őket. Most már határozottan csapatként működnek együtt a csajok, kúl.
Na, dologra, elvégre héfő van.
A hétvége nem volt rossz: péntek este nyitottam azzal, hogy a kis létszámú Turambar próbán hatékonyak voltunk, aztán szombat délelőtt a félhomályban neteztem, zenét válogattam a darabhoz,meg úgy általában pihentem, ahogy hétvégéhez illik. Délután Turambar összpróba, nyilván még szét van esve a darab, hisz eddig egyszer nem nyomattam úgy végig, hogy nem mondtam, hogy ki mit csináljon. A következő lépés az lesz, hogy majd jelenetenként tisztázzuk, ki mikor mit hoz és visz és tesz.
Ja, pénteken este aztán mentem Koma szülinapjára, ahol hajnalig szocializálódtunk emberekkel, láttam a Társulatból is embereket, ahol nagyjából semmi nem váltzott, még az emberek is alig. A barátaim ismerőseivel már kicsit nehezebben ment a beszélgetés, bár, mittomén, talán csak az a bölcsész srác volt fura, aki mérhetetlen szplínnel az arcán ült, szemmel láthatóan derogált neki a beszélgetés, úgyogy kijelenthetem, nem én voltam a leg antiszociálisabb ember a buliban.
Szombat este a fejembe szállt egy üveg sör Hannánál, aztán otthon asszem megpróbáltam volna aludni, helyette fél11kor ettünk, utána játszottam még sokat, és hajnalban felébredtem arra, hogy meleg van és erkélyajtót kellett nyitnom levegőért. Úgyhogy még azéjszaka folyamán elolvastam Brandir táboros kritikai megjegyzéseit másnapra. A pályázatelbírálós elnökségi hosszabb volt végül, mint számítottam rá, bár a pályázat elbírálása az nem. Tekntve, h a bizottság tagjainak túlnyomó része majd benne lesz a téborszervezői csapatban is, ez már alapból haszno beszélgetés volt, mert így kicsit más szemszögből kaptuk meg a kétségeiket és észrevételeiket, mintha már a tábori csapatban dolgoznának.Megjegyezném, nem rémlik, hogy valaha ennyit kellett volna beszélni a keretjátékról pályázat-elbíráláskor :D
Utána Orleans játék volt végre-végre, már nagyon kellett, valakik azt élvezik az rpg-ben, hogy felderítik a világot és legyőzik a gonoszt túlütéssel vagy mittomén, én azt, hogy karakteren keresztül tudok intenzív érzelmeket átélni és eljátszani, valahogy úgy, ahogy mondjuk regénnyel vagy filmmel, csak interaktívabban. Inszéjn merész húzással élt a mesében, majd talán Janie is beszámol róla, most éppen úgyis nyugisra drogozták őket. Most már határozottan csapatként működnek együtt a csajok, kúl.
Na, dologra, elvégre héfő van.
csütörtök, november 8
Kifejezetten nem pihentem ki magamat, az álmosság lenyomja a hangulatomat, kapaszkodom dolgokba, mint a ma esti próba, kell a gyakorlás, azért. A vasárnapi játék. A megfordított matracom, meg a paplanom. A szombat reggeli lehetősége.
(és egy megnézett videó , a hatásvadász kurvaanyját a Bush képnek, a tömeg időzített felmorajlásával)
Minezek ellenére, vagy épp ezért, tovább a perceken és a fényeken, a csillogáson, a füstön, a fogalmak hullámzásán, és elejtett megjegyzéseken, meg az... igen, tudom, ez kire hasonlít. Most tényleg? Vagy csak a fáradtság? Vagy tökmindegy.
(és egy megnézett videó , a hatásvadász kurvaanyját a Bush képnek, a tömeg időzített felmorajlásával)
Minezek ellenére, vagy épp ezért, tovább a perceken és a fényeken, a csillogáson, a füstön, a fogalmak hullámzásán, és elejtett megjegyzéseken, meg az... igen, tudom, ez kire hasonlít. Most tényleg? Vagy csak a fáradtság? Vagy tökmindegy.
Álom
Nem gondoltam volna, hogy színházas álmokból lesz majd rendezős is. Turambar összpróba volt színpadon, eleve késve értem oda, és a felkészülésről lemaradtam (ezt többször mondtam is, hogy kellett volna). A színpad baromi magas volt, némileg a pestszentmimreire emlékeztetett, csak kábé kétszer annyira, lentről be kellett állítani, hogy oké, akkor onnan már csak a fejed látszik, az első sorok miatt ennyivel előrébb kell jönnötök. Dehogy ezt megnézetni velük is mennyi erőfeszítésbe telt, nem maradtak csöndben, és a hangzavarban nem hallattszottak az intsrukciók.
Aztán elkezdődött végre a próba, bár még hangosítót kellett találni, emrt nekem ugye néznem kellett, mint rendezőnek. És olyan jeleneteknél tartottak, amiket én nem ismertem fel, és rájöttem, h hoppá, ezeket még nem is próbáltattam. Sőt, a szövegkönyvemben sem voltak benne, mert az régi verzió volt. Emelett borzasztóan szar volt az, ami láttam, néztem az egyik csajt, hogy hát őt meg miért válogattam be, affektál, nem tud beszélni, és még csak nem is próbáltam vele (plusz jelenet plusz szereplővel). És már aztán ott voltam, h valamit mondanom kell, mire szerencsére felébredtem.
Kezdődik. Gyerekek, itt van a nyakunkon a határidő :D
Aztán elkezdődött végre a próba, bár még hangosítót kellett találni, emrt nekem ugye néznem kellett, mint rendezőnek. És olyan jeleneteknél tartottak, amiket én nem ismertem fel, és rájöttem, h hoppá, ezeket még nem is próbáltattam. Sőt, a szövegkönyvemben sem voltak benne, mert az régi verzió volt. Emelett borzasztóan szar volt az, ami láttam, néztem az egyik csajt, hogy hát őt meg miért válogattam be, affektál, nem tud beszélni, és még csak nem is próbáltam vele (plusz jelenet plusz szereplővel). És már aztán ott voltam, h valamit mondanom kell, mire szerencsére felébredtem.
Kezdődik. Gyerekek, itt van a nyakunkon a határidő :D
kedd, november 6
Iron Council
hű, végre sikerült időt szakítanom az Iron Council végére. Mivel én elsősorban emberekre vagyok kíváncsi a történetekben, és ugyan szorosan, de utánuk jön a világ, ezért most kezdem azzal, hogy nehezen, de találtam szimpatikus szereplőt, mindjárt kettőt is, az egyik messzi nézőpontból beleépült a falba, a másikról meg csak annyi derült ki, h mondjuk áruló, de annak is lényegtelen.
a vége nem tett boldoggá, de lehet, h azért, mert nem hiszek a történelemben, meg az események jelentőségében igazán, pláne úgy, hogy minden konkrét eredményt lefosztanak róluk, és kábé az eseménység misztikus ideájába burkolják, vagy miafasz. Ja, azért szép a tárgyból szimbólumot gyártani, nem azért, meg leginkább pozőr.
Persze nem vagyok bölcsész, hogy mindenféle értékítéletet kelljen megfogalmaznom regényekről, és a mitakartazírómondani dolgot meg aztán végképp nem, mert ilyenkor a saját agyunkba vetített árnyék létezik csak, és csak azt boncolgatom nyilvánosan.
Nyilván hatásos volt, mert nem kéne róla írnom. Már rég olvastam olyan regényt, ahol nem az emberek sorsán keresztül sikerült megéreznem egy világból valamit, látnom és átéreznem valami olyasmit, ami mondjuk történelem lenne, ha később megírnák. Oké, megvan a párhuzam, a Szilmarilok, vagy akár a LOTR csatajelenetei, na, köszönöm, h megfogalmazhattam magamnak.
New-Crobuzon beküzdötte magát pozőr lelkem legsötétebb sarkaiba, bármennyire is a csúf gonyoszt testesítették meg a szereplők szemében, nem tudtam nem büszkén olvasni róluk.
Na, akkor most eltűnődöm, ez nem tumblr-bejegyzés lesz, hanem blog, ha már ennyit írtam róla, először csak... mit először. Önreflexió vége.
Azt hiszem, az Armada a kedvencem eddig Miéville-től, de úgy szeretném, ha kicsit jobban szeretné a szereplőit, nem csak a világait.
vasárnap, november 4
színezés
A fények keverednek bennem meg körülöttem. Volt ugye az arany őszi fény. Kékkel, felhőszürkével keveredve az erkélyen keresztül, a függönyöm bordóján át, a tükör kopott aranykeretéig.
A fekete szőnyeg meg az asztal, mézzel meg teával, és ikea-katalógussal, és a CBA felirattal a befőttesüvegen.
Aztán most a évadvégi lila köd, meg a gyertyák sárga tüze, a monitor kékes-fehér világításával (ami nem tudom, mire emlékeztetett annyira, hogy erővel próbáltam kipiszkálni az agyamból a kötődést, hát nem ment).
Nem tudom, mit idézek vagy kérek most, az idők ciklikusak, és újra jól érzem magamat. Nem hiába a november és a december az én hónapom igazán. Mágikus, mítikus idők, és időnként tényleg tudok menni a Balaton felett az ezüst hídon, pedig soha nem voltam boszorkány, és nem is leszek. A meztelenül holdfányben táncolás, meg a földanyatisztelet és a tetovált szemöldök a csókos szájjal nem az én világom.
Hamár sztereotípiák, lennék jackdugó körül leborotvált hajú technosámán, füstölőkkel a drótok között, kávéscsészék a dvd-ken, és a sarokban egy szétszedett óra darabjai könyvjelzőként a titkos fóliánsokon. Talán, nagyon talán beleférnek szuperhősös matricák és színes-szagos zseléstollak és hímzőfonálból kötött karkötők, de azok nyilván azért, mert a 90-es években voltam kamasz, aki nehezen rakta össze a saját környezetét. Na, ez messzire vezetne, maradjunk annyiban, h könnyű kreatívnak gondolni magunkat, ha már a gyorsan összefércelt falidísztől is izgalmasabb lesz a szoba.
A november meg... ahogy az eső lánya vagyok, úgy vagyok a lehullott, nedves faleveleké meg a borostyáné, meg az életteli levegőé. Ilyenkor érzem élőnek - mi több, létezőnek - magam. A nagy szavak meg a színes képek meg a templomok rózsaablakán beszökő fény, de nyilván ott van a penészfolt a sarokban meg a sok ööö-zés, naná. (Vagy a megmindenek, unom őket? Asszem. most. )
Ja, még a töredékekhez tartozik a skyfll dal, amit nagyjából megtanultam, viszem a héten órára, az emberek, akik keresztülmennek rajtam, és lelkük van nekik, és asszem most nekem is, de ez kivételesen jó, meg milyen érdekes, h különbözünk, és hasonlítunk, és még az van, hogy gyertyafénynél menő laptopozni.
Lesz egy tábor, amit vagy mi szervezünk, vagy nem, bár arról nem tudok, h mik az alternatívák, izgalmas a helyzet, és az út, hogy amásodpercekbnől legyen aztán valami szilárd.
És hátha megállom, és nem nézem meg ma már az új évad első részét a once upon a time-ból.
A fekete szőnyeg meg az asztal, mézzel meg teával, és ikea-katalógussal, és a CBA felirattal a befőttesüvegen.
Aztán most a évadvégi lila köd, meg a gyertyák sárga tüze, a monitor kékes-fehér világításával (ami nem tudom, mire emlékeztetett annyira, hogy erővel próbáltam kipiszkálni az agyamból a kötődést, hát nem ment).
Nem tudom, mit idézek vagy kérek most, az idők ciklikusak, és újra jól érzem magamat. Nem hiába a november és a december az én hónapom igazán. Mágikus, mítikus idők, és időnként tényleg tudok menni a Balaton felett az ezüst hídon, pedig soha nem voltam boszorkány, és nem is leszek. A meztelenül holdfányben táncolás, meg a földanyatisztelet és a tetovált szemöldök a csókos szájjal nem az én világom.
Hamár sztereotípiák, lennék jackdugó körül leborotvált hajú technosámán, füstölőkkel a drótok között, kávéscsészék a dvd-ken, és a sarokban egy szétszedett óra darabjai könyvjelzőként a titkos fóliánsokon. Talán, nagyon talán beleférnek szuperhősös matricák és színes-szagos zseléstollak és hímzőfonálból kötött karkötők, de azok nyilván azért, mert a 90-es években voltam kamasz, aki nehezen rakta össze a saját környezetét. Na, ez messzire vezetne, maradjunk annyiban, h könnyű kreatívnak gondolni magunkat, ha már a gyorsan összefércelt falidísztől is izgalmasabb lesz a szoba.
A november meg... ahogy az eső lánya vagyok, úgy vagyok a lehullott, nedves faleveleké meg a borostyáné, meg az életteli levegőé. Ilyenkor érzem élőnek - mi több, létezőnek - magam. A nagy szavak meg a színes képek meg a templomok rózsaablakán beszökő fény, de nyilván ott van a penészfolt a sarokban meg a sok ööö-zés, naná. (Vagy a megmindenek, unom őket? Asszem. most. )
Ja, még a töredékekhez tartozik a skyfll dal, amit nagyjából megtanultam, viszem a héten órára, az emberek, akik keresztülmennek rajtam, és lelkük van nekik, és asszem most nekem is, de ez kivételesen jó, meg milyen érdekes, h különbözünk, és hasonlítunk, és még az van, hogy gyertyafénynél menő laptopozni.
Lesz egy tábor, amit vagy mi szervezünk, vagy nem, bár arról nem tudok, h mik az alternatívák, izgalmas a helyzet, és az út, hogy amásodpercekbnől legyen aztán valami szilárd.
És hátha megállom, és nem nézem meg ma már az új évad első részét a once upon a time-ból.
hétfő, október 29
Hófehér
Nem a fény teremtménye, nem.
Az idő kifolyik az ujjaim között (mondjuk), én valahogy nem is találom még az árnyékomat se, csak a visszhangokban vélek felfedezni ismerőset.
Ma nehezen aludtam, pedig, volt zavaros álmom a keretjátékkészítésről, mint ki látástalan kötélen lengedezésről, aztán furcsa ébrenlét utánújra álom, ez már érdekes volt azt hiszem.
Volt a haj, amit az ősidőkben egy még régebbi kapu elé építettek, ha majd az idők végén az kinyílik, akkor legyen min áthajózni. Mi ide szálltunk meg, tévedtünk be, úsztunk ki a hajótörésből. Aztán jöttek a gonoszok, és elbújtm egy sarokba, de észrevettek, de ők is ugyanolyan korú (14-16 éves gyerekek voltak, úgyhogy közülü valónak adtam ki magam, igen, ugyanonnan jöttem, csak másik hajóval, úgy jelentkeztem én is.
Már a mieink között követett a két copfos lány, kissé bizalmatlanul, én Q-hoz (igen) mentem oda, hogy azon az ürügyön, hogy az emeltszintű fizikához szeretnék csatlakozni (mert nagyon okos lány vagyok), majdha kettesben maradunk, akkor gyorsan elmondom neki, hogy közénk épültek a gonoszok, de szabadkozva otthagyott, hogy most nem alkalmas, és olvassam el a leveleimet.
MEgnéztem, ó, tényleg, levél az asztalomon, benne egy részletes indoklás arról, hogy miért nem vett fel az EM csoportba, mert korábbi jelentéseim alapján nem vettek fel egy csomó másik kiemelt képzésre sem. A táblázat úgy nézett ki, hogy mindennél az első bejegyzésben a tehetséges, kiemelt, stb szó állt, a másodikba viszont az elutasítva. Meg volt valami betegségem is, amit megint csak felhasználtak a visszautasításomra.
Borzasztóan szomorú lettem, hogy miért miért, hát én jó lennék, csak valami miatt mégsem, és emiatt nem tudtam szólni senkinek, és bevonultak Morgothék, aki kiválasztott feketébe öltözött gonoszokat a csapatok közül, engem mondjuk pont nem, mert előtte felébredtem. De arra még emlékszem, hogy Q-t kellett elkapniuk, mert az ő szakértelmére volt szükség, és ezért akartam neki szólni még, vagy segíteni, de csak egy rádiót adtam neki, hogy majd tudja, mikor kell használni, akkor nem értette, és abban a pillanatban érkeztek a gonoszok, tehát kvázi "lebuktam" előtte, mint a beépült kém. És ezt az átadást kétszer, két vilgban játszottam el, kalózok előtt egy pisztolyt adtam neki, majd a jeladó átadása ugyanúgy, máshol más öltözetben.
A folytatása annyi lett volna, hogy hősiesen felvállalom az áruó kém szerepet a Sötét Nagyúr előtt, aki megérti ezt, hiszen én megnemértett zseni vagyok, hát persze, hogy átállok a sötét oldalra, és vállalom Q kihallgatását, ahol megpróbálom meggyőzni, hogy most megmenthetjük a világot.
Érdekesen keveredett a szombatom és a vasárnapom egybe, milyen jól beépítettem a más és a saját Árkádiámat, hát hogyne.
Az idő kifolyik az ujjaim között (mondjuk), én valahogy nem is találom még az árnyékomat se, csak a visszhangokban vélek felfedezni ismerőset.
Ma nehezen aludtam, pedig, volt zavaros álmom a keretjátékkészítésről, mint ki látástalan kötélen lengedezésről, aztán furcsa ébrenlét utánújra álom, ez már érdekes volt azt hiszem.
Volt a haj, amit az ősidőkben egy még régebbi kapu elé építettek, ha majd az idők végén az kinyílik, akkor legyen min áthajózni. Mi ide szálltunk meg, tévedtünk be, úsztunk ki a hajótörésből. Aztán jöttek a gonoszok, és elbújtm egy sarokba, de észrevettek, de ők is ugyanolyan korú (14-16 éves gyerekek voltak, úgyhogy közülü valónak adtam ki magam, igen, ugyanonnan jöttem, csak másik hajóval, úgy jelentkeztem én is.
Már a mieink között követett a két copfos lány, kissé bizalmatlanul, én Q-hoz (igen) mentem oda, hogy azon az ürügyön, hogy az emeltszintű fizikához szeretnék csatlakozni (mert nagyon okos lány vagyok), majdha kettesben maradunk, akkor gyorsan elmondom neki, hogy közénk épültek a gonoszok, de szabadkozva otthagyott, hogy most nem alkalmas, és olvassam el a leveleimet.
MEgnéztem, ó, tényleg, levél az asztalomon, benne egy részletes indoklás arról, hogy miért nem vett fel az EM csoportba, mert korábbi jelentéseim alapján nem vettek fel egy csomó másik kiemelt képzésre sem. A táblázat úgy nézett ki, hogy mindennél az első bejegyzésben a tehetséges, kiemelt, stb szó állt, a másodikba viszont az elutasítva. Meg volt valami betegségem is, amit megint csak felhasználtak a visszautasításomra.
Borzasztóan szomorú lettem, hogy miért miért, hát én jó lennék, csak valami miatt mégsem, és emiatt nem tudtam szólni senkinek, és bevonultak Morgothék, aki kiválasztott feketébe öltözött gonoszokat a csapatok közül, engem mondjuk pont nem, mert előtte felébredtem. De arra még emlékszem, hogy Q-t kellett elkapniuk, mert az ő szakértelmére volt szükség, és ezért akartam neki szólni még, vagy segíteni, de csak egy rádiót adtam neki, hogy majd tudja, mikor kell használni, akkor nem értette, és abban a pillanatban érkeztek a gonoszok, tehát kvázi "lebuktam" előtte, mint a beépült kém. És ezt az átadást kétszer, két vilgban játszottam el, kalózok előtt egy pisztolyt adtam neki, majd a jeladó átadása ugyanúgy, máshol más öltözetben.
A folytatása annyi lett volna, hogy hősiesen felvállalom az áruó kém szerepet a Sötét Nagyúr előtt, aki megérti ezt, hiszen én megnemértett zseni vagyok, hát persze, hogy átállok a sötét oldalra, és vállalom Q kihallgatását, ahol megpróbálom meggyőzni, hogy most megmenthetjük a világot.
Érdekesen keveredett a szombatom és a vasárnapom egybe, milyen jól beépítettem a más és a saját Árkádiámat, hát hogyne.
péntek, október 26
do you wanna go home?
Időnként. A csendbe szeretnék hazajutni, a párás esős, borongós némaságba, amit én töltök meg zajjal. Csa a kizökkentség tudata van meg bennem, az érzete valahol elveszik az élmények között, így nem vagyok benne biztos, hogy nem csak én alkotom-e meg magamban a zökkenőket, vagy azok amúgy is léteznének.
Persze vannak rajtam határozottan kívülálló dolgok, amiknek maximum csak a 70%-át képzelem, ahogy az rendjén van, és ilyenkor kicsit irigylem azokat az embereket, akik határozottan képesek kijelenteni, hogy dehát ők reálisan látnak. Boldogok a lelki szegények, ugye. Ők nem bonyolítják túl az agyukban zajló folyamatokat.
Persze másnapos is vagyok, álmos, de legalább kivételesen ettem reggelit, és a jobbik kávét iszom. És épp kevésbé esik le az arcom, mint tegnap, tsalán a tegnapi full smink meg aztán annak a leszedése is segített benne. Igazából nem szeretek alapozóttenni az egész arcomra, de néha muszáj.
Tegnap este ittunk Raon szülinapjára meglepetésből, valami M* író-olvasó találkozójának a keretében, ahol viccesen keveredett két társaság, és láttam az ősmágusÍrót, meg még nemtom, kiket, felsorolták nekem, h ki milyen néven írt dolgokat, de őszintén, nem vagyok benne biztos, hogy én tudni akarom, ki melyik fájdalmas dolgot írta. 20 év fölött max amolyan kicsapongás lehet ezeket szeretni - alatta, jajj, hát nyilván, felleghajtó szemek és hínárfény és amíg még elég a kép és a feeling, addig oké. Csak a szavak túlburjánzó szeretete, ugye.
Amúgy beszélgetésekkel telt az este, mmint folyamatosan, ami azért nem mindig van így, nem szoktam én mindig és ennyi emberrel. Az jó volt, főleg Esgallal átrágni magunkat a ruhán-körömlakkon, és a végén ilyen általános párkapcsolat /szabadság témakörben osztani egymásnak az észt, amire egy idegen srác aztán megjegyezte, hogy tök jó volt hallgatni, és beszéégetnénk-e vele, de szerencsére zártak, úgyhogy nem kellett idegenekkel szocializálódnom. Egy másik fickó az este egyik pontján megpróbált beszélgetést kezdeményezni, csak nem sikerült neki, mert meg se próbált ő maga feldobni értelmes témát, az általunk feldobott metabeszélgetésre meg nem harapott rá, hát, ő baja, csak mit lepődött meg. Kérdezzen, ha érdeklődik, vagy valami. Vagy ne. De a kettő között...
A mi van velem kérdésre meg tudok és nem tudok válaszolni, az események meg az erő van velem.
Persze vannak rajtam határozottan kívülálló dolgok, amiknek maximum csak a 70%-át képzelem, ahogy az rendjén van, és ilyenkor kicsit irigylem azokat az embereket, akik határozottan képesek kijelenteni, hogy dehát ők reálisan látnak. Boldogok a lelki szegények, ugye. Ők nem bonyolítják túl az agyukban zajló folyamatokat.
Persze másnapos is vagyok, álmos, de legalább kivételesen ettem reggelit, és a jobbik kávét iszom. És épp kevésbé esik le az arcom, mint tegnap, tsalán a tegnapi full smink meg aztán annak a leszedése is segített benne. Igazából nem szeretek alapozóttenni az egész arcomra, de néha muszáj.
Tegnap este ittunk Raon szülinapjára meglepetésből, valami M* író-olvasó találkozójának a keretében, ahol viccesen keveredett két társaság, és láttam az ősmágusÍrót, meg még nemtom, kiket, felsorolták nekem, h ki milyen néven írt dolgokat, de őszintén, nem vagyok benne biztos, hogy én tudni akarom, ki melyik fájdalmas dolgot írta. 20 év fölött max amolyan kicsapongás lehet ezeket szeretni - alatta, jajj, hát nyilván, felleghajtó szemek és hínárfény és amíg még elég a kép és a feeling, addig oké. Csak a szavak túlburjánzó szeretete, ugye.
Amúgy beszélgetésekkel telt az este, mmint folyamatosan, ami azért nem mindig van így, nem szoktam én mindig és ennyi emberrel. Az jó volt, főleg Esgallal átrágni magunkat a ruhán-körömlakkon, és a végén ilyen általános párkapcsolat /szabadság témakörben osztani egymásnak az észt, amire egy idegen srác aztán megjegyezte, hogy tök jó volt hallgatni, és beszéégetnénk-e vele, de szerencsére zártak, úgyhogy nem kellett idegenekkel szocializálódnom. Egy másik fickó az este egyik pontján megpróbált beszélgetést kezdeményezni, csak nem sikerült neki, mert meg se próbált ő maga feldobni értelmes témát, az általunk feldobott metabeszélgetésre meg nem harapott rá, hát, ő baja, csak mit lepődött meg. Kérdezzen, ha érdeklődik, vagy valami. Vagy ne. De a kettő között...
A mi van velem kérdésre meg tudok és nem tudok válaszolni, az események meg az erő van velem.
szerda, október 24
KÖMF
Jó volt.
Nagy a kísértés, hogy csak ennyit írjak, pedig voltak falevelek a levegőben, köd a reggelben, és aranyló őszi délutánok, amiket sajnáltunk otthagyni nagyon. Ja, nem hazafelé, hanem akkor és ott kellett bemenni a rétesezőtől az iskolába, és műhelyt tartani. Ami amúgy nagyon jó volt, csak éppen jobb lett volna kint eső, amit bentről jobb hallgatni.Ugye? Semmi sem jó. (Dehogynem.)
Ugyan magával a szervezéssel voltak nekem is problémáim, meg leginkább másoknak, a rendezvény maga jól sikerült úgy általában.
Amin lehetne javítani:
Nagy a kísértés, hogy csak ennyit írjak, pedig voltak falevelek a levegőben, köd a reggelben, és aranyló őszi délutánok, amiket sajnáltunk otthagyni nagyon. Ja, nem hazafelé, hanem akkor és ott kellett bemenni a rétesezőtől az iskolába, és műhelyt tartani. Ami amúgy nagyon jó volt, csak éppen jobb lett volna kint eső, amit bentről jobb hallgatni.Ugye? Semmi sem jó. (Dehogynem.)
Ugyan magával a szervezéssel voltak nekem is problémáim, meg leginkább másoknak, a rendezvény maga jól sikerült úgy általában.
Amin lehetne javítani:
- időbeosztás: túl sok volt a műhelyidő ilyen rövid rendezvényre. Műheéyvezetőként mindkettőnket kikészített, egy emberes műhelynél el se tudom képzelni, hogy mi volt. És a tagok is fáradtak voltak a végére, bár szerencsére úgy jött ki lépésben, hogy lazábban tudtunk dolgozni pont a felkészüléskor, mert akko nagyjából az egész napjukat azzal az egy jelenettel tölthették.
- szervezés:
- nem volt összefogott az utolsó napi elpakolás - én pl. nem tudtam, hogy hol és mit kellene segíteni, és csak a végén jutottak el a szervezők addig, hogy ja, akkor a maradék csellengőket megkérjük, h segítsenek, de addigra már egy csomóan hazamentek. Ez is pont olyan szervezési feladat, mint bármi más.
- még az egyszerűbb szöveges jelenetekhez sem árt, ha a megtanulandó szöveget időben megkapják a szereplők, mert az idő. Impró esetén működik az aznapi egyeztetés és próba, ha van rá idő, de amúgy előre kell szöveget tanulni.
- Ne vigyék el egy elsősorban kreatív rendezvényen a műhelyek tagjait szervezni (próbálni) műhelyalkalom alatt. Oldják meg az ebédidőn kívüli szabadidőben.
- Tudjuk, hogy ki a mindenkori programok felelőse, kit kell keresni, hogy mi pontosan hogyan zajlik, és ő tudjon erre válaszolni.
- Egy főszervező ne csak elméletben, hanem gyakorlatban is lássa át az egész rendezvényt és legen képes koncentrált vezetésre.
Most így hirtelen ez jutott eszembe, alapvetően nem volt olyan probémám, ami elrontotta volna az egész rendezvényt, de ezek a dolgok esélyesek voltak rá.
Ami jó volt, az egyrészt a "keretjáték" volt: pont elég volt, egyszerű, és számomra megteremtette a völgyzugolyi hangulatot. Nagyon jó volt a műhelycsapat, és sikeresnek s mondhatom, mert a 7 kisjelenet, amivel előálltunk, az nem kevés, LEP-i előadásnak majdnem mind mehet majd. Oké, a premieres bemutatókra nem, de oda nem nagyon tudom, h mit lehetne, szal majd Ankalimon eldönti, oszt csá, ezzel nem foglalkozom ilyen szinten, csak úgy, hogy ami van, azt lökdösöm előre, meg majd kiírom, hogy ahló, írjatok dolgokat, mert nem lesznek.
Meg még a karaoke est, az kissé kárpótolt az elmaradt énekműhelyért, és aztán az utolsó este, amikor beszélgetések, lelkizések, beszólások, és az általános jelenlét, az. Voltak drámák, meg ugráló emberek, meg nosztalgia, meg egymás humoros és kevésbé humoros szekálása, meg minden, amit egy ilyen őszi rendezvényünktől várok.
Azt nem tudom, hogy általában mennyie vitte előre magát a kreatív, művészi energiát, de ott, akkor jó volt.
péntek, október 19
Szédülök, szédülök, majdnem elájultam egy hirtelen felkelés után, ennem kéne talán
Tegnap befejeztem a Deus Ex: HR kiegészítőjét, még mindig fejbevág a játék hangulata, attól függetlenül, hogy ez tényleg lopózás és lövöldözés volt, néhány döntési ponttal meg beszélgetéssel. A zenéje nagyon eltalált, és az eső kint, a gépek hangja bent, az mind nagyon-nagyon. Jó.
Turambar próbán megtapasztaltuk, milyen az, amikor beérik egy-egy jelenet. hozzuk fel erre a szintre a többit is, aztán még vigyük fel színpadi intenzitásra, és jó lesz nagyon.
Hű, mit akartam mesélni, már kevésbé tudom, talán Zebegényről, hogy jó lesz az is, remélem, csak akkor ma fel kell készülnöm teljesen. Jobb is, hogy nem ma megyek le, mert nem lenne időm. Várom az utazást a vonaton, szeretem nézni az erdőket közben, meg szeretem azt a nyugodt időt, ami magammal tölthetek közben. Na persze, nyilván már kondícionálom magamat arra, hogy ne közösködjek a többiekkel, akik akkor jönnek, de asszem, ez valamennyire így van. Majd lent. Majd ott. Pont eléggé hisztis vagyok a KHE-től ahhoz, hogy cska a szükséges minimumot töltsem vele (és ha bárkinek kérdéses ezek után, hogy miért nem érdemes engem olyan dologba elevinni, amit igazából nem akarok, annak ezután már nyilvánvaló)
Kezdek újrafelfedezni zenéket, évekkel ezelőttről, ez is jó, meg az új zenék, azok is. Hű. Túlságosan süt a nap. Meg a megszokás. Valami hiányzik. A redőnycsíkokon beszűrődő fény a párnámon, az nagyon.
Tegnap befejeztem a Deus Ex: HR kiegészítőjét, még mindig fejbevág a játék hangulata, attól függetlenül, hogy ez tényleg lopózás és lövöldözés volt, néhány döntési ponttal meg beszélgetéssel. A zenéje nagyon eltalált, és az eső kint, a gépek hangja bent, az mind nagyon-nagyon. Jó.
Turambar próbán megtapasztaltuk, milyen az, amikor beérik egy-egy jelenet. hozzuk fel erre a szintre a többit is, aztán még vigyük fel színpadi intenzitásra, és jó lesz nagyon.
Hű, mit akartam mesélni, már kevésbé tudom, talán Zebegényről, hogy jó lesz az is, remélem, csak akkor ma fel kell készülnöm teljesen. Jobb is, hogy nem ma megyek le, mert nem lenne időm. Várom az utazást a vonaton, szeretem nézni az erdőket közben, meg szeretem azt a nyugodt időt, ami magammal tölthetek közben. Na persze, nyilván már kondícionálom magamat arra, hogy ne közösködjek a többiekkel, akik akkor jönnek, de asszem, ez valamennyire így van. Majd lent. Majd ott. Pont eléggé hisztis vagyok a KHE-től ahhoz, hogy cska a szükséges minimumot töltsem vele (és ha bárkinek kérdéses ezek után, hogy miért nem érdemes engem olyan dologba elevinni, amit igazából nem akarok, annak ezután már nyilvánvaló)
Kezdek újrafelfedezni zenéket, évekkel ezelőttről, ez is jó, meg az új zenék, azok is. Hű. Túlságosan süt a nap. Meg a megszokás. Valami hiányzik. A redőnycsíkokon beszűrődő fény a párnámon, az nagyon.
szerda, október 17
uhh, de nagyon éhes vagyok, nem tudom mitől különösebben, ja, mindjrát dél. Ez a kedd esti éjszakázás megzavart, ilyet általában szerdától szoktam, és persze emellé bejött az, h nem tudtam hétnél tovább aludni, az megint egy félóra mínusz, és perszehogy nem készültem el hamarabb, mint szoktam, marhára nem számít a plusz félóra. Se.
E-maileket olvastam éjszaka, reggel, ztán itt a melóban is, kezdek benne kételkedni, h jó nekem a mobilon email olvasás - örülök, hogy ez nem a munkám, ami átfolyik az életembe, ez az életem, ami átfolyik a munkába, majd lassan azért ki kell szabnom dedikált időket az mtt-s szervezésekre, amiken kívül nem foglakozom velük, hanem helyettük a mindenmással.
Asszertivitást kell tanulnom, az biztos, azt hiszem, valamennyire haladok vele - nem szabad csak azért nem mondanom/gondolnom/tennem dolgokat, mert kerülöm a konfrontációt. Nyilván vannak józan megfontolások, de az esetek többségében elvárható az emebrektől, hogy a tudják kezelni a kritikát, eltérő véleményt, ha magamtól elvárom, akkor mástól is, és vica versa, én is könnyebben feldolgozom és kezelem a kritikát, ha látom, hogy az enyémet mások hogyan. Csak legyenek kimondva a szabályok. Legyen tiszta, hogy minden mellett egyéni meglátásokról és véleményekről van szó, nem az "Igazságról", az lehető legjobbról, hanem csak arról, hogy egy adott ember adott lehetőségekkel (helyzetben és állapotban) mit tesz és gondol.
Szabad megsértődni, és dühösnek lenni, és kategorikusan elutasítani - nagyjából 10 percig. Vagy egyig. A zsigeri reakciókat nem szabad elnyomni, muszáj terelni, de figyelni rájuk.
És sokkal könnyebb úgy vitatkoznom, ha tudom, hogy milyen prekoncepciókra épít a másik, így nem futok bele olyan vitákba, amikhez feleslegesen sok energiát kellene belefektetnem. Oké, azért ezt meg azrét nem szabad túlzásba vnnem, mert itt jön az, hogy attól még szabad ezekkel is konfrontálódni, csak.. csak nem úgy, mintha a "teljesen racionális" döntésről lenne szó. Hiszen amúgysincs ilyesmi.
Tegnap koncert volt, köszi mindenkinek, aki ott volt, akár csak pár számra is, szerintem nem vagyunk rosszak, a felvételek alapján se, attól eltekintve, hogy bűnrossz konferáló vagyok.
Legközelebb gyertek még többen és végig, a másik két zenekar is nagyon jó.
E-maileket olvastam éjszaka, reggel, ztán itt a melóban is, kezdek benne kételkedni, h jó nekem a mobilon email olvasás - örülök, hogy ez nem a munkám, ami átfolyik az életembe, ez az életem, ami átfolyik a munkába, majd lassan azért ki kell szabnom dedikált időket az mtt-s szervezésekre, amiken kívül nem foglakozom velük, hanem helyettük a mindenmással.
Asszertivitást kell tanulnom, az biztos, azt hiszem, valamennyire haladok vele - nem szabad csak azért nem mondanom/gondolnom/tennem dolgokat, mert kerülöm a konfrontációt. Nyilván vannak józan megfontolások, de az esetek többségében elvárható az emebrektől, hogy a tudják kezelni a kritikát, eltérő véleményt, ha magamtól elvárom, akkor mástól is, és vica versa, én is könnyebben feldolgozom és kezelem a kritikát, ha látom, hogy az enyémet mások hogyan. Csak legyenek kimondva a szabályok. Legyen tiszta, hogy minden mellett egyéni meglátásokról és véleményekről van szó, nem az "Igazságról", az lehető legjobbról, hanem csak arról, hogy egy adott ember adott lehetőségekkel (helyzetben és állapotban) mit tesz és gondol.
Szabad megsértődni, és dühösnek lenni, és kategorikusan elutasítani - nagyjából 10 percig. Vagy egyig. A zsigeri reakciókat nem szabad elnyomni, muszáj terelni, de figyelni rájuk.
És sokkal könnyebb úgy vitatkoznom, ha tudom, hogy milyen prekoncepciókra épít a másik, így nem futok bele olyan vitákba, amikhez feleslegesen sok energiát kellene belefektetnem. Oké, azért ezt meg azrét nem szabad túlzásba vnnem, mert itt jön az, hogy attól még szabad ezekkel is konfrontálódni, csak.. csak nem úgy, mintha a "teljesen racionális" döntésről lenne szó. Hiszen amúgysincs ilyesmi.
Tegnap koncert volt, köszi mindenkinek, aki ott volt, akár csak pár számra is, szerintem nem vagyunk rosszak, a felvételek alapján se, attól eltekintve, hogy bűnrossz konferáló vagyok.
Legközelebb gyertek még többen és végig, a másik két zenekar is nagyon jó.
hétfő, október 15
Je veux vivre encore plus forte
Napok óta gyönyörködöm az őszben, szitáló ködben, lehet, hogy random fogok szabadságokat kivenni, amikor igényem van arra, hogy reggel kényelmesne keljek fel az esőre. Most hétvégén amúgy erre részben volt lehetőségem, mert vasárnap csodával határos módon csak este volt programom.
Szombaton megint KHE reggel,már csak egy hét, és vége, egyik rossz döntésem volt elvállalni újra, viccesebb lett volna kívülről nézni valaki más Denethorral (aki például férfi, és nem egy csaj). És ennek köszönhetően nem tudtam készülni a délutáni játékra rendesen, bár legalább elmosogattam és rendet raktam a szobában. Roueni kalandok folytatódnak, egy szálat sikerült elvarrni - sebaj, nyílik helyette kettő új -, és epikus borzasztóságok is történtek, és még tudom követni egyelőre a szappanoperaszálakat is sokfelé.
Ja, persze, pénteken Ratzéknál maradtam próba után, akkor azért nem tudtam készülni, de cserébe szereztem ötletet a játékhoz is. A Turambar most az izgalmas fázisában van, amikor derülnek ki dolgok a darabról, karakterekről, egyebek. Ennek kapcsán kristályosodnak bennem a prioritásaim,folyamatosan emlékeztetnem kell magamat a fókuszokra, meg arra, hogy kommunikáljak erről a szükségesekkel.
A levegő tele volt esőcsepekkel, és este, miközben késtem egy megbeszélésről, azon tűnődtem, hogy vajon ennyire szoktak örülni barátaim a napsütéses időnek, mint a mostaninak én, és, hogy annyira szomorúak-e most, mint én befordulok a szikkadó sárga falakba.
és most az Indochine adott címet, hát hogyne. Ilyenkor, ilyen időkben élek igazán. (ó, fennkölt szavak, aik amúgy jelentik is azt, amit eredetileg, mégis, a kalapács, meg a kopás meg ugye a kés éle, ha nem vág, az nem jó)
Szombaton megint KHE reggel,már csak egy hét, és vége, egyik rossz döntésem volt elvállalni újra, viccesebb lett volna kívülről nézni valaki más Denethorral (aki például férfi, és nem egy csaj). És ennek köszönhetően nem tudtam készülni a délutáni játékra rendesen, bár legalább elmosogattam és rendet raktam a szobában. Roueni kalandok folytatódnak, egy szálat sikerült elvarrni - sebaj, nyílik helyette kettő új -, és epikus borzasztóságok is történtek, és még tudom követni egyelőre a szappanoperaszálakat is sokfelé.
Ja, persze, pénteken Ratzéknál maradtam próba után, akkor azért nem tudtam készülni, de cserébe szereztem ötletet a játékhoz is. A Turambar most az izgalmas fázisában van, amikor derülnek ki dolgok a darabról, karakterekről, egyebek. Ennek kapcsán kristályosodnak bennem a prioritásaim,folyamatosan emlékeztetnem kell magamat a fókuszokra, meg arra, hogy kommunikáljak erről a szükségesekkel.
A levegő tele volt esőcsepekkel, és este, miközben késtem egy megbeszélésről, azon tűnődtem, hogy vajon ennyire szoktak örülni barátaim a napsütéses időnek, mint a mostaninak én, és, hogy annyira szomorúak-e most, mint én befordulok a szikkadó sárga falakba.
és most az Indochine adott címet, hát hogyne. Ilyenkor, ilyen időkben élek igazán. (ó, fennkölt szavak, aik amúgy jelentik is azt, amit eredetileg, mégis, a kalapács, meg a kopás meg ugye a kés éle, ha nem vág, az nem jó)
péntek, október 12
Kérdések
Ez péntek reggel gyönyörű, kissé másnapos - bár nem tudom, miért, egy sört ittam tegnap este, bár az igaz, hogy keveset aludtam aztán. Reggeli tükörbenézésemkor igazából lett volna kedvem megint felrakni az arcomra színeket, aztán rájöttem, hogy inkább a szemdörzsölés útját választom ma, smink nélkül sokkal jobb kómázni, annál már csak a tegnapi smink maradványában kómázni a trúbb.
Kieső idők, egyszerűen elszalad mellőlem, aktív a péntek délelőtt, csak nem a munkában. Levél ide és oda, kommunikáció, meg kéne szoknom, hogy beszélek emberekhez, és elmondom a dolgokat, max majd szólnak, hogy bocskösz, sok vagy.
Ja, angolul még mindig nem szeretek beszélgetni, illetve szeretnék, csak nem tudok, pláne, ha nem motivál rá semmi, hogy az idegeneket idegen nyelven szólítsam meg. Csevegenek másokkal az orosz-kínai dolgokról. Viszont így sikerült beszélgetnem emberekkel külön, és annak örülök, hogy kezdenek tényleg érdekelni, konkrét események és dolgok az életükben, ert onnantól kezdve van értelme bármilyen kommunikációnak igazán.
A Szimplakert szürreális hely lett az évek során, én csak hidegkék székekre emlékszem onnan, azóta lett labirintus az emeleten meg rengetegsok külföldi, ez nem jó, mert tömeg, és... és.
Fókuszálás.
Ja, nem, nem sikerült választ kapnom a kérdéseimre, pedig szerettem volna szép nagy pontot rakni rájuk, nem egyszerű, sosem egyszerű, fókuszálás.
Kieső idők, egyszerűen elszalad mellőlem, aktív a péntek délelőtt, csak nem a munkában. Levél ide és oda, kommunikáció, meg kéne szoknom, hogy beszélek emberekhez, és elmondom a dolgokat, max majd szólnak, hogy bocskösz, sok vagy.
Ja, angolul még mindig nem szeretek beszélgetni, illetve szeretnék, csak nem tudok, pláne, ha nem motivál rá semmi, hogy az idegeneket idegen nyelven szólítsam meg. Csevegenek másokkal az orosz-kínai dolgokról. Viszont így sikerült beszélgetnem emberekkel külön, és annak örülök, hogy kezdenek tényleg érdekelni, konkrét események és dolgok az életükben, ert onnantól kezdve van értelme bármilyen kommunikációnak igazán.
A Szimplakert szürreális hely lett az évek során, én csak hidegkék székekre emlékszem onnan, azóta lett labirintus az emeleten meg rengetegsok külföldi, ez nem jó, mert tömeg, és... és.
Fókuszálás.
Ja, nem, nem sikerült választ kapnom a kérdéseimre, pedig szerettem volna szép nagy pontot rakni rájuk, nem egyszerű, sosem egyszerű, fókuszálás.
szerda, október 10
Persze néha ütném magam, hogy mondanivaló nélkül minek, de a sorrendiség... ööö... nem, a szavak azok nincsenek meg jól, szóval a rendszeresség, az.
Jövő héten koncert, tegnap kifejezetten arra próbáltunk, és a gitárosunk megjegyezte, hogy bizony a másik két együttes, de leginkább az egyik nagyon jól zenél ám, úgyhogy rakjuk oda magunkat. Aggódom. Pl azon, h legyen jó a hangosításom, mert hegedűvel anélkül hamis vagyok, énekben pedig elég gyenge, ha nem hallom jól magamat. Meghallgattam, és valóban, a Tulipános együttes jó, bár az élő felvétel pont nem volt annyira izgalmas, mint a felvett anyagaik, és szerencsére náluk nincs hegedűs, mert ez egy komoly frusztrációs pont nálam. Ha van máshol énekes, az oké, kábé kezdek képben lenni a képességeimmel, és nagyjából elfogadhatónak találom a teljesítményemet olyankor, amikor beénekeltem rendesen. Viszont a hegedű az necces, mert nem tartom magamat jónak. Sőt. Mindig is béna voltam, a zeneiskolában a gyengébb csoportban, és a szerencsétlen hegedűtanár-váltások miatt nagyjából 4. osztályban tudtam a legbonyolultabb dolgokat, utána már akkor is éreztem, hogy egyszerűbbek a darabok, amiket tanulok. Azóta meg... oké, hosszú éveken keresztül nem vettem elő a hegedűt, és a zenekarban meg ugye legalább hetente igen, de amit ott játszom... nos, az kb a 3. osztályos képességeimnek lenne kihívás. Elvileg. Gyakorlatilag örülök, ha tisztán játszom. Ezért nagyon tud frusztrálni, amikor hallom a többi zenekar gyakorlottabb és ügyesebb zenészeit, mert tudom, h jobbnak kellene lennem.
Namindegy.
Nehéz időt szakítani és tépni magamnak, de mindent megteszek érte. Ma elvileg így két hét után mosni is fogok tudni, és muszáj, mert reggel már nehezen találtam tiszta ruhát. Nagyon nehezen.
Jövő héten koncert, tegnap kifejezetten arra próbáltunk, és a gitárosunk megjegyezte, hogy bizony a másik két együttes, de leginkább az egyik nagyon jól zenél ám, úgyhogy rakjuk oda magunkat. Aggódom. Pl azon, h legyen jó a hangosításom, mert hegedűvel anélkül hamis vagyok, énekben pedig elég gyenge, ha nem hallom jól magamat. Meghallgattam, és valóban, a Tulipános együttes jó, bár az élő felvétel pont nem volt annyira izgalmas, mint a felvett anyagaik, és szerencsére náluk nincs hegedűs, mert ez egy komoly frusztrációs pont nálam. Ha van máshol énekes, az oké, kábé kezdek képben lenni a képességeimmel, és nagyjából elfogadhatónak találom a teljesítményemet olyankor, amikor beénekeltem rendesen. Viszont a hegedű az necces, mert nem tartom magamat jónak. Sőt. Mindig is béna voltam, a zeneiskolában a gyengébb csoportban, és a szerencsétlen hegedűtanár-váltások miatt nagyjából 4. osztályban tudtam a legbonyolultabb dolgokat, utána már akkor is éreztem, hogy egyszerűbbek a darabok, amiket tanulok. Azóta meg... oké, hosszú éveken keresztül nem vettem elő a hegedűt, és a zenekarban meg ugye legalább hetente igen, de amit ott játszom... nos, az kb a 3. osztályos képességeimnek lenne kihívás. Elvileg. Gyakorlatilag örülök, ha tisztán játszom. Ezért nagyon tud frusztrálni, amikor hallom a többi zenekar gyakorlottabb és ügyesebb zenészeit, mert tudom, h jobbnak kellene lennem.
Namindegy.
Nehéz időt szakítani és tépni magamnak, de mindent megteszek érte. Ma elvileg így két hét után mosni is fogok tudni, és muszáj, mert reggel már nehezen találtam tiszta ruhát. Nagyon nehezen.
hétfő, október 8
Szél
Átalakítjuk a levegőt magunk körül, majd minden szép és jó lesz, a világ katasztrófa felé tart, és ott leszek nindzsa, amikor rájövök, hogy anélkül nem megy.
Tegnap meséltem végre, bár valahogy nem akart összejönni az idő a felkészülésre, közvetlenül előtte tudtam csak leülni, és basszus, hiányoznak azok a délelőttök, amikor szétdobált jegyzeteim között írom a sztori folytatását és húzom össze a gráf szálait a mese előtti délelőttön. Szabadságot kéne kivennem az MTT-ből, úgy érzem. Nem akarok most intenzíven dolgozni a Turambaron kívül máson, maximum majd a táboron, amikor az indul el. Az, hogy alkalmanként besegítek dolgokba, az elvileg működőképes koncepció, de ennél többet most nem.
Visszatérve a játékra, úgy egészben jó alkalom volt, a főzéssel, az előtte és utána beszélgetésekkel együtt, hogy sikerült visszarázódni a története a kihagyás után, hogy Inszéjn karaktere is visszatért, ami kellemes dinamikát adott rögtön a csapatnak, hogy átpörgették maguk között az információkat, és megálltam azt is, hogy megint történjen valami azonnal. Sajnos nagyon érezhető, hogy a normálisnál jóval sűrűbbek az események, mióta a játékosok a városban vannak.
És azzal a problémával még mindig nem tudok mit kezdeni, hogy a legjobb szándékommal se tudok értelmes (= játékosok számára elfogadható) megoldással előállni a saját általam felvetett problémákra. Ami nekem elég meggyőző, és működőképes, azt olyan erővel tudják fikázni, hogy abban a pillanatban meg is győznek, és elkeseredek, hogy egyáltalán hogy voltam képes arra gondolni, hogy ez a megoldás működhet. Ez leginkább olyankor kínos, amikor úgy gondolom, bizonyos problémákra tudjk az NPC-k is a megoldást, vagy, hogy megdobták, és jó ötletük van. Emellett eltörpül az, amikor ráébredek, hogy képtelen vagyok minden NPC-t fejben tartani :D
A Hobbit Szülnap kellemes volt, báboztunk, nem volt olyan átütő élmény, mint régen, de leginkááb azért, mert nem próbáltuk előtte, és nem sikerült egymásra hangolódni a bábosokkal. A beszélgetések és a hangulat rendben voltak, este Morganánál is jó volt, sőt, előző este is, ha már itt tartunk.
A hetem már betelt, értékelem a telefonom naptárfunkcióját, ilyen szinten soha nem voltam képes vezetni a papíros naptáraimat, az, hogy net előtt és mobilon is ugyanazt a naptárat töltöm fel, az valóban segíti az életemet. Nyilván emellett igyekszem fejben is tartani, de most fontosabb, hogy le legyenk írva a dolgok.
Tegnap meséltem végre, bár valahogy nem akart összejönni az idő a felkészülésre, közvetlenül előtte tudtam csak leülni, és basszus, hiányoznak azok a délelőttök, amikor szétdobált jegyzeteim között írom a sztori folytatását és húzom össze a gráf szálait a mese előtti délelőttön. Szabadságot kéne kivennem az MTT-ből, úgy érzem. Nem akarok most intenzíven dolgozni a Turambaron kívül máson, maximum majd a táboron, amikor az indul el. Az, hogy alkalmanként besegítek dolgokba, az elvileg működőképes koncepció, de ennél többet most nem.
Visszatérve a játékra, úgy egészben jó alkalom volt, a főzéssel, az előtte és utána beszélgetésekkel együtt, hogy sikerült visszarázódni a története a kihagyás után, hogy Inszéjn karaktere is visszatért, ami kellemes dinamikát adott rögtön a csapatnak, hogy átpörgették maguk között az információkat, és megálltam azt is, hogy megint történjen valami azonnal. Sajnos nagyon érezhető, hogy a normálisnál jóval sűrűbbek az események, mióta a játékosok a városban vannak.
És azzal a problémával még mindig nem tudok mit kezdeni, hogy a legjobb szándékommal se tudok értelmes (= játékosok számára elfogadható) megoldással előállni a saját általam felvetett problémákra. Ami nekem elég meggyőző, és működőképes, azt olyan erővel tudják fikázni, hogy abban a pillanatban meg is győznek, és elkeseredek, hogy egyáltalán hogy voltam képes arra gondolni, hogy ez a megoldás működhet. Ez leginkább olyankor kínos, amikor úgy gondolom, bizonyos problémákra tudjk az NPC-k is a megoldást, vagy, hogy megdobták, és jó ötletük van. Emellett eltörpül az, amikor ráébredek, hogy képtelen vagyok minden NPC-t fejben tartani :D
A Hobbit Szülnap kellemes volt, báboztunk, nem volt olyan átütő élmény, mint régen, de leginkááb azért, mert nem próbáltuk előtte, és nem sikerült egymásra hangolódni a bábosokkal. A beszélgetések és a hangulat rendben voltak, este Morganánál is jó volt, sőt, előző este is, ha már itt tartunk.
A hetem már betelt, értékelem a telefonom naptárfunkcióját, ilyen szinten soha nem voltam képes vezetni a papíros naptáraimat, az, hogy net előtt és mobilon is ugyanazt a naptárat töltöm fel, az valóban segíti az életemet. Nyilván emellett igyekszem fejben is tartani, de most fontosabb, hogy le legyenk írva a dolgok.
péntek, október 5
Híd
ugyan nem a megfogalmazástól leszek teljesebb, de segít a koordinátarendszerem bizgetésében. Nem kicsit zavaró, hogy ugyanazok az ingerek nem váltják ki belőlem a régi reakciókat következetesen - ha tudnám, hogy ránézek a fekete levegőbe szúrt sárga fényekre a Duna fölött, és ugyanazt a megfoghatatlant látom kiszivárogni az ablak résein, akkor legalább meglenne a miheztartás, de csak az emlékről szóló emlékeket markolom, és ez mindig így volt. Kivéve az első alkalommal, de arra pont azért nem emlékszem, emrt az emlékek emlékeire... érted.
Én ezekehez a pontokhoz viszonyítanám magamat, a saját érzékelésemhez, ha máshoz nem tudom, és ezekhez sem lehet, ezek sem fixek, még a saját világomon belül sem, még csak illúzióban sem. Csak a százalékok működnek, hogy hát általában ez szoktam lenni ehhez képest, akkor használjuk, amíg működik.
Tegnap este volt híd, meg Duna, meg a meglepetésszerű nappali 173-as, amikor már éjszakaira számítottam. Előkerültek régi szorongások mutatóba, amikor mentem társaságba, és azon izgultam, hogy vajon jól emlékszem-e, ott lesznek-e emberek, és egyáltalán, miért próbálok meg beszélgetni, és bizto nem fogok tudni meg ilyenek. Oké, ez jelenleg nem reális probléma, egyrészt mostanában olyan társaságokba járok és olyan barátaim vannak, akikkel az érdeklődésünk közös, tehát akkor is tudunk beszélgetni, ha egymásról fogalmunk sincsen. ilyenkor például húzok egy rovátkát az "introvertált vagyok" rublikába. Pedig lehet, hogy nem, csak még mindig zárkózott, és egyéb fasságok.
Namindegy, az biztos, h nem ugyanazt érzem, mint egy évvel ezelőtt, és ez kényelmesebb, ellenben unalmasabb is.
Én ezekehez a pontokhoz viszonyítanám magamat, a saját érzékelésemhez, ha máshoz nem tudom, és ezekhez sem lehet, ezek sem fixek, még a saját világomon belül sem, még csak illúzióban sem. Csak a százalékok működnek, hogy hát általában ez szoktam lenni ehhez képest, akkor használjuk, amíg működik.
Tegnap este volt híd, meg Duna, meg a meglepetésszerű nappali 173-as, amikor már éjszakaira számítottam. Előkerültek régi szorongások mutatóba, amikor mentem társaságba, és azon izgultam, hogy vajon jól emlékszem-e, ott lesznek-e emberek, és egyáltalán, miért próbálok meg beszélgetni, és bizto nem fogok tudni meg ilyenek. Oké, ez jelenleg nem reális probléma, egyrészt mostanában olyan társaságokba járok és olyan barátaim vannak, akikkel az érdeklődésünk közös, tehát akkor is tudunk beszélgetni, ha egymásról fogalmunk sincsen. ilyenkor például húzok egy rovátkát az "introvertált vagyok" rublikába. Pedig lehet, hogy nem, csak még mindig zárkózott, és egyéb fasságok.
Namindegy, az biztos, h nem ugyanazt érzem, mint egy évvel ezelőtt, és ez kényelmesebb, ellenben unalmasabb is.
csütörtök, október 4
Szakadék
Ó, perszepersze. Itt vagyok. Visszatekintés a hét elejére: miért is? Mert már reflexszerű, ahogy az is, hogy rögtön a kontúrokat kezdem vizslatni, meg az elhajló fénysugarakat a fényképen, miértIS.
Sikertelen interjú, merthogy nincs szakmai tapasztalatom okostelefonokkal,két fél nap szabi, beszerzett okostelefon, ami úgy elgörbíti a gondolataimat, hogy ... nagyon, egy ásik világban rézem magam, nézegetem a google playt alkalmazások után, keresem a wifit és fényképezegtek időnként, majd lenyugszom, és jó lesz. Vagy nem. Tegnap kávéztam Angwennel, ki-ki saját Árkádiájáról próbált mesélni, ahogy hétfő este Szozsi, ijesztő, hogy mennyire pontos ez a changeling analógia, főleg úgy, hogy mennyire nem vesszük figyelembe a sebeket, amiket életünkben szereztünk. És a legijesztőbb az, hogy még nem is éltünk annyit - bár, már gyerekként is sérültek voltunk, úgyhogy nem olyan meglepő. Csak... izgalommal vegyes félelemmel tölt el mindig, amikor az emberi összetett múlt-lélek-személyiség szakadékát veszem észre magam alatt. És ezek még mi vagyunk, akik valamenyire képesek vagyunk ezt kezelni. De ugyanez a szakadék az emberiségre, mint olyanra nézve vérfagyasztó dolgokra képes, és gyanítom, hogy azért, hogy az emberek ne lássák és ne érezzék a aszakadékot. A szörnyeket a szakadékban. Inkább másokba is belemarnak, meg a történelembe, meg minden elképzelhető fogalomba.
Este vérlepke megnézte az énekórát, aztán söröztünk, miután már többször is próbáltunk időt egyeztetni, és csak így sikerült, szaggatott időkben. Ami beszaggatott most eléggé,vitrue by the emperor, jééj, generálja az agyam a szavakat is.
Sikertelen interjú, merthogy nincs szakmai tapasztalatom okostelefonokkal,két fél nap szabi, beszerzett okostelefon, ami úgy elgörbíti a gondolataimat, hogy ... nagyon, egy ásik világban rézem magam, nézegetem a google playt alkalmazások után, keresem a wifit és fényképezegtek időnként, majd lenyugszom, és jó lesz. Vagy nem. Tegnap kávéztam Angwennel, ki-ki saját Árkádiájáról próbált mesélni, ahogy hétfő este Szozsi, ijesztő, hogy mennyire pontos ez a changeling analógia, főleg úgy, hogy mennyire nem vesszük figyelembe a sebeket, amiket életünkben szereztünk. És a legijesztőbb az, hogy még nem is éltünk annyit - bár, már gyerekként is sérültek voltunk, úgyhogy nem olyan meglepő. Csak... izgalommal vegyes félelemmel tölt el mindig, amikor az emberi összetett múlt-lélek-személyiség szakadékát veszem észre magam alatt. És ezek még mi vagyunk, akik valamenyire képesek vagyunk ezt kezelni. De ugyanez a szakadék az emberiségre, mint olyanra nézve vérfagyasztó dolgokra képes, és gyanítom, hogy azért, hogy az emberek ne lássák és ne érezzék a aszakadékot. A szörnyeket a szakadékban. Inkább másokba is belemarnak, meg a történelembe, meg minden elképzelhető fogalomba.
Este vérlepke megnézte az énekórát, aztán söröztünk, miután már többször is próbáltunk időt egyeztetni, és csak így sikerült, szaggatott időkben. Ami beszaggatott most eléggé,vitrue by the emperor, jééj, generálja az agyam a szavakat is.
hétfő, október 1
Persze, mert nyilván még meetingeléssel kell töltenem azt a fél napomat itt, aztán rájövök, hogy ez így jó meg rendjén van, mert erre szükség van. Remélem, azért nincs annyi ráfordítható idő.
Nyilván izgulok az állásinterjú miatt régen voltam, és, bár nekem az interjúk kellemes emlékek még olyankor is, amikor nem sikerülnek, mert utóbbi időkben érdekes helyekre felvételizem, még így is, a stressz, a stressz, hogy rajtam múlik, hogy elbaszhatom, hogy senki mást nem okolhatok semmiért sem.
Fogalmam sincs, hogyan tudom meggyőzni őket arról, hogy én vagyok az ideális jelölt, hogy okos vagyok, hogy tehetséges, hogy szorgalmas, hogy pont nekik való. Mindegy. Én vagyok az, az a lényeg. Készülök a vizsgára, többet nem tehetek.
amúgymeg jó volt a hétvége, hallgattam kívülről érdekes beszélgetést, meg a végére sikerült nekem is résztvennem ilyenben, és marha jól jött pont ott és pont ezutána hétvége után, meglepő, de szükséges nézőpontok.
a táborértékelős délután tanulságos volt, így egyben látni az elképzeléseket s szándékokat az eddigiekkel megint csak új nézpont volt, és úgy érzem, eddig se ártott volna, mert ugyan nem titkosak voltak az események, csak éppen az ellenérzések, előítéletek és egyszerűen az idegenség függönye miatt nem terjedtek eléggé. Nem szabadna csakazértisből és az előzmények ismerete nélkül a folytatás, és ez nem csak a folytatók felelőssége, hanem a tapasztalat birtokosaié is.
Egyedül az nem volt jó, hogy nem volt másik erős szempontunk 2009-2011-hez, mert így akkor is rossz az egyoldalú nézőpont, ha netán kb jól látja. Egyszerűen nem ellenőrizhető.
oké, oké, oké, megyek is.
Nyilván izgulok az állásinterjú miatt régen voltam, és, bár nekem az interjúk kellemes emlékek még olyankor is, amikor nem sikerülnek, mert utóbbi időkben érdekes helyekre felvételizem, még így is, a stressz, a stressz, hogy rajtam múlik, hogy elbaszhatom, hogy senki mást nem okolhatok semmiért sem.
Fogalmam sincs, hogyan tudom meggyőzni őket arról, hogy én vagyok az ideális jelölt, hogy okos vagyok, hogy tehetséges, hogy szorgalmas, hogy pont nekik való. Mindegy. Én vagyok az, az a lényeg. Készülök a vizsgára, többet nem tehetek.
amúgymeg jó volt a hétvége, hallgattam kívülről érdekes beszélgetést, meg a végére sikerült nekem is résztvennem ilyenben, és marha jól jött pont ott és pont ezutána hétvége után, meglepő, de szükséges nézőpontok.
a táborértékelős délután tanulságos volt, így egyben látni az elképzeléseket s szándékokat az eddigiekkel megint csak új nézpont volt, és úgy érzem, eddig se ártott volna, mert ugyan nem titkosak voltak az események, csak éppen az ellenérzések, előítéletek és egyszerűen az idegenség függönye miatt nem terjedtek eléggé. Nem szabadna csakazértisből és az előzmények ismerete nélkül a folytatás, és ez nem csak a folytatók felelőssége, hanem a tapasztalat birtokosaié is.
Egyedül az nem volt jó, hogy nem volt másik erős szempontunk 2009-2011-hez, mert így akkor is rossz az egyoldalú nézőpont, ha netán kb jól látja. Egyszerűen nem ellenőrizhető.
oké, oké, oké, megyek is.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)