Elgondolkodtatott. Tulajdonképpen az, hogy számomra nem igazán létezik ilyen kategória, nem tudom, mitől lesz "tolkieni" egy tábor hangulata. Talán azért, mert az első MTT táboromban ugyna volt katarktikus jelenet, de azt az ügyesen megválasztott zenékre és fényekre lehetett fogni (konkrétan a koronázási jelenet ugrott be, fáklyákkal meg Dead Can Dance-szel), különben egy hangulatos dolog volt számomra kedves emberekkel.
A második velemi tábor... ó, igen, emlékszem a csapatunkra, a csapatelőadásra, pohárnokságokra, de ezektől nem lesz tolkieni a fíling. Emlékszem kínosan patetikus egyéb csapatelőadásokra... meg a reggeli tűzátadásokra. És Leguánádámra, ahogy énekel a színpadon - ja, az nem, az első tábor volt. De milyen keretjátékja volt ennek a tábornak? Azt tudom, hogy Haleth népének elege lett a többi szerencsétlenkedéséből, és még meg is sértettek minket (már nem tudom, mivel), ezért leléptek egy reggelre. Nem, nem emlékszem katarzisra. Ettől még lehetett, csak nem gyakorolt rám akkora hatást. Sűrűbb élménynek rémlik utána Kapolcs. Vagy a kettő együtt. Ja, tényleg, volt királykoronázás, emlékszem, amikor ki... lett jelölve Lamorak, vagy a nagy titokra, hogy ő a király, vagy valami ilyesmi. Meg, hogy Brandir nem mondja el nekem, min veszekszenek a szervezők, mert "jobb, ha nem tudom". Asszem ekkor döntöttem el, hogyha nem kérnek fel szervezőnek, akkor is szervező leszek a következő táborban mert ez így halál.
Következő évben megpályáztuk a relax tábort Drizztékkel, és végül, ugyan nem mi nyertük meg, de a végrehajtásban már szervezők voltunk Telcontarnál. MTT tábor volt ez, csak valóban, nem volt semmi fantasy-tolkien benne. A semmittevés kiváltotta az igényt az olyanokra, mint mondjuk egy vetélkedő. MEg egyik nap meséltem hét embernek gimis horrort.
Amit láttam a várgesztesi táborból, az nem volt túl meggyőző, orknak lenni mindig fílinges, de a hangulat max a vártól volt más, mint a relaxban (addigra, és ott és akkor).
Szorospatak talán ezért volt kifejezetten jó élmény. Szervezőként nyilván képben voltam a keretjátékkal, és valószínűlg jobban bele is éltem magamat, pláne csapatvezetőként. Ja, akkor is, ha önirónikus tünde csapat voltunk, én akkor is átéreztem a helyzetet. Lehet, h mondjuk kifele ebből sok nem látszott, de minden tábori dolognak volt valami minimális ideologizálása -és én még mindig Fornostként emlékszem a táborra. A hosszadalmas tábori gyűlésekkel, amik szinte a fejünkbe verték, hogy ez egy közösség, a realista hozzáállással, hogy esélytelenek vagyunk a Gonosszal szemben, de igazából miért kéne ezen sírni, amikor el is foglalhatjuk magunkat valamivel. Katarzis? A nem fogsz te pillangó szállni. Meg a cucuje. Meg ilyesmik. Meg a táborszervezői lét maga. Az egyelőre még mindig az etalon. Mmint, a közösségi élmény belőle. ... Az első igazi buli az utolsó estén, amikor az emtétések végre képesek voltak bulizni. A sok... tánc. A sok szabadidő, amikor lehetett röpizni. És délutánonként még aludtam is.
Az első kácsárdi táborban sajna pont olyan helyzetben voltam, ami nem egy pozitív kezdést okozott - az, hogy úgy voltam programfelelős, hogy nem voltam főszervező, nagyjából az én koncepciómat használták fel, ja, a rendeket is én koordináltam, emellett meg igyekeztem Alyrnak segíteni a keretjátékban... már nem emlékszem pontosan, de valahogy az volt az érzésem, hogy rám maradtak azok a problémák, amikre még csak nem is gondoltak a főszervezők. Persze, lehet, hogy gondoltak, csak nem így jött le. Ezt a tábort az új élményként ható rendek vitték el, és erre volt korona a néhány jól sikerült keretjátékos esemény. A megnyitó, a Fák Halála... ööö... a Fenaor s Melkor mászkálnak a tábortűz körül. És a rendi ill. egyéb bemutatók. Bár, az nem keretjáték.
A következő tábort szerveztem, nekem határozottan más élmény volt, mint az előzők, úgy, hogy tudtam, a keretjáték valójában mit akart elérni. Mert a valódi célja meglehtősen katarktikus volt, kár, hogy megvalósítani nem sikerült. Volt ott múltbeli elbukás, a lehetőség a jóvátételre, meg ilyenek. De a drámainak szánt jeleneteket valóban meg kell rendezni és beállítani, mert a nagy többség nem fog önmagától beleélni. A fontos dolgok láthatatlanok voltak, mint a szellemek elhalványodása és eltűnése - nem tűnt fel senkinek. Nem lehet hangsúlyossá tenni negatív dolgot. Most már máshogy csinálnám, beépített emberekkel (NPC-kel), akik eseményt csinálnak minden egyes hangsúlyos dologból, hogy láthatóak és megfoghatóak legyenek.
A tavalyi tábor... a gyász jó volt, meg a csapatok végre kitaláltak dolgokat és beleélték magukat, és lehetett sokat mutogatni magunkat vonulás közben, ami külön jó a fílingnek. Asszem, itt már mindenhová elért a keretjáték. És volt katarzis.
Különben számomra az idei táborban is volt katarzis - leszámítva a halálomat, mert az nyilván. A temetés. Csak több kontúros forma kellett volna, még több.
Szerintem a következő dolgok kellenének a keretjátékhoz:
- konkrétan tudja meghatározni magát
mindeki. Hol van, mikor él, milyen környezetben (attól tolkieni, ha tudja kapcsolni az olvasott/látott dolgokhoz.). Kikhez tartozi (csapat), ez mitől
más. Mitől ugyanolyan, mint a többiek.
A konkrét kapcsolódást tudják segíteni az
események. De nem önmagukban: azért, mert viszonyítási pontot adnak. Az eseményekről lehet
véleménye, válthatnak ki belőle
érzelmet, késztethetik
cselekvésre. Minél erősebben, annál konkrétabban tudja, hol a helye a keretjátékban, annál jobban beleéli magát.
Az nem feltétel, hogy elfoglaltságot adjon (mint egy-egy megfejtendő rejtvény, létrehozandó előadás), de ezek segítenek a konkrétabbá tételben. Ráadásul még elfoglaltságot is adhatnak ("programot").
A személyes részvétel is segít. Akár a tábor előtt, de az is működik, ha csak a csapata előtt.
A formák fontosak. A rituálék fontosak. A mítoszt ez mutatja és ez élteti.
Viszont tartalom és cél nélkül üres. Igazából nem tuom, honnan kezdve gáz a gyertyafényes sétálgatás az erdőben (talán onnan, ha valaki azt hiszi, ez már csak a téma és forma miatt túlmutat önmagán). Kell az egyensúly.
Hm. Most kedvem lett megint keretjátékot csinálni :D
és generáljunk új koncepciókat! megminden.
