hát, megint nem csalódtam a világ szerkezetében. ez persze nem jó, de a világ nem gillzbarát fejlesztés eredménye - a legtöbb, amit remélhetek, hogy csak teljesen indifferens vagyok. és nem összeférhetetlen.
nyilván egyszerűbb lenne, ha nem csak bolhákat látnék magam körül, mert elefánt nélkül tök mindegyek a méretek.
de úgy utálom, ha igazam lesz. és az esetek többségében igen. egyetlen pozitívum: legalább egyértelmű. még ha nem is egyenes. (még ha nem is szándékos, mondja a jóindulatú énem, aki aztán majd csak mosolyog, így megy ez.)

miért érzem magamat úgy, mint amikor az üvegbúrában nevelt kislány végre szétfeszegeti a repedéseket, kitöri magát, aztán csodálkozik, hogy miért marja szét a tüdejét a számára mérgező légkör? (vajh miért. költői, és roppant pozőr kérdés, felejtsétek el.) úgyis meghalt volna, így csak gyorsabban és fájdalmasabban, de az eredmény ugyanaz.
szép képekbe zárva elviselhetőbb, mi?

hűhűhű, milyen filmet találtam.
Cyborg vagyok, amúgy minden oké (I'm a cyborg but that's ok)
premier még nem volt itthon, nemsokára lesz, ó, jajj, meg kell néznem. jövő zenéje. addig még két okom is lehet rá, hogy mélységes depresszióba zuhanjak, egyik jobb, mint a másik :vigyorog teli szájjal: és igazán megírhatnám a novellát.

Na, egy jó hír már van :D

viszont elkezdtem pánikolni Kaposvár miatt. azt hiszem, ez most nem a szokásos megelőző hiszti, hanem komoly aggódás, mert viszonylag gyakran érzem úgy, h az egészet hagyjam a fenébe, nincsen értelme, és egyebek. Olyan egyszerű lenne kiszürkülni az életből.

Ez a valóság sohasem engedi, hogy pusztán emberi látásmóddal szemlélje a világot, így arra készteti, hogy szüntelen idegenszerűségét, jelentőségének égető fontosságát olyan emberi vagy akár kozmikus rosszindulat megtestesüléseként értelmezze, amelynek leküzdéséhez a legkétségbeesettebb ellenintézkedésekre van szükség. Ezek megnyilvánulásának egyik szélsősége a gyilkos erőszak, a másik pedig a katatónia vagy a lelki öngyilkosság. Ha pedig egyszer a lefelé vezető, pokoli utat választja, többé már képtelen lesz megállni.

(my problem childe)
(utálom, amikor a szerep megtalál)

Rinyablog, ne olvasd.
Nem emlékszem, mikor szenvedtem utoljára (ha egyáltalán) így pasi miatt. De mostmár kezd kib elegem lenni belőle. Nyilván évekkel ezelőtt volt rá alkalmam utoljára, de... Lassan, ott tartok, h szólok neki (vagy kiírom magamra, h észrevegye), aztán kíváncsian várom a reakcióját. Mondjuk megmondom neki, h valóban élvezem a játékot, de hajlamos vagyok beleszeretni, ha így folytatja. Aztán remélem, h vagyunk annyira jóban, hogy nem szalad ki a világból. Ehhez ugyan nem árt innom előtte, mert teljesen józanul nem szoktam ilyen őszinte lenni (és még a végén ezt se venné komolyan).
Igen, jól látod, nem sok reményt fűzök a dologhoz. Csak azt csodálom, h a többieknek nem tűnt fel (legalábbis az a napon történt... khm... közvetlenebb beszélgetés alapján kettőnek tuti nem :P)
Na, ha egészen véletlenül idetéved a blogomra, akkor kacagni fogok, de nagyon, csak tudjam meg.
Szóval ezek vannak velem mostanában.

A mai nap jó volt. Most nem az a kirobbanóan jajj, hanem csak - próbáltam egy jót, amit nagyon élveztem, beszélgettem egy jót, amit kábé ugyanennyire.
Oké, félek, még mindig, mint mindig, h túlságosan függök emberektől, hogy nekem rájuk nagyobb szükségem van, mint fordítva. De itt legalább ki tudom provokálni, hogy vágja a pofámba, ha valami nem tetszik. Legalábbis majd igyekszem, mert nem létezhetek külső kontroll nélkül, ez van. Mert a belső kontrollom ugyan állandóan figyel, de ... az nem jó. Ha elengedem, akkor meg azért nem jó.

Ehe, a többiek parázásaival ellentétben a színpadi csókon mindenféle felhajtás nélkül estünk keresztül. A harisnyám meg elszakadt, de nagyon, szal lett még egy gót felsőm, ha hordanék még olyat. Aludnom kéne lassan.

Mr. Brooks tejet iszik, mint Leon, a profi. Aranyos.

Kapolcsi jelentkezés első fele megvolt, a másik még nem, mert persze otthonmaradt a kitöltött verzióm. Mindenesetre telefonálnom kellett Farkasra, és egyre kevésbé pánikolok mobilszámhívás miatt. De azért még mindig.

Tegnap végül elsétáltam a moziig, vettem jegyet, majd kóricáltam a környéken kezdésig (ittam keserű cappucinót, mobillal fényképezgettem, és rájöttem, h megjegyezni még mindig hatékonyabb). Az Álmodozók kellemes film volt, szép emberekkel, szép környezettel, jó zenével. Csak a súly hiányzott. Az nagyon. Most majdnem elalszom, ma nem megyek sehova talán, aludnom kéne, meg a furcsapárt is jelentkeztetnem, meg szövegeznem meg ilyesmi.

IóIIIIóóóó... nem hiszem el, h milyen fáradt vagyok. Ezzel csak egy a baj, így a munkaidő végén: ha hazamegyek, nem biztos, h képes leszek elindulni újra, így fuccs a mozibamenésnek - pedig rám férne már, az biztos. Moziról jut eszembe. Lici itt mindenféle fel-felcsapott (de nem le) labdákról beszélt, nekem meg eszembe jutott, h talán az. Persze lehet, de már hagyjuk.
Nem sikerült kitalálni frappáns szöveget a szkanarellhez, nem folytattam a novella riméjkjét, úgy általában csak voltam. Bár ez nem baj - de mégis az. Állandóan íméleket várunk, lényegében bárkitől és bármilyet, csak ember legyen. Meg ez az előző öt perc se volt semmi, egyvalaki több embert hívogatott folyamatosan, jött egy futár, aki hozott odavisszát, és le is adtak nála azonnal egy újabbat, taxit rendeltettek velem, és lassan vették fel, és jöttek csomagért. És egyedül vagyok már. Még a vendégek hiányoztak meg a mobilcsörgés. Alig látok ki a fejemen.
A metróhoz most nincs kedvem.... naaagyon nincs. és még 37 perc.
---
még 14 perc. Az egyik HRes csajtól állandóan kapok kaját, amikor befejeződik valami olyasmi, amiből marad - és ilyenkor mindig evés közben kell felvennem a telefont. Ennél csak kicsit nehezebb röhögés közben beszélni, és ez utóbbi gyakoribb is.

Azon gondolkodom, inkább sétálok valamerre hazafelé, és fényképezgetek a céges mobillal, amiről úgysem tudom leszedni a képeket.

Írtam ma kérdést, h hogyan halasztok én diplomaizét, várok választ, próbáltam még letisztázni a díszletkellék cuccot, azt majd szombat este, nembaj, holnap majd kötetlenül akármi. Igazából mehetnék akár koncertre is, de ahhoz már pénzt kéne kérnem otthonról. 10 perc. És jött egy futár.
ó, jesszusom. parfümöt akart eladni. olyan zombi vagyok, még mosolyogni sem bírok. és legalább 50 éves. ha még.... na mindegy.

blind torture kill

na, ma valóban jó a hangulatom.

Jajj. Álmos vagyok-e, elrontottam-e vajon a gyomromat, vagy csak szimplán depressziós, de csak a fele időben veszem észre? Mindenesetre ma akkoris elmegyek moziba, de a plázákban nem nagyon láttam szimpatikus filmet, amerikai-irakos drámához nincs kedvem, (a többihez meg mégannyira sem), van ez az Ádám almái dolog, amit többen ajánlanak, ezt majd máskor, mert nem. Van két film, amire mélben kaptam lebeszélést, h nekem nem ajánlják, , közülük az egyik valóban kevéssé érdekel, a másiktól viszont csak az rettent, h későn kezdődik, és még hosszú is. Úgyhogy marad az, amit meg szerettem volna nézni, az úgyis 2003-as film.
Igazából ... mindegy. Azt hiszem, eddig tartott a lelkesedésem.

Képesnap

Ezt meg én csináltam tegnap, h teszteljem magamat a fotosopp terén (ha már azt mondtam nagy bátran Farkasnak, h értek hozzá. ) Azt hiszem, a tükörképnek hátrafele kéne szögben dőlnie vagy valami.
Devartra lusta vagyok kirakni, mert sok benne a stock kép, és nem mindegyik a resurgere-től, ergo meg kéne őket keresgetnem.

Kapolcsot szervezgetem, és röhej, hogy pont én vállaltam magamra a szervezés részét. Tény, h egyesek két szép szeméért is simán megteszek dolgokat, itt meg többen is vannak szépszeműek, illetve nekem is érdekemben áll fellépni.
Szervezésről jut eszembe, vizsgadarabbal kapcsolatban én is elkezdtem pörögni, hátha így végre sikerül összeszednünk magunkat - de ez olyan rettenetes, hogy az egyik legkevésbé szervezőképes embner működik.
Nem, nem tartom magamat jó szervezőnek. Rettenetes ötletember vagyok egy nagy adag maximalizmussal és exhibicionizmussal nyakonöntve. Ezért örülök, h nem én vagyok végül a tábor főszervezője, nem nekem kell nyaggatnom az embereket, hanem majd engem figyelmeztetnek, h "hé, ezt még kéne!".

A munka határozottan nyugtató dolog.

L

ohmygoth. :sóhaj:

amúgy:

Tulajdonképpen mindjárt aludnom kéne, megint rettenetes fáradt vagyok. Álmos. És ma rájöttem, hogy nem olyan egyszerű játszanom az érzelmeimmel (vagy azokkal a programokkal, amik a tüneteket generálják), legalábbis civilben. A remény is fura dolog, az elkeseredés is. Soha ilyen rosszul nem éreztem magamat Főnixes előadás alatt. Mindig kényelmetlenül érintett, amikor a többiek játszottak, én meg csak technikát csinálta, de azért mostanra megszoktam, hogy ugyanúgy kiveszem a részem a munkából, már tudom a feladatomat, és elvben még helyem is van - de ezt most nem találtam. Fáradt is voltam, örültem minden kedves szónak, kóvályogtam az előadás előtti 20 percben fel-alá. Miért legyek bent , amíg a többiek sminkelnek, öltöznek, hisz csak útban lennék? Kivel legyek, hogy ne egyedül üljek a karzaton és elmélkedjek olyan dolgokon, amiken minek? Emberfüggő vagyok, főleg... ilyenkor.Kell éreznem, hogy szüksége van rám valakinek, akivel össze tudok nézni, megjegyzést tenni. Ha ez megvan, akkor szinte semmi bajom nincsen (na jó, de, de ez meg más tészta). A barátok fogalma alatt többé-kevésbé ezt értem. Ezentúl még azt is, hogy érdekel, hogy mi van a másikkal, ha épp nem érzi jól magát (és azt, hogy a másik ezt elfogadja). Döbbenet. Ezt eddig majdnem kizárólagosan csak egyegy ember iránt éreztem, és vártam, most jövök rá (most? már egy ideje, lassan évek óta), hogy tényleg mennyire jó törődni másokkal. Az ember a szerelmére vagy a "legjobb" barátjára persze, hogy figyel, de a következő körről én eddig lényegében nem vettem tudomást, vagy nem tudatosan, inkább érzésre. És, lévén rettenetesen félénk, nem is mertem. Nade majd most. Ahelyett, hogy nem nem várom el a figyelmet, elvárom, és magamtól is ugyanúgy.

Najó, persze, lehet, h nem jön be, de néha jó lelkizni blogba. Akinek nem szól, az úgyse olvassa el.

A társulaton belüli viszonyok roppant izgalmasak, hogy ki kit utál, ki kit nem kedvel - ki pakol, ki nem. Ez a rakodás dolog lassan játszmává érik. Bizonyos emberek számára mindenképp. Gyönyörű.
Mint az emtété, ugyebár - csak ott több az ember, eloszlik a feszültség.

Én meg elfogult vagyok, francba már. :ideges kitörés:

Kinyitottam az ablakot, hogy bejöjjön a zöld eső. Végre megint él a borostyán a házfalon - pár éve elvágták valahol az ágakat, így csak a csontváz kapaszkodott, és szakadt le viharokban. Most megint zöld. A függöny girlandjai egészen olyanok, mint a blogomon - csak a blogom színei inkább a téli hideget idézik, nem a májusi esőt.

Vannak olyan elsődleges, elsöprő valóság-élmények, amik kizárják a gyakorlati életet. Ilyen a kontúrokban való feloldódás, ilyen az, amikor a Város követel magának, és ilyen, amikor már nem tudod megragadni, hogy mi az. Kár, hogy ez a létmód kizárja a túlélést. Ezért kell írni, ezért kell zenélni, ezért kell előadni. Hogy mégis megragadhassuk, mégis megkíséreljük örökké tenni a pillanatot.

Nnah, kötelező zen-dülés megvolt most már.... ááá. Nem akarok ezzel foglalkozni, pedig kell. Jahajj.

A hullámvasút most nem tudom merre tart.

Nohát, a hangulatom is pont olyan, mint az időjárás. Nem párhuzamosan, persze.
De ami történt, az annyi, hogy tegnap délben performanszra próbáltunk, és jó volt, a$ék zenéje is tetszett, a szöveg meg nagyon megfogott. Nagyon. Alkalomadtán elmondanám valahogyan is, nem csak így monoton felolvasva.

Aztán este megnéztem végre a Karinthy2őt, aminek kifejezetten belterjes hangulata volt, lévén a nézők többsége Főnixes valamilyen szálon, és már előtte is bandáztunk a kávézó teraszán. Kellemes meglepetésként Koma és Farkas is ellátogattak a performanszra - csak sajnos a a felolvasott szöveg tartalma nagyon közel állt a helyzethez. Ketten beszélgettek, én meg csak léteztem, és nem találtam a közös valóságot velük. Ez van.

Max Payne

the past is a gaping hole..



:sóhaj:

Hm. Ezt meddig lehet még így bírni. És én meddig bírom. Kíváncsi vagyok. Ja, Koma is rágyújtott. És megállapítottuk, h nem szokunk rá, mert drága, ráadásul még csak nem is jó. Láttunk egy darabot, ami nem volt annyira jó.

Már megint izzad a tenyerem. Miért. Miért.

Hű. Azért rég olvastam (újra) ezeket a novellákat. Milyen érdekes látni azokat az elemeket, amiket csak azért értek, mert ismerem a játékot?
Az Ars Magíca számomra mindig is nyomasztó játék volt, annak ellenére, hogy amikor játszottam, sosem az a hangulat jött át. (Olyankor csak a folytonos egymás elleni intrika nyomasztott. De az nagyon.)
Egyszer meséltem (hittantáborban, hehe) olyat, ami emlékeztetett az eredeti hangulatra, amit olvastam belőle, amit talán a karácsonyra kapott novelláskötetekből olvastam. Abban a 13 éves játékos srác kapásból megölte a lovagot egy tűzgolyóval, amikor megpróbáltam összemesélni őket - úgyhogy a maradék 20 percben sikeresen el is kárhozott egy pokol aurás körben vagy miben. Pedig volt rá lehetősége, hogy meggondolja magát. És, miután még ő nyaggatott, hog meséljek neki megint, egy üres faluban zombik temették maguk alá :muhaha: Ezzel már meggyőztem, hogy nem akar játszani. Volt még egy rövid mesém akkor egy erdőről éjszaka, ahol a bokrokban valami bohóc nevet és nevet és nevet és nevet... de akkor már nagyon álmos voltam. De akkor a kislány, azt hiszem, túlélte.

Meséket akarok, meséket akarok! :toporzékol:
(És mesélni, és mesélni és mesélni, ó, bár tudnék.)

Igazán támogató légkör vesz engem itthon körbe, úgy érzem. Oké, hogy nem tudok énekelni, és kínszenvedés hallgatni engem, de úgy tűnik, nem is érdemes gyakorolnom, mert csak kiröhögnek érte. Holnap mindjárt meg is mondom udvariasnak, hogy a családom szerint is tehetségtelen vagyok, nem csak szerinte szar a hangom (enyhítettebben: különleges), úgyhogy kíméljük meg egymást a vizsgától. Blahh. Jogom van megsértődni, nem? Csupán a számomra élet-halál kérdése dolgokban gondolják azt, h nem érdemes foglalkoznom velük. Komolyan mondom, csak a hagyományos izék miatt nem hagytam ott az egyetemet, nem igazán volt rá más indokom, tehát tessék már egy kicsit toleránsabbnak lenni, wazz.Én nem akaroköt gyerek felnevelésébe beleőszülni. Sőt, még csak polgári foglalkozást sem szeretnék 50 évre. Ha meg minden szar, amit csinálok, akkor hadd válasszam már meg én, hogy melyik irányban szeretnék szar lenni. Köszönöm.

Amúgy jól vagyok, megminden, és akkor vagyok gyerekes, amikor csak akarom, punktum.

Benyomtam last.fm-en a rock tag-et, majd lesz más is, most jó. Ez az eső, ez az eső... még nincs. És érzem a lehetőséget arra, hogy kimenjek az estébe élevegőt venni, de aludnom kell és nem zavar.

Tegnap este két deci száraz fehérbortól egészen kész voltam, ráadásul rájöttem, hogy ez a bor ízlik, ellentétben egyebekkel. Eleve kilencre mentem oda Komához, mint kiderült, próba végére, mert a Színésznő meg a Milliomos még ekkor is próbáltak. Kis pingpong, kis cigizős-passzívdohányzós beszélgetésa nedves betonon, aztán ők leléptek, Koma meg én beültünk a Vis Major nevű alagsorba, ahol a fent említett bor elfogyott zárásig. Olyannyira elfogyott, h kapásból a maradást választottam a városon való végigszédelgés helyett, és csak délután szabadítottam meg Komát magamtól.

Közben gondoltam egyebek mellett az emtétére is, kíváncsi vagyok majd a beszámolókra, meg ilyesmi. (és Pink Floyd szól, és gondolkodom, váltsak-e rá, de nem, most nem.)

Írnom kéne. Mármint minimum befejeznem azt a szerencsétlen novellát, amit már több, mint egy éve meg szeretnék írni. Meg kéne terveznem is terméket. És készülnöm valahogyan Kaposvárra, kitalálni, hogyan, és mit. És aztán... vannak álmaim, vannak. Azt hiszem, ugyanott vagyok, mint az élet. Azt hiszem, felébredés közelbe kerültem, és most már kevésbé szúrok.

Bővítettem a linksort egy csomóval, akiket így fejből be tudtam írni. Mert őket (is) viszonylag gyakran nézem - már, amikor írnak, ugye.

Hátszóval, megminden.
Például, van itt egy-pár aranyos srác és csaj a cégnél, meg vannak jó arc futárok, akikkel/akiken lehet kacarászni, meg van két kollégám, akik.

A diplomatémához kéne interjúznom vakokat, de én nem akarok ilyen szociális lenni. Jahajj. Meg kell kérdenem őszi védésről Joanovicsot. Jahajj.

Majd még írok talán, mert.

Azért az mennyire furcsa már, hogy izgulok, amikor nekiállok utánanézni ismeretlen dolgoknak a neten? Nem is tudom, kb mintha idegennel találkoznék először, vagy elsőrandira mennék. Jahajj, a tudás. Az.

Kezdem feladni a diplomatervezésem határidős leadását. Szóval nekiállok. Az azért király, h a konzulensemet sem izgatja a dolog, dehát nem is az feladata - azért igazán visszajelezhetett volna valamit nem is tudom egy vagy két hete.

Most megyek rajzolgatni, mer az jó, az vidám, éas munkahelyen akár szkennelni is tudok.

Bármennyire értelmetlennek tűnik, jó, hogy nem érzem magamat biztos talajon. Mozognom kell, tavasz van, gyönyörű tavasz. És nem érzem magamat üresnek végre. Hiszen van mi miatt szívfájnom, van mi miatt aggódnom, és valami miatt még örülök is néha. A tavasz színes.Valami történik velem, valahová haladok - csak nem tudom, mi lesz belőle.

Röpülj hajóm. És higgyük azt, hogy rajtad a holnap hőse. Hát nem mindegy?

ilyen szövegek vannak a ma esti munkámban:

Térkép: na annak kell alátámasztás. Mint a többi verzióban. Az lesz a legjobb.

Terméktervező, az.

Szóval. Még mindig nem írom a tervezést. Izé. Ma megint pörgök, mint faló a körhintán. Kolléganők kacarásznak rajtam, legalább szórakoztató vagyok.

...

és átlátszó a levegő, (és aludni volna jobb), és félek. Képtelen vagyok írni ezt a kib. diplomatervezést, képtelen vagyok összegyűjteni a gondolataimat, és felhúzni magamat ezen a lejtőn.

Hazafele régi U2 számok mentek a fejemben, a War albumról,


hozták a ballagás szagát, tavasz van, és régen éltem meg ennyire. Közel érzem magamhoz a 17-19 éves koromat. Ahhoz képest, hogy negyedszázados leszek hamarosan... abszurd. Mármint az utóbbi. Hiszen iylen idősek voltak... jópáran az ismerőseim nem is olyan régen, amikor még éppen csak kis huszonéves lettem. Nem baj, majd egyszer csak megint változni fogok, és majd hasonlítani fogok egy másik korosztályra. Nem azért vagyok, hogy ugyanolyan legyek.
Amennyire értelmetlen ez a recepciós munka, amennyire nincsen egy síkban a törekvéseimmel, annyira sokat segít. Amíg nem hiszem azt, hogy én ez vagyok, és semmi több, addig jó. Majd, amikor ez lesz, akkor majd lesz gótulás és fogaknak csikorgatása, de addig átszaladok a nappalokon.

A tündéreknek az árnyékokban az a feladatkörük, hogy másfajta súlyt rakjanak a nyakunkba. Amit gyűlöl az ember, és normális életről álmodik közben.
Ha nincsenek tündérek, akkor legyenek a normális problémák akkorák, mint az álmainkban, és lehet teljes, tiszta szívvel élni, hallgatni hosszan, és néha néha félni, hogy körúton járkál a november, az utcaseprő szegény beteg ember aki ott fütyürész ablakunk alatt.

Ma megint sikerült értéktelennek és jelentéktelennek éreznem magamat.
Tegnapi buli is, meg a mai főnix (rettenetes alakításom, a kevés feladat, meg... egyebek). A képzés jobb volt, furcsa volt mtt-sek körében lenni így.

Mindenesetre nyíltabb leszek, azt hiszem, csak nem tudom, hog van e bennem bámi, amit érdemes másnak megmutatni. Hisz én nem létezem, ez csak illúzió.

Saját magamba vetett hitemet próbálom megtalálni valahol. Mert kell lennie, hiszen még élek. Hiába hiszem azt, hogy jobb lettem, hogy tudok bármit is kezdeni a világgal, ez nem igaz. Nem baj, akkor így haldoklom, mert ahogy éltem, az nem tetszett.

Hát, nem várok semmit. Ez nem igaz. A zenét várom, a szokásos dolgokat. De, amjd ott, majd ott figyelni fogok. Magamra, a világra, az emberekre. Jelenlegi fáradtságommal inkább aludnék, de nem aludhatok. Nem tudok. Az életet nem akarom feladni. Még akkor sem, ha fáj. Akkor sem, ha nem fáj. Ez sokáig fog tartani - vagy, persze gyors lesz, vagy más lesz, vagy mittomén. DE jelenleg egy irányba sem vezet út. Úgyhogy keresztül a bozóton.

Megyek buliba.

Ja, ma megint elszívtam egy cigit. Úgyhogy baromi hitelesen fogom tudni a kocadohányost. Mást se. Szeretnék végre valami olyan állást, hogy legyen pénzem, mert ez így nem állapot. Van állásom, de pénzem még nem, mert az csak lesz a hónap végén (addig sem költöm el, haha).

Holnap táboros kiképzés, nem mondom, hogy olyan nagyon felkészültnek érezném rá magamat, de ha menni kell, hát menni kell. Ez azért olyan esemény, amit élvezni fogok, mert szeretem az ottani embereket, nem kicsit.

Ó, ma elkéstem. Nem nagyon csak 10 percet, de azt határozottan. Pedig tegnap előkészítettem a jelmezemet, kipróbáltam, hogyan lesz "működőképes", mégsem raktam be táskába - és annnak ellenére, hogy már hatkor felébredtem, hét után pár perccel sikerült csak felkelnem. Oké, visszaaludtam. Oké, nem kapcsoltam be az ébresztőórát.

Valamit kéne tennem, nem haladok a tervezéssel. És nehezen alszom el és, korán ébredek. Fronthatás?

Ma este akkor is buli. Jé... a hosszúhajú srác ma jól néz ki - frissen mosott haj, nem öltönynyakkendő? Furcsa, vannak férfiak, akiknek kifejezetten jól áll az öltöny, de vannak itt páran, akiknél felüldülés látni a laza szerelést péntekenként. Azt álmodtam, átmentem az IT-hez. Did you turn it off and on again?
Kaptunk amúgy dícséretet - mosolygós lett a recepció, megjelent az élet, meg ilyesmik. Persze, három friss csaj, akik még nem égtek ki a recepciózásban. Szerintem ezt a munkát nem szabad túl sokáig csinálni, néha váltást kéne kötelezővé tenni az életvitelben.

no igen

nohiszen:D

Naszóval, ez a hét időjárása... megvettük. Eső, aztán napsütés - megtanultam szeretni a napsütést. Mert tulajdonképpen jó dolog. Megnéztem egy youtube-os videót, amit most nem linkelek be, mert egy garbage számmal párosított buffy-spike összevágás :nyál: . Egyszer végignézem a Buffít is, mert jó sorozat az emlékeim szerint. De persze előbba filmeket, amik itt sorakoznak, aztán ... azokat a filmeket, amik nem. Vagy ki tudja.

Ma estefele már úgy pörögtem a recepcióban, mint csivava a mosógépben, pedig elmaradt a próba Cuéval (amit kivételesen vártam), meg tanárúrnak sem hamistanúztam. Pörgök, no. Fáradt vagyok, nagyon. És kéne mindjárt írnom a szakdogát meg. Ó jessz. Holnap. Holnap, buli. Este. Előtte... hagyjuk. Jól érzem magamat, és néha úgy érzem, bűntudatomnak kéne lenni miatta, de nincs. Na, és ez zavar. (Fene a bonyolult lelkivilágomat.)

Munkahelyen kaptam telefont, 30-as témobil, akit netán érdekel, mert olcsóbban elér rajta, annak megadom. Ha gondolja bárki is - én se hívok senkit, más se engem. Ez persze változhat, én is változom. Kezdek rájönni, nem kell csak az egyéniségtudat miatt tartani viselkedésformákat. Ezért szerethetem a napsütést is akár. Nna. Minnyá vacsora, aztán ényleg szakdoga vagy miafene. Vagy alvás. Más opció nincs.

nem látok ki a szememen. pedig tegnap hamar lefeküdtem, hogy ma aztán tudjak a diplomatémával foglalkozni. elegem van, fáradt vagyok és hazaaaaaaa.

Olyan szaggatottan aludtam, mint idegen helyen, sokszor ébredtem, kis álomtöredékek után, és megint hamar keltem. Álmodtam felvételiről, ahova nem egyedül mentem, mármint be a szobába felvételizni, és az első versek után már hívták a következőt, és mi úgy fogtuk fel, hogy lenyűgöztük a zsűrit. Álmodtam a régi lakásról, hogy anyám azt mondta vissza kell egy kicsit menni, és elhoztunk onnan dolgokat, vagy átmentünk oda lakni, mert job állapotban van lassan, mint a jelenlegi. Azon gondolkodtam, hogy tulajdonképpen minden más dolgot kidobhatnék azo9kon kívül, mint amit oda is átvittem. Tisztán emlékszem, hogy vittem a tüllszoknyát :D Aztán rendet raktunk, és kidobtuk a szemetet. Kérdeztem anyámat, hogy nem lehene-e majd bulit vagy lájvot szerveznem a lakéásba, hiszen nem lakik ott senki, erre teljesen felháborodott, hogy hogyan képzelem én ez, meg egyáltalán. Ez olyan jellemző.

Darabos pánik, diplomakidolgozás.

Na tessék, megtanítottál önzőnek lenni.

Sorban vágom el a bizosítóköteleket. Furcsák a gomolygó ködök, nem látok messzire. Csak a kiválasztott cél képe lebeg fel néhol, lidércfényként szegélyezi az utamat. És csak az vígasztal, hogy ebből nem tudtam volna úgy kijönni, hogy ne én legyek a rossz, csak úgy, ha valóban az vagyok.

pánik. megkaptam a behívót május 16ra, Kaposvárra. Pánik. Az a határidő a diplomához is :fogvacog:
jelenleg éppen msnt próbálok újratelepíteni. Hátha működni fog. Működik. Bár furcsa, mert régebbi verzió, mint volt, de az meghalt, és újratelepítés után sem működött.

Komolyanmondom, nyitok blogot arra, amit a recepcióból írok. Kreatív ma nem vagyok, okos sem, de... na persze, ki is törölhetem miután megírtam. még három óra. azt hiszem. vagy... ömm. nemár. négy. omg. omg.omg. :P

Gyönyörű idő van. Borús, esős, mégsem igazán hideg. Pont jó. Persze, ez némi cipőproblémát felvet, hiszen nem vehetek fel bakancsot az elegánsabbnak szánt öltözékhez - majd trú leszek, és átveszem bent.
Most csak a szokásos szétesettség, eszegetem a tegnap reggel beszerzett reklámcsomagot, és lassan nem érzem az ájulás szélén magamat. Pedig reggeliztem már.

Szóval a rinyablog megtette a kötelességét, a rinyablog mehet. Most kiváncsi vagyok a jövőre. Régen voltam így. A padok meg a székek pozíciója hozzám képest ebből a szempontból érdektelenek. Diplomatéma. Felvételi. Megminden. Tábor. Barátok.

machines we are sending to the sky

Azt hiszem, jellemző az állapotomra, hogy este, amikor beültünk leöblíteni az előadást, akkor három potyakorty Koma söréből a fejembe szállt. Jól van, ezek az idők járnak nekünk, ez jutott. De erről most többet nem.

Ma jön az új lány a recepcióba, remélem, gyorsabban eltelik a mai nap, mint a tegnap. Remélem, arc lesz, lehet majd vele beszélni meg vigyorogni sokat.

Without emotions
Without feelings
Without love
Without hate

The rest is just a clock
Ticking… ticking… ticking… ticking… ticking…
Ticking… ticking… ticking… ticking…

The rest is just a clock
Ticking…

szombat este buli. buli. buli végre. egy dolgot fogadok el, ha közbejön. de az meg nem esélyes, úgyhogy...

Öröm volt a reggel, három órát aludtam nagyjából, és öcsém ezúttal aligalig rikoltozott a villamoson, úgy általában csendes-rendes gyermek volt, mintha tudta volna, h ezzel sem tudna felébreszteni a kómámból.

annyira élvezem, hogy ilyen rinyablogot írok. gondolom, ti nem. de nem érdekel.

egyre inkább egy másik galaxis irányában érzem magamat. (az unalmas munka blogolhatnékkal jár.) szeretnék találkozni emberekkel, valahogyan, mindenképpen, mindenféle májakkal, és egyéb szappanoperoid geek arcokkal, de én gyáva vagyok és csak akkor merek hozzászólni emberekhez, ha hívnak :D
persze, most aztán csörög a telefon egy csomót. még 20 perc (már kábe ennyi ideje írom ezt a bejegyzést. és néha elgondolkodom, hányan fogják az űrből az adásomat.
akkora napfény van, hogy nem tudok deppelni. komolyan. de aludni sem, későn bírtam elaludni, hamar ébredtem. (Kati nem röhög. Ha egyáltalán olvas.) Az a durva, hogy most nem nyomaszt a jövő. Nem pánikolok a diploma miatt. Aztán majd jól felébredek.

én megpróbálok koncentrálni. lelkiismeretesen visszakérdezek minden nevet, mégis előfordul, h cégnevet személynévként jegyzek meg és adok tovább...

annyira kevés időnk van egy-egy jelenetre a vizsgadarabból. Olyan kevésnek érzem a próbát. És esélytelennek, hogy én külön érdemben próbáljak - azaz az egyiket talán, de a másodikat... ahhoz kell a létra... kell a biztonságos színpadi környezet. basszus, sírnom kell benne, azt hogyan gyakorlom olyan helyen, ahol nem érzem magamat biztonságban? Nyilván nem árt, ha kipróbálom, hátha. Sőt.

egyre bolondabb vagyok.

viszont nem kéne vnv nationt hallgatni. határozottan önkínzás jellege vana dolognak. Menjek már aludni, mert az álmok jók, azt hiszem. és nem kéne blogolnom. nagyon nem. furcsa, nagyon furcsa. nem tudom, mi ez az ösvény, amire rákanyarodom. olyan sötét van, a fény meg perzsel.

Komoly koncentráció. Igényeltetik. Komoly szinten igénybevett a mai Főnix, úgy... mindennel együtt. Működök, működök, de erre a lehetetlen időpontra időzített... diplomára is kéne készülnöm. A főnix tényleg kicsit kívül esik a normál világ határain. Ahogy néha az emtété is, persze.
És, ha nem lenne elég nekem az érem egyik fele, rögtön az élére esnek a dolgok. De legalább embernek érzem magam. Az idő kvantumosan telik, és mindenek ellenére nem szeretném, hogy gyors legyen. Creepy. A szokásokat meg hihetetlenül nehéz ... felülbírálni.
Fronthatás.

én ezt nem bírom. nem. nem.

Nem jó hírek. Nem jó eredmények. Nem, ezt még nem tudom elképzelni. Nem akarom. Nem könnyítem meg magamnak a diplomázást - meg úgy általában az életet. De az is csak rábólintós tényező, hogy milyen szempontok is eszembe jutnak. No persze, ettől nem lesz jobb.

Folyton elfelejtem, hogy péntek van. Színeket láttam, hétfőt láttam. A péntek fekete. A szombat szürke még a vasárnap meg piros, de legalább narancssárga.
Nem akarom a mások álmait.A sajátomat. én...nem ... leszek a szürkék hegedőse. nem... a szürkéké... nem. szentlélek. korcsma. röpülj, hajóm. én. nem. leszek.

Szürreális, hogy azt hiszem, a torkomban nagyobb a szokásosnál az egyik mandulm, éd érzem kívülről. Ne aggódj, csak sikoltozom.

Roll the window down
This cool night air is curious
Let the whole world look in
Who cares who sees anything?
Im your passenger
Im your passenger

I am the passenger
And I ride and I ride
I ride through the citys backside
I see the stars come out of the sky
Yeah, theyre bright in a hollow sky
You know it looks so good tonight

és.

Mostan meg a Cégtől vagyok. Kitaláltam jól, hogy ezentúl nem hárítok mindent azonnal, erre kaptam egy leszólást, amikor nem értettem és rosszul adtam tovább egy nevet. Szipp. Egyáltalán nem lényeges ügy, mégis sikeresen lezúzott a nem létező önbecsülésemből. Csak, hogy tudjátok. Óránként iszom valami kapucsínót, fáj a fejem, nincs ihlet meg semmi. Valaki elkommunizálta innen a fekete filcet, pedig azzal volt jó rajzolgatni.

Tábor szervezés alatt, finomodnak a keretjáték ötletek. Az eddigi legbonyolultabb lesz, már-már lájv... de csak majdnem. A lényeges tábori elemek azok ugyanazok - csak azt hiszem, kihozzuk belőle, amit lehet. Többet nem mondhatok.

Ma beszélgettem ebéd közben az egyik hosszúhajúval, pontosabban egy helyen ettünk, és váltottunk pár mondatot. Szocializálódom.

Kezdenek hiányozni páran, akikkel nem találkoztam egy ideje. Kéne folytatni a Laszlovszky-sagát. Kéne játszani. Ha már nincs mindennap Főnix...

Hellótok

Újabb agyleszívás, ma már egyáltalán nem voltam képes agyalni a teméken benn. a helyzet fokozódott, de szerintem csúcspontot ért el a Cégnél, kolléganő végül akkor megy el végleg, amikor tervezte. Jó fej emberek mindkét oldalon, csak hát nincs meg a hullámhossz.Ennek következtében ugyan sokat voltam egyedül hármunk közül, mégis állandóan odaült mellém valaki :D Lassan kezdem megjegyezni az emberek neveit és arcait.

Ma fagyiztam egyet a buszmegállóban, kínait ettem, tiszta luxus. Azért nem bánnám, ha lassan kapnék fizetést - ha jól számolom, egy hónap múlva esedékes az e havi.

Az élet problémáit még nem oldottam meg, de igyekszem.

I think my friend said, "I hear footsteps."
I wore my black and white dress to the birthday massacre, birthday massacre, bithday.
I wore my black and white dress.
I think my friend said, "Stick it in the back of her head."
I think my friend said, "Two of them are sisters."
"I'm a murder tramp, birthday boy", I think I said.
"I'm going to bas them in, bash them in", I think he said.
Then we wished them all a happy birthday.
We kissed them all goodnight.
Now he chases me in my black and red dress.
I think my friend said, "Don't forget the video."
I think my friend said, "Dont forget to smile."
"Youre a murder tamp, murder tramp", I think he siad.
"Youre a murder boy, birthday boy", I think I said.

Nem tudok konkrétan mai szülinaposról, de mondjuk mindenkinek, aki szereti.
A szürrealitás a levegőben oldódik.
feel some kind of strange...
és semmi konkrét.

Amilyen lelkesen mondtam Drímőrnek hazafele a telefonba, hogy jól vagyok, kialudtam magam meg minden, úgy elhagyott az erőm, pedig még be sem sötétedett. Kéne valamit írnom a szakdogához, ójajj. És New Ordert hallgatok. Szürreális.
Agyeldobós próba volt, Marica kábé mint három alsós/óvodás kislány, Kati meg én mint két kamaszcsaj, miközben a többiek spiláztak a színpadon :kacarászik:. Jól van, én nagyjából tisztában vagyok magammal. Másokkal nem.

Ja, tegnap megnéztem apuval a Vándorló Palotát, az M1en ment épp. Még mindig tetszik. Olyan lánymese... mint a Chihiro mondjuk. Meg a WitchhunterRobin, amit Katira sóztam, hogy nézze meg miután leadta a szakdolgozatát. Szeretek adni, csak ilyenkor azért úgy érzem, hogy saját ízlésemet terjesztem. No, hisz mást nem is adhatok.

Aludni kéne már. Aludni, aludni, aludni.

Blogbejegyzés

Nos hát, tavasz van. Történnek furcsa dolgok velem, szívembe zárok újabb embereket (pff). Alapvetően jól érzem magamat a szakadék szélén. Rob Zombie-t, Disturbed-et meg Orgy-t hallgatok shuffleben. Mindjárt nekilátok tervezgetni egy javaslatot, nem kell félni. Vérlepke itt alszik még.

she' a killer she's a thriller spookshow baby...

Alkotói lelkemet megkenegették kicsit- még, ha nem is az én ötletem lesz a befutó, már örülök neki, hogy tetszett embereknek. Ilyenkor azért eszembe jut, hogy írni kéne. (Szerencsétlen novellám, ami vár már jó pár hónapja, hogy írjam már meg... majd, majd, ha megterveztem a diplomámat, akkor hátha. Hátha.)

Tegnap annak ellenére jónak találtam a próbát, hogy nem szerepeltem. Még mindig dühvel reagálok a csalódásra meg a problémákra, lassan unom már, de hátha. Ma még dolgom van.

rohadtélet. nem gondoltam volna, h a diplomatervezéses félévért ennyi a költségtérítés o.O megnéztem a neptunt, és még épp időben. határidő az meg április vége. király. addig nem kapok fizetést, csak nagyjából 3 héttel utána. és még azt is kétlem, h meg tudom írni a diplomámat a maradék egy hónap alatt, ha dolgozom. kábé egy hét alatt meg kéne terveznem a térképet és a többi toszt, hogy legyewn időm kijavítani.hát.

No, megmaradok, csak, csak, holnap ne látszon rajtam, h nem vagyok teljesen egészséges.
Az ötletem leírva sem tűnik teljesen hülyeségnek.
A diplomatervezés katasztrofális állapotban van, most majd megpróbálom összeszedni, valójában hol tartok.

Jaaa, a tegnap... miután haza zavart a kolléganő a Cégtől, hogyha betegnek érzem magam, menjek haza, beszaladtam az egyetemre, elkértem a feladatlapomat végre. Aztán estére összeszerveztem Komát és Maricát a csigába (én szigorúan teáztam, a betegségemre való tekintettel), és nagyjából éjfélig ott is ültünk. Mindketten sokkal jobban teljesítettek nálam a felvételin, - ugye Marica továbbjutott, Koma meg szvsz egy ezzel egyenértékű indoklást kapott a nénitől, és minden elkeseredése ellenére baromi büszke lehet erre. Szal elég tragikusan éreztem magamat annak ellenére, hog én is büszke voltam rájuk. De azért a beszélgetés kárpótolt. Ahogy a mai nap is. Milyen rettenetesen emberfüggő vagyok... hjajj. Meg kaptam vígasztalást Tanárúrtól is, amiben maga a gesztus is rettenet sokat számított - a fél mondata meg reményt adott nekem. Az akadályok körvonalazódnak, megoldási mechanizmusokat meg keresek.

Szép nap a mai, köhögéstől és hőemelkedéstől eltekintve. Mondjuk egy dologtól tartok, a józan eszem tipikusan hátraszaltót dobott, de... idővel.

nem hiszem el. végre az idő hatására úgy döntöttem, a köhögés ellenére bemegyek holnap, most meg már 37 felé tendálok. ha ezt egy kicsit korábban produkálom, akkor nem jelentem le a Cégnek, h holnap a rendelkezésükre állok.Tea, zuhany, gyógyszer, alvás. aztán megint. Recepcióra akarok menni holnap, pénzt akarok keresni.

na, azért előbb gyorsan begépelem a Farkasnak a filmötletemet.

Fraaancbaaa. Tudom, miért nem jutottam tovább. Nem sejtem, tudom. És szinte biztos vagyok benne, hogy nem nagyon van más ok ezen kívül. Nem falak miatt, hanem az okuk miatt. Ha Maricára azt mondják, h búvalb*szott, akkor rám nincsen kifejezés :kínjában röhög: . Szóval ugyanott vagyok, mint amikor először próbálkoztam, csak most már talán több "szakmai" dolognak vagyok birtokában.
Kaposvárig van egy hónapom, hogy bebizonyítsam, be tudom csapni magamat, a világ általános szarságától függetlenül valóban tudok örülni dolgoknak. Mert tudok. Csak nem szerelmes verset kértek tőlem a felvételin, hanem pont a lánc, láncot.
(Tulajdonképpen) Megkönnyebülés, hogy egy lényegében önhibámon kívüli tulajdonságommal van a baj. Mert depresszió betegség (és ráadásul még örököltem is, mint kiderült), az enyhébb hasonló lelkivilágok meg a körülmények áldozata. Ugyebár. (Az kéne még, h ezért is én vagyok a hibás).

Csak nem érdemes következetesnek lenni az életlátásban, mert a tükrök is töröttek.

Ehh, ez baromi pozőr bejegyzés volt, de ez vagyok, én tényleg az álarc vagyok, és mögötte nincs semmi.

Ma meg az van, hogy félig betegeskedem, de azért péntekre igyekszem összeszeni magamat, h tudjak menni dógozóba - még mindig nem vagyok igazán beteg, csak köhögök és fáj a torkom/tüdőm.

Elmentem a diplomatervezési feladatlapomért végre, a határidő május 16, úgyhogy pánik van ezerrel. Lassan készre kéne terveznem a dolgot, de még csak most választottam ki a térképhez az ötleteket, amikből. Amikből javaslatokat készítek, és ahonnan kiválasztom és áttervezem a véglegeset. Amit még jól le is ellenőrzök. Király.

ehe.

My blog is worth $1,129.08.
How much is your blog worth?

kis színes: anyám első megjegyzése az volt, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni. második az, hogy ez ugye nem fog két-három évig kihatni rám. Mert azt a család is megérzi. Hát, menjenek a francba. El szeretnék költözni itthonról. Csak kapjak már fizetést.

u.i.: az msn-em nem működik. ha netán valaki ott szeretne elérni, nem tud. (nem mintha bárki el szeretne érni úgy általában, de azért szólok.)

Azuért igazán lehetne sikerélményem néha. Csak néha, hogy úgy érezzem, érdemes élnem. Hogy van miért élnem. Szal nem sikerült. Pedig. Őszintének, jónak éreztem magam, szerintem tehetséges vagyok, nem éneklek javíthatatlanul rosszul, van beszédhangom, nincs feltűnő beszédhibám, mi a francért nem jutottam tovább? Sokkal jobb voltam, mint három éve, intenzívebb, lazább, mittomén. Vagy csak képzelem az egészet?
Még egy kör Kaposvárra - de előtte valahogy meg kéne tudnom, érdemes-e folytatnom (élni). Illetve, inkább azt, hogy ugye nem vagyok teljesen reménytelen?!

Valaki mondja már meg, min kéne változtatnom (azon kívül, h ismerkedjem össze a felvételiztetőkkel).

Nem látok kiutat. Nem tudok más életet elképzelni magamnak - egyedül a rocksztárságot még persze, meg a titkosügynökséget, és a hasonszőröket. De nem akarok tisztes családanya lenni, nem akarok azért dolgozni, amit nem értek és érzek.
Vajon végre megbetegszem? (Mert a torkom nem fájt ma.)

A felvételi napjára meg megfájdult a torkom, megfáztam, rekedt vagyok. Mi jöhet még, mi jöhet még? (Felvételi. )

Fakk. Bezárt a kedvenc szórakozóhelyem. Nem mondom, hogy meglepő volt - tekintve az utobbi évek Voodooját, SüssFelNapját, Kultiplexét meg még mitoménmilyen helyeit - de akkor is fájdalamas. Lehet, hogy szar volt a hang, kosz volt, Drímőrnek meg ugye baromi messze, de én még egyedül is otthon tudtam magam ott érezni. Meg ugye az összes emlék, ami odaköt. Lájv, fellépés, közös bulik.
Persze az zavar leginkább, hogy hülye rosszullét miatt nem mentem el az utolsó bulira, pedig szerettem volna.
Azért remélem, a bulikra találnak más helyszínt. :gyakorlatias:

Dead enough for life

If I could reach through
Catch you
Make you understand
If I'm not dead enough for life
Am I alive enough for death?

Jól indult a napom, korábban keltem, mint feltétlenül szükséges lett volna, hogy majd biztos gyakorlok a felvételire. Ezért volt időm szép rendesn összeszedni magam reggel, sminkelni, zenét hallgatni, és időben elindulni - sőt, még be is énekeltem a fürdőszobában, hogy messze visszhangozzon.

Pörögtem ma délelőtt rendesen. Most nem az álmosságra fogtam. Még egy darabig kellenek az indokok, hogy miért vagyok éppen olyan, amilyen. Aztán talán már nem. Kicsit nem éri meg bolondnak lenni. Muhaha. Reszkessetek!

(de azért nagyon el akarok már menni buliba. bhahh, érzem a kort, túl ritkán jutok el.)

A mai nap. A mai nap. A mai nap

Csak a pont marad le, pont a végéről. Szerdán iszunk a felvételire, addig ez a furcsa várakozás. Nem tudom, mit érzek. Izgulok, persze, mint mindig, mintha csak egy fellépés lenne, amire alig próbáltam. Nem tudom, mit merjek várni. No persze, azt, hogy jó leszek, hogy kijön a hang a torkomból, hogy átmegy a falon a gondolat, simán.Hogy sikerül repülni. 10 percben. Anyám.

Tulajdonképpen minden ellenére sikeresnek mondhatom a mát, atlasznál elkezdtem megértnei, hogy mi a karakterem meg a szerep, talán már élvezni fogom. Ez se normális, tavaly szerettem ezt a mozgás-órát, idén viszont - valahogy csak nyűg volt.
Beszédtechnikán foglalkoztunk sokat a monológommal, ami egyrészt jó, mert viszem felvételire, másrészt meg jó, mert velem foglalkozott a tanárnő, ami ... nos. Gondolom, mondanom sem kell, hogy ezt szeretem.
A vizsgadarabos egyik jelenetem sorra került, végre foglalkoztunk kicsit mélyebben is vele. Kár, hogy csak ezzel - bevallom, a második jelenetemet nem igazán szeretem, nagyon úgy érzem, nem csinálok benne semmit. Hiányolom a rám vonatkozó instrukciókat, az Eltárs olyan sokat kap belőlük, nekem mér neeeem jut? Ja, összességében elvben haladok jól. De mennyire jobb lenne, ha minden héten ilyen mélyen belemehetnénk (és be lennék melegítve előtte :P ). Még olyan nehéz elképzelnem szituációt, hogy Vicces volt amúgy, első nekifutásnál elfelejtettem levenni a szemüvegemet, és láttam, h micsinál az eltárs. Ha lesz pénzem sok, akkor csináltatok kontaktlencsét.

Ma is alszom. Pedig mentem volna buliba, de így... ehh. Valami mindig közbejön.

második nap. már felveszem a telefont. nem lesz ez gáz... csak figyelnem kell az időre, és megírom közben a szakdogát. remélem, mrt ma erre semmi erőm nincsen. ja, arra meg pláne figyelnem kéne, hogy találkozzam már emberekkel, akárhogyan, de ne a Cég és punny foglaljon le.

amúgy guano apes-t hallgatok, amit eddig csak rpg közben tettem - ez valami sajátos hangulatot kölcsönöz a zenének. és jó.
fáradt szürke a levegő, ez is jó. péntek este nem itthon kéne ülnöm - de egyrészt drímőrt megint megpróbálják valamibe beleszervezni (amin, gondolom, jót röhög majd), másrészt diplomatémaaaaa, harmadrészt aludni kell. majd holnap megyek buliba, akár egyedül is, és majd hallgatom a fényeket és nézem a zenét.

recepció

kezdésként: nyilván nem érdekel, ha netán valaki pont rám keres, hogy írok-e valamit aCégről, vagy a munkakörről - a Cégtől. Mert ez Cég. Nem állami, mint az előző diákmunka, egészen más a bája. Azt hiszem, jellemző rám, hogy a várható nehézségek és unalmak meg egyebek helyett lenyűgöz közelről látni ezt a képződményt. Nekem még mindig új az a tény, hogy a munkahelyek mennyire jellegzetes közösségek. Hogy van vállalati kultúra, hogy mennyire úgy tűnik, egyeseknek ez az életük.
Nekem nem ez lesz, de egy időre itt is utazom egyet.

Betanulás, első nap, rám zúdult egy nagy adag tevékenység - elméletben, a titkárság főnökasszonyától. Futárszolgálat, telefon, tárgyaló, kávé, ímél, mosolygás, nem spagettipánt. Jól éreztem, felesleges volt végül jegyzetelnem, mert aztán ugyanezeket újra - meg újra - elmondták a a jelenlegi recepciós lányok (akikkel, azt hiszem, szerencsém van). És, amennyi informális, nem táblázatban vezetett tudásra van szükség a táblázatok mellé, még nem merem felvenni a telefont. 200 ember, mellékkel, ottlevéssel vagy hiányzással, és persze a nyomtatott anyagot felülbírálja a... minden. Jó lesz ez - tapasztalatnak nagyon, meg talán ég időm is lesz néha diplomatémázni.

Salala.

jó hír

viszont úgy tűnik megkaptam a diákmunkás recepciós állást. ami azt jelenteni, eltűnik a napi sok időm holnaptól. ma kell sokat gyakorolnom verseket megminden. oké, szóltam a jövő keddről még az interjún. üzleties öltözék - ing, sötét nadrág/szoknya, zárt cipő. A fekete ing is teljesen üzleties, nem?

álmomban viharos utcákon mászkáltam Szentendrén, aztán csatlakoztam a többi Áfibulis társasághoz, akik ettek valami finomat.

és felhős az ég. és aludtam legalább 8 órát, és az jó.

szürreális a világ a felvételi (és a meleg éjszakák) tükrében. furcsán felszabadult lettem önmagamhoz képest, és sikerült megint ráhunyorognom az alattam táncoló szakadékra. komor gondolatok kísértek, ijesztő gondolatok, aztán itthon fény lett, és meleg otthon és tetszhalott remények párája, és mindet el is felejtettem.
de a nemtudom, az, az megmaradt. mindegy. nem, nem mindegy.
csak az a gyomorkitépő sikoly ne visszhangozna bennem, amit egy alternatív jövőben látok. csak az ne. bár el tudnám hinni, h tényleg vannak szárnyaim. bár el merném hinni.
közhelyes, sablonos, ez van.
és nem, nem szeretnék letelepedni. csak néha megpihenni, erőt és társat az útra, oszt tsá.

ápr. 8., kedd, 9:30. Fáákk. Már csak egy hét.

furcsa. például a hajam. meg eza késélen létezés-ügy, lakkegekkel vagy anélkül. szeretnék felvételit, diplomamunkázni nem, ezúttal valóban el szeretnék jutni a gyárig, végre buliba, és... és... embereket, ismerősöket a napfényre.
tegnap a suszterben ugyan félpercenként tekintgettem a megálló felé, azért igyekeztem a fonalat tartani. az a vékony vonal a lelkesedés és az idealizmus között. a fogalmak nem pontosak, de .... de.
emellett nyilván az emberek. ott... vannak. meg voltak is. és néha megértem őket. fonalakban. és még mindig könnyebb cselekvésben, összenézéssel érteni, mint szavakkal. én meg majd ott állok a határon, és figyelek.

ááá. a fejem. fáááj.

nos, akkor most offline, és géptelen tervezgetés vagy alvás. könyvem szerencsére nincs.

-----

vnv nation - beloved. francba.
nem dolgoztam semmit, csak hagytam elszaladni az időt. a karikák ijesztőek a szemem körül, és háborút sem vagyok képes indítani a lustaságom ellen.
i don't regret the choices that i made
holnap állásinterjú diákmunkára. ma kimegyek emberek közé, elhatároztam. csak legyenek ott. csak legyen ott olyan, akit ismerek. wazz, a hollow men is többesszám, már nem azért mondom...
(állandóan eszem, nincs erőm koncentrálni a feladataimra, folyton álmos vagyok, meg, ha netán a belső miértekre kíváncsi valaki, akkor majdnem sírva fakadok, csókolom, bocsánat, ezek azért jelek. itt a tavasz, sápadt napsütéses életszívással. Hogy utálom. És milyen furcsa, hogy egy ideje agresszivitással reagálok.Még a végén eltörök valamit. Bár, az még mindig jobb, mintha magamat.)

imagine

na, azért. minek paráztam, nem volt túl hideg, esetleg a tüdőm jelenlegi állapotának- de hát kell betegnek lenni. kéne egy kicsit.
szerintem kibírhatatlan vagyok.
ja, arra meg Drímőr beszámolója után jöttem rá, hogy egy baromi fontos dolgot kéne elfogadnom, amennyiben vezetni akarok embereket (pl. táborszervezőként): nem fog mindenki szeretni. nem is kell. Elég, ha a felelősséget vállalom a döntéseimért. a konfliktusokat meg nem mindig kéne már kikerülnöm, muhaha.

meg le is feküdhetnák már aludni. és a hétn termékjavaslatokkal kéne elkezdenem foglalkozni. és.... és... pánik.

Jaj, de utálok délutáni alvásból ezzel az árthetetlen bánattal ébredni. A nem ott vayok, ahol kéne lennem, a valami hiányzik nagyon, de csak foszlányok maradtak érzés rettenetes. Egyrészt, mert meghatározhatatlan, másrészt, mert ettől függetlenül nagyon erős. Csak annyi vígasztal, hogy alvás után majd jobb lesz. (Persze, most leesett. Ez csak egyszerűen azért van, mert előző nap jól éereztem magamat végre. )

A mai program: örvendezés a felhőkön, szövegtanulás/mondás, színitoszösszerakás, porszívózás, színitosz, időkitöltés (lurkingölés mondjuk), aztán vinni munchkint. Elolvastam a nálam lévő összes drizzitet, szal most talán fogok tudni szövegelni. juteszembe holnap mi lesz. Hádenyüff, h nem lesz mesterség holnap. Viszont ma énekelnem is kell, ahogy elnézem.

Álmomban sokan lezuhantak. Valami kórusturnéra emlékeztető cucc volt, mentünk fel kilátóba megnézni valamit, a lépcsők elvékonyodtak, a mélység felőli fal és korlát megszűnt, csak egy vékony korlát maradt a fal mellett, a lábunk alatt meg pár centis párkány. És voltak kanyarok, ahol mászni kellett sokemelet magasságban. A végén meg a tetőn keresztül kellett volna átmászni, és döbbenten láttam, hogy nem bírják a már felértek felhúzni a többieket, és jópáran lezuhannak a mélybe. Nem akartam elhinni, h ez csak ennyi, mosolyogva integetnek, h ők nem bírják felhúzni magukat és leesnek meghalni. Aztán átváltottam valami számítógépes játék nézetbe, lekerültem a földszintre, és kb a Cthulhu-s játék szintű ijesztőgrafikájú szobában megláttam a szétzúzott holttesteket (a kép el is kezdett remegni, meg minden, ahogy a játékban). Egy picit hökkenten ébredtem. El is tűnődtem rajta, hogy visszaaludjak-e, de persze ez nem volt kérdés. Na, kábé ez az, amit lehet közelíteni a rémálom kategóriához, bár... csak... nyomasztó volt.
A furcsa az volt benne, h nem én zuhantam le, hanem mások.

u.i.: van abban valami.. kizökkent... hogy fázva ülök a gép előtt és azon szurkolok, legyek végre lázas, mer' ez így nem állapot.

Starblood

shalala. ez a sok blogbejegyzés is csak azt mutatja, mennyire nem tudom a megfelelő irányba terelni a ... hm. nem, ehhez nem kell energia, azért.

Na, mégegy drizzites könyv. Ebben megint lelkizik és hentel, miközben naaagy háború meg miegymás. :Punny: . Az a néhány szimpatikus nem-főszereplő, akiket találok, mind meghal. Na jó, kettő még él, de ők gonoszak, szal valószínűleg meghalnak.

Egy délelőttön át ötletgenerátort gyártottam a tervezéshez, most már aztán elég legyen.

Lehet, h jobban bírnám az itthoni képernyőzést, ha nem villódzana folyamatosan. No, mindegy.
Furcsák a pillanatok, mert nem minden idő egyforma. Nem egy minőségű. Nem egy tudatállapotú. Most, h minden zenémet betöltöttem a winampba és shuffle-re állítottam, néha akkorákat üt az észlelésemen, mint egyegy kiadósabb kalapács rossz szögből a szögön. Ugyan fején találja, de... semmiképp nem merőlegesen. De legalább ezekben a pillanatokban nem a földi, túlélő gondolatok foglalkoztatnak, hanem annak az elkeseredése, hogy tudom, hogy el fogom felejteni, mi a francot is jelent a szemközti házfalon kivilágított ablakkeret, a függöny zöldje, meg a moll hangsor. Ezeknél nyilván többet. És bánt, hogy kevés esélyét érzem annak, hogy valaha megfogom ezeket a pillanatokat. Szavakba lenne jóó fagyasztani őket, de ahhoz nem értek. A színészetben meg nem a saját pillanataimat költöztetem, hanem megtalálom őket.

"MEgvan az 5 monológom, de abbból 2 eléggé felületes -iskola mellett így jutott időm- és egyáltalán nem szeretném őket mondani. Elvigyek 5-öt, vagy inkább a minőségre hajazzak és vigyem azt a 3-at, amit szeretek." nicknév, fórum. muhaha.
Erről jut eszembe,meg kéne tanulnom a monológokat. Meg a verseket. nyii.

Monológok a jelenlegi állás szerint: sütő: káin és Ábelből Éva (amit vizsgán is mondtam), Moliere-től jó eséllyel a Dajka vagy a Feleség hamár, kopaszénekesnős szobalány, genet:cselédekből a rövidebbik monológ, mivoltaz ötödik?? jesszus, a takarítónő. de népdalból nem lesz hiány, csak írjam már le őket.

És jelenleg így érzem magamat. Nem túl hatékonynak földalatti drowként a felszínen egy felhőkarcolós város előterében, miközben tőrömmel a kardomat próbálom átszúrni.

Shala

Találtam karaktergenerátort a ... hölgyhöz. Tegyók fel, h balkezes, vagy éppen dobni akarja valahova a kötelet, ki tudja. És éppen nem akar butábbnak kinézni, mint ami. Amúgy is, kínos, amikor a ház lakója rajtakapja.

van valami megkapó abban, hogy Hocico-ra kezdek beénekelni. Viszont nem hasznos, szal le kéne kapcsolni a zenét. Nos. Kapar a para az egyetem miatt is, meg a mindjárt elkövetkezendő felvételi miatt is, de mégis folyamatosan rpg körül jár az agyam. Omg, vasárnapig be kéne vágnom a Scanarelle-t is :P
Ettől függetlenül esténként szívesen ráérnék szocializálódni.

hozzá kell tennem, az simán segített, h emberek közé mentem. bírom az arcát a népeknek, az rpg adag kissé kezdett sok lenni a buszon, de még mindig a tűréshatáron belül volt (muhaha). A játék meg eszembe jutatta, h valóban rám fér már ez a lazább cucc a sok wodos izé után, ahol a könnyedség ellenére megzavarodott, elveszett embereken röhögünk, nem úgy, mint.
köszönöm, ennyit szerettem volna mondani.

ez van olyan rossz, mint az egyetemi stressz, vagy a komolyabb családi kiborulások. csak ugye itt nincs kinek elmondani. hányingerem van. meg elegem is, persze. ebben az is benne van, h reggelire csokit ettem. uhh.

jobban belegondolva, mindig az borít ki, ha elvárásokkal találkozom, olyanokkal, amiknek nem tudok, vagy nem akarok megfelelni. És a velem szemben támasztott elvárásoknak többnyire nem is tudok megfelelni.

...oh, superman where are you now... tell me why this is the land of confusion...

én ezt nem bírom. lehet, h simán alkalmatlan vagyok az emberi létre. de nem bírom. elegem van.

Hű, én tényleg úgy ültem most ide, hogy. Hogy volt ötletem, mit szerettem volna írni. Aztán megnéztem egy tábori képsort, és visszamenőleg is nagyobb élmény volt számomra a Szorospataki tábor, mint a tavalyi. Ahogy már helyben is éreztem. Talán ott éreztem magam a legjobban az eddigi mtt táborok közül - végre volt szerepem, helyem, közösségem. Kácsárd személyes szinten jobb volt talán, az előzőek meg újdonságszintjén - bár a mélyrepülésem egyérelműen a második velemi cuccra esett, ott már réginek éreztem magamat, távolinak és funkciótlannak (ill. egyéb lelkibajok,de ez már régi).

chasing the wings of steel... chasing the ghost of time...

Tegnap megint eszembe jutott, hogy a nagyszmbai vigília a legszebb ünnep a tűzszertartással - még akkor is, ha ezúttal érezhetően nem voltak az előéneklők a helyzet magaslatán. Most igényem lett volna valami profibb szertartásra, ami szép, nem hamis, de... itt mégsem ez a lényeg. Azt hiszem. Ma meg hamiskás kórus énekelt a fél12esen - de legalább alázatra tanít. Nem szeretek más kórusokat hallgatni, nem szeretem azokat a műveket hallgatni misén, amiket a kórussal énekeltem. Még mindig nehezen viselem, ahogy az olyan előadásokat is kín néha néznam, amik azt juttatják eszembe, h én is szeretném ezt tenni, ott énekelni, ott játszani.Két megoldás van erre: az egyik nyilván az, hogy éneklek, fellépek magam is. De ez a képességeim ismeretében reménytelen. A másik az, hogy megpróbálom elfelejteni. Megpróbálok kiüresedni. Hollow men. Nem véletlen.
A legrosszabb, amit tehetek (és teszek), hogy áltevékenységgel kompenzálok - megpróbálom kicsiben elérni ugyanazt, pedig nem lehet, mert az... más. Nem lesz ez a tavasz annyira jó, már látom. Illetve, nem lesz nyugis.

Néha jó lenne másnak lennem, mint aki vagyok.

Néha viccesen igazságtalanok az észleléseim. Vagy az észlelt dolgok igazságtalanok, de ezt most ki is dobnánk, mint triviális megoldást.

ha-ha-haaa

friss füstszag,
hűlhet a torta.
szénatomokat kötözök sorba.

nyugodtan leüthetitek, nem fog neki fájni, mert nem veszi észre úgy sem. ezekben az időkben aludni kell, mert a többi mind időtöltés, és ürességet foglal a térben, az alvás ellenben- van. Álmomban utaztam, egy "Mogy" nevű településre, de oda csak három vonat indult, a találkozóhoz képest -20+10+20 perces időközönként, és mindenki késett, ezért én is. Aztán majdnem beültünk mind a hatan egy kocsiba. Mert az úgy olcsóbb Felagundnak, mert neki nincs diákja. Ott voltak még Dru és Q is, talán vérlepke is, meg mintha Nikó is, de ez már nagyon nem.

The hollow men

We are the hollow men
We are the stuffed men
Leaning together
Headpiece filled with straw. Alas!
Our dried voices, when
We whisper together
Are quiet and meaningless
As wind in dry grass
Or rats’ feet over broken glass
In our dry cellar

Shape without form, shade without colour,
Paralysed force, gesture without motion;

Those who have crossed
With direct eyes, to death’s other Kingdom
Remember us—if at all—not as lost
Violent souls, but only
As the hollow men
The stuffed men.

embertelenül korán kellett felkelni. fél8kor már ébresztettek, ráadásul eleve rosszul aludtam. Nem baj, hamar alszom ma. Szövegtanulás lejegyzése mindannak, amit tegnap összeszedtem. Vásárlás, valamicsinálás itthon, meg este a szertartás.
Tényleg, lehetne már emtétés templomos testvéreket összeszedni néhanapján, és kijelölni egy darab közös templomot, misével, meg minden. (Jut eszembe, táborprogramba is be kell építeni, hamár én szervezek :D )

A kép már pár hónapos, mert még hegesztésre tanultam éppen, de kb így néz ki a monitorom, ha a kígyó nem mászik le róla.

jarlaxle.

Deftones-Minerva

Nosztalgia. HIK, amikor fejhallgatót kezdtem kérni a pultnál. Kezd másik pillanatnak tűnni. Meg eszembe jutnak a 8. osztályos, felvételizős izgatottságok, előkészítő a Fazekasban, a másik három osztály ismerkedős bulija, mert a C-sek nem tartottak ilyet a 8 új embernek. 10 éves emlékek biztos erősebbek?

Na persze, változni fognak a dolgok az egyetem végével. Csak a körülmények miatt is. És nem ártana nekifutni az ugrásnak, ugyebár. És tavasszal mindig jönnek az illúziók, amiket az ősz során elveszítünk és a tél során meggyászolunk.

Halo

I breath in here i breath in here beyond beyond eons i take you in here your crimson could break entangled here your halo has shifted inside my head inside my head entangling internal i breath you in here inferno i breath you in here beyond eternal beyond inside your halo halo and you say your mine specify you just decide desire incision i take you in your crimson i breath in your crimson i breath in your crimson i breath in inside your halo halo and you say your mine specify you just decide desire look inside my eye i breath you in i breath in inside my eye i breath in i breath in your vision inside my head entangle you're you're twisted i take you in here justify here

(Collide)

Ez a napsütés nem az, már megint nem, mert kint hideg van. De nem baj, csak tüsszögök. Igazából lépkedni kell, mert a körülményektől függően haladás is lehet belőle.
Megyek délután diplomatémázni, tanulok verset, monológot, még akár, ha nem bénázom el az időmet, lehet belőle tanulás.

Az idő rohad. Rohan. Úgyhogy néha belassítok a buszon esténként, nézem a fizikáról beszélgető párt meg a feszült és jóképű barna hajú férfit, aki inkább z tengelyben nagy, mint a másik kettőben, mégis elfoglalja a két ülést, és szemlátomást össze kell csomagolnia magát (és a feszültségét), hogy egy tébláboló nyugdíjas odaférjen mellé.

A homokóra meg a régi kibelezett számológép szépek egymás mellett. Mondjuk csak az aksi hiányzik belőle, a kijelző pirosledes. Jobban örülnék, ha. Ha? Ha mit nem? Hisz most csak terveznem kell. És szöveget tanulnom és készülnöm a felvételire, és... és tábort szervezni, ami meg még mindig jó.
Ha nem itthon élnék, minden nyavaj ellenére az elképzelhető reális életem ez.
Ehe, jelenleg valóban euthanatos inkább.
És a napfény kiszorítja a lehetőségeket a szobából.

Egyre inkább hajaznak a kétésfél dimmenzióra a salvatore karakterek. Már-már majdnem elhiszem, h emberekről van szó.

Na, tanulni, tanulni.

illéri, előre

Ha jobban belegondolok, ez az euthanatos dolog is igaz lehet. (Elolvastam a Csend Pengéit, azért.)
Elküldtem a szakirányválasztó-lapot, visszajelzést is kaptam az Szfe tanulmányi osztályáról, ami igazán szimpatikus vonás. Remélem, a felvételi végére osztanak be, mert most kezdtem el komolyabban tanulni a verseket/monológokat. Még jó, h annyiszor meg kellett egy csomót tanulnom. Ma megint ezzel töltök időt poharakba.

Húsvétig még várok, utána meg megpróbálok szociális életet élni. És keresni megint munkát. Ezúttal nem irodait, lehetőleg, hanem valami... mást. Ez a teázós ötlet nem is rossz - majd kiderül.

Vissza a jelenbe

Megmaradtam, persze, hogy jól éreztem magamat. És most a napfény sem zavar, ami jó jel mindenképpen. Az élmény volt annyira intenzív, hogy déutáni alváskor körém épüljön a várgesztesi szoba az emberekkel - illetve volt egy szürreális álomhangulatom is, amit még mindig nem értek, de sebaj.

A játék sok hibával ugyan, de összeségében jó volt. Elnézést, egyáltalán nem fektettem bele annyi energiát, amennyit lehetett volna - ami talán kellett volna ahhoz, h jobb legyen a dolog. Az átnézés, a komolyabb átbeszélés, egyebek, mind nyilvánvalóak voltak előttem, h hiányoznak, csak baromi dühös voltam a múlt héten a világra, és inkább rábíztam Cuéra és Angwenre :P. Ilyet többet nem szeretnék, legközelebb inkább nem vállalom azt, amibe nem rakom bele a szerintem szükségeseket.

Arccal a tábor felé, feleim.

Rájöttem, szeretek lúzer karaktereket játszani, és élvezem, h a játék és sztori kedvéért rossz helyzetbe hozom magamat/karakteremet. Mogynak köszönöm, h nem sértődött meg az átverésen, nem akartam vele kiszúrni... nagyon. Ratzhka, te meg a lehetetlen plotodat is hatalmas vehemenciával vitted végig, igazán élvezetes volt tárgyalni veled a várbörtönben :D Azraphel talán még meg is kedvelt téged - sajnált volna megölni. Jóatyám igazi jó apa volt a körülményekhez képest, némi lelkiismeretfurdalásom is támadt, h ilyen helyzetbe hoztalak.
A titkosügynök kommandó szvsz ott bukott el, hogy nem voltunk összemesélve rendesen, legközelebb már erre is figyelek. Dani, téges szívesen megöltelek volna, de jó, h mégis te győztél. Veled is szívesen játszanék szimpla játékosként - persze, a Veszett Fejszét még vidd végbe :D

Nem tudom, mikor lelkendeztem valaha eseményről, de ez jó volt. Elsősorban a társaság miatt. Örülök a régi/új ismerősöknek, akiket talán közelebbről megismertem, mint eddig.

Zsu: Ennyire ijesztő lennék? Pedig tőlem aztán felesleges tartani... ezek szerint túl jók az álarcaim.

Azért szeretnék nem szervezéshez, eseményhez kötötten is találkozni néha az emberekkel. Még akkor is, ha nem vallom be.

Lándzsások ezerszám

Roppant mód nyomaszt, a dolgok néha a székek közé esnek, és nincs senki, aki elkapná őket hivatalból. (Apocalyptica - Beyond time. Igen, Fornost zene.) Soha többet semmit csak szívességből, ilyen erős ellenárban.

Állásinterjú után rájöttem, h tulajdonképpen nem akarok iggazy mérnöki állást. Én nem az vagyok. Nekem annyi állás kell, hogy éljek belőle, éljek mellette. A megfulladás ellen. Nem hiszem, h felvennének, túl furcsa volt nekem a zügyvezető. Túl tömör, és rövid. Gondolom, nem akarta helyben megmondani, h esélytelen (kb a második kérdésnél már eldönthette, amikor rájött, h a képzettségem a múltkori interjúnak megfelelően még mindig nem az, amit már megkérdeztek egyszer.)

Egész nap énekeltem, amikor nem ettem olvastam állásinterjúztam városban voltam ill. egy rövid időre megszakítottam szakdoga miatt.

Drímőrről meg kiderült, nem tudta, h alapvetően szopránabb vagyok mint nem az.
éjfél.

Grr.

Nem, valóban semmi kedvem nincsen se a lájvhoz, se semmihez. Azt hiszem, megértemDrímőr mindne szájhúzását. Ez persze bizonyos szempontból rossz, de talán észhez térek, és nem vállalok olyasmit, amiben nem vagyok biztos, hogy lelkesít.

Jelen pillanatban az is kiakasztott, h megint nem alhatok reggel. Hagyjon mindenki békén. Nem akarok sehova se menni, ami nem létszükséglet. Meg akarok betegedni, 38-39 fokos lázzal pár napig, alacsonyabbal egy hétig, hogy tudjak foglalkozni a szakdogával, és ne kelljen kimozdulni. Ez most komoly.

Persze nem olyan tragikus logikusan átgondolva, csak... valami nem jó. Valami nincs a helyén, hogy így előzetesen mindent utálok. Tudom, helyben majd élvezem. Mint a vidéket is. De azért legalább kaptam pénzt (amit persze félig el is kellett költeni kajára).
Meg egy csomó kérdést magamról, amik felett gyakran átsiklottam, de lehet, h majd nem kerülhetem ki őket hirtelen. Kikerülni biztonságos, szembenézni reálisan pofára esés, abból a fajtából, amikor rájövök, hogy nem tudom megjósolni, hogyan reagálok. Király.

Mindenesetre a düh egy fokkal jobb, mint a szomorúság. Egy fokkal.

Dark-e

csak kicsit pihenni. lenne. jó.

Nodejuhú.

Felhívtak második körre a múlt heti állásinterjúztatók. Ez jót jelent. Mondjuk kapásból ki kell magyaráznom két fevételimiatti hiányzást, és ... szal nem tudom, h próbaidőben mennyire engednek el hangtechnikázni :P (igen, most beleélem magamat, nem baj, ha nem jön össze, lesz min szenvedni).

A monitorom rettenetesen viselkedik.

Kaptam dícséretet Sződyórán, jó férfikarakter vagyok :rotfl: ez valóban dícséret, csak... csak... csak. Ugye, a kategóriákba belekerülést nem szeretem. Meg Kurrahban is fejlődtem, Tanárúr szerint. Higgadtan játszottam, és az jó volt. (Illetve higgadtabban, mint eddig). Ezt különben én is éreztem, főleg a végén. Még nem egészen értem-érzem, hol a határ, meddig kell mutatni a dolgokat, honnantól elég engedni. Mert, ha csak engedem, az még én vagyok, nem a karakter.
Ma csak lájvkaraktereket kell legépelni (nyüfff), szakdogázni és verset tanulni. Ejj.

this is my waaar

"Panzer Ag - Battlefield"

A fallen Nation of angels.
An army of shadows to blame.
A struggle for survival and ore materials to claim,
Ancient poems,
Claims life,
We justify our actions
A book, Marks decisions,
For how to live our lifes.

This is my war
This is my battle-field.
Where fire crossing water,
Like stone through glass

Álmok

Mostanában nagyon mozgalmasak az álmaim. Teganp világvégét álmodtam - amolyan Macskabölcső módon volt valami a vízzel, de ez csak egy halálos momentum volt, amibe random módon belehaltak az emberek. Ott voltak az árnyékok, amikbe nem szabadott lépni, a fura gravitációs csavarodások a la Stalker, viszont még éltünk jópáran emberek. Furcsa volt az idők végén élni. Persze, még villamosoztam is.

Ma üldözött valami. Már az elejére nem emlékszem, de valamelyik X-men jellegű fickónak a gyerekét meg a feleségét jöttünk meglátogani, aztán megmenteni valaki gonosz pasitól, aki nagyon erős/ügyes volt, és nekiállt agresszívkodni - a főhősünk, aki szétkapta volna (szép lassan Wolverinné alakult), meg késett. Úgyhogy figyelemelterelésként nekiláttunk felváltva szaladni előle, így vezetni az időközben nagydarab szörnnyé változott gonoszt. Jaja, szokásos álombéli szaladok-előle jelenet, de ezúttal én vezettem az eseményeket. A végén már obfuscateltem is, ha túl közel ért, nehogy tényleg elkapjon, meraz szívás.

Aludhattam volna még :grin:

juteszembe.

http://www.giantitp.com/comics/oots0536.html

Up

Nahszóval, mahszóval. Asszem ma még sokat fogok írni a szakdogába, csak ne lennének ezek a szükséges (?) megszakítások, amikor anyám szeretne a géphez ülni (és neki nem jó a másik, mert nem ért hozzá), amikor el kell mennem ebédet lőni - de egyelőre kitartok. El vagyok csúszva rendesen, persze, de most nem parázom, most... most nem baj. majd esténként, ugyebár.

Ja, tegnap hajnalban arra ébredtem, h csöng a telefonom. Pár másodpercbe beletelt, míg leesett, h nem az ébresztő, hanem a hívás hangját hallom... pánik,btanárúr hív. Kb egy órával múlt a tervezett ébredési időm, negyedórával a megbeszélt találkozó ideje. Fakk. Még soha nem aludtam el így, (kivéve egyetemet, meg hasonló, nem fontos dolgokat). A Róka* tért ki értem Komával, így hozzánk közel szedtek fel. Aztán a szokásos nap, amikor hangtechnikázom. A Négyszögletű nem volt bonyolult, csak egyszer késtem kicsit, amikor inkább a tanárúrtól kérdeztem meg, h mikoris kéne :D Igazából szeretem ezeket a nagy csúszkákkal teli dobozokat. A játék és a rendezés után a legjobb a színházban, ez után van a jelmez, meg a díszlet tervezése.

Jut eszembe, rendezni szeretnék. Hiányzik. Kevés és jó szereplővel jó darabot. Szeretem átbeszélni az emberekkel a karakterek szándékait, szeretek kísérletezni a jelenetek beállításaival, mondani hülyeségeket, amitől a színészek aztán mégis megvilágosodnak valamennyire. Szeretek zenéket válogatni a darabhoz, értelmezni a sztorit, átértelmezni a sztorit, megjeleníteni a sztorit.
Egyedül azt utálom, amikor az előadáson hirtelen nincsen dolgom, már nem tudom támogatni a színészeket, csak nézni és izgulni tudok. Az rettenetes.

Furcsa, a színpadon már nem szoktam félni - maximum a testemen jön ki az addigi felfokozott pánik, érzelmeimtől függetlenül remeg a kezem -, de előtte, főleg abban a másodpercben, ami megelőzi a kilépést, minden bizonytalanságom csak úgy üvölt belül. Általában belül. Kifele inkább csak rettentően idegesítő vagyok.
Mert ilyenkor tényleg pánikolok, de csak eljátszom a pánikot.

Hangtechnikázásnál csak azt utálom, hogy nem szereplek. Hogy, bármennyire is majdnem ugyanazt a figyelmet igényli a dolog, és hasonló jelenlétet, mégsem vagyok egy csoportban a színészekkel. A tér is elválaszt - és ilyenkor senki nem figyel rám. Nem érzékelik, a mikéntjét a cselekvésnek, csak az eredményét.

Ehe, ennyit az elhatározásomról, h szakdogára koncentrálok?

*maradok a Piroskás szerepénél egyelőre

50 perccel az állisnterjú előtt bekapcsoltam zenét jól. mostanában nem nagyon van kdvem semmihez se, sőt, a dolgok nagy részét kifejezetten utálom, kivéve, ha alvásról, olvasásról, vagy barátokról van szó.
ez lehet, h nem meglepő, tekintve, hogy tegnap 11 után értem haza próbáról, ma meg vinnem kellett az öcsémet reggel suliba, holnap meg reggel fél6kor... találkozunk, hogy mehessek hangolni a négyszögletűre. komolyan, nyugit akarok mostmár. ne kelljen már megbetegednem hozzá. értve?!

asszem megbetegedtem. inkább nem eszem, és reménykedem, h ma este nem leszek rosszul a próbán, illetve szombatra rendbejövök. komolyan, miért nem tudtam egy hetet várni ezzel?
képtelen vagyok bármire, álmos vagyok, és stresszelek a szakdolgozat miatt is, amikor nem írok bele semmit. azt hiszem, az egyetem jelentette a legtöbb stresszt - ok, a családom után, de azzal már 24 éve küzdök elég reménytelenül.
minden más dolog általában megéri a belefektetett energiát, de az egyetem soha nem motivált annyira, h az elcsúszásokból adódó ideggörcsök megérték volna.

a szombati fellépést nem tudom értékelni, szokás szerint a technika is belecsúszott, meg időt is kevesebbet szántunk rá, mint kellett volna. Tuti nem lett rosszabb, mint ezek a performanszaink általában.

asszem, lefekszem aludni pár órára, hátha utána jobb lesz.

elolvastam a csillagtalan éjt is, és nincs nálam folytatás. egyelőre töretlen a lelkesedésem,, végig olvasom az összeset csakazért is!