you won't be alone long

Na, most spoileres ME3 beszámoló következik - nem játszottam végig, csak éppen ideje van megint :D

Tegnap sikerült egymás után röviddel két drámai, mi több, szoorú jelenetbe belefutnom. Az első Mordin halála volt, róla nem tudtam előre, ezért még meg is lepett, de jól jött ki ez az önfeláldozásos balhé, epikus zene, jelenet, utolsó mondat, utána egy-egy mondatban meggyászolták az NPC-k és Shepard, szép volt. Szociális játékos vagyok,ergo ezekkel a "lelkizős" jelenetekkel engem meg lehet venni (amennyiben nem erőltetettek, de itt jók voltak). A drámai hangvétel már a játék elejétől megalapozott, de eddig nem halt meg barát, csak majdnem - Grunt már elég epikus volt, én azt hittem tényleg, hogy ottmarad, erre meg nem. Szóval gyász, dráma, epika, köszönjük, megyünk tovább megmenteni az ismert univerzumot.
(......mozifilm....)
Kicsit kóvályogtam a galaxisban, mellékküldetéseket oldogattam, aztán mentem vissza a Citadel-be,  mert volt ott is küldetés, meg csekkolni akartam Thane-t a kórházban, mert ugyan a játék logikája elégedett volt az egy újratalálkozásos beszélgetéssel, az én logikám azt diktálja, hogy a barátok, pláne, ha szeretők is, akkor elég sokmindenről tudnak beszélni ilyen eseménydús időkben, az én mesémet játszom, nem?
De itt triggereltem azonnal a következő drámai eseményt, ahol mindenféle politikusokat kellett megmenteni a gonyosztól, értelemszerűen nem a politikusokért aggódtam, hanem a bentragadt Thane-ért, aki ráadásul közölte, hogy annyira nem tesz neki jót a futás jelenlegi állapotában, szal Shepardnak kéne megmentenie mindenkit. Oké, nagyerőkkel előre, csata-csata, salarian megvan, de pont velem együtt bukkan rá valami titokzatos fickó, akiből nem egy csatás monszta lesz, mert nevesített - közben beugrottak az elspoilerezett emlékeim, francba. Thane kúlságosan elzavarja, ugye sebet kap, és Shepard simán elhiszi neki, hogy rendben lesz (én spec itt azt hittem, hogy Thane elküldi, mert fölösleges lenne ezzel időt vesztegetni, ha úgyis meghal, úgyhogy ennél egy kicsit enyhébb lett a kimenetel). És üldözi a másikat tovább, akit végül NEM LEHET ELKAPNI. Mert egy ilyen helyzetben nyilván nem az lebeg a nő előtt, hogy jajajj, politikusok élet forog veszélyben, amikor a szerelmét egy elég csúnya sebbel hagyta hátra, mindegy, gyerünk tovább, univerzum sorsa megminden.
Ebben a megvilágításban az, hogy Kaidan értetlenkedik egy sort, amikor velük futok össze legfelül, az mellékes kérdés. Lelőttem volna, ha szembeszáll? Ne vicceljünk, Kaidant reálisan nem lehet lelőni egy lövéssel, pajzs van rajta, ha jól sejtem, akkor dupla, blahh, arr nincs idő, hogy egymást üssük. Udina más kérdés, megintcsak nincs idő faszkodni, ezeknek a szerencsétleneknek életben kell maradnia, hogy legyen értelme Thane önfeláldozásának, vagy valami.
Snitt.

Eddigre kezdett elegem lenni abból, hogy ennyire csőben fut a történet ilyen hosszú ideig, és még hangulatilag (szövegileg) sincsen lényegi vlasztási lehetőségem. Nincs komoly hibázási opció (legalábbis nem vettem észre).

A kórházi búcsú az pozőr volt, de Shepard egy kib kőszikla, ugyanis sokkal jobban felzaklatta eddig kb bármi, még az ismeretlen gyerek is a legelején, mint a szerelme halála. Értem én, hogy nem csinálnak külön animációt arra, hogy szimpla barátként búcsúztatja, de... de attól még. Attól még lehetett volna.

Az meg nagyon hiányzik, hogy a folytatásban utalás sincsen arra, hogy Shepard épp mekkora gyászban van, hogy megint meghalt valaki, aki, tekintve, hogy nincs aktív családja, a legfontosabb volt az életében. Se Shepard nem tesz rá utalást, se senki, akivel találkozik. Mintha nem történt volna semmi. Nyjajj.

NA, vissza a melóhoz, de ezt muszáj volt leírnom.

gamergirl

Véletlenül rábukkantam az origin store-os leértékelésre, és Mass Effect 3 lett belőle, úgyhogy a hétvégém lényegében azzal telt, kellemes játékkal egész nap, néha pihentem az Assassins Creed 2-vel, és rövidnek éreztema  hétvégét. Nagyon. Ja, szombaton kirándultnk is, az tény, ettől azért kiegyensúlyozottabbnak érzem az életemet, meg péntek este Komával ittunk az erkélyen, és csak utána kezdtem játszani hajnalig.

A helyzet az, hogy jó a játék, a világa meg a története ugye már két részen keresztül oldotta magát belém, Ms Shepard kezdi egyfajta példaképpé kinőni magát a szememben, és nagyon jó érzés ismert világban ismerős karakterek új kalandjaival. Úgy érzem, ez egy reális dolog, főleg, ha előre eltervezik, hogy sorozatként csinálnak meg egy játékot, mert az érzelmi kapcsolódás egyszerűen jobban működik.
A harcrendszer az eddigi legjobb a sorozatból, már-már majdnem elégedett vagyok vele, olyan... simának tűnik, bár elég sokat bénázom amiatt, hogy ugyanaz a billentyű (space) szolgál a legtöbb cselekvésre: fedezékbe/ki, ugrás fedezéken át, ugrás, interakció úgy általában bármivel. Esetleg szétbonthatták volna, de akkor nyilván kényelmes lett volna PC-s játékosoknak. Meg az is fura, hogy a legnehezebb alatti szinten játszom, és itt megfelelő a nehézsége a játéknak, pedig nekem tipikusan a normal szokott lenni a készségszintem az FPS/TPS-ekben, sőt. A Witcherben pl. tipikusan, de mondhatnék egyéb kortárs játékokat is. És ugyan valahol azt olvastam, hogy a harmadik részben nem lehet majd tudni, hogy hol lesz a csata a fedezékekből, de... de, lehet.
A párbeszédes interakciók, hát, lehetnénk interaktívabbak is, mert így tényleg egy sorozatnak tűnik - azért nem filmnek, mert ahhoz túl sok minden derül ki. Alig érzem a tétjét annak, hogy mit válaszolok, vagy milyen stílusban, talán egy-két alkalommal tényleg számít, de nincs meg az az érzésem, hogyha rosszul válaszolok, akkor akár nagyon is elcseszhetek valamit. Pedig az lenne az igazi.
A történet, mint folytatás, többnyire tetszik, olyanokba tudnék csak belekötni, hogy mi az, hogy X hónapon keresztül nem kereste a karakterem a többieket? Hogy nem találta meg Thane-t? Ha ilyen faszacsaj lennék, akkor a halálosbeteg szerelmemet nem engednám ki látótávolságból, és kész.
Aranyos, ahogy újra találkoznak, meg szomorú is, csak... helló, akor mostantól nem levelezünk? Vagy skype? Vagy bármi? Pont az ilyen világvége időkben jön jól a lelki támogatás, még akkor is, ha olyan kib hős vagyok, mint Shepard. Modelleződnek azok a szociális interakciók tisztességesen, de akkor már. És nyilván nem tudom, hogy az egyéb szálakkal mi a helyzet, meg tudom, hogy szomorú lesz ez még és bőgni fogok, de az meg más kérdés.
De azért jó ez. Most egy darabig jó lesz.

Az AC2 meg a kikapcsolódásra tökéletes, rohanok a háztetőkön és időnként meg kell ölni embereket, az első részét valszeg Altair miatt fogom kicsit játszani még.

Az esti fények meg elhozták az őszt, igen, a hajnali hűvössel együtt, gyertek levelek le a fákról, megminden.

Most gyorsan csak annyit mondanék így a reggeli kávé mellett, hogy tegnap sikerült emtétéről beszélgetnem a belterj.hu szokásos ülésén is, ami persze érthető a személyes érintettségeket tekintve, de azért mégis. Bár, most tartottunk rpg-nosztalgia klubot is, ó, igen.

Arról álmodtam, hogy repülőgépre ksézülök, megyek USA-ba, és többször vissza kellett pörgetni az eseményeket, mert mindi glekéstem a gépet, mert a taxis béna volt, vagy mert elfelejettem a csomagjaimat magammal vinni a reptérre.

Nincs idő

Tegnap este volt elnökségi, effektív, de fárasztó, büszke vagyok magamra, hogy sikerült előterjesztenem dolgokat, amik nem a triviális kategóriába estek, hanem abba, amit pl. Alew kapásból "úgy fos ahogy van" kategóriába helyez, és ezzel legalább alkalmam volt gyakorolni, hogyan pergetem le tökéletesen a kategorikus elutasítáűsokat magamról. Ebben gyakorlatot kell szereznem, ahogy abban is, hogy nem, nem kell tökéletes megoldással előállnom, és az se baj, ha nem értenek velem egyet, meg ha én nem értek mással egyet.

Itt a javaslat(ok) linkje, btw :az fontos kiegészítés, hogy nem egyedül csináltam, mi több, én leginkább csak interpretáltam és próbáltam tisztázni a koncepciót.
Úgy gondolom, ha nem is pont így, ebben a formában muszáj megvalósítani a dolgokat, de az abban feltűntetett problémákat meg kell oldani, kezelni kell, a megoldások elvei pedig szerintem jók.Híve vagyok az éles kanyaroknak és a drasztikus lépéseknek, az "MTT mint olyan" egyértelműen lassan működik, de ennek a kalibrálása nem az én feladatom, én igyekszem az anyagot begyújtani és égésben tartani a mozgáshoz.
Voilá. Megfogalmaztam.
Még akkor is, ha ezzel borítékolhatom azt az érzést, hogy nem valósulnak meg százszázalékban az elképzeléseim és ötleteim, és mindig le kell mondanom egy részéről. Aztán persze lehet, hogy meg tudom majd fogalmazni pont a megfelelőt, dehát az a véletlen csak.

Aztán már pörögnek emberek a táborral kapcsolatban, ami leginkább azért frusztráló, mert miért ilyen hamar, miért most, túl gyorsan látszanak betonozódni a vonalak és elképzelések, pedig még lenne idő hagyni, hogy több elképzelés cirkuláljon. Nem szeretem a felesleges munkát, se másét, se a sajátomat.
És nekem most kifejezetten kétoldali undorom van a szervezésektől és emtétés dolgoktól, de az agyam nem bírt tegnap este leállni, párhuzamosan futtatok két elképzelés kritikáját és megvalóítását az agyamban, de legalább tudom, hogy képes vagyok két koncepcióval egyszerre foglalkozni (vagy legalábbis felváltva. Nem, nem szabadna, nem kéne most ezzel foglalkoznom.

Egyébiránt jól vagyok, csak rég voltam már egész este otthon, és hiányzik. Kezdem fogösszeszorítva áthajtani magamat az időkön (amit a holdfényben írnokok írnak, ezt megmondta KZ orákulum, és interpretálódott, na), ez az, ami ne legyen sokáig, mert elkopnak a fogaim. Tetszik érteni? És még csak a nap felénél vagyok, mi ez mi ez?

mikor játszunk?

Ugyan most a belterj.hu-n merült fel a kérdés a zombiöléssel kapcsolatban, de kb mindenhol, mindenkinek feltehetném. Elvonási tüneteim vannak, elvtársak. Meg fronthatásom, de az más kérdés. És nincs kedvem dolgozni.
Jönnek dobókockáim és egy Bang!, amivel muszáj elsz jáétszani, közölném.
A királylányosra is tessék időt szánni mármeg, meg én is szánok, talán fejezetvéget kéne nyomnom, vagy ilyesmi, lehet.

persze kéne időt töltenem az új effekttel is, és kitalálni, hogy melyik számokat nyomom tele visszhanggal, megminden.

közléskényszerem van, deal with it.

Süpped

Visszajöttem a hétvégéből, és második napja nagy erőkkel emtétézem, kib fárasztó, beszélgetnék én annyi minden másról emberekkel, de valahogy nem jön össze. Az a tudat nyugtat, hogy ezekre a dolgokra most szükség van, különben a punnyatag megszokás kerékvágásába süpped minden.

Megérkezett a játéktervezős könyv, elszánt vagyok, és fel akarom használni a tudást belőle tábori keretjáték, illetve live írására. Igen.

Ma ki fogom próbálni először az új multieffektemet, izgalmas a téma, és hátha magamra találok, nem, ez nem ilyen önmegvalósító izé, inkább csak az agyamat és a lelkemet akarom vissza, nem tudom honna, de tegnap rizs helyett tésztát mondtam a kínaikajáldában vagy fordítva és majdnem otthagytam a kajámat fizetsé után, meg úgy általában keverem össze a dolgokat. Szóval most jó lesz, most megyek a próbatermekhez, látok majd kellemes zenészeket, éneklek és csvaargatom énis az effektet, natessék, visszakapja a gitárosunk (nem, mert hangerőben nem), bár miért felejtettem én otthon a leírást hozzá, hát én azt nem tudom. Azért, mert okos vagyok, azért.
Kedd este lesz, kedd este.
Persze el kéne indulni innen gyorsan, de van modnanivalóm, amit nem tudok megfogalmazni, valahol a sárga fal és az elvárható arany októberi délutánok környékén, a levegőben vannak mindenek, és látni akarom a lényeget megint.

Azt mondják, az élet az nem ez, az életaz valami, ami kívül van az általam kedvelt dolgokon, de én ott nem látok semmit, az élet nem lehet az.

Színek

Van ez a zavar, de lehet, hogy csak az ősz, nem tudom. Átrendeződnek hangsúlyok, visszatért a nyugtalanság, amiről el is feledkeztem, hogy van nekem olyanom is, a reggelek frissek és én ennek örülök, de vannak kérdőjeleim, amiket az idők során kitűzködtem a dolgokra magam körül, gyűjtsem vagy sem, mindennek egyszerű megoldása is akadhat. Maximum nem lesznek kellemes vagy elviselhető megoldások. 

Álmodtam a munkámmal, amiben rengeteg elhalasztott, kevésbé fontos, de egyre nyomasztóbbá váló feladatról tudtam, és inkább már othagytam volna az egészet, mert akkor egyben szabadulok emg mindettől. Jó volt felébredve rájönni, hogy nem, semmi ilyen nincs - majdnem minden aktuális probléma és feladat, ami meg nem, annak igazi elévülése volt.

Hazatérni felkavaró volt tegnap este, új vizeken járok, tengeribetegség, meg ilyesmik. Vagy csak szimpla szeles, esős este, és itt az ősz, és már nem tudom, mikor akartam ennyit futni egyszerre, végre nincs kánikula, végre levegőt lehet venni. Ülepszik az augusztus sűrűsége, néha még mindig félek, hogy eltűnnek melőlem az emberek, a barátaim meg a messzebbi ismerősök, én ezt nem akarom, nekem fontosak vagytok. 

Újratelepítettem L-t, most éppen nem produkálja a fura hangot, amit a tábor végén, úgyhogy még mindig nem szállíttatom el a szervízbe, én tényleg bízom benne, hogy megjavult magától, látjátok. Persze, most telepítgethetek újra mindent, ennyi, de nem baj, tanulok legalább. 

Reggel pont összefutottam Julival a Bázison, költözik be, Julcsi meg már kicuccolt, most hátha megint fogok találkozni másokkal is itthon. Aztén átszaladtam haza, odaadtam öcsémnek a kölcsönsátrat, hogy majd délután a sógorom el tudja vinni onnan, és korábban értem be melóhelyre, ez is életnek tűnik, meg izgalomnak, nem kellenek a szuperhősök meg a titkosügynökök. Hazudok, de nem annyira. Csak részben.

Csak éppen megpróbálok flépíteni egy világot magamnak, mert nem vagyok elégedett azzal, amit eddig sikerült. Önmagától, úgy tűnik, nem lesz jó.

Asszem, kinyomtatok a BKV-re pár novellát, borzasztóak az elvonási tüneteim.

kezdődik az ősz, mindig ilyen.

Hullámok

Több szempontból jó volt ez a hétvége, volt, ami meglepett, de még nem tudom, hogy ennek örüljek-e, mindegy - hallhatom a belső hang csendes mormogását folyamatosan.

Például jó ez a Bang! játék. A véletlenszerűségnek köszönhetően többször nyertem is benne, és veszíteni is kielégítően élvezetes volt. Hajnalig még jobb játszani, az embereket hirtelen máshogy kezdtem el látni, végre, elkezdtek átalakulni a félig-jólismert, aktív ismerősökké, kell a közös játék vagy tevékenység, enélkül idegen maradnak számomra. 

Amikor megérkeztünk, idegenek voltak, idegen voltam, kellett hozzá aztán szombaton a tollas, a pingpong, este a játékok, a sütés és a tűz fénye, hogy elkezdjen a számomra is értelmezhető közösség csírája megmutatkozni. Nem azt állítom, h addig ez nem volt, csak azt, hogy én ezt tanultam meg, ismertem meg, nekem ez a jó. Még úgy is, hogy nem értek mindenben egyet, és nem tudom megindokolni, hogy miért, vagyis, tudnám, csak én nem ugyanúgy látok és súlyozok, és máshol van a türelmem határa. 

Akit megszerettem valamiért (akármiért), arról nehezen mondok le. 

Láttam a leveleket lombbá összeállni, a hullámokat tótükörré, kellett máshol lennem, most kell a szél, és itt-ott megcsillant a levegő - kib költői, de ez van. 

SzóLó mellé mondjuk nem feltétlenül ülök be kocsiba, mert a vezetési stílusától határozottan félek, és ez nem a képességeibe vetett bizalom hiánya, hanem a véletlen tisztelete. 

Ma se nézek filmet, emrt mindjárt elalszom. 

DE A sZÉL, A SSZÉL!

és a szavak, amiket elvesztettem.

munka

Huhh, értékelés végre pipa, az nem tudom, miért van, hogy még egy ennyire jelentéktelen és súlytalan szituációban ennyire stresszelek. De tényleg. Valami olyasmi lehet, hogy a munkahelyi szituációt ne sikerült rendesen megugranom, amióta itt dolgozom - a recepció uyge nehezen volt komolyan vehető, és akkor még csak diák voltam, hát védtem a lelkemet azzal, hogy ez nem iggazzy meló, csak diákmunka. Utána meg... nem sikerült integrálódnom teljesen. Nem mintha nagyon baj lenne, mert talán jobb, ha nem érzem teljesen önmagamnak ezt a munkát, hiszen a személyiségemnek annyira elhanyagolható részét mozgatja csak meg, hogy nehezen tudok bele többet vetíteni. Érted, megpróbálok időnként, titkosügynökség stratégája vagyok néha, a háttértámogatás, én küldöm a célpontot az ügynököknek, én rakom össze a térképet meg aze gyebeket, én adom ki a kütyüket és én görcsölöka zon, hoyg sikerüljön nekik, de aztán ez elmúlik, és megint egy könyvelőcégnél cserélem az egereket.

Moha

Kezd fárasztani úgy kb minden az MTT-vel kapcsolatban, most asszem oda kell figyelnem, hogy ne foglalkozzak vele ennyit, hanem találjak más dolgokat, például ME2-ben lőjem szét a kroganok seggét meg ilyenek.
Tegnap volt a táborértékelő találkozó, kivételesen hasznos és érdekes volt, mondjuk lehet, hogy az elmúlt években a tábor utánra már pont eléggé befordultam mindig, hogy nem éreztem értelmüket, de már nem emlékszem, mikor volt ennek utoljára haszna a számomra.
Előtte fél napot azzal töltöttm, hogy egy doksit szerkesztettünk, megint csak MTT témakörben, és délutánra a fejfájás mellé éreztem a heveny iszonyt is.

Most a borongós idő tökéletes, bár nyilván meg fog lepni kilépve a hőmérséklet, nebaj, idebent szinte fázom nyitott ablaknál is. El kell mennem ma egy multieffektért a hegedűhöz, sajna baromi rossz időpontban, de ebbe asszem bele tudom illeszteni azt is, hogy elviszem a GPtől kölcsönkapott  kerékpárt megnézetni szervízbe vagy legalábbis veszek pumpát meg sisakot, meg nemtommégmit, és mondjuk elgurulok a nyugatihoz a találkozóra. Igen, ez jónak tűnik. Egy darabig erre nem lenne időm.

A hétvégét nem emtétével töltöm, ez most jól fog esni. Helyére kell megint rakodnom az építőelemeimet, átrendezni lelkem barlangjában a falakat megminden.

feltoltam a megtalált táborértékeléseimet a wordpressre, eléggé kúl, az már kevésbé, ami azokban repetitív. Most azért úgy látom, hogy sokkal több dolgot vettem magamra, mint kellett volna, és faszér' nem olvassuk el ezt táborszervezések elején (mondjuk mindenki a magáét legalább). nna.

pozitív bejegyzés

Hogy ilyen is legyen.

Jelentem, volt egy sírvaröhögős játék vasárnap, remélem, eljutok addig, hogy Janie is blogoljon róla, betörtünk Adrian lakásába és lenyúltunk dolgokat, csak remélni tudom, hogy legközelebbi találkozsukkor nem fog erre rákérdezni, mert Janie legendás pókerarca se biztos, hogy segít a röhögés ellen. Egyelőre nem sikerült hatékonyság-igényemet kielégíteni a szerepjátékban, de majd, de majd! (Mhaha, pesrze).

Péntek este voltunk moziban szomszédékkal, menéztük a Total Recallt, az aranyos volt, meg ettünk sushit a finom. Előtte otthon szenvedtem, gyógyultam és feküdtem ki a tábori megfázást. Szombat este ettünk húst emberekkel fenn a hegyen,megtudtam, hogy Julcsit lecseréljük Julira a Bázison egy időre, megcsodáltuk tömegesen Gergő motorját, és este a deus ex zenéjére utaztunk hazafelé.

Vasárnap pályázatíró délelőtt után a már említett rpg session, hétfőn pedig megnéztem a Quantom of Solace-t, és megállapítottam, hogy egyrészt az előző részt is le kell szednem, és a következőt is megnézem,t alán szélesvásznon, mert CraigBond-ot asszem elég sokáig el tudnám nézni. Mondjuk engem nem zavarna, ha nem a 007-esügynök lenne, hanem egy tök másik, mert a hype nélkül is kúl.
Igen, Witchert Geralt, DE:HR-t meg Jensen miatt játszom (nagyrészt), problem? (Igen, a DE kiegészítőjével kínlódom épp.)

Tegnap este meg hosszas tűnődések után a szektás tüzijátéknézés mellett döntöttem, jól, kell látni őket a tábortól teljesen független összeállításban sokat. Kell nekem az agyatok.

az első napom távol mindenkitől - vagy legalábbis úgy érzem. kell a levegővétel, de most üresnek érzem a levegőt, az időmet. aludnék még legszívesebben, de nem lenne az jó, lassan neki kellene állni a napnak, valahogyan, valami célt kitűzve, de azok megszűntek, nincsenek, nem találom őket. majd rájövök, majd eldöntöm.

A tábornak lassan vége lesz, még szervezői értékelés, még utótalálkozó, utána lehet csak lezárni. A rengeteg sok kritika lassan kikészített amúgy, tegnap reggel elolvastam még egyet a tegnapelőtt esti után, és akkor éreztem úgy, hogy akkor bassza meg az egész emtété, inkább oldja meg magának nélkülem a rendezvényeit meg úgy általában az életét, ennyi lehúzást még azok a táborok se kaptak, ahol súlyosabb problémák voltak. Igen, minden kritikának vannak olyan pontjai, amiket jogosnak tudok felfogni, vannak olyan pontok, amikkel nem értek egyet, de ez véleménykérdés, meg vannak tévedései, ami nyilván megintcsak szubjektív a z esetek többségében.
Azt sugározza majdnem minden, hogy idén az egész nagyságrendekkel volt inkompetensebb, mint valaha - amiben pedig biztos vagyok, hogy nem, mert ott voltam és láttam az előző éveket is, és személy szerint se ekkora a különbség a teljesítmények között, és szervezetileg se.

Háromszor-négyszer töröltem ki reakciót egyes kritikák alól, mert nem hiszek benne, hogy bármit változtatnának, abban se, hogy védeni kellene bármit - meg abban se, hogy a szerző válaszoljon a kritikára, talán pont ez az, ami miatt nem. És most is. Éljen.

Namindegy, megyek tovább, majd kiderül.

mégtovább

A tegnap esti whisky-kóla Hannával a közeli kávézóban helyretett - meg arrébbtolta a megfázásomat a torkomról mindenhova -, jó volt, végre a jövőbe is lehet tekinteni, meg ilyenek.
A tábor óta amúgy egyre több dologra jövök rá az mtt táborokkal kapcsolatban, és egyre jobban helyükön tudom kezelni a sikereket és hibákat. Ez elsősorban a 2008-as táborra vonatkozik, mert azzal kapcsolatban a legellentmondásosabbak az érzéseim. Az akkor elkövetett hibákat már sikerült kigyűjteni, viszont arra folyamatosan, újra és újra rájövök, hogy voltak olyan pozitívumok, amiket sikeresen vittünk tovább MTT táborokba. Azután a tábor után jött rá a szervezőség, hogy nem, a táborszervezés nem csak a főszervezők dolga, kell oda szervezői csapat (nyilván a ló másik oldalára estünk következő években a 30-40 fővel), a közösségvezetők aktív bevonása az előkészítésbe. Kellenek a jól definiált különböző főszervezői funkciók: először én a Valinori táborban találkoztam olyannal, hogy külön keretjáték főszervező, de akkor a többi főszervező leginkább csak a helyszínnel és a logisztikával foglalkozott, a közösségek koordinálása, a programok levezénylése nem volt főszervezői feladatkör/felelősség (been there, done that). (Várgesztesről lemaradtam, azt nem tudom, ott mi volt). Eryn Vorn óta vannak dedikált főszervezők (keretjáték, program, logisztika) a táborvezető mellett, ez akkor is sikerélmény, ha tök természetes evolúció eredménye :D Következő évben jött be a HR-es a csapatba, ill. az azóta eltelt táborokban folyamatosan változik, hogy éppen a "programos" hol is helyezkedik el, hány emberrel milyen funkciókban.

Az azért durva, hogy még mindig nem tudok leállni az elemzéssel, pedig már napok óta aktívan folyik a fejemben, kiírva, kibeszélve.

tétova

oh my, napok óta szemezek a sony xperia s-sel, hétfő este kezembe fogtam egy másik okostelefont, amin volt játék, és elkezdtem érezni a dolog hívását. ez bzmeg, az adolog, amire nincs szükségem. komolyan. telefonálni telefon kell, útközben nem kell itnernet és hülye játékok helyett olvassak már, vagy játszom otthon rendesen, vár a steamen pár dolog amúgy is. és marha drága mindehhez képest.
... de olyan szép... csillogó és fényes, és dolgok mozognak benne és tech és akármi.

Még nem sikerült kipiennem magam, tegnap este táborról aztán kömtről beszélgettünk tea és forrócsoki mellett, jó lenne már valamit igazi sikerélménnyel megszervezni, mert tudom, hogy alkalmas és képes vagyok rá, valószínűleg többre, mint amivel eddig próbálkoztam. Úgy tűnik, leszek inkább csak résztvevő, esetleg részfoglakozást tartok, de még nem tudom, arralenne e elég kedvem. De legalább brainstornolásra alkalmas vagyok.

Ma és holnap próba, utána kéne pihennem még-még-még, aztán majd embereket akarok látni, a táborozókat és azokat is, akik nem voltak ott, és nem a helyemen gondolkodni, hanem csak élvezni a közös időt.

free

borzasztó álmos vagyok, tegnap mosást beraktam, aztán mentem Vidnek örvendezős sörözésbe, ami a magam fáradtságával egész kellemes volt, és hát vannak dolgok, amiken nem tudom magamat túltenni, de ez évek óta van már így, talán soha nem múlik el, mert vannak olyan emberek, akik. Meg vannak mások is.

A táboron még pörgök, és fogalmazom az értékelést, közben próbálom szinten tartani magamat munkában, nehéz ez így. A hűvös levegő a szobámban, a puha ágyam, az esték és hajnalok nyugalma olyan dolgok, amiket kincsként őrizget az emlékezetem már előre is.
És a lehetőség, hogy bármikor felkelhetek és mehetek, egyre inkább megtanulok élni vele. Majd rendet rakok, majd kimosok mindent, majd még kaját is veszek otthonra, nem várhatok mindig másra, hogy legyen értelme, nem, akkor majd magamnak.

A tábor, a tábor a tábor most végre az alkotásról szólt számomra is, és nem vagyok hajlandó lelkiismeretfurdalást érezni azért, mert végre nem dolgoztam ki mindent magamból, nem fáradtam bele már hetekkel előre. Az sem érdekel, ha az embereknek nem jött át "Heva", műsorvezető voltam elsősorban, nem főszereplő, azokkal meg live-oztam táborban, akiket ez érdekelt. És, szakadjak meg, számomra voltak megható részei a játéknak, én láttam Roderik szemét, ahogy aggódva a testvérét figyelte, miközben Siderik a Sötétségről beszélt, ébredtem fel kétségbeesett "Siderik! Ne tréfálj vele koma!" kiáltozásaira és rohantam ki baltával a kezemben pár percen belül jelmezben csatlakozni a kiáltozáshoz, szorult össze a torkom, miközben Waíla sírt a földön heverő Ahma fölött, és éreztem a diadal örömét, amikor a füstös csatamezőn egymás nyakába ugrottunk Aggwusszal, és és még a pieta is megvolt az erdőben, ahogy azt kell.

Ez nem volt ingyen. Ehhez ki kellett állni a közönség elé, ami most volt olyan kegyetlen, mint egy unottabb este bármely színházban, gondolkodnom kellett és akarnom, hogy jöjjön az érzés. Minden egyes alkalommal, amikor közölték velem, hogy nincs, nem létezik az a dolog, amit átélek, hogy nem jön át, hogy minden fáradozásom felesleges (vagy csak olcsó CGI fogás - bazmeg, akkor szólj róla, hogy nem jó, ugyanúgy tudsz te is tüzet oltani, mint én, ugyanannyira a te dolgod is), mert nincs meg a fíling, számot kellett vetnem magammal, és a teljesítményemmel, kimenni és rágyújtani, és elnyelni a görcsös, összeomló zokogást, mert nem szabad, mert menni kell tovább és csinálni és nem feladni azokért, akiknek tetszett, akik látták, akiknek ez adott valamit.

Aki vitt már életet NPC-be, vagy szólalt meg hangosan egyszerű táborozóként keretjáték jelenetben, tudja, miről beszélek.
Azt sajnálom, hogy nem voltunk elegek a lufi felfújásához, hogy az elbírjon mindenkit.

Köszönöm  mindenkinek, akin láttam, hogy adtunk neki valamit, akivel valamit azért sikerült átélni, aki tudott velünk játszani, akiknek vezethettem a műsorát. Az új arcoknak, akik érdeklődve jöttek és kérdeztek, a gyanakvó régieknek, akik belekérdeztek a plot lyukaiba és arra késztették a teamet, hogy megpróbáljon foltozni, azoknak a szervezőknek és nemszervezőknek, akik ötleteikkel hozzátettek, a működtetés irányába hajtották és nem azon görcsöltek, hogy, jajj, ég, hanem azon, hogy eloltsák. Meg azoknak, akik ezt az egészet nem gondolták túl, hanem egyszerűen elfogadták.

Ki kellett jönni a feszültségnek, igen. Az nyilván megfontoltabb és PC-bb, ha egyszerűen nem mondok semmit, csendben meghallgatok, elolvasok és befogdok minden kritikát, de most jön az én-blogom érv, meg az, hogy az aránytalanság mindenkor idegesít. Meg... öö.. hagyom a disclaimert, hagyom már, ez az egész személyes, a profibb véleményemet még mindig fogalmazgatom.

random disclaimer

mégsem.

hirtelen

Mielőtt beájulnék alvásba (nem, nem vagyok hajlandó ma már mosni), azért muszáj egy gyors személyes beszámolót a táborról, vagy soha nem írom meg (vagy csak bekezdésenként szétszórva több bejegyzés között).
Például azon gondolkodtam a buszon hazafelé, hogy hogyan éreztem magamat, és azt kell mondjam, hogy alapvetően jól. Nyilvén nagy a kontraszthatás a tavalyihoz képest, ahol a szakítás alatt fogösszeszorítva kellett végigpozőrködni azt a 13 napot, most meg alapvetően nincsenek magánéleti problémáim. Jobban belegondolva, nem is tudom, mikor volt utoljára olyan tábor, ahol ne lett volna valami... na, szóval.
A táborok nem szoktak katarktikus élményt hozni, most már nem is várom ezt, de azért most is meg voltak azok a pillanatok, amik miatt ezt az egészet megéri csinálni - jellemzően ugyan a szervezői körben, vagy olyan helyzetekben, amit azért tudtam így értékelni, mert szervező voltam, de ööö... asszem máshogy nem is lehet (szervezőként ugye). kiemelten a sárkány megöléses improvizációnk volt ilyen.

Nagyon kiélezett helyzetben, az időhatár leteltével "visszavertük" a sárkány csapatát, és akkor valóban megvolt az az érzés a füstölgő csatamezőn, éjjel. És az, ahogy a beálló tétovaságban úgy éreztük Gergővel mindketten, hogy akkor most valamit muszáj imprózni. Én nem emlékeztem a megbeszéltekre, miután levegőt is alig kaptam még a hadijáték után, semmi nem utalt arra, hogy bizony most nem tudhatnánk megölni a sárkányt, mert csak visszavonult, úgyhogy szépen kivégeztük. Erről szerintem csak a szervezők, meg talán a sárkány oldalán harcolók tudtak, hogy ennek nem így kellett volna lennie a papírforma szerint, de úgy érzem, jó volt így. A script szerint meg kellett volna várnunk, amíg elmegy a sárkány, és utána meg csak számba venni a veszteségeinket, hát, nem így sikerült.

Hm, aztán ott van az, hogy a szervezőkkel jobban összeismerkedtünk, mint eddig, a közös munka, meg a csapatdarab, bla-bla, de ez tényleg működött, minden feszültség és ellentét mellett is. Hiszem, hogy az emtétében ez az, ami legjobban képes benntartani az embereket. A közös alkotás. Legyen szó színdarabról, kórusról vagy rendezvényről, mindegy, az a lényeg, hogy fontos dolgot hozzunk létre, ami túlmutat a saját igényeinken.

A negatív oldalon van az a csalódás, hogy pár számomra fontos emberrel nem sikerült érdemi időt tölteni együtt, és nem csak az idő hiánya miatt. Olyan intenzíven érkezett tőlük a kritika, a "nem érzem jól magam, de, ha mégis, ahhoz neked aztán semmi közöd" érzés, hogy rendszeresen azt vettem észre, hogy megyek ki dohányozni az útra szervezőlánytársaimmal frusztráltan, pedig meg vagyok róla győződve, hogy mi nem basztunk el semmit. Mégis ott volt. Volt aztán, akivel sikerült minimálisn enyhíteni ezen, de az is olyan érzés volt, mintha újra meg kellett volna róla győznöm, hogy hé, ember vagyok én is, sőt, a barátaim is azok. Hülye igényeim vannak a barátaim empátiájára, na. És hülye félelmeim is, btw, ez nem szabad kihagyni. A hazaút asszem ezért volt kifejezetten lehangoló. Magamnak köszönhetem, persze.

Most még küzdök a kognitív disszonanciával, hogy olyan teljesítményre gondoljam azt, hogy jó, amire a külső szemlélő közelebbi ismerőseim többsége képtelen volt pozitívat mondani. Szerencsére beszéltem másokkal, is, gyökeresen eltéreő véleményeket hallottam, most jön az, hogy egyensúlyozgatok, aztán szarok bele az egészbe, és döntök úgy, hogy én jól éreztem magam, a feladatomat teljesítettem, hibákat látok utólag, és elképzeléseim is vannak a kijavításukra, de nem vagyok hajlandó azt gondolni, hogy katasztrófa lett volna, mint aminek a képe állandóan felrémlett előttem pár mondatváltások után.

Most alvás, holnap meló, Heva lassan otthagyja Setétvölgyet, Roderikre bízza a kocsmát, aztán nekimegy a világnak, összeszed megint egy gondori katonát vagy meghal egy random ütközetben, és nem szólnak róla énekek.

tábori elmélkedések

Az egyik, álmomban már megejtett emelt hangú beszélgetés-részlet már megvolt, a másikat nem szeretném. Nagyon kellemetlen tudok lenni, amikor magyarázatot és választ követelek olyan kérdésemre, amit nem csak magam miatt, hanem közös munka miatt tartok fontosnak. Persze, ez olyankor jó, amikor a másik oldal nem omlik ettől össze, de a jelen helyzet alanyától az elég elképzelhetetlen lenne. Nem érzem, hogy nagyon el lennénk késve, mert ez a fajta táborprogram alakításnak az a lényege, hogy a végén érik össze az összes nézőpont közös programmá, és ez nem ezotéria, hanem csak annak a következménye, hogy alapvetően párhuzamosan, egymástól függő  esemény- és folyamatfejlesztésekről van szó.
Ez a végén idő és energiaigényes nagyon, nem csodálom hogy Ankalimon inkább a lineáris fejlesztést propagálta (amikor pl. a csapvezek leadják az igényeket, a programos team kidolgozza a napi programot ebből és a keretjátékos csapat már a kész programtáblával plusz a csapattevékenység igényekkel dolgozik). Most inkább úgy néz ki, hogy van egy elképzelés a szituációról (keretjáték), a csapatok programjairól, elkezdenek párhuzamosan gondolkodni, időnként adnak egymásnak infót arról, hogy mit találtak ki, beépítik  vagy kidpbják a másik néhány jellegzetességét (igen, sok a szemét és kidobott meló), egy idő után általános programtáblát összeszednek az emberek, folyamatos visszacsatolás az ideális helyzetben, szakaszos az optimálisban, gyakorlatilag meg az utolsó hajrában olvassaát mindenki a többiek anyagát, és néhány utolsó mindenki-összeül alkalom alatt véglegesítenek egy egységes eseményvázlatot, ami már magába foglal mindent. Elvileg.
A kockázata elsősorban az, hogy nem készül el a megfelelő mélységű vázlat időben, hiszen mindenki csak vázlatokkal dolgozik, mert addig nem érdemes kidolgozni, amíg alapvető elemeket kell egyméshoz optimalizálni. Hátránya, hogy annak, aki bele akar szólni, annak ismernie kell az összes területet a végén, olyan mélységben, amilyen szinten változtatni akar rajta. Ez mondjuk az előnye is, mert így a táborra a szervezők tényleg képben lesznek mindennel, míg mondjuk a másik folyamatnál jó eséllyel csak azt ismerik, amivel dolgoztak.

Számomra nyilván ez a módszer a szimpatikusabb, egyrészt, mert szeretem átlátni a nagy egészet, az összefüggéseket, és sokkal nagyobb biztonságban érzem magamat, ha így veszek észre hibát, mert valószínűnek tartom, hogy a megoldását is ugyanúgy láthatom ebből a szögből. Másrést emg, a lineárisabb munkafolyamathoz meg kellene bíznom a többiek kompetenciájában emg abban, hogy alapvetően nem gondolkodnak máshogyan (a táborról), mint én. A tapasztalat meg nem ezt mutatja, egyszerűen mások az elvárásaink, az igényszintünk (hogy ki mit tart megfelelő szintű vázlatnak, tervnek és forgatókönyvnek), és a felelősséget se ugyanúgy kezeli mindenki.

Azt érdemes lenne még finom hangolni (ehh, baltával), hogy a konkrét összedolgozási sorrend mi legyen, melyik az a legvégső nézőpont, ami a legjobban megfogja a játékot eseményt. A csapatok mozgása? A logisztika? A keretjáték? Gyakorlati szempontból a ki? hol? mikor? logisztikai kérdésköre tűnik a legjobbnak, de a miért? sokkal többet segít a tényleges mozgásban - és mozgatásban, ha a tábor lényegi részét nézzük (közösségi érzés, játék, érzelmek, kreativitás),

Élvezem a tábor szervezését, erre kellett rájönnöm, ez a fata kreativitás erőt ad. Meg a sikerélmény, hogy dolgoztam, vele, energiát raktam bele, és működni fog. Attl tartok, ezt normál táborozóként nem tudom megélni. Persze, elhet, hogy idén sikerülne, lévén csak rendek vannak, és, hacsak nem egy buta osztály működését produkálják, akkor a rendekben valódi alkotó meló van.

Kezdem (?) ismételni magam, szal tsá.

z

Adriant a játékosok kint hagyták a tetőn, sötét, esős márciusi estén gondterhelten dohányozni - nem én voltam, esküszöm. A múltheti lefeleződött létszám miatt gyorsan kellett sztorit kitalálnom, és mostanra igen komoly fókuszponttá nőtte ki magát, ilyenkor meglepődöm, megint csak egy pont az improvizáció javára.

Aggódok megint, ez furcsa, feltöltött állapot, a legkisebb impulzusra is nagyságrendekkel nagyobb választ adnék, de közben álmos vagyok, és csak a szellemem rohangál körbe az irodaház folyosóin, én erre képtelen lennék.

Pénteken szabályozottan antiszociális voltam, elmentem IHB-ra és eljöttem róla, lesétáltam pár megállót a belvárosban - erre már rég voltam, emberekn vidámak, rövidnadrágosok meg szoknyásak, nem éreztem, csak tudtam a nyarat. A kövek az enyéim, az emberek nem. Majd ősszel. Majd télen.
Szóval néztem egy kicsit az IHB-seket a kocsmában, ahol már nem leht dohányozni, eléveszett ez a pótcselekvés is, maradt az alátétekből torony építése, dehát ez már 8 éve is mentsvár volt azellen, hogy nincs mondanivalónk úgy igazából egymásnak, és alkohol nélkül ez még nyomasztóbb. Talán ezért nem mentem tovább a tumbleres találkozóra, mert rájöttem, hogy azok a nevek élőben, program nélkül nem érdekelnek igazán. Koncertre, buliba minden további nélkül megyek félismerősökkel, de mostanában az emberek kb annyira megbízhatóan érdekesek, mint a mozifilmek. Vagy nagyon, vagy csak ideiglenesen, vagy irritálóan unalmasak.

Végignéztem a Misfitset, érdekes sorozat, nagyon jó elemekkel, de a vége kifejezetten unalmasra sikerült. Majd a köetkező évadra azért kíváncsi vagyok. Kicsit kezdem behozni sorozatokkal magamat, egyelőre még nem tudom, mi legyen a következő.

Festettem akrillal vasárnapi páradús kánikulában, és van izomlázam is a reggelivásárlástól, kell bicikli, kell, kell. Pirosnak és véresnek érzem a szemeimet, aludnék.

Kísérlet

Címeket csak a megfelelő h2 kategória kedvéért, és elég nehezen szoktam adni. Most talán, most talán egy kísérlet részese vagyok, kipróbálom milyen azt hinni, hogy a létezés különböző pontjai között vannak összefüggések. A homogén univerzumról nem mondok le, de tegyük fel, hogy az én szempontom az nyilván nem egyenlő az általam érzékelhetetlenekkel, ergo én kívül esek ezen egyfajtaságon.
Ha minden egyforma körülöttem, akkor minden egyformán közömbös - vagy pont, hogy nem közömbös irányomban. Mindneki körül forog egy világ, körülöttem is, ez érdekes játéknak tűnik.
Ha úgyis egyedül halunk meg, és többnyire egyedül élünk, akkor talán ezt a világot kellene gondozni, nem egy elképzelt konstrukciót, amiről azt gondoljuk, hogy másokkal közös. Mert úgysem lesz közös, csak részben.

Túl sok szó, túl kevés tartalom. Mivel nem ismerem a világot, kiválaszthatom magamnak, hogy milyen prekoncepciókkal nézem, ha már nem lehet Istenre nézni, mert felfoghatatlan. A trivialitások kijelentésétől és leírásától nem lesz jobb ez az egész, visszaszokhatnék az érzékelés szemétdombjában való túrkászáshoz,

kontúros vízfestékek az égen, a felhők belefolynak a fejembe, a köd itt van, rajta keresztül jó nézni a vihalámpást, anélkül nincs értelme. A dramaturgia szögéből játszom mostantól, ha nincsen kontextus, ha nincsen ok, akkor majd kitalálok valamit. Hát heló, én szédülök és nem a közmegegyezés.

jól van, jól van

Kisötös a margóra a tegnap eséért, mind az E sávoknak a koncertért, mind nekem, hogy elmentem. Egyrészt jó volt a koncert maga, másrészt jó volt találkozni emberekkel a megszokott kereteken kívül. Még ilyet, sokat.
A koncert maga hozta  ugyanazt, ami csak a felvételekből lejön, meg mellé azt, hogy kinézetre is pont ugyanazok, Lamorak nagyon vicces volt a mikrofon előtt - bár abban nem vagyok biztos, hogy ez teljesen kontrollált és szándékos volt -, Jacopó hörgései meg felidézték a sok évvel ezelőtti Haleth népi szórakoztató-zenekart ebéd közben. Meg a csapatelőadást. Well.
(...)
Ja, azért is érdekes volt az egész, mert nem nagyon szoktam a gót-dark-rock szcénán kívül koncertekre járni, max a régi Branos események voltak másmilyenek. És tele volt minden kis hipszterekkel, tényleg cukik. Üdítő változatosság a gótlánykák és fiúk után, és itt legalább ismerik a joy division-t. Vagy legalábbis DIY pólón hordják, a Gyárban meg ShirKhannal ketten ugráltunk  rá.
(...)
Meg megvolt a szakadó esőben, ázó cigivel a szabad ég alatt pozőrködés is, aka szegény gót lány ázik.

Álmok

Ma igazán mozgalmas álmaim voltak, táborban emelt hangon vitatkoztunk többekkel, aztán a következő álmomban először megvadult medve hangját hallottuk az erdőből, aztán futni kellett, mert erdőtűz jött bömbölve (hangatás volt erősen, talán motor ment el az ablak alatt), húgomnak kellett ordítani, hogy futás, emrt borzasztó lassan fejezte be azt a bármit, amit épp csinált, és futottunk, még Andris öcsémet gyűjtöttem be a kapuktól, hogy nem, nem ő fogja a menekítésszerű "tűzgyújtást" csináln, azt majd olyanok, akik képesek önállóan cselekedni, aztán beértünk mi  is a patak melletti barlangba - és felébredtem.

Ki kell pihennem magamat a tábor előtt, ez azért lett jelentős, mert mostanáéban kezdem úgy érezni, hogy elfogyott minden energiám, kifolyt valamelyik repedésen, hát ez csodás.

Végülis, három hétvégén zsinórban koncerteztem, az nem rossz, sőt, asszem pont úgy jött ki, hogy előtte meg az éneklős fellépés volt, tehát 4 hétvége.
A legutóbbi csepeli fellépés minimum felemás volt, egyszerűen nem voltam elég koncentrált meg laza, triviális dolgokban hibáztam hegedűnél, és úgy kb semmi értékelhetőt nem mondtam a számok közti aggasztó szünetekben, amíg Gábor a gitárját tekergette. A közönség kevésbé volt stabil, mint a múltkor, de szokni kell ezt még. Viszont a felvételek nem lettek annyira katasztrofálisak, sőt, egész jók, és annak a pár embernek, akikkel beszéltem, tetszett a koncert.

Szombatra virradóan megvolt az első táboros álmom, szomabton emg az első igazán monstre találkozóm a táborral kapcsolatban (korábban valahogy ezekről lemaradtam), utolsó hetek csiszolgatás finomhangolás, ilyesmi (na, persze, mint mindig). Sajnos a palacsintázós részéről kellett elmennem koncertezni, nehéz a rocksztárok élete,  bár mondjuk a színészetnél még mindig kevésbé fárasztó.

Vasárnap emg meséltem doctor who ihlette epizódot Rouenbe, és sikerült rendesen ellvarrni a szálakat imprózva is, aminek különösen örülök. Illetve pont annyi szálat hagytam meg, amennyi kell a folytatáshoz. Persze ez azt jelenti, hogy egy nagyságrenddel epikusabb lett a sztori, mint ami eddig volt, ez új tapasztalat, de nem rossz. És érzem, a következő mesém Mage lesz majd (valamikor, sokára).

Az vszont ijesztő, mennyire nehezen vettem magamat rá a játékhoz való előkészületekre, milyen borzasztó tehernek tűnt. Nem kéne ezt. Nem jó. Nem.

Ma meg elmaradni látszik a meetingem, az jó.

glass cage of emotion

Rátaláltam a doctorwho-s gifekre, és a Doktor karaktere kifejezetten hordozza az angsot (pláne a 10esnél), szóval nagyjából illeszkedik a jelenlegi lelkiállapotomhoz.

Van a lét általános értelmetlensége (aka az univerzum nem üzen semmit, mert nincs ott adó fél), amibe időnként belevillan a Gellérthegy vagy a Duna, meg azok az emberek, akiket a barátaimnak mondok, meg persze a saját belső világom. Ugye mind egyedül halunk emg, de tulajdonképpen egyedül is élünk, csak néha ezt nem vesszük észre mert az agyunk ügyesen hagy ki dolgokat és szűri meg a létezést. Jó esetben. Rossz esetben közelebb van a realitáshoz, és a realitást nem találja vidámnak. Azt tapasztaltam eddig, hogy ugyan kevésbé éreztem magamat egyedül, amikor mondjuk valakivel együtt voltam, utólag mindig úgy érzékelem, hogy egy szemellenzővel, színezett szemüveggel kevesebb van rajtam a lélek hosszú és sötét éjszakájában. Az alapvető problémák nem tűnnek el, csak bekerülnek a fiókokba, ésatöbbi, ésatöbbi.
Vannak, akik úgy tartják, hogy nagyjából kiegyensúlyozottan jön jó és rossz az életünkbe, de ilyenkor mindig eszembe jutnak azok, akiknek hatványozottan rosszabb, mint nekem, és nem élik meg a jót (mmint meghalnak azelőtt, mielőtt jobbra fordulhatna az életük). Nyilván ez is értelmezés és felfogás kérése, mert biztos lehet monduk 10 év alatt, éhezésben, szegénységben, borzasztó családdal és betegen is ugyanazt az életminőséget elérni, mint jó családban felnövő tehetsges embernek, aki elégedetten hal meg unokái és életművét tisztelői között. Ez kevéssé hihető, btw.
Mindegy, léteznek más modellek is, a szerencsepogácsa, vagy a karma, meg a másholgyűjtskincseket, jelenleg az és? talán működik.

Csak ne nyeljen el a banalitás.

szürke

A menetrendszerinti depressziós bejegyzés - ez nem pillanatnyi lelkiállapot, ez most napok óta van, és eléggé nyomasztó.
A tegnap este csak még egyet púpozott a teli poháron, a felületi feszültség tart csak össze. Egyesével semmi bajom nincs a megjelentekkel, sőt, a nagyjával egy kellemes sörözésen, festegetésen szívesen vagyok, sőt, voltak, akiknek személyesen még tegnap este is örültem, de az összkép, na, az volt lehangoló.
Nem voltam tömegbefogadóképes állapotban, na. Amúgy hatékony volt elnökséginek a felmerülő komoly problémák és kérdések ellenére is - mondjuk ezek a repedések még szétbonthatják az egész társaságot, ha nem vigyázunk -, csak ne nálam lett volna ez a közel 15 ember.
Különben a megfogalmazodó program őszre-télre lelkesítőnek tűnik, azt leszámítva, hogy valószínűleg a végsőkig ki fogja sajtolni a szervezésben résztvevő emtétét, mert az őszi találkozós tervezet szerint megint komoly rendezvényt akarnak, a télit meg Ankalimon főszervezi, akitől eddig nem láttam olyat, hogy a józan észen belüli kereteket tartaná a szervezők felhasználásával, max annyira, hogy nem nyomta annyira a szervezést (bár ez már nagyságrendeket segített két tábor között :D). Pedig marha jó lenne elkerülni az úkj szervezők kiégését, és a régiek teljes amortizációját, és ez most nem posztapokaliptikus vízió, hanem mondjuk egy túlszervezett tábor utáni állapotokat vetítem tavaszra, a többit képzeljétek hozzá.
Nekem annyi a könnyebbségem ebben, hogy szemlátomsát nem tekint senki se szervezőképes embernek, így csak akkor érint, ha véletlenül lelkes leszek, és megyek bútort tologatni.
Különben ez furcsa még, nincs lefedve a két rendezvénnyel a társaság minden szervezőképes tagja, de átfedések már vannak. Nájsz.

Faszomba, nem sikerül tisztességesen szplínelni, és megint az emtété hülyeségeivel foglalkozom. Mondjuk mivel mással, munkahelyemet hagyjuk, a többi meg... tessék, ennyi.

Kék ég

Sűrű hétvége megint, pénteken szabadsággal kezdtem, mentem fesztiválra fellépni, ahol lézengtek vagy 20-an, ellenben a zúgó szélben megtartott koncert az kúlság volt, még úgy is, hogy szinte csak ismerősök hallgattak minket. Aztán némi szöszölés után leutaztam Valencefürdőre festegetni kék eget és zöld erdőt, meg könyékig a tapétaragasztóban, meg egyebeket alkotni a táborra - ahhoz képest, hogy alapvetően nem volt kedvem kézműveskedni, meglepően jól éreztem magam, és nem csak a társaság miatt.

Most újra melóban, és nem jó, hogy már azon gondolkodom, mikor megyek haza. Mi több, aggasztó. Mindegy, most vannak feladataim, bár egy doktorwho részt be kéne illesztenem, legyen bérmennyi fenntartásom a jelenlegi események koherenciájával kapcsolatban.

Koncert

Amúgymeg voltam Brno-ban fesztiválon, oda hat óra, meg vissza is, szerencsére légkondis autóban. A társaság roppant szórakoztató volt, egy gót-hippi páros, meg a Szőkéék, mélyfilozófiai-politikai beszélgetésekben, amikhez hozzászólni nem tudtam, mert a felét nem hallottam annak, amit mondtak.
A helyszín egy kastély volt, pont jó, fesztivál második napja, még jobb, megtapsoltak minket, sokan voltak. Mondjuk legalább egy teljes próba jót tett volna, mert akkor kitapasztalom, hogy kihez kell és kihez nem szabad igazodnom, mert a mögöttem doboló sráchoz például nem lett volna szabad, ő mást játszott, mint az alap. Asszem mérsékelten lehettem hamis, és olyankor inkább halk is, ami kevéssé zavart. a lesz videó, akkor majd meglátom.

Tényleg, pénteken újrafestettem pirosra a hajamat, az a hajfesték egész élénkké tette. Így azért jobb. És olcsóbb is, mint a fodrász. A fürdőszoba is hajfestékesebb lett, mint kéne, de majd lassan eltűntetem mindenhonnan.

Ki?

Némileg spoileres elmélkedés következik (vagy nem, első mondatoknál soha nem lehet tudni).

Szóal a harmadik évad is megvolt a Doctor Who?-ból, most már bátran ajánlom, mert egyre nagyon arányban jó a sorozat, már néhány szinte tökéletes rész is volt. Az évadzáróban is rengeteg jó elem volt, és az utóíz inkább jó, de ez a "gondoljunk-egyszerre-a-dokira" problémamegoldás és csoda nagyon enm jött be. Elkezdtek az írók belejönni abba, hogy kezdjenek valamit az időgép időutazó-képességével a dramaturgia és plot szintjén is, nem csak jópofa ürügy a különböző időpontok bemutatásához, erre, sikerül ilyen banális csattanót kiagyalni. Nyilván lehetett tudni, hogy Martha nem véletlenül volt el egy évet, hogy valami előre lebeszélt cucc jön, és lesz majd valami csavar is, (mert az meg kell), úgyhogy nagyon vártam, hogy na, milyen mesteri terve vagy improvizatív megoldása született főhőseinknek, de nem, vissza a gyerekmesékbe. MEhh. Mondjuk az nem segített a suspensionofdiisbeliefemnek, hogy tudom, folytatódik a sorozat, és nyilvánvlan nem egy megtizedelt emberiséggel fogják folytatni, tehét valószínűleg viszapörgetik majd az időt, na, mennyit felejt el mindenki?
Lehetett volna a visszapörgetéssel is többet játszani, speciel meghallhatott volna a Jones családból is valaki az akciók közben, lehetett volna komolyabb hasonulás, ilyesmik. Egyszer azért az emlékvesztett kísérő is bejöhetne a képbe - amikor egy ilyen paradoxon-elkerüléses időújraírás alkalmával a Doktor inkább visszacsinálja az eltelt X napot, mert olyan dolgok történtek (angst, satöbbi).

A búcsúzós jelenet korrekt volt, sajnálom ugyan Martha Jones-t, de megértem, és igaza volt. Az más kérdés, hogy én ebben a helyzetben nem így döntöttem volna - de nekem az éketcéljaim nem kötődnek a normális élethez. Szappanopera szintjén rendesen végigvezették a szálakat, bár nyilván nem értem, hogy miért pont Rose lett ennyire felmagasztalva, de ez klasszikus kérdés (miért jön be ennyire a buta/nagyonnaív-szőke archetípus a jó pasiknak :D).

Mostanra már nagyon erős lett a Doktor karaktere, lassan leveti magáról a mesei túlzásokat. És ez jó. Nos, gyerünk tovább a negyedik évadba.

Ja, a jövőt még mindig nem tudják ábrázolni, szerintem marhára nem foglalkoznak vele, hogy különbözzön a 21. századtól. Pedig... tök izgalmas lenne kitalálni következetesen, ruhával-díszlettel formavilággal. A Star Trek is futurisztikusabbnak tűnik, pedig az régi. Még akkor is, amikor csak egy kis szeletét mutatják meg a világnak, még akkor is szükség lenne arra, hogy sokkal többet kitaláljanak belőle.

12:12

Eddig elégedett vagyok a mai napommal, vettem csapot a konyhába - persze a mosdócsapba már nem gondoltam bele, de azt ,ég lehet, h nem kell cserélni. Remélem. Felhívtam a szerelőt, és kiderült, h már pontatlan információk jutottak el hozzám a kiszállási díjjal kapcsolatban, mert felháborodottan tagadta, hogy bárkivel is beszélt meg volna díjakat. Ez fura, nem hsizem, h Estel csak úgy kitalálta volna. Na mindegy, majd mosolygok, és max csak a konyhai csapot csináltatom meg, ha úgy adódik. Azért ez maraha sok pénz így egyszerre.
Felszereltem a zuhanytartót (csavar becsavarása nagy képesség), és most legszívesebben fúrnék fel polcokat meg tartókat, de szerencsére nincs hozzá fúró.

Táborral is sikerült foglalkoznom, jó lenne még nem ilyen dögmelegben idő rá, meg úgy általában, sajnálom kicsit a hétvégét, hogy így el fog szállni, de ezért is jó a mai szabi.

Ja, szereztem földigérő fekete szoknyát, végre van ez is, mert eddig minden jelmezemhez kölcsönöznöm kellett. És Normális időben határozottan kényelmes.

Tegnao este beszélgettünk Doktorwho-ról, meg írásról többek között, és ez azért nem jó, mert már napközben, a sorozatot nézve is alig lekűzdhető vágy ébredt bennem az írásra, és ezen az este se segített. Aztán fé12kor megpróbálta, írni, de asszem ez csak arra jó taktika, h tényleg ráveszem magamat arra, h feladjam. Nah.

12:12

Vázlatok

Napok óta alig alszom, de legalábbis nem elég pihentetően, köszönhetően a kánikulának. Pedig tegnap enyhébb volt este az idő, kivéve éjszaka, mert mér nem. A reggelem jól indult, a melltartóm pántján azt olvastam, hogy conspiracy, a fürdőszobában csipogó hang jött valahonnan, mint egy rendes horrorfilmben a szőke, úgy nem reagáltam rá semmit, pedig ilyenkor már felle pattogok a székben, hogy bazdmeg, hát nem halld, hogy meg fogsz halni? De nem haltam meg asszem, mert blogolok.

Elkezdtem csinálni a Szívforgács honlapját, a váz már megvan, meg úgy általában ahogy kinéz, most jön a szöszölés, meg a formok, meg ezek a dolgok, amikről még nem tudom, hogy mennyi meg hogy kell, de idővel összerakom. Eszembe se jutott, hogy nem egyedül kell megcsinálnom, ez így tényleg jó lesz, ha Gyuri összerakja a php-t belőle. Persze elfelejtettem visszatölteni a drive-ra, szal most okosan kell dolgoznom a friss nélkül :D

Tegnap este összeraktam a hegedűket, egyrészt felraktam a D-húrt a rendes hegedűre, ijesztően jobb hangja van, mint a pirosnak, asszem, ha tényleg elkezdünk koncertezni, emg zenélni a Szívforgáccsal, akkor nem csak effekteket kell vennem, hanem egy jobb hegedűt is. Aztán pótoltam a piros egyik finomhangolóján az eltört csavart, lehet hangolni, aztán gyakoroltam a hétvégi Sturmast-ra, bár tudnám, hogy miket játszunk, és nekem azokban mit kell. Szőke ugyan azt mondta, hogy ugyanazokat, mint a múltkor, de már akkor se tudtam, mik lesznek, csak aznap délután a próbán gyorsan. Remélem, lesz próba. Tudom, hogy Julcsinak még eég magabiztosan nyilatkoztam, de azért már elkezdett zavarni a tény, hogy megint külföldiában lépünk fel, minimális gyakorlás után.

De legalább holnap szabadságon vagyok, mert azt hittem, akkor indulunk, közben nem, de ez így jobb, aludhatok végre.

Lebegő

Ma mindenhogy rossz, ujjatlanban légkondi nélkül melegem van, légkondiban (bár 26,8-at mutat a hőmérő, de annak már nem hiszek) fázom a rövidujjúban is, most niyottt ablakkla próbálkozom, hátha.
Lassna vége lehetne a kánikulának, mert nem tudok rendesen aludni a hőségben.

Tegnap befejeztem a második évadot a Trónok Harcából, volt csatajelenet szétloccsanó agyakkal, ésnem egészenértem, ez az egész miafaszért éri meg az embereknek (mármint így megöletni önmagukat), aztán rájöttem, azért, mert amúgy meg minek élnének. Mást nem tudok elképzelni. Brienne és Bronn legalább hozzák a kalandozófantasyk überfasza harcosait, az jó volt (ellentétben mondjuk a Doctor Who-ban látott béna kardpárbajjal, hamár :D). Kéne még nézni ilyen fantasyt, ahol vívnak és harcolnak kvázi reálisan, mert ez a része sose ment a mesélésnek, pedig akkor lehetne Dagmarnak és az Ölyvnek is epikus harcosságokat bemesélni. Amennyiben egyszer játszunk olyat. 


Vannak felvételeink, de kéne még állítgatni rajtuk asszem.

Besötétített

A tegnapi elbaszott kedvemet sorozatnézéssel kezeltem a besötétített szobában - rég szántam már ilyenre magam, de most valahogy nem volt kedvem játszani, agyam meg még kevesebb a bármi hasznos gyűjtőfogalom alá tartozó dolgokra (zenekarhonlap, énektanhulás, hegedűgyakorlás, csak hogy  a legfontosabb dolgokat említsem, amik a héten szükségesek lennének).
Egyrészt a Doctor Who? első évadját fejeztem be, well, egynek jó volt, aztán megnéztem a Torchwood első részét, amiben egyrészt rájöttem, hogy valban jó angolul hallgatni az angolokat (és nem angolokat), másrészt valamenyivel jobb sorozat is, de... de. Aztán végre elkezdtem a Trónok Harca második évadát, ami vasalt bakanccsal rúgta vissza  földre a hangulatomat, de ezt magmnak köszönhetem csak. És legalább szép volt. Némileg enyhít a hatáson, hogy a sztorira még úgy-ahogy emlékszem - na nem a politikai szarkavarásra, csak aszimplán a fontosabb szereplők túlélési esélyeire, meg a hatásvadász drámai fordulatok következményeire. Ez csorbítja a döbbenetet, de talán nem is baj, mert kezdek egyetérteni Angwennel abban, hogy egy idő után érdektelen lesz a történet, ha ilyen szinten szar mindenkinek. Most éppen csak azon szurkolok, hogy életben maradjanak bizonyos szereplők, mert akkor még van esély valami jobb halálra, mint amit amúgy összeszednek.
Furcsa, hogy nagyobb arányban szimpatikusak karakterek, mint a regény alapján - bár Jon Snow mindenképpen idegesítő. Jelenleg a Sansa meg az Arya szál érdekel a legjobban, ezekre alig emlékszem, legjobban a Robb kalandjai frusztrálnak - a Hound meg aránytalanul szimpatikus karakter lett, ennyire azért a könyvben nem volt az. Asszem.
És Tyrion. Emlékszem, a könyvek elején még ő is a visszataszító alakok kategóriájába esett, már csomó idő eltelt, mire elkezdett a "szurkolok neki" oldalra kerülni, itt, a sorozatban már rögtön az elejétől kezdve. A regényben ezt személyiségfejlődésnek vettem, amit ugye szeretek, most annyira nem, de iderül, mit tudnak még kihozni a karakterből.

Ja és kánikula van, borzasztó, legyen már vége.

Takarírás

A takarítás többek között arra is jó, hogy rengeteg ideje van az embernek gondolkodni közben, mert borzasztóan unalmas és monoton dolog - mint az közismert. Most valószínűleg a kezdődő meleg, meg az éhség is közrejátszott abban, hogy a kád súrolása közben felmerült bennem, hogy basszus, tulajdonképpen egyedül lakom egy két és fél szobás lakásban, és lehet, hogy egyszerűbb lenne, ha valóban egyedül laknék egy egy személyesben valahol.
Jelenleg semmi előnyét nem élvezem a társas lakásnak, a hátrányai viszont megvannak.
Estel kb úgy él itt, mintha egy kollégiumban bérelne szobát - ahol van közös konyha és fürdőszoba, amiket valami misztikus takarítószemélyzet takarít, és csak akkor hajlandó bármit tenni, ha kifejezetten megkérjük rá. Oké, most lebeszélt időpontot a vízvezeték-szerelővel, mert fél hete rossz két csap is - és megkértük rá. De olyan szinten külön él, hogy a kajáinak nem hűtőben tartandó hányadát is a szobájában tárolja az edényeivel együtt. Bazmeg, ez nem egy kolesz.
Julcsi meg jelenleg három helyen lakik, a Bázison a cuccait tárolja, meg néha keresztülrohan rajta két munka közben/alatt/előtt/után, belőle kb a szobája ajtaja látszik, és ennyi.

Tök jó volt az a pár hónap, amíg valóban itt élt, mert addig nyilván engem is takarításra motivált (ő a tisztaságigényesebb), meg valahogy a kaját is tudtuk úgy intézni, hogy ne egy emberre kelljen számolni. MErt az különben borzasztó. Basszus, Estellel azt nem sikerült elérni, hogy ne bontson ki saját tejet, amíg van már bontott a hűtőben - így nekem most állandóan ki kell öntenem féllitereket, mert nem iszom meg annyit általában, viszont kib gyorsan megromlanak.

Szóval asszem el kell kezdenem kis albit keresnem, bár attól tartok, nem jönnék ki annyiból, mint itt.
Kiábrándító látni, hogy az emberek ugyanazokat a mintákat követik mindig, és milyen nehéz fenntartani valami jobbat, ami nem a nagy minta része.

16:16

Hát nyilván nem egy perces bejegyzés, bár lehetne. Még mindig érzem kicsit a hányingert, kevés alvás és tegnapi alkohol, és kicsit későn esett le, hogy ma fellépés. Táskámban váltóruha és smink, meg nyomtatok mindjárt szöveget megint. A terveim kábé holnap délutánig tartanak, akkor reményeim szerint lesz egy jó Orleans játék. Bár egy alvást ma este, egy olyat talán tudok értékelni.

Volt valami nyárszag megint a levegőben, ahogy eltévedtem a Podmaniczky út mentén, és kerestem a Pótkulcsot cikkcakkban a trolimegállóból. A mélykék alkonyatban a város itt másik dimenzióba lépett, ugyan hozta magával a húgyszagú foltokat - amiket reflexből léptem át gyakorlott városlakóként mintegy -, de minden pillanatban kanyargós ruhákkal és burjánzó végtagokkal rendelkező lakókat vártam kihajolni a nagy ablakokon, magas, elkülönülő kerteket vizionáltam a belső udvarokba liánokkal és buja növényzettel, meg az ehhez feltétlenül szükséges, lámpafényben gomolygó rovarokkal. Odabent biztos mohalepte, törött padlókövek vannak, meg penészes csempék, és halványan pislákoló lámpák fényében csótányok között remekművek születnek éhező írók írógépeinek kopogásában. Itt nem akárkik élnek, itt Budapest kitaszítottjai, akik csak a képzeletbeli-nem létező helyeken maradhatnak meg - csak ilyen helyekre ülhetnek be a szilvás unikumért is.

Nem változott meg a világ, nem sikerült megváltani, vannak távoli csillagok, kirakósjáték pár új darabja, és egyszer talán az ihlet is visszajön.

Már megint máshol kezdte

Elkezdtem összeírni, hogy mim van, arra az esetre, ha abban a bizonyos 100 tárgyban szeretném maximalizálni a dolgaimat.

(Nemtommár mi a neve, meghogy milyen mozgalom kereteiben van, több, mint egy éve bukkantam rá, amikor damagetől megvettem az asszem hasonló okból leselejtezett robin hobb köteteit - amiknek a folytatásait még mindig sorra veszem amazonról, ő az oka.)

Szóval, szépen felírtam egy excelbe, hogy ruhák, tisztálkodás, elektronika, bútorok... öizé, egyébhasznosdolgok, ékszerek - most jut eszembe, a konyhát le is felejtettem. 

Sminkcuccból pl 27 darab van már. Nem számoltam azokat, amiket ki kéne dobnom, mert kifogyott vagy elromlott. Ruhából eddig 44-et számoltam össze, és ebben még nincsenek benne a fehérneműim meg a felsőim. Elektronika 23 db kábelek, hosszabbítók, és átalakítók nélkül. 15 darab bútor kb, úgy, hogy ezen kívül még elég sok az, ami az albiból nem az enyém, de használom.

És akkor szóba se kerültek a könyvek, az íróeszközök, a rengeteg papírjegyzet, meg a konyhai eszközök. Hm. Talán 300 db alatt azért megúsznám.

Midnegy, majd egyszer alapítunk kommunát, közös könyvtárral és nagy ruhatári átjárással, részben már úgyis ez van, főleg, ami bútorokat és evőeszközöket illeti.

De az első lépés nyilván a takarítás lesz, emg a rendrakás, én már látom, csak még nem tudom, mikor. 

Felment a hegyre

Tegnap este jót tett, hogy felsétáltam a Gellért-hegyre a lépcsőkön, az eső után alkonyat szép volt, az utcákon egy-egy futó volt csak, és visszakerültem a tizenéves koromba, és tökéletesen értem, miért volt jobb sétálni egyedül, mint emberekkel találkozni. Ó, igen.
Arról most nem beszélek, hogy már érzek kis izomlázat a lábamban, tehét testmozgásnak sem utolsó - jelenleg.
(ach, érzem, front van, beszédültem rendesen az imént)

A közlendőim korántsem meglepő módon kis csomóvá álltak össze a gyomromban, bár lehet, hogy ez a tegnapi kolbász, mert hajnalban borzasztó hányingerem volt, szerencsére az elmúlt már.
Ellenben nyomtattam fasza tasklistát magamnak a melóhelyre,talán izgalmasabb lesz tőle az életem. (nem ettől izgalmas.) Találtam egy halott szitakötőt a szőnyegen. És mindjárt ebéd.

Az ihlettelenségem még mindig bőszen létező dolog, de legalább a szobám megint nagyon tetszik, most az otthonos rendetlenségével, azzal, hogy az ágyam mellett könyvet hagytam a szőmyegen, meg mittomén, azzal, hogy világoban is vagyok időnként otthon, és az erkélyre kiülni jó. Majd át kell rendezni, mindettől függetlenül, majd, ha mindenre jutott időm.

Ez talán az, aminek látszik.

És a távoli víz dalai

A szombatot átzombultam estig, amikoris elszántam magamat, és megkérdeztem Szozsit, h van-e lázcsillapítója, elzarándokoltam érte, aztán haza, és nekiláttam dolgokat csinálni az erkélyen a notebookomon - azt már nem tudom, hogy este, vagy másnap reggel telepítettem joomla-t, mert jó ötletnek tűnt.
Pénteken elég elbaszott hangulatban mentem játszani, ez talán javult szombatra, de mondjuk mára már biztosan, segített az erkély magányos nyugalma.
Vasárnap menetem a többiekkel Velencefürdőre, azzal a felkiáltással, hogy vízbe nem megyek, de a szabad levegő meg a társaság csak jót tezs nekem, ültem a parton árnyékban, közben írtam a tábori feladatomat, meg olvastam, ettünk dinnyét, és a hekk meg a palacsinta szentségtelen nászban kezdtek a gyomrokban, meg egyebek, forró vonatút, aztán megint nyugalomban és taknyos zsebkendők között öltött órák.
Elkezdtem játszani az Amnesia-val, szigorúan világosban!, tényleg parás cucc.

Ennek igazából semmi értelme, ha jobban belegondolok, de a megszokás nagy úr.

Napfény meg meleg

Az van, mindkettő. Reméltem a lehűlést, cserébe a péntek hajnali gyönyörű vihar után kaptam fej- és torokfájós megfázást, és még most is meleg van. Az utcán kellemes, meg a szél, de itt fent még az erkélyen is pár fokkal melegebb van, mint kéne.
De nem panaszkodom, jó az este így a lázcsillapító után, amit Szozsitól szereztem - ilyenkor (is) kifejezetten tudom értékelni a közelben lakó barátokat.
A mai nap heveny nyűglődéssel, a délután alvással telt, meg Zyro főzött, ami jó volt, mert magamtól kb kenyeret tudtam volna megkenni, h ne haljak teljesen éhen.
Tegnap este kiszakadtam az erkély kellemes időjárásából, átmentem játszani, próbűltam a torokfájásomat whiskeyvel kezelni, némi sikerrel, mert ma inkább a fejem fájt.

Közben rámszóltak, hogy lehangoló a blogom, ezen elgondolkodtam, a miérteken is, igen, célok kellenének, csak nem találok olyat, amiben tudok hinni. Kellene egy olyan állás, munka, aminek értelmét látom a pénzszerzésen túl is - amiben tudom használni a képességeimet, amiben látom, h nem vagyok hülye, aki csak az adatrögzítésre jó. és persze az alkotás, mint olyan, hátha lesz hozzá erőm és energiám.
Változtassak. Egy dolgon tudnék hirtelen változtatni, de még mindig nem vagyok róla meggyőződve, hogy megérné, hogy szükség lenne rá.

Na, akkor nézzünk hasznos dolgokat. És ó-ó, hát itt a hűvösebb szelem! És rájöttem, h azért hiányzik a billentyűzet háttérvilágítása :D

Még csak nem is fáj

Valahol ez történik.

Most azért kicsit értem a Tom féle gótpozőr sóhajt a "nekem már nem is fáj"-jal, bár persze ne higgyem, hogy megúsztam ezeket a feketelyukakat a hangulatgörbében, de most tényleg kisimult szürkeség ölel körbe. Melankolikusan, ahogy azt kell.
Egy álmos, pszeudo-másnapos péntek délelőtt. Torok és fejfájással, ahogy azt kell, és munkaképtelenséggel. Most nem tudatosan nem csinálok semmit, egyszerűen... elfelejtem.
... Ahogy azt is, h épp blogot írok. Komolyan a torokfájás csökkenti az agykapacitásomat.

Tegnap voltunk a Paraparkban, fun volt, 50 perc alatt oldottuk meg, ami nem rossz, tekintve, hogy néhány dolgot elbambultam, és később fejtettünk meg, mint lehetett volna.

Közben ebédeltem egyet. Jólvan, ez most nem a világmegváltás, hát mért nem az miért nem?!

Koncert!

Most

Lehet, hogy ideje már írni, legalább blogot, ha már képtelen vagyok bármi másra rávenni magamat. Most a hőség, máskor a kedv meg az éhség, kifogás az mindig van.
Nem csak a fáradtság teszi, hogy ennyire kiofogytam az ihletből - de tulajdonképpen ez így van már nagyon régen, évtizedek óta, kisebb szünetekkel, miért csodálkozom. Az a különleges állapot, ha képes vagyok alkotni, és be is fejezek bármit. Hát így.

Legalább ezt a postot, nem? Azt nem annyira nehéz.

Mondjuk kimerült is vagyok, bár a hétvége alapvetően pihentető volt. A Cégnél a csapatépítés sikerült, játszottunk, fürödtünk, örvendeztem a szálló olyan dolgainak, mint: törölközők, hajszárító, kis sampon/tusfürdő/csoki a párnán, tollasoztam, megégtem, ittam és ettem. Az alsó pár piramisréteg rendben volt, a tetejét meg nem a Cégnél élem meg, ez nem is elvárás. Talán jó lenne valamikor egy ilyet barátokkal megejteni, talán már nem halnék bele az unalomba, mint évekkel ezelőtt a családdal, egyszerűen nem bírtam ezeket a panziós-szállodás nyaralásokat. Nem volt elég a könyv, nem volt elég az impulzus, nem volt elég semmi, és ugyan tudtam értékelni a hosszú sétákat a Balaton partján, a nyári délután aranyát megminden, de... borzasztóan egyedül voltam és unatkoztam. Talán innen van az eredendő viszolygásom azokra az ötletekre, amikor valaki azt mondja, menjünk el nyaralni tábor helyett, menjünk egy hétvégére semmittenni valami vízpartra.
Pedig, ha viszek könyvet, ha viszek netet, akkor én már elvagyok. A semmivel. Az informatív semmivel.
Meg, ha mondjuk napközben kirándulunk és játszunk, este iszunk vagy egyéb kombinációban minden. Mondjuk annyira soha nem volt igényem az Anyádi mókára, ha jobban belegondolok - bér nem is rémlik, h hívtak volna oda, vagy talán egyszer, de az lehet, hogy a mátrai szilveszterezés volt, ahova megintcsak nem jutottam el soha.
Sok ember menekülési útvonal nélkül. Itt a városban azért jobb egy-egy közös este, mert onnan hazamehetek. Mert ugyan egyesével nagyon kedvelem ezeket az embereket, de tömegben nem feltétlenül találom meg az... összhangot. Az érdekeset. Fasztudja. Általában nem vagyok ennyire mizantróp, most mégis azt érzem, hogy kevéssé vagyok nyitott emberekre. A fáradtság, ugye.

Aztán volt szombaton... ja, igen. Rekkenő hőségben hazautaztunk szombat délelőtt, előző este az egyik IT-sal megbezséltük a szegedi vámpírlájvos emlékeinket meg a M* karakterünket.
Otthon beraktam egy mosást, végigpörgettem az összes feedemet, aztán mentem táboros megbezsélésre a sarkköri burgerkingbe - nyilván rövidgatya-ujjatlan kombóban fagyasztottak le a az indokolatlanul erős légkondival. A táborszervezés halad, optimálisan minimális szervezéssel, már egészen elfelejtettem, h lehet így is. Onnan mentem haza, teregetés helyett aludtam, aztán beéneklés, öltözködés és smink, pakolás, irány Csepel.

Ott tettem egy zavart kört az épületkomplexum körül, mert nem hittem el, h az a lepukkant kocsma az, ahol fellépünk. Pár óra várakozás, közben befutottak vérlepkéék, a szüleim, Zyróék, és lassan hangulatba kerültem némi vilmoskörte segítségével.
A koncertet élveztem, az orrom előtt zombuló szerencsétlenek ellenére is, úgy tűnt, hogy random vendégeknek is sikerült elnyernünk a tetszését.

Vasárnap elnökségi, a punnyadtság jegyében, aztán FQékkal AR játékot terveztünk, aztán este - hogy is van az a szó? devia... dekandencia - kint a teraszon sör és cigi (citromos és rózsaszín, ja), ezt a nyarat így szeretem.

Az MTT 10. évfordulójáról mondjuk így teljesen lemaradtam, de ez már hagyomány, nem tudom, voltam-e valaha mtt szülinapon. Valahogy az mindig az a rendezvény volt, ahol mások vannak. Már az egyévesre se jutottam el, és nem hiányzott. Pedig amúgy az emtété életében folyamatosan benne vagyok, hol hivatalosan, hol nem, sikeres és unalomba punnyadt projektek, életünketbeleinket az emtétéért mozgalom egyik tagjaként nem sikerült átéreznem a szülinapozás lelkességét. Nekem nem az alapító ülés volt a lényeg azt hiszem, hanem a Kőhegyi tábor, a LEP-ek, azok a rendezvényeink, ahol csináltunk valamit, nem évfordulót ünnepeltünk. Talán ez.Talán nem.

Lélegzet

Oké, szükség volt a tegnapra is, bár nem tudtam elaludni sokkal hamarabb, mint a szokásos. Próbálom higgadtan felmérni, hogy mi várható hétfőig: ma este próba, utána vagy krimózás vagy pihenni próbálok még egy kicsit, pénteken szombat délelőttig céges csapatépítés, ami talán az aktív pihenés kategóriájába férhet, de attól tartok, szociálisan pont, hogy kimerítő, mert a közeg... nos, az a céges közeg. Hazaérkezem, bele kellene férnie egy mosásnak/mosogatásnak/takarításnak, aztán mehetek táborszervezős megbeszélésre, utána vissza a Bázisra, összekészülni az esti koncertre. Az MTT szülinapos izére valószínűleg nem megyek, mert hamar el kellene jönnöm, azért meg nem fogok most fizetni, hogy benézzek és zavarjon, h nem tudok a lényegi részre ottmaradni. Koncert, ami remélem, jó lesz.
Vasárnap reggeltől elnökségi, és akkor végre délután lesz, és bekuporodhatok egy csendes zúgba, magam köré képzelhetem a barátaimat, amikor éppen nem szervezkedünk, és majd játszom, és megvárom míg elmúlik ez a kibaszott gótság a fejemből, meg a görcs a gyomromból.

Valamikorra még be kell iktatnom egy zuhanyzórózsa plusz cső beszerzését, az csak nem lehet probléma, dehogynem, a fasznak van kedve meló után még felkeresni a talánmég nyitva levő szaküzleteket, pláne hétvégén. Miért vagyok úgy is fáradt, hogy tulajdonképpen van szabadidőm? Pár hónapja gyakorlatilag nem hagytam magamnak üres időt, azért merültem ki de most meg igen. Tányérokat és poharakat akarok összetörni, az van.
Mindegy, legyünk hatékonyak, ha már jók nem tudunk lenni.

Felhők

Az, hogy végre nem felejtettem otthon afülhallgatómat, nagyságrendeket javított az amúgy csapnivaló közérzetemen. Nem szánom panaszkodásnak, egyszerűen a tények és a levegő nem tesznek nekem jót most.

Viszont tegnap este jó volt, gyakoroltam éneket - ezt a talán spanyol söveget marha nehéz mejegyeznem, pláne, h fogalmam sincs miről szól, mert ez a gtranslate korában nyilván megoldhatatlan feladat - talán attól tartok, h nem tudom elénekelni, ha értem?
Játszottam a Psyochonauts-sal tovább, tündéri játék, szinte szó szerint, amennyiben a tündérek álomtermészetét veszem alapul. Meg a gyerekeket.
Alapvetően ügyesség-ugrálós játék, lehet benne leütni dolgokat meg ütni, de egyx csomót kell bűvészkedni aze gérrel meg a nyilakkal, és nehéz. Legalábbis nekem - valahogy elszoktam tőle, hogy ennyiszer újra kelljen próbálnom egy-egy pályát azért, mert nem a megfelelő helyre ugrottam, meg ilyenek. Oké, a Mirror's Edge az ez volt. De azon kívül.

Aztán elkezdtem szerelni egy wordpress oldalt Rouennek, egyelőre maradok valami kész és jól kidolgozott témánál, illetve a wiki plugint megnézem, h megéri-e, vagy elég csak a wp saját oldalait használni kimerülésig.Nekem elméletileg jobban tetszik egy olyan módszer amivel rengetegsok oldalakat szoktak gyártani, de ki tudja melyik a praktikusabb.a wiki-s oldalakhoz tartoznak olyan funkciók, amiket viszont tuti nem használok. Mindegy, innen bentről csak korlátozottan tudok próbálkozni úgyis.

Mondjuk aludni, azt keveset aludtam, zavaros álmokkal házakról és épületekről, ahol lakom, emberekről, akiket keresztülviszek rajtuk, elszállásolok és megmentek, és próbálom összetartani a falakat.

Az meg borzasztó*, hogy most nagyon hiányzik a napi rendszerességű találkozás a barátaimmal, de akkor emg hamar elfáradok, ha mégis sűrű a beosztás. Nem értem. Ezt a felét. A folyamatosan épüő feszültségemet is csak részben,

*borzasztó egy frászt, kellemetlen, nohiszen.

De nem

de igen de nem de igen de nem. Vagy igen.

A szerepjáték még mindig jó és hasznos hobbi, kell gondolkodni, és történetet alkotni és elmondani és azonnal látszik és szociális és jó.

Szabadnap

Már tegnap este is elmondtam Szozsiéknak, hogy mennyire olyan érzésem van, hogy ma, szombaton szabadságon leszek. Nem kell menni sehova, csak abszolút opcionális programlehetőségeim vannak. Van időm takarítani, mosni, meg egyéb fenntartó műveletekre, illetve játszani,amíg csak akarok. Meg készülni a holnapi mesére.
Szokatlan.
Az meg durva, hogy ezt így érzem, mert azt jelenti, hogy marha régen nem pihentem rendesen. És tényleg visszagondolva minden hétvégémen volt olyan program, ami miatt fel kellett kelnem, dolgozni, elnökségi, félig kötelező buli, minden nap játék, vagy csak szimplán nem itthon aludtam. Ahogy megállapítottam, h heti minimum egy szabad estém kell hogy legyen, ugyanígy szükségem van a szabadnapra is, jéééjjj.
No, vissza a semmitevéshez, a játékíráshoz.

Hm. Lassan össze kellene raknom már rendesen azokat a honlapokat. De nem ma, ma nyugi van.

Nem elemzem ki hangosan a tarot lapjaimat, azért a gondolataim eléggé predesztinálják. Nem az igazi, de eléggé nyomasztanak az értelmezéseim ahhoz, hogy ... mihez is? Pro és kontra érvek.

Állítólag evés után jobb lesz a kedvem. Remélem. Felhősnek látom a hétvégémet, és alaptalanul, nem értem, végre lesz időm mosni, játszani, takarítani, meg talán még kreatívkodni is valamit. Meg talán mesélni vasárnap. Mégis.

Néztünk tegnap Avengerst, bemásolom a mikroblogomra írt beszámolót, mert eltévedtem reggel:

végül megnéztem az Avengerst - ill. a Bosszúállókat, hamár csak magyarul adták :S

még jó, h “láttam az egészet a tumblren”, mert így odaképzeltem angolul azt apár vicces mondatot, és úgy még viccesek is voltak azok a jelenetek. Amúgy semmi különös, szuperhősöket a Planetaryr óta különösen csípem, meg azért a Watchmen is jó volt (képregény és könyv is), sőt, KickAss. Sőt, X-men. Sőt. 

azt mondjuk nem értettem, h ez az egész móka Lokinak mire volt jó - hacsak nem volt mé egy csavar az eészben. amit csak a következő részből tudunk meg, mert ez a világra uszítok egy adag izét dolog elég… fantáziátlan. Lehet, h a magyar szinkron az oka, de nem volt meggyőző, csak a szándékot éreztem a megfélemlítésre, meg a lélekbenvájkálásra, de nem jött át. 

Mondjuk az is segített volna, ha ezt az erőszakköteget minimálisan hitelesebben mutatják be - faszom a korhatárba már, mutatóba pár vércsepp és kész? 

A hősök karakterei pont megvoltak, ez a fele teljesen jó volt, bár én ezt nem mozifilmben, hanem sorozatban nézném persze, de hősös sorozatok úgyis vannak, meg a képregényt talán? 

Mai tarot

1. Kiindulási helyzet. Kardok Hercege
2. A helyzetet gátló befolyások. Botok Ötös - Küzdelem
3. A helyzetet illető tudatos gondolataim. Kelyhek Kettes - Szerelem
4. A helyzetet illető tudattalan megérzéseim. Korongok Hercege
5. Múltbeli befolyások. Kelyhek Nyolcas - Tunyaság
6. Jövőbeli befolyások. Botok Hármas: Erény
7. Amivel Én járulok a helyzethez. Kardok Ásza
8. A külvilág hatása rám. XXI. Az Univerzum
9. Reményeim és félelmeim. Kelyhek Ásza
10. Eredmény, kulcs a megoldáshoz. Botok Lovagja

Könyvek

Befejeztem a Tawny Man trilógiát Robin Hobb-tól. Őt magyarul az Orgyilkos trilógiából ismerhetjük - gyerekkori könyvtárlátogatásaim misztériuma, ahogy véletlenszerű sorrendben találtam meg a részeit, és ennek segítségével a történet bonyolultsága egy fokozattal feljebb lépett. Akkor nagyon tetszett, hogy sokkal realistábban fogta meg a fantasy-t, mint a vele párhuzamosan olvasott rpg irodalom,meg az is, hogy sokkal személyesebben. Később rájöttem, hogy nő az író, és ez akkor mindent megmagyarázott, többek között azt, hogy miért lelkizik annyit a főhős.
A Tawny Man  nem lett annyira erős, mint a megelőzőek, ettől függetlenül mindenképpen megérte elolvasnom - attól tartok, a királylányos-fantasy sztorira is lesz kihatása, (bár még nem tuom pontosan, hol fog ez megjelenni. Vagy mikor. Elvégre nem érünk rá játszani.)
Jólvan, szeretem a féltéglaregényeket, szeretek angolul olvasni, szeretem a fantasyt, ez így együtt jó.

Most két könyvnek kezdtem neki - eredetileg A felhúzhatós lány-nak, azt hurcibálom magammal táskában metróra. A váltás éles a két regény között, így hirtelen fejbecsapott az a régen érzett sci-fi íz, amit jelenleg leginkább azzal az enyhe gyomorgörccsel tudok leírni, amikor hirtelen az ember elkezd természeti katasztrófáktól, járványoktól és és úgy általában a világ embertelen egykedvűségétől szorongani. Számomra a jó sci-fi mindig azt jelentette, hogy tudatára ébredtem olyan általános problémáknak, amikkel hétköznaponta nem foglalkozom, mert úgyse tudok velük mit kezdeni, és mindezt egy kifejezetten gondolkodásra inspiráló, alternatív valóságban. Azt hiszem, a sci-fi lényege az általam ismert valóság és a regény valósága között húzódik.
Szóval, a regény nem szelíden tette meg az első lépéseket, azonnal a tárgyra tért, mindenféle bemelegítés nélkül, a világot bekezdésről bekezdésre bontja ki a történettel párhuzamosan, és jelenleg olyan ez, mint egy túra az elképzelt jövő szellemkastélyában. Balra friss járványok okozta népsűrűség-folytonossági hiányok, jobbra genetikai melléktermékek átal okozott, visszafordíthatatlanul kipusztult fajok, felettünk a mindenhol jelen lévő emberi kegyetlenség és korlátoltság, alattunk meg... ja, nincs elektromosság. Mert nincs rá energia. Új, és hihető posztapokalipszis.
Ráadásul az egészet átszövi az a fajta bizalmatlanság és paranoia, amit csak akkor érzek, ha újságot és közérdekű blogokat olvasok, meg hallgatom ismerőseimet aktuálpolitizálni. Oh, wait.

A másik könyv meg a damagereport, abba tegnap este olvastam bele - először letettem a harmadik bekezdés után, amikor damage leírta, hogy már kurva régen nem álmodik (hogylehetálmodásnélkülélniéneztnembírnám), aztán persze rájöttem, hogy ez nem valószínű, hogy a könyv láynegi része (hacsak nem kibontja, hogy a tudalattitól csúnyán eltávolodik a társadalom, mert akkor persze). Ja, igen. Jó lezs az, tömény információ, meg a mondatok és a szavak, amikor saját magukértis, meg hátha nem, meglátjuk. Azért nem scifi, mert nem alternatív valóságot mutat meg. De a többi stimmel.

Piros

Piros hajat kértem a fodrásztól, majdnem sikerült, de még mindig túl sok benne a vörös, ami nem annyira tetszik.
Az időbeosztásom nem volt tökéletes, bár utólag nem kellett megbánnom se a játékokat, se a szombat esti bulit, mégis jó lenne, ha tudnék igazán pihenni. Most valami miatt folyamatosan úgy érzem, elfolyik tőlem az időm és az energiám.

A péntek hajnal tökéletessége után a szombat már nem volt olyan jó, fel kellett kelni, aztán kiderült, h még egy órát alhattam volna. Aztán a játékot hamarabb kellett abbahagyni a buli miatt, ahol meglepően sütött a nap, meg volt pia, meg az emberek viccesek azért, meg kedvelem őket, és tulajdonképpen jól éreztem magam, de jobb lett volna otthon pihennem.Vasárnap délelőtt nehezen vettem magamat rá a készülődésre, inkább bevásároltam és főztem, ami legalább megérte, mert marha jó lett a leves. A játék maga számomra elég frusztráló volt, emrt ráébredtem, hogy nem vagyok ráhangolódva a stratégiai játékokra - viszont derogálna elkezdeni a kapcsolatok és befolyások rendszerét pontokkal és dobásokkal vezetni, úgyhogy erre még ki kell találnom valamit. Legjobb nyilván az lenne, ha tudnám, hogy hogyan lehet elvezetni egy elcserélt közösséget, és abból tudnám elvezetni, hogy az uralkodók meg egyebek ebből milyen százalékon teljesítenek, és nem az én aktuális érdekeltségi állapotomtól függene a háttér összerakottsága. Még a végén meg kell néznem a Lords of Summer kieészítőt, az talán arra jó, hogy tudok rá hivatkozni.

Ez az időjárás furcsa, ahogy az is, hogy mennyire fontos közlendőm ez minden blogbejegyzésemben. Éjszaka elég szarul aludtam a meleg miatt, talán ezért is ébredtem ennyire hirtelen és éberen. Csúsztattunk egy meetinget délutánra, ami megdobta a közérzetemet, és még az estém is szabad, hátha sikerül rászánnom magam egy Rouen-oldal összedobására wordpressen, és akkor végre nekilátok megint tanulni.

Kompromisszumok. Önmagammal, meg a világgal. Még nem tudom, meddig éri meg.

ld50 záróbuli

Hajnalban, hazafele a narancssárga remegő éjszakában már megfogalmaztam a bejegyzést, ilyenkor mindig annyival nehezebb leírni bármit, hiszen már feleslegesnek tűnik.
Szóval volt ez a buli, amitaz ld50 lezárásának apropóján szerveztek össze - ennek örömére felbukkant egy csomó ismerős, meg még több olyan ember, akiknek az arca rémlett csak nagyon halványan. Néhány DJ tolta a retrogótipart, Zero szettje például fájdalmasan nosztalgikus emlékeket hozott fel a hajdani MPC-s bulikról - igen, ahova még MTT-sekkel is mentünk -, meg úgy általában megvolt az elmúlt10év (részemről mondjuk inkább 9) zenei keresztmetszete, pedig nem is maradtam végig a bulin.

Ugyan nem vettem nem vettem mindent következetesen végig hajnalban, amikor a gondolatim felkavarodtak, mint pocsolyában sár, de érdekes volt azon gondolkodni, mennyi minden változott ez alatt az idő alatt. Kezdve onnan, hogy többen megjegyezték, én mennyire ugyanaz maradtam. Nyilván arra gondoltak, hogy ... rövid, szőke hajú vagyok, és még nem öregszem láthatóan, szerencsések a génjeim, legalább ebben. A nagy egymásratalálások se maradtak el, HW például roppant vicces módon most ismerkedett meg Case-zel, meg én is bemutatkoztam az egyik csajnak, aki már ősidők óta  ott volt. Azt sajnálom, hogy nem volt igazán idő senkivel se beszélgetni, mert muszáj volt táncolni, de a rövid párbeszédekért és odaköszönésekért hálás vagyok az estének.

Nagyon sok mindenben visszahozta a régi bulik hangulatát, a fájó lábbal, a hajnali hazabotorkálással és  a ma reggellel. 2004-ben is ugyanezzel a lelkesedéssel táncoltam, és nagyjából ugyanennyire egyedül, talán annyi változott, hogy sokkal több idő volt feloldódni és megszokni. Meg már hozzá tudok és merek szólni az emberekhez, akik érdekelnek.

Voltak, akik hiányoztak, a külföldre szakadtak (Áfi!), meg Míriel, meg Drímőr, meg GP, meg még egyéb emberek az ismeretségi körömből, akiket az ld50-hez is asszociáltam, de ezek a változó dolgok.

Jelenlét

Jelenlét nélkül nem működik, ezt állandóan észlelni kell, figyelni, elkapni, végigrohanni rajta,és egyensúlyozni még pont a határán a létezésnek és az értelmezésnek. Én értelmezek, mindig, mindent,a határon innen vagyok, néha kompenzálom az adatok végigkergetésével az idegpályáimon, vagy hol, szóval kikeülni a közponot, az lenne jó. Csak akkor nem emlékeznék rá nyilván, a lélegzetvételre sem emlékszem, sehogysem jók a szélsőségek, pedig azok eltalálhatóak nagyívűen.

Túl sokat ettem, elszoktam tőle, az van.

Tea

Időnként felvillanó masszív agyalások hínárfényében telnek napjaim, amit néha ivásnak, néha beszélgetésnek mondunk, néha meg ülök a felhős levegőben és várom, hogy elmúljon az érzés, és elmúlik olykor.
Megint labirintus, és már fontolgatom, hol lehetne átmászni a falakon, mert nyilván nem végig kell menni, nyilván nem. A szóismétlés hangsúlyozás és új értelem nyerése, hát nem?

A pünkösdi hétfő meglepett, nem készültem rá sehogyse, aztán lett belőle szombati közgyűlés, aztán esküvőlátogatás, vasárnap jmise a jezsuitáknál meg beszélgetés Angwennel, hétfőn meg medéltem Blintéknek egyalkalmas királylányost. Illetve Altair ugrált a háztetőkön az Assassin's Creed-ben, ami kezd némiképp unalmassá válni, szal próbálok végigparkourozni rajta gyorsan.

A közgyűlés szórakoztató volt, nem nyitották ki nekünk a lefoglalt helyszínt (mint később kiderült, azért, mert elnézték a dátumot), úgyhogy a Múzeum Kertben, szabadtéren ültük végig félárnyékban. Az idő rövid volt, a témák hoszabbak, és vitát generáltak, ezért nem tudtuk rendesen befejezni mindet. De legalább nem fogadtunk el semmi olyat, amivel nem értettem egyet, ha jól rémlik.

Holnapi énekórára kéne vinnem giccses szerelmes-mjúzikel dalt, ó, igen.

A cím meg azért, mert ki akartam meni teáért.

Előre

Rendrakás alig halad, a szobámban például egyáltalán nem, alig jutok be oda - pedig azért volt ott is estém. Viharban ülni az erkélyen, whiskeyvel és cigivel, ugyan nem feltétlenül egészséges, de jó. Ott jó volt. A retinámba égnek a felhők mindig és mindenhol, a faágak és levelek kontrasztja. És nehéz a kommunikáció. Néha azt hinném, jó vagyok benne, de nem, valahol az egész elakadt, és nehézkesebben működik, mint a többi embernél. Nem minden szinten, mert van, amiben jobb vagyok, de a hétköznapi, praktikus szinten mindenképpen (aka érzelmek kimutatása).

(közben sajnos hátra kellett mennem gesztenyepürét enni Lichi kolléganővel, és ez megszakította a gondolatfolyamataim szabad áramlását, cserébe mindjárt vége a napnak, ennek a bűnös elvesztegetett 8órának, hát nem csodás?)

új hajóra és új vizekre vágyom, vagy nem, de.

nem értem a levegőt és a napokat meg a csendben folyó időt.

Viszont. Lesz rendes koncert végre. És a legutóbbi pár megtartott próbánkon elég jók vagyunk.

u.i.: Janie blogja frissült, egyrészt Janie írt, másrészt meg próbáltam a szuperhősöshöz is összeszedni Katerine gondolatait.

Rendrakás

minden elhatározásommal csak eddig jutok rendszeresen. A rendrakásig. Most épp takaros mappákba rendeztem a googledocs-drive ősi anyagait, némiképp megrázóan nosztalgikus szembesülni a 2008-as táborszervezéssel, meg néhány KÖMT tervezettel. Meg régi Gondolin vázlatokkal.
Szerencsére a diplomamunkám karanténban van.

Tegnap fújtam el gyertyát, sétáltam a belváros kávézói között, énekórán dicséretet kaptam, és néztem az esőt, ma ezt tervezem folytatni.
A rendrakásba a idők és cselekvések rendje is beletartozik, szelektálni kellene meg csoportosítani, egyelőre a munka mappát leválasztom, a többit viszont neki kell kezdenem mappákba rendezni és kidobálni.

szegény gót kislány

Nem tudok sok jobb dolgot, mint esőre ébredni. Cseng az órám, és valami zaj van, kinézek az erkélyre, és esik az eső, és nincs hideg és ez valami csodálatos összeállítás. A szülinapommal ellentétben ez a nap már jól indul.
Csak ne sikerült volna tegnap rágótulnom a "barátaimnak csak facebookköszöntésig vagyok jó" témára tegnap annyira, valószínűleg vidámabb estm lett volna. Bár mondjuk az Assassins Creed, amivel magajándékoztam magam a hétvége során, az jó játék, meg vérlepke és az apám is átlátogattak, és apámtól kaptam whiskeyt, ami megintcsak jó, vele megittam az előző végét, ergo azért ittam valamit szülinapom alkalmából. Vérlepkétől kaptam kúl nadrágot, ai ugyan kicsit kicsi, de az este végére azért kezdett rámnőni, és, meg kell jegyeznem, kúl.
Úgy érzem, karmikusak a szülinapjaim, mióta elfelejtettem Drímőrét egyszer - pedig nála meg voltam arról győződve, hogy később van, nem ennyire közel a névnapjához :P Mindegy.

A hétvégéről nemtom, mit írtam már, ez is jelzi az éberségem fokát ma eggel (kb egy kattintásnyira vagyok tőle, de nem). Volt egy érdekes játék pénteken, jót tesz nekem, ha megengedem a karaktereimnek, hogy úgy igazából hülyék legyenek. Szombaton terápiás célzattal pólókat néztünk a cafepressen, aztán mentünk házavatógrillezésre Zuglóba Mételyékhez. Volt a tetőterasz, naplemente, a világot viccesre ittam magam körül, beszélgettünk horoszkópról, fűzőkről, kezdem érteni az e-bookokat, meg ja, meg volt gyereknevelésről is szó, meg mittoménmég miről, jól éreztem magam, pedig nem számítottam rá.

Vasárnapi játék jó volt, a végére pörgött fel nyilván, kúlul kinyírtuk Janie egy régi "ellenségét", és elkezdtünkcsapatmunkát végezni, ami ebben játékban számomra új dolog, akárhogy is nézzük.

A notebook az L nevet kapta, igen, azért.

a dolgok

azok, amik, vagy nem azok, és önazonosak talán?

dalszövegem.
még. még. még.

a párás idő. a fáradtság. nem lennék most itt. de nem ám. máshol lennék. de dolgoznom kell.
aztán majd megyek a teámért, amit elő kell készíteni fogyasztásra, aztán majd lesz levegő és lesznek felhők, és lesznek szavak, valahol, valahol messze.

már alig van a tasklistámon, de még elkészítése soron van, ó igen. mi történik, mi történik, miért nem lehetek messze azoktól a dolgoktól, amikhez nem szeretnék közel lenni?
ój, jajjj.

Ó, mióta van ez így üresen nyitva (khm, is this thing on?)
most még egy kicsit így lesz.
...
szóval (kopp-kopp-kopp, élemég)
például a laptop nem akar az enyém lenni még mindig, most hívtak, hogy hardveres a hiba, holnapig kiderül, hogy micsinálnak, de már ebből nem biztos hogy lesz másik példány.
űelkezdtem azt számolgatni, hogy mi mindent vehetnék az összegből. Egy multieffektet a hegedűhöz. Egy biciklit. Hegedűhúrokat. Cipőt. Fűzőt. Könyveket. Mass Effect3-at. Könyveket. (De nyilván nem költeném el, mert miértis.)
...
Tegnap rájöttem (újfent), hogy este át kell öltözni, mielőtt elmegyek emebrek közé, és akkor nem kell a hétvégi fáradtságban kiélnem a nem dresscode-os igényeimet. Erre mindenképp jó a hirtelen kocsmázás.
...
ÉS még akartam írni dolgokról, amik a gondolatfolyamoból ide kívánkoztak, de már elvesztek a napi bosszúságok között, mint. Mint valami, ami elveszik útközben.

Felhők

Most, hogy kb 10 perc alatt kitöltöttem az adóbevallásomat - ja, utána kellett néznem az egyik táblázatnak, amit nem kell beírni sehova -, úgy érzem, ebédelni kéne. Míting volt, fáradt és álmos vagyok, de valahogy befejezettnek tekintek olyan feladatokat, amik még léteznek valahol.

A  notebookos nyűglődésnek nem értem a végére - a megvett gépben rossz a wifi, és a szervíz ügyfélszolgálata csak a munkaidőmben elérhető, innen meg nem fogok semmit se tenni, meg visszaküldeni és újra várni. Ma visszakérem a pénzt, és megpróbálok venni egy működőképes verziót. Az már biztos, hogy hasznos, mmint nem mindenféle papírcetlikre jegyzetelek, hanem a gépbe bele, és így nem vesznek el az infók, tudom szerkeszteni, és nem 5 különböző jegyzetből kell dolgoznom.
Persze, jegyzetelni papírra jó, de leginkább olyankor, amikor nincs szükségem aztán a végeredményre.

A hétvége megint jól jött a semmilyen hétköznapok után - jegyezzem meg, nem engedhetem meg maganak a hétköznapok elvesztését. Péntek hajnalig játék, szombat délelőtt wifikeresés, délutántól palacsintázós izé, vasárnap délelőtt táboros megbeszélés, délután mesélés.

A tábors megbeszélés legjobb része kétségkívül az volt, amikor Zsolt kártyákat cserélgetett Ildivel, Ring aludt, én meg left4dead-et játszottam steamen Zyróval és az öccsével.
 A palacsintázos parti érdekes volt, marha fáradt voltam a viharkészültség miatt, sütni jó volt, meg enni is, de a beszélgetések fonalát nem nagyon sikerült felvennem, ami mondjuk nem baj, mert finom kajákat hoztak, csak ne éreztem volna magam olyan ijesztően antiszociálisnak.

A vasárnapi játék nem várt fordulatot hozott, bár tulajdonképpen benne volt a pakliban. Tulajdonképpen jobban illik a krónikába, mint a másik verziók közül a jobbik.

Hát így.

Fényes péntek

Fáradtság, álmosság - majdnem másnap. Szerda este ittunk és virtuális szexről beszélgettünk, tegnap este ittam, nem nagyon beszélgettem, csak hallgattam, és ez most olyan furcsán elég volt, ma este is van esély alkoholra, meg holnap este is. De lehet, hogy majd holnap maradok a decens teázásnál. Nyilván.

Furcsa, hogy így, álmosan és kvázi kialvatlanul nagyobb energiával keltem, mint a hét többi reggelén, amikoris igazoltan megvolt a 8 óra alvás. Péntek van, csíkos felső és farmer, kevéssé gót, mert a farmer már inkább szürke, a hajam még szőke, és sehol egy ankh. Valahol elhagytam a régit. Kár. Kellene pótolnom.

A borzasztónak tűnő lokális mélypont után már jobban vagyok, bár... igazán aludhatnék. Valamikor. Mindegy, ma este végre tényleg megveszem a notebookot, akit még nem tudok elnevezni, de majd, és semmi jogom nem lesz szarul érezni magam. Ezek a tervek szépek és jók, és egyszerűsödött gondolatmenettel egyszerűbb az élet.

Nemsokára szülinapom lesz, általában több jelentőséget tulajdonítok neki, mint bárki a környezetemben, dehát kellenek a viszonyítási pontok, és az önmagamnak szóló napok. És ez azt is jelenti, h az adóbevallás határideje is közel van már.

A tegnapi próba a kis kihagyás után egész jól sikerült, megint készül új szám, meg elvileg június 16-án koncert lesz végre, amennyiben Estelnek sikerül egyeztetnie a kórussal.
Jéééj.

Cím

Nem jók ezek a napok, kiürültek. Gyűlölöm a várakozást, és leginkább azért, mert túl könnyen egy jövőbeli jó esemény alá rendelem az addigi időket. Ez pedig azért se jó, mert elveszik az idő, és túl gyakran feleslegesen várok, és akkor még fájdalmasabb rájönni, hogy addigis fordíthattam volna a várakozási energiáimat valami hasznosra, amitől nekem hosszú távon is jó.
Namindegy. Egyszer majd minden jobb lesz, nem? Várjuk csak ki.


A hétkezdést eléggé kikezdte a patrolos munkám, persze értem én, hogy be kellett tanítani, meg terelgetni a helyünkre érkező csajokat, és szerintem jó vagyok benne, megminden, de akkoris, az a meló borzasztó unalmas még egyedül is, pláne, amikor vagyunk hárman egy gépre. Nem tudom, hogy teltek el az első, kómás órák hétfőn kávé nélkül. Értitek.
Amúgy aranyosak a lányok, és mindkettejükkel van közös MTT-s ismerős, Snuffles meg Patiszon.

Állandóan azt kell válaszolnom a kérdésekre, h mi van velem, hogy "semmi", ez elég siralmas. És Etiópiában meg éheznek, tudom.

Ja, tegnap összefutottam félrefonthajú Szozsival a melóhelye mellett, amikor mentem a gépért. Legalább nem volt teljesen felesleges :D

És nemtom. Ma hasznos leszek.

Nyár

Bár ne lenne ennél sokkal melegebb nyáron. Most, ebben a felhős, talán eső előtti időjárásban tökéletes, de jajj, az éles napsütés, a kohó. Megminden. Nyári álmomat aludnám legszívesebben.

Lesz notebookom, úgy tűnik, de asttóltartok...,. nem, nem tartok semmitől. Az fasság lenne. Megittam a kis kávémat, most ébrednem kéne teljesen, vagy valami, de ez lusta meleg belefészkelte magát az elmémbe.
Álmodtam együttesről, Deine Lakainent hozott egy ritmusgitárosi posztra jelentkező gót srác, meg voltak rántotthúsok is, és fél9kor felébredtem egyszer a tegnapi ébresztőre, de aztán még pár órára visszaaludtam.

Tegnap éájjel játszottunk szuperhősöset, kezdek rájönni, h milyen tepóban és ritmusban játszanak a srácok, most, h Esgal is csatlakozott, valószínűleg könnyebb lesz, mert azért ő is hasonlóan játszik, mint én. Igen, cselesen elrejtettem egy pletykát a fönti sorokba. Ja, nem, nem rejtettem.

Most a hétvége maradékát is kiélvezem, meg kéne enni a zöldbabot, mondjuk leves formájában.

Kifejezetten tanulságos visszaolvasni a bejegyzéseimet, csak elég... kitartónak kell hozzájuk lennem. Csupa fontos dologra derül fény: például az extrovertált-introvertált dolog folyamatos kérdés, mindig meglepődöm az extrovertált eredményemen, hogy dehát én nem. Vagy az, hogy utazás közben érzem jól magam. Meg a futárság motívuma is visszatér. Meg, hogy a múlt szenvedései mindig rosszabbnak tűnnek.
Meg volt olyan is, hogy pillanatragasztóval próbáltam WC-t javítani.