Nem sikerült megbetegednem ma reggelre, tegnap este közel jártam hozzá, a fejfájásra (ami a hőemelkedést alulról karcolgató állapotomat kísérte) gyógyszert szedtem be az éjszaka folyamán, egész nyomasztó módon 2 körül aludhattam el, a telefonomnbak hála addig még időnként tumblr-t néztem meg ilyenk, ejnye, de mentségemre szóljon az, hogy délután lefeküdtem 3 órát aludni fáradtság okán.

Folytatom a Supernatural nézését, még egy fandom, amihez kapcsolódhatok, hát ez csodálatos lesz. Olvasom a Kvantumtolvajt, ez egyelőre igen-igen jó, sci-fi, gondolkodnom kell, hogy felfogjam a világ működését, különös tekintettel a nano-biológiai-szociális networkingre. Ja, meg volt benne egy szereplő, akiről pár oldallal később vettem észre, hogy férfi, addig azt hittem, h nő. E-re végződött a neve.

Voltak koncertek a múlt héten, rögtön kettő is, a Trafikban szerintme tök jók voltunk, én meg határozottan laza a whiskey-től, amit letoltem a megelőző egy órában, majdnem fél12 volt már, mire kezdtünk, addigra csak a hős keménymag maradt, de ők legalább igen, és készült felvétel is, és az is nagyon jó, h van. Szombat este sokan voltak, a másik együttesnek népes rajongó tábora van, és ők meghallgattak minket. Márk utána,a párhuzamos szülinapi bulin megjegyezte, h biztos vagy 25 MTT-s is ott szokott csápolni a koncertjeinken - hát, nem. Úgy tűnik, nem vagyok olyan népszerű, mint kb mindenki más, akinek volt, vagy van zenekara az emtétéből, és ez most zavar-e vagy nem zavar, jaj, baszus, nyilván rosszul érint, de mindennek meg van az oka, ennek mért ne lenne. Örülök annak, hogy lassan azért minden számomra fontos ember ott volt legalább egy koncertemen. Remélem, decemberben tényleg eljöttök mindannyian, és akkor mindenkinek jó lesz :D

Szombaton napközben még volt egy jó kis közgyűlésünk, nem sikerült írnom alatta, bár a keretjátékhoz igen, meg lett választva az új rendszer, fárasztó volt, de aztán elszabadultam, és szombat este is aludtam, jó ez a késődélutáni alvás intézménye, azt kell mondanom.

Hiszti

"Szép összetett és cifra mondatokban fogalmazni az aztán megy. "

Mondjuk nekem aztán nem, de ettől most tekintsünk el, kibaszottul idegesít, amikor valaki problémamegoldás helyett flémel. Van egy probléma, oldja meg, akadályt lát, kezelje, és hagyja az összevont szemöldökű dorgálást, a stilizált faszkodást és a tenyérbemászó sarkításokat. 
Az a kommunikáció, amit most folytat, az kívülről megsértődésnek tűnik, azt meg nem lehet komolyan venni. Bkáhh. Még jó, h ezzel nem kell már foglalkoznom.

Ilyenkor van ideje a depressziós, legalábbis lila-fekete köddel teli, borongós bejegyzéseknek, már nem látni az esőt se, mert vannak a szemközti térben emberek fénnyel, és nem az alkonyodó égboltot, hanem a tükörképüket látom.

Aztán persze jön a mit-panaszkodom életérzés, nincs hideg, van mit ennem (itt a joghurt mellettem), nem stresszes  a munkám, meg úgy általában, általban... általában... általában...

Foggal-körömmel ragaszkodom a saját időmhöz, a saját energiáimhoz és a saját munkámhoz, jelnek veszem ezt, és tényleg elkezdem leépíteni a felesleget vagy a túl sokat. Saját szememben is önzőnek tűnik, de azt hiszem, az mtt-s dolgok kerülnek hátra a listán, a tábort meg a Turambart leszámítva. Basszu, ez is két igen intenzív projekt, nem tudom, miafaszért vállaltam bármi mát ezeken kívül, csak annyit érek el vele, hogy masszív bűntudatom van azért, mert nem teszek bele a többibe annyit, amennyit feltételezéseim szerint kéne. Asztalnál átgondolásra talán. Nyjajj. A "NEM" kimondását még mindig gyakorolnom kellene.

A hetem most nagyon a zenekarról szól, ma este próba, csütörtökön és szombaton koncert. Tegnap este Főnixes előadáson voltam végre, marha jó a darab, és ráerősített a mostani gondolatkörömre. Ha el akarok menni Moszkvába, akkor menjek, mert a a világnak nem lesz jobb attól, ha maradok. Ezúton azért bocs mindenkitől, akinek mégis nehezebb lesz bármiben a dolga. Asszem. Képzelt vagy valós, mindegy, ugyanaz a hatása.
Holnap azért csak becsúszott egy LEP-es megbezsélés, fogorvos, péntekre meg énekóra utánra szervezett Turambar, szombaton közgyűlés és koncert és buli, vasárnap főszervezői.Hétfőn emgint Turambar. Ez csak a fejemben létezik.

Eső

Mert igen, esik az eső, végre, végre, végre, és ködös november eleje, vagy közepe, hát nem tökéletes?

A hétvége nem volt rossz: péntek este nyitottam azzal, hogy a kis létszámú Turambar próbán hatékonyak voltunk, aztán szombat délelőtt a félhomályban neteztem, zenét válogattam a darabhoz,meg úgy általában pihentem, ahogy hétvégéhez illik. Délután Turambar összpróba, nyilván még szét van esve a darab, hisz eddig egyszer nem nyomattam úgy végig, hogy nem mondtam, hogy  ki mit csináljon. A következő lépés az lesz, hogy majd jelenetenként tisztázzuk, ki mikor mit hoz és visz és tesz.

Ja, pénteken este aztán mentem Koma szülinapjára, ahol hajnalig szocializálódtunk emberekkel, láttam a Társulatból is embereket, ahol nagyjából semmi nem váltzott, még az emberek is alig. A barátaim ismerőseivel már kicsit nehezebben ment a beszélgetés, bár, mittomén, talán csak az a bölcsész srác volt fura, aki mérhetetlen szplínnel az arcán ült, szemmel láthatóan derogált neki a beszélgetés, úgyogy kijelenthetem, nem én voltam a leg antiszociálisabb ember a buliban.

Szombat este a fejembe szállt egy üveg sör Hannánál, aztán otthon asszem megpróbáltam volna aludni, helyette fél11kor ettünk, utána játszottam még sokat, és hajnalban felébredtem arra, hogy meleg van és erkélyajtót kellett nyitnom levegőért. Úgyhogy még azéjszaka folyamán elolvastam Brandir táboros kritikai megjegyzéseit másnapra. A pályázatelbírálós elnökségi hosszabb volt végül, mint számítottam rá, bár a pályázat elbírálása az nem. Tekntve, h a bizottság tagjainak túlnyomó része majd benne lesz a téborszervezői csapatban is, ez már alapból haszno beszélgetés volt, mert így kicsit más szemszögből kaptuk meg a kétségeiket és észrevételeiket, mintha már a tábori csapatban dolgoznának.Megjegyezném, nem rémlik, hogy valaha ennyit kellett volna beszélni a keretjátékról pályázat-elbíráláskor :D

Utána Orleans játék volt végre-végre, már nagyon kellett, valakik azt élvezik az rpg-ben, hogy felderítik a világot és legyőzik a gonoszt túlütéssel vagy mittomén, én azt, hogy karakteren keresztül tudok intenzív érzelmeket átélni és eljátszani, valahogy úgy, ahogy mondjuk regénnyel vagy filmmel, csak interaktívabban. Inszéjn merész húzással élt a mesében, majd talán Janie is beszámol róla, most éppen úgyis nyugisra drogozták őket. Most már határozottan csapatként működnek együtt a csajok, kúl.

Na, dologra, elvégre héfő van.

Kifejezetten nem pihentem ki magamat, az álmosság lenyomja a hangulatomat, kapaszkodom dolgokba, mint a ma esti próba, kell a gyakorlás, azért. A vasárnapi játék. A megfordított matracom, meg a paplanom. A szombat reggeli lehetősége.
(és egy megnézett videó , a hatásvadász kurvaanyját a Bush képnek, a tömeg időzített felmorajlásával)
Minezek ellenére, vagy épp ezért, tovább a perceken és a fényeken, a csillogáson, a füstön, a fogalmak hullámzásán, és elejtett megjegyzéseken, meg az... igen, tudom, ez kire hasonlít. Most tényleg? Vagy csak a fáradtság? Vagy tökmindegy.

Koncert Csepelen

Álom

Nem gondoltam volna, hogy színházas álmokból lesz majd rendezős is. Turambar összpróba volt színpadon, eleve késve értem oda, és a felkészülésről lemaradtam (ezt többször mondtam is, hogy kellett volna). A színpad baromi magas volt, némileg a pestszentmimreire emlékeztetett, csak kábé kétszer annyira, lentről be kellett állítani, hogy oké, akkor onnan már csak a fejed látszik, az első sorok miatt ennyivel előrébb kell jönnötök. Dehogy ezt megnézetni velük is mennyi erőfeszítésbe telt, nem maradtak csöndben, és  a hangzavarban nem hallattszottak az intsrukciók.

Aztán elkezdődött végre a próba, bár még hangosítót kellett találni, emrt nekem ugye néznem kellett, mint rendezőnek. És olyan jeleneteknél tartottak, amiket én nem ismertem fel, és rájöttem, h hoppá, ezeket még nem is próbáltattam. Sőt, a szövegkönyvemben sem voltak benne, mert az régi verzió volt. Emelett borzasztóan szar volt az, ami láttam, néztem az egyik csajt, hogy hát őt meg miért válogattam be, affektál, nem tud beszélni, és még csak nem is próbáltam vele (plusz jelenet plusz szereplővel). És már aztán ott voltam, h valamit mondanom kell, mire szerencsére felébredtem.

Kezdődik. Gyerekek, itt van a nyakunkon a határidő :D

Iron Council

hű, végre sikerült időt szakítanom az Iron Council végére. Mivel én elsősorban emberekre vagyok kíváncsi a történetekben, és ugyan szorosan, de utánuk jön a világ, ezért most kezdem azzal, hogy nehezen, de találtam szimpatikus szereplőt, mindjárt kettőt is, az egyik messzi nézőpontból beleépült a falba, a másikról meg csak annyi derült ki, h mondjuk áruló, de annak is lényegtelen.

a vége nem tett boldoggá, de lehet, h azért, mert nem hiszek a történelemben, meg az események jelentőségében igazán, pláne úgy, hogy minden konkrét eredményt lefosztanak róluk, és kábé az eseménység misztikus ideájába burkolják, vagy miafasz. Ja, azért szép a tárgyból szimbólumot gyártani, nem azért, meg leginkább pozőr. 

Persze nem vagyok bölcsész, hogy mindenféle értékítéletet kelljen megfogalmaznom regényekről, és a mitakartazírómondani dolgot meg aztán végképp nem, mert ilyenkor a saját agyunkba vetített árnyék létezik csak, és csak azt boncolgatom nyilvánosan. 

Nyilván hatásos volt, mert nem kéne róla írnom. Már rég olvastam olyan regényt, ahol nem az emberek sorsán keresztül sikerült megéreznem egy világból valamit, látnom és átéreznem valami olyasmit, ami mondjuk történelem lenne, ha később megírnák. Oké, megvan a párhuzam, a Szilmarilok, vagy akár a LOTR csatajelenetei, na, köszönöm, h megfogalmazhattam magamnak.

New-Crobuzon beküzdötte magát pozőr lelkem legsötétebb sarkaiba, bármennyire is a csúf gonyoszt testesítették meg a szereplők szemében, nem tudtam nem büszkén olvasni róluk. 

Na, akkor most eltűnődöm, ez nem tumblr-bejegyzés lesz, hanem blog, ha már ennyit írtam róla, először csak... mit először. Önreflexió vége.

Azt hiszem, az Armada a kedvencem eddig Miéville-től, de úgy szeretném, ha kicsit jobban szeretné a szereplőit, nem csak a világait.

színezés

A fények keverednek bennem meg körülöttem. Volt ugye az arany őszi fény. Kékkel, felhőszürkével keveredve az erkélyen keresztül, a függönyöm bordóján át, a tükör kopott aranykeretéig.
A fekete szőnyeg meg az asztal, mézzel meg teával, és ikea-katalógussal, és a CBA felirattal a befőttesüvegen.

Aztán most a évadvégi lila köd, meg a gyertyák sárga tüze, a monitor kékes-fehér világításával (ami nem tudom, mire emlékeztetett annyira, hogy erővel próbáltam kipiszkálni az agyamból a kötődést, hát nem ment).

Nem tudom, mit idézek vagy kérek most, az idők ciklikusak, és újra jól érzem magamat. Nem hiába a november és a december az én hónapom igazán. Mágikus, mítikus idők, és időnként tényleg tudok menni a Balaton felett az ezüst hídon, pedig soha nem voltam boszorkány, és nem is leszek. A meztelenül holdfányben táncolás, meg a földanyatisztelet és a tetovált szemöldök a csókos szájjal nem az én világom.
Hamár sztereotípiák, lennék jackdugó körül leborotvált hajú technosámán, füstölőkkel a drótok között, kávéscsészék a dvd-ken, és a sarokban egy szétszedett óra darabjai könyvjelzőként a titkos fóliánsokon. Talán, nagyon talán beleférnek szuperhősös matricák és színes-szagos zseléstollak és hímzőfonálból kötött karkötők, de azok nyilván azért, mert a 90-es években voltam kamasz, aki nehezen rakta össze a saját környezetét. Na, ez messzire vezetne, maradjunk annyiban, h könnyű kreatívnak gondolni magunkat, ha már a gyorsan összefércelt falidísztől is izgalmasabb lesz a szoba.

A november meg... ahogy az eső lánya vagyok, úgy vagyok a lehullott, nedves faleveleké meg a borostyáné, meg az életteli levegőé. Ilyenkor érzem élőnek - mi több, létezőnek - magam. A nagy szavak meg a színes képek meg a templomok rózsaablakán beszökő fény, de nyilván ott van a penészfolt a sarokban meg a sok ööö-zés, naná. (Vagy a megmindenek, unom őket? Asszem. most. )

Ja, még a töredékekhez tartozik a skyfll dal, amit nagyjából megtanultam, viszem a héten órára, az emberek, akik keresztülmennek rajtam, és lelkük van nekik, és asszem most nekem is, de ez kivételesen jó, meg milyen érdekes, h különbözünk, és hasonlítunk, és még az van, hogy gyertyafénynél menő laptopozni.

Lesz egy tábor, amit vagy mi szervezünk, vagy nem, bár arról nem tudok, h mik az alternatívák, izgalmas a helyzet, és az út, hogy  amásodpercekbnől legyen aztán valami szilárd.
És hátha megállom, és nem nézem meg ma már az új évad első részét a once upon a time-ból.

Hófehér

Nem a fény teremtménye, nem.

Az idő kifolyik az ujjaim között (mondjuk), én valahogy nem is találom még az árnyékomat se, csak a visszhangokban vélek felfedezni ismerőset.
Ma nehezen aludtam, pedig, volt zavaros álmom a keretjátékkészítésről, mint ki látástalan kötélen lengedezésről, aztán furcsa ébrenlét utánújra álom, ez már érdekes volt azt hiszem.

Volt a haj, amit az ősidőkben egy még régebbi kapu elé építettek, ha majd az idők végén az kinyílik, akkor legyen min áthajózni. Mi ide szálltunk meg, tévedtünk be, úsztunk ki a hajótörésből. Aztán jöttek a gonoszok, és elbújtm egy sarokba, de észrevettek, de ők is ugyanolyan korú (14-16 éves gyerekek voltak, úgyhogy közülü valónak adtam ki magam, igen, ugyanonnan jöttem, csak másik hajóval, úgy jelentkeztem én is.
Már a mieink között követett a két copfos lány, kissé bizalmatlanul, én Q-hoz (igen) mentem oda, hogy azon az ürügyön, hogy az emeltszintű fizikához szeretnék csatlakozni (mert nagyon okos lány vagyok), majdha kettesben maradunk, akkor gyorsan elmondom neki, hogy közénk épültek a gonoszok, de szabadkozva otthagyott, hogy most nem alkalmas, és olvassam el a leveleimet.
MEgnéztem, ó, tényleg, levél az asztalomon, benne egy részletes indoklás arról, hogy miért nem vett fel az EM csoportba, mert korábbi jelentéseim alapján nem vettek fel egy csomó másik kiemelt képzésre sem. A táblázat úgy nézett ki, hogy mindennél az első bejegyzésben a tehetséges, kiemelt, stb szó állt, a másodikba viszont az elutasítva. Meg volt valami betegségem is, amit megint csak felhasználtak a visszautasításomra.
Borzasztóan szomorú lettem, hogy miért miért, hát én jó lennék, csak valami miatt mégsem, és emiatt nem tudtam szólni senkinek, és bevonultak Morgothék, aki kiválasztott feketébe öltözött gonoszokat a csapatok közül, engem mondjuk pont nem, mert előtte felébredtem. De arra még emlékszem, hogy Q-t kellett elkapniuk, mert az ő szakértelmére volt szükség, és ezért akartam neki szólni még, vagy segíteni, de csak egy rádiót adtam neki, hogy majd tudja, mikor kell használni, akkor nem értette, és abban a pillanatban érkeztek a gonoszok, tehát kvázi "lebuktam" előtte, mint a beépült kém. És ezt az átadást kétszer, két vilgban játszottam el, kalózok előtt egy pisztolyt adtam neki, majd a jeladó átadása ugyanúgy, máshol más öltözetben.

A folytatása annyi lett volna, hogy hősiesen felvállalom az áruó kém szerepet a Sötét Nagyúr előtt, aki megérti ezt, hiszen én megnemértett zseni vagyok, hát persze, hogy átállok a sötét oldalra, és vállalom Q kihallgatását, ahol megpróbálom meggyőzni, hogy most megmenthetjük a világot.

Érdekesen keveredett a szombatom és a vasárnapom egybe, milyen jól beépítettem a más és a saját Árkádiámat, hát hogyne.

do you wanna go home?

Időnként. A csendbe szeretnék hazajutni, a párás esős, borongós némaságba, amit én töltök meg zajjal. Csa a kizökkentség tudata van meg bennem, az érzete valahol elveszik az élmények között, így nem vagyok benne biztos, hogy nem csak én alkotom-e meg magamban a zökkenőket, vagy azok amúgy is léteznének.
Persze vannak rajtam határozottan kívülálló dolgok, amiknek maximum csak a 70%-át képzelem, ahogy az rendjén van, és ilyenkor kicsit irigylem azokat az embereket, akik határozottan képesek kijelenteni, hogy dehát ők reálisan látnak. Boldogok a lelki szegények, ugye. Ők nem bonyolítják túl az agyukban zajló folyamatokat.

Persze másnapos is vagyok, álmos, de legalább kivételesen ettem reggelit, és a jobbik kávét iszom. És épp kevésbé esik le az arcom, mint tegnap, tsalán a tegnapi full smink meg aztán annak a leszedése is segített benne. Igazából nem szeretek alapozóttenni az egész arcomra, de néha muszáj.

Tegnap este ittunk Raon szülinapjára meglepetésből, valami M* író-olvasó találkozójának a keretében, ahol viccesen keveredett két társaság, és láttam az ősmágusÍrót, meg még nemtom, kiket, felsorolták nekem, h ki milyen néven írt dolgokat, de őszintén, nem vagyok benne biztos, hogy én tudni akarom, ki melyik fájdalmas dolgot írta. 20 év fölött max amolyan kicsapongás lehet ezeket szeretni - alatta, jajj, hát nyilván, felleghajtó szemek és hínárfény és amíg még elég a kép és a feeling, addig oké. Csak a szavak túlburjánzó szeretete, ugye.
Amúgy beszélgetésekkel telt az este, mmint folyamatosan, ami azért nem mindig van így, nem szoktam én mindig és ennyi emberrel. Az jó volt, főleg Esgallal átrágni magunkat a ruhán-körömlakkon, és a végén ilyen általános párkapcsolat /szabadság témakörben osztani egymásnak az észt, amire egy idegen srác aztán megjegyezte, hogy tök jó volt hallgatni, és beszéégetnénk-e vele, de szerencsére zártak, úgyhogy nem kellett idegenekkel szocializálódnom. Egy másik fickó az este egyik pontján megpróbált beszélgetést kezdeményezni, csak nem sikerült neki, mert meg se próbált ő maga feldobni értelmes témát, az általunk feldobott metabeszélgetésre meg nem harapott rá, hát, ő baja, csak mit lepődött meg. Kérdezzen, ha érdeklődik, vagy valami. Vagy ne. De a kettő között...

A mi van velem kérdésre meg tudok és nem tudok válaszolni, az események meg az erő van velem.

KÖMF

Jó volt.

Nagy a kísértés, hogy csak ennyit írjak, pedig voltak falevelek a levegőben, köd a reggelben, és aranyló őszi délutánok, amiket sajnáltunk otthagyni nagyon. Ja, nem hazafelé, hanem akkor és ott kellett bemenni a rétesezőtől az iskolába, és műhelyt tartani. Ami amúgy nagyon jó volt, csak éppen jobb lett volna kint eső, amit bentről jobb hallgatni.Ugye? Semmi sem jó. (Dehogynem.)

Ugyan magával a szervezéssel voltak nekem is problémáim, meg leginkább másoknak, a rendezvény maga jól sikerült úgy általában.

Amin lehetne javítani:

• időbeosztás: túl sok volt a műhelyidő ilyen rövid rendezvényre. Műheéyvezetőként mindkettőnket kikészített, egy emberes műhelynél el se tudom képzelni, hogy mi volt. És a tagok is fáradtak voltak a végére, bár szerencsére úgy jött ki lépésben, hogy lazábban tudtunk dolgozni pont a felkészüléskor, mert akko nagyjából az egész napjukat azzal az egy jelenettel tölthették.
• szervezés: 
• nem volt összefogott az utolsó napi elpakolás - én pl. nem tudtam, hogy hol és mit kellene segíteni, és csak a végén jutottak el a szervezők addig, hogy ja, akkor a maradék csellengőket megkérjük, h segítsenek, de addigra már egy csomóan hazamentek. Ez is pont olyan szervezési feladat, mint bármi más.
• még az egyszerűbb szöveges jelenetekhez sem árt, ha a megtanulandó szöveget időben megkapják a szereplők, mert az idő. Impró esetén működik az aznapi egyeztetés és próba, ha van rá idő, de amúgy előre kell szöveget tanulni.
• Ne vigyék el egy elsősorban kreatív rendezvényen a műhelyek tagjait szervezni (próbálni) műhelyalkalom alatt. Oldják meg az ebédidőn kívüli szabadidőben. 
• Tudjuk, hogy ki a mindenkori programok felelőse, kit kell keresni, hogy mi pontosan hogyan zajlik, és ő tudjon erre válaszolni. 
• Egy főszervező ne csak elméletben, hanem gyakorlatban is lássa át az egész rendezvényt és legen képes koncentrált vezetésre.

Most így hirtelen ez jutott eszembe, alapvetően nem volt olyan probémám, ami elrontotta volna az egész rendezvényt, de ezek a dolgok esélyesek voltak rá.

Ami jó volt, az egyrészt a "keretjáték" volt: pont elég volt, egyszerű, és számomra megteremtette a völgyzugolyi hangulatot. Nagyon jó volt a műhelycsapat, és sikeresnek s mondhatom, mert a 7 kisjelenet, amivel előálltunk, az nem kevés, LEP-i előadásnak majdnem mind mehet majd. Oké, a premieres bemutatókra nem, de oda nem nagyon tudom, h mit lehetne, szal majd Ankalimon eldönti, oszt csá, ezzel nem foglalkozom ilyen szinten, csak úgy, hogy ami van, azt lökdösöm előre, meg majd kiírom, hogy ahló, írjatok dolgokat, mert nem lesznek.

Meg még a karaoke est, az kissé kárpótolt az elmaradt énekműhelyért, és aztán az utolsó este, amikor beszélgetések, lelkizések, beszólások, és az általános jelenlét, az. Voltak drámák, meg ugráló emberek, meg nosztalgia, meg egymás humoros és kevésbé humoros szekálása, meg minden, amit egy ilyen őszi rendezvényünktől várok.

Azt nem tudom, hogy általában mennyie vitte előre magát a kreatív, művészi energiát, de ott, akkor jó volt.

Szédülök, szédülök, majdnem elájultam egy hirtelen felkelés után, ennem kéne talán

Tegnap befejeztem a Deus Ex: HR kiegészítőjét, még mindig fejbevág a játék hangulata, attól függetlenül, hogy ez tényleg lopózás és lövöldözés volt, néhány döntési ponttal meg beszélgetéssel. A zenéje nagyon eltalált, és az eső kint, a gépek hangja bent, az mind nagyon-nagyon. Jó.

Turambar próbán megtapasztaltuk, milyen az, amikor beérik egy-egy jelenet. hozzuk fel erre a szintre a többit is, aztán még vigyük fel színpadi intenzitásra, és jó lesz nagyon.

Hű, mit akartam mesélni, már kevésbé tudom, talán Zebegényről, hogy jó lesz az is, remélem, csak akkor ma fel kell készülnöm teljesen. Jobb is, hogy nem ma megyek le, mert nem lenne időm. Várom az utazást a vonaton, szeretem nézni az erdőket közben, meg szeretem azt a nyugodt időt, ami magammal tölthetek közben. Na persze, nyilván már kondícionálom magamat arra, hogy ne közösködjek a többiekkel, akik akkor jönnek, de asszem, ez valamennyire így van. Majd lent. Majd ott. Pont eléggé hisztis vagyok a KHE-től ahhoz, hogy cska a szükséges minimumot töltsem vele (és ha bárkinek kérdéses ezek után, hogy miért nem érdemes engem olyan dologba elevinni, amit igazából nem akarok, annak ezután már nyilvánvaló)

Kezdek újrafelfedezni zenéket, évekkel ezelőttről, ez is jó, meg az új zenék, azok is. Hű. Túlságosan süt a nap. Meg a megszokás. Valami hiányzik. A redőnycsíkokon beszűrődő fény a párnámon, az nagyon.

uhh, de nagyon éhes vagyok, nem tudom mitől különösebben, ja, mindjrát dél. Ez a kedd esti éjszakázás megzavart, ilyet általában szerdától szoktam, és persze emellé bejött az, h nem tudtam hétnél tovább aludni, az megint egy félóra mínusz, és perszehogy nem készültem el hamarabb, mint szoktam, marhára nem számít a plusz félóra. Se.

E-maileket olvastam éjszaka, reggel, ztán itt a melóban is, kezdek benne kételkedni, h jó nekem a mobilon email olvasás - örülök, hogy ez nem a munkám, ami átfolyik az életembe, ez az életem, ami átfolyik a munkába, majd lassan azért ki kell szabnom dedikált időket az mtt-s szervezésekre, amiken kívül nem foglakozom velük, hanem helyettük a mindenmással.
Asszertivitást kell tanulnom, az biztos, azt hiszem, valamennyire haladok vele - nem szabad csak azért nem mondanom/gondolnom/tennem dolgokat, mert kerülöm a konfrontációt. Nyilván vannak józan megfontolások, de az esetek többségében elvárható az emebrektől, hogy a tudják kezelni a kritikát, eltérő véleményt, ha magamtól elvárom, akkor mástól is, és vica versa, én is könnyebben feldolgozom és kezelem a kritikát, ha látom, hogy az enyémet mások hogyan. Csak legyenek kimondva a szabályok. Legyen tiszta, hogy minden mellett egyéni meglátásokról és véleményekről van szó, nem az "Igazságról", az lehető legjobbról, hanem csak arról, hogy egy adott ember adott lehetőségekkel (helyzetben és állapotban) mit tesz és gondol.
Szabad megsértődni, és dühösnek lenni, és kategorikusan elutasítani - nagyjából 10 percig. Vagy egyig. A zsigeri reakciókat nem szabad elnyomni, muszáj terelni, de figyelni rájuk.
És sokkal könnyebb úgy vitatkoznom, ha tudom, hogy milyen prekoncepciókra épít a másik, így nem futok bele olyan vitákba, amikhez feleslegesen sok energiát kellene belefektetnem. Oké, azért ezt meg azrét nem szabad túlzásba vnnem, mert itt jön az, hogy attól még szabad ezekkel is konfrontálódni, csak.. csak nem úgy, mintha a "teljesen racionális" döntésről lenne szó. Hiszen amúgysincs ilyesmi.

Tegnap koncert volt, köszi mindenkinek, aki ott volt, akár csak pár számra is, szerintem nem vagyunk rosszak, a felvételek alapján se, attól eltekintve, hogy bűnrossz konferáló vagyok.
Legközelebb gyertek még többen és végig, a másik két zenekar is nagyon jó.

Je veux vivre encore plus forte

Napok óta gyönyörködöm az őszben, szitáló ködben, lehet, hogy random fogok szabadságokat kivenni, amikor igényem van arra, hogy reggel kényelmesne keljek fel az esőre. Most hétvégén amúgy erre részben volt lehetőségem, mert vasárnap csodával határos módon csak este volt programom.
Szombaton megint KHE reggel,már csak egy hét, és vége, egyik rossz döntésem volt elvállalni újra, viccesebb lett volna kívülről nézni valaki más Denethorral (aki például férfi, és nem egy csaj). És ennek köszönhetően nem tudtam készülni a délutáni játékra rendesen, bár legalább elmosogattam és rendet raktam a szobában. Roueni kalandok folytatódnak, egy szálat sikerült elvarrni - sebaj, nyílik helyette kettő új -, és epikus borzasztóságok is történtek, és még tudom követni egyelőre a szappanoperaszálakat is sokfelé.
Ja, persze, pénteken Ratzéknál maradtam próba után, akkor azért nem tudtam készülni, de cserébe szereztem ötletet a játékhoz is. A Turambar most az izgalmas fázisában van, amikor derülnek ki dolgok a darabról, karakterekről, egyebek. Ennek kapcsán kristályosodnak bennem a prioritásaim,folyamatosan emlékeztetnem kell magamat a fókuszokra, meg arra, hogy kommunikáljak erről a szükségesekkel.

A levegő tele volt esőcsepekkel, és este, miközben késtem egy megbeszélésről, azon tűnődtem, hogy vajon ennyire szoktak örülni barátaim a napsütéses időnek, mint a mostaninak én, és, hogy annyira szomorúak-e most, mint én befordulok a szikkadó sárga falakba.

és most az Indochine adott címet, hát hogyne. Ilyenkor, ilyen időkben élek igazán. (ó, fennkölt szavak, aik amúgy jelentik is azt, amit eredetileg, mégis, a kalapács, meg a kopás meg ugye a kés éle, ha nem vág, az nem jó)

Kérdések

Ez péntek reggel gyönyörű, kissé másnapos - bár nem tudom, miért, egy sört ittam tegnap este, bár az igaz, hogy keveset aludtam aztán. Reggeli tükörbenézésemkor igazából lett volna kedvem megint felrakni az arcomra színeket, aztán rájöttem, hogy inkább a szemdörzsölés útját választom ma, smink nélkül sokkal jobb kómázni, annál már csak a tegnapi smink maradványában kómázni a trúbb.

Kieső idők, egyszerűen elszalad mellőlem, aktív a péntek délelőtt, csak nem a munkában. Levél ide és oda, kommunikáció, meg kéne szoknom, hogy beszélek emberekhez, és elmondom a dolgokat, max majd szólnak, hogy bocskösz, sok vagy.
Ja, angolul még mindig nem szeretek beszélgetni, illetve szeretnék, csak nem tudok, pláne, ha nem motivál rá semmi, hogy az idegeneket idegen nyelven szólítsam meg. Csevegenek másokkal az orosz-kínai dolgokról. Viszont így sikerült beszélgetnem emberekkel külön, és annak örülök, hogy kezdenek tényleg érdekelni, konkrét események és dolgok az életükben, ert onnantól kezdve van értelme bármilyen kommunikációnak igazán.

A Szimplakert szürreális hely lett az évek során, én csak hidegkék székekre emlékszem onnan, azóta lett labirintus az emeleten meg rengetegsok külföldi, ez nem jó, mert tömeg, és... és.
Fókuszálás.

Ja, nem, nem sikerült választ kapnom a kérdéseimre, pedig szerettem volna szép nagy pontot rakni rájuk, nem egyszerű, sosem egyszerű, fókuszálás.

Persze néha ütném magam, hogy mondanivaló nélkül minek, de a sorrendiség... ööö... nem, a szavak azok nincsenek meg jól, szóval a rendszeresség, az.

Jövő héten koncert, tegnap kifejezetten arra próbáltunk, és a gitárosunk megjegyezte, hogy bizony a másik két együttes, de leginkább az egyik nagyon jól zenél ám, úgyhogy rakjuk oda magunkat. Aggódom. Pl azon, h legyen jó a hangosításom, mert hegedűvel anélkül hamis vagyok, énekben pedig elég gyenge, ha nem hallom jól magamat. Meghallgattam, és valóban, a Tulipános együttes jó, bár az élő felvétel pont nem volt annyira izgalmas, mint a felvett anyagaik, és szerencsére náluk nincs hegedűs, mert ez egy komoly frusztrációs pont nálam. Ha van máshol énekes, az oké, kábé kezdek képben lenni a képességeimmel, és nagyjából elfogadhatónak találom a teljesítményemet olyankor, amikor beénekeltem rendesen. Viszont a hegedű az necces, mert nem tartom magamat jónak. Sőt. Mindig is béna voltam, a zeneiskolában a gyengébb csoportban, és a szerencsétlen hegedűtanár-váltások miatt nagyjából 4. osztályban tudtam a legbonyolultabb dolgokat, utána már akkor is éreztem, hogy egyszerűbbek a darabok, amiket tanulok. Azóta meg... oké, hosszú éveken keresztül nem vettem elő a hegedűt, és a zenekarban meg ugye legalább hetente igen, de amit ott játszom... nos, az kb a 3. osztályos képességeimnek lenne kihívás. Elvileg. Gyakorlatilag örülök, ha tisztán játszom. Ezért nagyon tud frusztrálni, amikor hallom a többi zenekar gyakorlottabb és ügyesebb zenészeit, mert tudom, h jobbnak kellene lennem.
Namindegy.

Nehéz időt szakítani és tépni magamnak, de mindent megteszek érte. Ma elvileg így két hét után mosni is fogok tudni, és muszáj, mert reggel már nehezen találtam tiszta ruhát. Nagyon nehezen.

Koncert!

Szél

Átalakítjuk a levegőt magunk körül, majd minden szép és jó lesz, a világ katasztrófa felé tart, és ott leszek nindzsa, amikor rájövök, hogy anélkül nem megy.

Tegnap meséltem végre, bár valahogy nem akart összejönni az idő a felkészülésre, közvetlenül előtte tudtam csak leülni, és basszus, hiányoznak azok a délelőttök, amikor szétdobált jegyzeteim között írom a sztori folytatását és húzom össze a gráf szálait a mese előtti délelőttön. Szabadságot kéne kivennem az MTT-ből, úgy érzem. Nem akarok most intenzíven dolgozni a Turambaron kívül máson, maximum majd a táboron, amikor az indul el. Az, hogy alkalmanként besegítek dolgokba, az elvileg működőképes koncepció, de ennél többet most nem.
Visszatérve a játékra, úgy egészben jó alkalom volt, a főzéssel, az előtte és utána beszélgetésekkel együtt, hogy sikerült visszarázódni a története a kihagyás után, hogy Inszéjn karaktere is visszatért, ami kellemes dinamikát adott rögtön a csapatnak, hogy átpörgették maguk között az információkat, és megálltam azt is, hogy megint történjen valami azonnal. Sajnos nagyon érezhető, hogy a normálisnál jóval sűrűbbek az események, mióta a játékosok a városban vannak.
És azzal a problémával még mindig nem tudok mit kezdeni, hogy a legjobb szándékommal se tudok értelmes (= játékosok számára elfogadható) megoldással előállni a saját általam felvetett problémákra. Ami nekem elég meggyőző, és működőképes, azt olyan erővel tudják fikázni, hogy abban a pillanatban meg is győznek, és elkeseredek, hogy egyáltalán hogy voltam képes arra gondolni, hogy ez a megoldás működhet. Ez leginkább olyankor kínos, amikor úgy gondolom, bizonyos problémákra tudjk az NPC-k is a megoldást, vagy, hogy megdobták, és jó ötletük van. Emellett eltörpül az, amikor ráébredek, hogy képtelen vagyok minden NPC-t fejben tartani :D

A Hobbit Szülnap kellemes volt, báboztunk, nem volt olyan átütő élmény, mint régen, de leginkááb azért, mert nem próbáltuk előtte, és nem sikerült egymásra hangolódni a bábosokkal. A beszélgetések és a hangulat rendben voltak, este Morganánál is jó volt, sőt, előző este is, ha már itt tartunk.

A hetem már betelt, értékelem a telefonom naptárfunkcióját, ilyen szinten soha nem voltam képes vezetni a papíros naptáraimat, az, hogy net előtt és mobilon is ugyanazt a naptárat töltöm fel, az valóban segíti az életemet. Nyilván emellett igyekszem fejben is tartani, de most fontosabb, hogy le legyenk írva a dolgok.

Híd

ugyan nem a megfogalmazástól leszek teljesebb, de segít a koordinátarendszerem bizgetésében. Nem kicsit zavaró, hogy ugyanazok az ingerek nem váltják ki belőlem a régi reakciókat következetesen - ha tudnám, hogy ránézek a fekete levegőbe szúrt sárga fényekre a Duna fölött, és ugyanazt a megfoghatatlant látom kiszivárogni az ablak résein, akkor legalább meglenne a miheztartás, de csak az emlékről szóló emlékeket markolom, és ez mindig így volt. Kivéve az első alkalommal, de arra pont azért nem emlékszem, emrt az emlékek emlékeire... érted.
Én ezekehez a pontokhoz viszonyítanám magamat, a saját érzékelésemhez, ha máshoz nem tudom, és ezekhez sem lehet, ezek sem fixek, még a saját világomon belül sem, még csak illúzióban sem. Csak a százalékok működnek, hogy hát általában ez szoktam lenni ehhez képest, akkor használjuk, amíg működik.

Tegnap este volt híd, meg Duna, meg a meglepetésszerű nappali 173-as, amikor már éjszakaira számítottam. Előkerültek régi szorongások mutatóba, amikor mentem társaságba, és azon izgultam, hogy vajon jól emlékszem-e, ott lesznek-e emberek, és egyáltalán, miért próbálok meg beszélgetni, és bizto nem fogok tudni meg ilyenek. Oké, ez jelenleg nem reális probléma, egyrészt mostanában olyan társaságokba járok és olyan barátaim vannak, akikkel az érdeklődésünk közös, tehát akkor is tudunk beszélgetni, ha egymásról fogalmunk sincsen. ilyenkor például húzok egy rovátkát az "introvertált vagyok" rublikába. Pedig lehet, hogy nem, csak még mindig zárkózott, és egyéb fasságok.

Namindegy, az biztos, h nem ugyanazt érzem, mint egy évvel ezelőtt, és ez kényelmesebb, ellenben unalmasabb is.

Szakadék

Ó, perszepersze. Itt vagyok. Visszatekintés a hét elejére: miért is? Mert már reflexszerű, ahogy az is, hogy rögtön a kontúrokat kezdem vizslatni, meg az elhajló fénysugarakat a fényképen, miértIS.
Sikertelen interjú, merthogy nincs szakmai tapasztalatom okostelefonokkal,két fél nap szabi, beszerzett okostelefon, ami úgy elgörbíti a gondolataimat, hogy ... nagyon, egy ásik világban rézem magam, nézegetem a google playt alkalmazások után, keresem a wifit és fényképezegtek időnként, majd lenyugszom, és jó lesz. Vagy nem. Tegnap kávéztam Angwennel, ki-ki saját Árkádiájáról próbált mesélni, ahogy hétfő este Szozsi, ijesztő, hogy mennyire pontos ez a changeling analógia, főleg úgy, hogy mennyire nem vesszük figyelembe a sebeket, amiket életünkben szereztünk. És a legijesztőbb az, hogy még nem is éltünk annyit - bár,  már gyerekként is sérültek voltunk, úgyhogy nem olyan meglepő. Csak... izgalommal vegyes félelemmel tölt el mindig, amikor az emberi összetett múlt-lélek-személyiség szakadékát veszem észre magam alatt. És ezek még mi vagyunk, akik valamenyire képesek vagyunk ezt kezelni. De ugyanez a szakadék az emberiségre, mint olyanra nézve vérfagyasztó dolgokra képes, és gyanítom, hogy azért, hogy az emberek ne lássák és ne érezzék a aszakadékot. A szörnyeket a szakadékban. Inkább másokba is belemarnak, meg a történelembe, meg minden elképzelhető fogalomba.

Este vérlepke megnézte az énekórát, aztán söröztünk, miután már többször is próbáltunk időt egyeztetni, és csak így sikerült, szaggatott időkben. Ami beszaggatott most eléggé,vitrue by the emperor, jééj, generálja az agyam a szavakat is.

Persze, mert nyilván még meetingeléssel kell töltenem azt a fél napomat itt, aztán rájövök, hogy ez így jó meg rendjén van, mert erre szükség van. Remélem, azért nincs annyi ráfordítható idő.

Nyilván izgulok az állásinterjú miatt régen voltam, és, bár nekem az interjúk kellemes emlékek még olyankor is, amikor nem sikerülnek, mert utóbbi időkben érdekes helyekre felvételizem, még így is, a stressz, a stressz, hogy rajtam múlik, hogy elbaszhatom, hogy senki mást nem okolhatok semmiért sem.
Fogalmam sincs, hogyan tudom meggyőzni őket arról, hogy én vagyok az ideális jelölt, hogy okos vagyok, hogy tehetséges, hogy szorgalmas, hogy pont nekik való. Mindegy. Én vagyok az, az a lényeg. Készülök a vizsgára, többet nem tehetek.

amúgymeg jó volt a hétvége, hallgattam kívülről érdekes beszélgetést, meg a végére sikerült nekem is résztvennem ilyenben, és marha jól jött pont ott és pont ezutána  hétvége után, meglepő, de szükséges  nézőpontok.

a táborértékelős délután tanulságos volt, így egyben látni az elképzeléseket s szándékokat az eddigiekkel megint csak új nézpont volt, és úgy érzem, eddig se ártott volna, mert ugyan nem titkosak voltak az események, csak éppen az ellenérzések, előítéletek és egyszerűen az idegenség függönye miatt nem terjedtek eléggé. Nem szabadna csakazértisből és az előzmények ismerete nélkül a folytatás, és ez nem csak a folytatók felelőssége, hanem a tapasztalat birtokosaié is.
Egyedül az nem volt jó, hogy nem volt másik erős szempontunk 2009-2011-hez, mert így akkor is rossz az egyoldalú nézőpont, ha netán kb jól látja. Egyszerűen nem ellenőrizhető.

oké, oké, oké, megyek is.

Színekmegint

Jó lesz ez, már érzem, sötét fellegként tornyosul főlém a péntek és a hétvége, ami nagyon jó. Lett egy újabb karika a fülemben, ebédszüneti kalandok sokadik fejezete. Szükségem lesz hamarosan a  csöndre, mint olyanra, ki tudja, miért, miért nem, elkezdett hatni a délutáni kávé, nagyon-nagyon-nagyon furcsán érzem magam. Igen, ilyenkor nem kéne írnom, mert ... miért is ne. egyre inkább postapokalipszisban érzem magamat, ahol a blogok ilyen áború utáni túlélő-bázisok, és jó, ha van valami életjelzés onnan, és ritkán jár utazó errefelé, bármifelé.
(Mondhatnám azt is, hogy punnyadék banda, dehát nem teszem)

Úgy tűnik, most valamennyire sikerült rávennem magamat arra, hogy írjak, és ez végre jó, még akkor is, ha nem azokat a dolgokat írom meg, amiket már nagyon régen szeretnék. És egyre inkább hiányzik a mesélés, Meinirékkel nem tudom, mi van, pedig valami kavarog ott a rokokó-steampunk környezetben, az, hogy Rouennel mi lesz, az picit tisztább, de ahhoz kellene még átgondolás és az összes játékos karakter összeeresztése, mert ott az irányt nagyrészt a játékosok választják ki maguknak.

Aze rkélyen ültünk most megint többször, és van a fény, és vannak a szavak, és vannak a különböző színű gondolatok és érzések, az övé barnás-narancs-keserű, az övé színeket kap a szürkéből (jön vissza a bordós-lila), az övé zavaros-zöldes, de égkék is, és egyre áttetszőbb kék, én meg nem érzem és nem tudom, mi történik, nekem nincsenek színeim, nem igazi, ami velem történik. Kezdem megint nemlétezőnek érezni magamat a másokhoz képest, olyanak, aki csak egy tükörkép, egy rajz, egy mese, egy történet. Muszáj lesz néha megállnom a lámpafényben és tudatosítani magamban, hogy ez a látás, ez a hallás ez az érzékelés az enyém, nem másé, és talán a gondolataim és az érzéseim is az enyémek.- Azért jó lenne elveszni és feloldódni más problémáiban, ilyenkor az könnyűnek tűnik, mégis, érzéketlennek érzem tőle magamat. Idegennek. Hidegnek. Üresnek. Mintékat követek, saját mintáimat legalább, de nem vagyok annyira bennük, mint szeretném, mint helyesnek tartanám. És most nem az van, hogy akkor "legyél önmagad", mert nincs önmagam, ezek az önmagamságok üresek. Az, hogy ezt megfogalmazom, megint csak... tevékenység. Ettől nem leszek egész. Ez csak elköti az időmet, amit itt bent töltök, néha talán el kel engednem még több köteléket, asszem, ez a jó, de, hogy milyen láncok vannak még, már nem igazán tudom. ÉS ezek elengedésével még kevésbé fogom tudni, hogy ki vagyok, der hátha majd nem akarom magamat rendszerbe rakni, és akkor hátha nem akarok gondolkodni már. Ehhez mind a plusz, mind a mínus odaírható, igen, egyszerre, két oldal, sok oldal.
Azért asszem értem én. Szmájli. Meg még egy. Tényleg olyan, mint a kötéltánc, koncentrálás és fókuszálás a célra,  a körítést meg 70%-on kérem, mert nem bírom megenni az egész adagot, lila felhők és narancssárgák, szevasztok, mndtam már, hogy gyönyörű a lenovo billentyűzete, meg kialakítása, mmint a thinkpadé, komolyan nagyon bírom ezeket a notebookokat.

Úszás

Tapintható a levegő széle, felsebzi a kezem, ha megpróbálom megmarkolni, így marad az, hogy nem értem - hogy ne érteném. Pont ez az. ez egy kicsit szomorú idő, kicsit üres, kicsit semmilyen, próbálom megtalálni azt, ami miatt érdemes átsétálni a levegőn, hát miért ne, miért is?
Nincs semmi baj.

Valamire kellene koncentrálnom, de nem tudok. Lenne mire, itt van a Turambar, tessék. De erre nem lehet felépíteni egy hetet, tegyük rögtön hozzá, ez ilyen emtétés dolog megint, nem sikerült kihozni belőle, és az emtétésség, bár amúgy nagyszerű hobbi megminden, olyan korlátokat hoz, amikről kezdem úgy látni, hogy megváltoztathatlanok. Időnként teszek gyenge próbálkozásokat arra, hogy valami többet-tartsabbat hozzak ki, de végül csak egy baráti társaság kreativitásfejelsztő-önmegvalósító programjai leszünk mindannyian. Csak, írom, mert a keresett kontextusban ez nem elég, erre valóban csak azok tudnak építeni, akik mindez az egyetem vagy iskola mellé kell, addig, amíg nem találtak maguknak hivatást vagy életcélt. Talán szól azoknak is, akik megtalálták ezt, és mellett van idejük.
De a közbülső állapotra jelenleg kifejezetten káros is lehet, hiszen nagyon megtévesztő, nagyon inspiratív, nagyon, olyan, mintha, de a korlátok, amiket egyre többször hallok emgfogalmazva és kimondva, nem teszik lehetővé, hogy itt vagy ezen keresztül találjon az ember valamit. Kívülről ez jobban látszik, látom tükröződni idegenek gondolataiban, a messzelévőkön.
Még próbálok úgy gondolni erre a darabra, hogy ezzel valami többet is ki tudunk fejezni, mint egy egyszerű műsorszámságot, hogy valóban benne van az, amitől művészet valami, és hátha.
Talán az is baj, hogy a dolgok nagy rendjében msáhol látnánk szívesen ennek a társaságnak a helyét. Én szívesen venném, ha egy olyan közösség lenne, ami a hozzám hasonló eszképista izéknek a közössége, ahol ezt a szellemi közös pontot tudjuk úgy felhasználni és mozgósítani, ahogy azt máshol nem lehet - mert fantasy-t nem adnak elő más társulatban, mert felnőttéknél nem szokás nyáron táborba menni és jelmezben rohangálni. Nálam ez a középpont.

Semmi aktualitása nincs ennek a gondolatfolyamnak, maximum annyi, hogy hiányzik a normális cél az életemből. A munkám nem hivatás, az, hogy időnként próbálok tanulni, az sem, mert önmagáért a tudás nekem kevés, ezért ez nem motivál eléggé, kreatív készségeimnek semmi nagyobbképbe illő kifutása nincsen, marad az abszolút személyes szféra, ahol, hát, ja, vagyunk páran még így ezzel. Nagyobb közösségi szinten ott van az ország, ami most egyre fosabb, és el se tudom képzelni, mit tudnék azért tenni, amiben hiszek, úgy, hogy ezt kisebb közösségi szinten is megvalósíthatatlannaklátom (lásd fenti bekezdés). Majd biztos lesz valami. Majd felvesznek egy jobb munkahelyre, majd képes leszek írni végre, majd befut az együttes is rendszeres koncertezésig legalább, majd eszembe jut egy olyan ötlet, amit képes vagyok én véghezvitetni másokkal, és akkor talán majd jobb lesz.
Meg nyilván, ha kialszom magam, és a kib hullám majdfelfele megy, akkor is jobb lesz, de az annyira a triviális válasz, hogy kiábrándító.
Mindegy, estig majd elmúlik, majd elmúlik, majd elmúlik, majd elmúlik, majd elmúlik. Aludnék inkább, az szórakoztatóbb. Írtam legutóbb, h izgalmasnak akarom taláélni az életemet, hát nem az, és nem lesz az, amíg valamit nem tudok kezdeni. Asszem valóban ideje van valaminek. Ja, télleg, nézzek szembe a félelmeimmel, az izgalmas. Például a gömbvillámokkal, ja.

igazodó

Ez a hely, most nem olyan jó, több fény jön be az ablakon, mert elpakolták előle a dobozok egy tetemes részét, és most üresnek tűnik a szoba. Rendrakás van az irodában, valami napközbeni rendezvényre invitáltak ide embereket, mondjuk nem feltétlenül vállalom az üres íróasztalt, de majd begórok mindent a szekrénybe, ha úgy adódik.

Nagyon jó volt a tegnap, ősi idő, őszi idő, sétáltam személyiért, amit kiadtak, mondván, hogy ki kellett volna selejtezniük már az elmúlt egy évben. Néztem hajfestéket, de az most nem aktuális, mert ahhoz megint világos haj kéne első körben. Aztán elmentem a fogorvoshoz is, vártam előszobában - ezek az átalakított belvárosi lakások mindig lenyűgöznek, valahol a huszadik század közepe és a 80-as évek vége között elveszve, mert a nagyszüleimé ilyen volt, meg mi is ilyenben laktunk, csak már a bútorok nem voltak annyira régiek, itt meg olyan bájosan keveredik a rokokógiccs a bőrhuzattal meg a szocreállal.
nem vagyok büszke magamra, kértem mégegy injekciót, miután elsőre éreztem, amikor megpróbált valamit csinálni a fogamban. Uténa már nem kértem megint, inkább a hasilézés görcsös kapaszkodás a karfába amíg bírom (hát, nem valami magam a fájdalomtűrésem, be kell látnom). Azért a "tényleg fáj, vagy csak fél?" kérdés is demoralizált, hát fáj, ha beleszúrnak tűvel az ínyembe, ami amúgyis fáj,a z fáj, hogy lehet ilyet kérdeznu, nyííííííííííg, de utána rosszabb volt. A délután további pár órájában nem volt jó, na. Aztán hatott a fájdalomcsillapító, meg glom elmúlt az abuzálás emléke is lassan.

A hétvége egyik pontján befejeztem a ME3-at, szép volt, jó volt, jöhet a többi játék (nyilván a Dragon Age-t kezdtem elölről, hát hogyne). Egy másik pontján neten keresztül szerveztünk, az is szórakoztató volt, egy harmadikon pedig elaludtam a szentendrei indulást, amit még bánok egy kicsit.
Ittunk Angwennel és meggyőztem a legújabb Bondról. Főztem levest, de a vége már megromlott, mire teljesen megettem volna (kellett nekem előlhagynom). Írtam angolul dolgot, wordpressen ottvan minden hibájával együtt, nem visz rá alélek, hogy nekiálljak átjavítani nyelvhelyességileg, annyira érezhetően kicsi a szókincsem, hogy nehézséget okozott az össze párszavas leírás. Kb, ha kettő található benne, akkor már jó voltam.

Folyamatosan küzdök azért, hogy izgalmasnak lássam a életem, néha már sikerül.

laprugó

Óhát, a gyors helyzet, hétfőn megyek fogorvoshoz, addig egyre inkább fájdalomcsillapítón élek, érdekes figyelni, hogy hol a tűréshatárom, és hol kezdenék nyűszíteni, aztán mégse, és néha csak a fejben létezik a fájdalom.
Kiesett egy numpadból egy laprugó, kéne bőrszíjat szereznem hozzá, mert szép. Ezen kívül semmi izgalom, ja, ma reggel visszafordultam a pénztárcámért a metróról, ez erős kezdés, úgy gondolom. Meg én is jelentkeztem arra az állásra, amire szvsz az emtétéből legalább hárman (ó, mennyire jó, hogy egymás konkurenciái vagyunk), legalább behívhatnának, csak a jókedvem érdekében.
A hét eddig pihentető, de rendet kellene raknom lassan, meg vannak a dolgok, amiket tenne kéne, és valahogy nem mennek. De legalább az ME3-at be fogom hamarosan fejezni, úgy tűnik.

Azért az a látvány, hogy az ágyon három laptop van, és közben egy asztali gép is megy ugyanabban a szobában, 21. század, én így szeretlek, meg ilyenek. A levegő este az utácn pont olyan volt, hogy nem értettem, melegebb, mint amilyennek kellett volna lennie, ami elég furcsa érzés, tekintve, hogy nem tudom, milyennek kéne lennie. Ősz van, én meg nem járok suliba, valószínűleg ez a furcsa, már évek óta.

A fogfájás megint utolért, kéne telefonálnom a fogorvosnak, demár tényleg. Tudom, tudom.

Ez most kell.

Kolesz

A hétvége egészen nem evilágira sikerült annak köszönhetően, hogy egyrészt Juli otthon volt, másrészt meg Nyüfi menedéket keresett a Bázison. Péntek este a Turambar válogatás, elvileg megvannak a szereplők, most mehet a munka, (jajj, még egy e-mailt kell írnom, ha lesz agyam, el ne felejtsem). Utána munkavacsoráztunk Hannával, izgalmasnak ígérkezk a KÖMF-ös színészműhelyünk is.
Este utána még ittunk, kiakadtam levelezésen, nagy erőkkel vitattunk tábori dolgokat, meg emtétés dolgokat, emg egyéb dolgokat, ahogy telt az este, úgy mentünk át lánybuliba, elfogyott a sangria, aztnán hajnal lett hirtelen. Másnap reggel Nyüfi elrángatott jógázni a szemközti terembe (azért jógázni, mert az kezdődött 10-kor), aztán kisminkeltük magnkat a bevásárláshoz, mert mihez máshoz, és hirtelen lett hagymás-csilis-kurkumás csirke Nyüfi jóvoltából.
Utána meg sokáig öltem a dolgokat a galaxisban.
És a vasárnap is ebben a féltábori-koleszos hangulatban telt el, visszajött a három évvel ezelőtt, amikor a Bázisra költöztem, az volt hasonló (meg amikor Julcsi itthon volt a tél közepén). Ez nagyon az a közeg, amiben szeretek élni, nagy családban nőttem fel, kellenek az emberek, és jó hogy van szobám.

Tegnap este aztán hirtelen befogadtuk Szozsit is és megint ittunk és beszélgettünk lánykoleszes módra, ma meg elhúzódó mítinget nyertem cserébe.

Ennyi idegen nevet és életet egyszerre nem hallottam, mint a hétvégén, és tulajdonképpen érdekes ismeretlenek sztorijait hallgatni. Ja, gyakoroltam énekelni, és írtam szappanbuborékról is gyorsan, nem rossz ötlet tulajdonképpen, meg alkaul a legújabb westernsztori, kopott tükör, telihold, hasgörccsel és álmatlansággal küzdő lány, meg majd porban forgó ördögszekerek, akasztás és kalapos bandita.

rant

Van az őszi esőnek az a rohadtlevél illata, amit a mosdóban kevernek a gyöngyvirágszagosítóval, na, arról pont eszembe jutottak a mindenkori kopott-zöld barokk faragványok, amiket benőtt a fű és a borostyán és nedves félhomály, koszos ablaküveg mögött (gótikus csendélet, ach), és ez a dolog kísért engem, pedig így egyben nem láttam még. Vagy nem emlékszem rá. Néha beülnék a közepébe és nézném, és raktároznám el a pillanatot, mert valamit jelent, csak nem tudom, hogy mit.
Ez pl. olyan dolog amiről írnék én mindenfélét, de, mint az összes többivel, ezzel is az a helyzet, hogy oké, megvan a kép, tessék, de mi történik?
Mittomén, a western kocsmában ül a seriffhelyettes és figyeli az ideges párt az asztalnál (testvérek vagy szeretők vajon, ó, ez csak shakespear-i két lány, az egyik férfinak öltözött), körben a zene-füst, vadnyugati nyugalom, miegymás, kint ördögszekerek, és... és? Kire várnak? Mi közük van a paphoz, aki megölte a seriffet, és berobbantotta a barlangot? És miafaszért nem tudok leülni és elkezdeni megírni, hátha kiderül? Hátha legalább engem érdekelni fog?
Nyilván félek attól, hogy szar lesz, hogy nem fog tetszeni senkinek azoknak, akiknek kellene (és lássuk be, erre komoly az esély). Nem akarom pazarolni az időmet - ja, persze, mert amúgy mit csinálok? Van pár külvilágra ható pontja a cselekvési mezőmnek (munkahely, mtt-s melók), annak elégnek kellene lennie, a többit akárhogy is felhasználhatnám. Nem? Jó lenne megtanulnom külső motiváció nélkül működni, mert abból iszonyat ritkán kapok.
Mások ezt hogy csinálják?

Alternatívaként esetlegeljátszom azt, hogy van külső megerősítés, és szépen felépíteke gy olyan világot,a minek van értelme az én szempontomból is. Mivel úgyis a saját magam felépített világban élek, ez nem is lenne minőségi változás, pusztán a részletekről van szó, nem? Ha következetes akarok lenni a világképemhez, akkor sajnos de.

Egészen másvonalon nem is írtam, hogy az énekóra megint pont jókor jött, állítólag olyan, mintha nem hagytam volna ki két hónapot, a fejlődés az ugyanolyan szintű, mintha múlt héten lettem volna órán. Cserébe tegnap képtelen voltam normális énekhangot produkálni próbán, meg az effektet se kapcsoltam be, mindegy, csonka próba volt úgyis.

Csak ne maradjon abba az eső.

Miután már két ebédszünetet is plázákban töltöttem, nincs túl sok lelkesedésem megint, de elkapott a vágy, hogy ingeket vegyek. Pontosabban, tegnap úgy mentem már, hogy veszek szövetnadrágot és/vagy cipőt őszre, aztán egyiket se találtam. ingeket nézegettem, de akkor még lebeszéltem magamat, mondván, h ezeket vasalni kell. De... vasalni olyankor szeretek, ha nem reggel kell, hátha ráveszem magamat, hogy egyszerre vasaljak ki mindent, és akkor jó lesz. És inget viselni kúl, ha nem ujjatlant, akkor mégis, mit? Ja, vannak garbóim, azok is jók, de pl pólót már nem lehet, emr az nem dresskód. Blúzok me ritkán vannak olyanok, amik tetszenek. Tehát marad az ing, jessz. Ha találok.

Tegnap megnéztem az aktuális Bourne filmetmoziban, egyedül, ez új élmény, ilyet fogok szerintem sokszor, mert filmet nézni jó, és otthon nehezebben veszem rá magam. Rosszak ezek a berögződéseim, hogy moziba, bulib, színházba társasággal kell menni,nem NEM. Némi kib önállóság nem ártana, rajta vagyok, rajta vagyok az ügyön.

Ja, esik az eső. csak szólok. Itt az ősz. Gyönyörű.

éber volt

Egy új élmény volt többé-kevésbé kipihenten ébredni reggel, ezt a jó szokásomat meg kell tartanom.   Tegnap teszteltük a google hangouts-ot megbeszélés címén, nekem bejött, FQ-nak kevésbé, de aztén már a skype-ot se sikerült úgy használni, mint kellett volna. Ettem Ringéknél, beszéltünk táborról, fáradtságról, blogokról megminden, otthon este meg ellenőriztem, hogy mára semmi programom nincs - kellene vennem színes hajfestéket (lilát vagy kéket), esetleg tennem egy kört végre a kerékpárral (valaki?), és méginkább megnézni a Bourne hagyatékot (VALAKI?).
Fallback opcióként meg ott a ME3.

Új-Crobuzon, te csodás, a városokba általában nagyon könnyen szerelmes leszek, hát még.

kanyar

aza baj az új háttérképpel a céges gépen, hogy leragadok rajta percekig. most tea. nem kávé. ijesztő volt éjszaka, hogy nem bírtam elaliudni, talán az este hétkor megivott kávé és a gyümölcsös sör szencségtelen kombinációja okozta? Ez egyezik nagyjából a szombattal, amikor hasonló módon nem sikerült aludnom.
Ma nyilván fogok tudni (nyilván, persze, ilyenkor szoktam órákig forgolódni dühöngve, hogy nem kellett volna ezt mondanom), de a holnap akkor megint a másnap, akkor mivan.

Ma végre megint megyek énekórára, (önmegvalósítás, bmeg), az jó lesz, mondom magamnak, legalább nem kell új dalt vinnem, mert a régiek is kihívást jelentenek kihagyás után.
Az álmosság mellékhatásakéntmár-már agresszívan asszertívnak érzem magamat, mert egyszerűen nem jut energiám arra, h elgondolkodjak a mások érzésein. IT-t egyre többször szólom meg, hogy igazán visszajelezhetnének, ha valami nem stimmel, emrt akkor talán tudok segíteni, különösebb problémázás nélkül beszélek ügyintézőkkel hülyeségeket, ez mondjuk nem asszertivitás, de vicces, amikor beszédülök a mobilboltba, hogy lehet, hogy vennék telefont előfizetéssel, aztán kihozzuk azt a konstrukciót, amit neten már kinéztem, a csaj papírról nézi, nem tudja fejből, pedig én ennyi nézegetés után már gyorsabban ajánlanék másnak készüléket, namindegy, aztán persze kiderül, h dupla igazolvány kell, én egyet se tudok prezentálni, ezúton megúsztam a mobilvásárlást.

Az ősztől megint nagyok az elvárásaim, de nembaj, kezdem magam jól érezni, ilyenkor szokott olyasmi történni, hogy mondjuk összejövök valakivel, és elfelejtem ezt a szabadságot, amit most érzek (cserébe jó esetben szerelmes leszek), vagy szimplán csak elmúlik az életnek az a szakasza, ami nullponton felül van, jól jönne már a kiegyensúlyozódás vagy mi, ugye nem akkor éltem meg életemnek az igazán jó részét, amire már nem is emlékszem?

Szóval a félelem, az lesz most az útjelző, akkor el kéne mennem fogorvoshoz pl., meg emberekkel találkozni és beszélgetni és kib sokat telefonálni ugye. Ja, megaz A verzió, pontot kell tennem a végére mostmár így évek után, mert nem aktuális ugyan, de idegesítő még mindig ott van, és észreveszem a lehetne-máshogy-ist, és olyankor azért eszembe jut, hogy volt egy szűk ablak - bár nem, jobban belegondolva, én azt nem vettem annak. Írnom kéne. Ezt az összes gondolatom margójára vésem, olyan szinten nyomaszt néha, hogy nem történik, és az a hang ittem-nem-nem, nincs itt, nem mondom, engem kommentált éjszaka, a félálomban lebegve, egyszerre főszerepelni és íarni a filmet-darabot-regényt, mennyire egyszerűbb egyszerre az egyiket.
Őszi aranyba olvadnak a gondolataim, feltekerdnek a felhőkkel, néha a képek napként az agyamba égnek és a lenyomatuk ott marad és előhívják önmagukat, megint emlékszem. És ilyenkor tudom, hogy enélkül nincsen értelme a létezésnek.

Rendetlenség

Borzasztó rendetlenséget hagytam a hétvége utána  Bázison - pedig jellemzően rend is volt még péntek környékén. Az időérzékem összezavarodott péntekre, a Turambar szereplőválogatás végén valahogy nem fogtam fel egészen, hogy péntek van - és ez ijesztő valahol, mert nem volt bennem az a nyugalom, ami általában a  hétvégével jár, hogy kilépek a hétköznapi melóból. Mindenesetre szombaton zavartalanul aludtam kb 11-ig, ahogy mostanában szinte mindig teszem, ha módom van rá.
Dél után valamivel felhívott Vérlepke, hogy átjönne pár órára, meg aztán majd nálam aludnánakéjszaka, mert esti programjuk van, meg mennek holnap reggel tovább azonnal, úgyhogy élő alanyokon teszteltem a kinyitható kanapét - visszajelzés még nem érkezett, mert azóta nem beszéltünk. Úgyhogy szombaton egész aktív szociális életem volt, este Szozsival ittuk meg a maradék gyümölcsös sört a hűtőből, húgommal meg még főztünk is olyat, amilyet még nem csináltam, szal megérte ébredés után azon borongani, hogy milyen szomorú, h ma nem találkozom senkivel.
Szombat éjszaka nem sikerült rendesen aludnom, ez részben köszönhető annak, hogy fél2ig játszottam, de lehet, h ennek semmi köze ahhoz, hogy kb 4ig nem sikerült aludnom, csak forgolódtam. Reggel kiengedtem a húgomékat, aztán még 11ig aludtam, a játék előtt még megnéztem a doctorwho aktuális részét a dinoszauruszokkal, utána valamennyire összekaptam magamat, és átugrottam Bélához - fura, hogy ez a táv tényleg tud "átugrásnak" tűni, pedig kb. 20 perc villamos. Jellemző, már én is eleve késve indultam, mondván, hogy Inszéjnék úgyis késnek, és lőn, szűk másfél órával később már el is tudtunk kezdeni játszani, miután kitárgyaltuk a ME szépségeit (a múlt hetem ezennel a mass effect témájára alapult).A játék szórakoztató volt, Miki nem szívbajos weird szexuális encountert is lemesélni, mi meg nagyon viccesen tudunk bénázni, sőt, egyre inkább nem bénázunk, csak az, ahogy előadjuk. Zyro karakterét végül tudtuk nélkülözni, de most nagyon érezhető volt, hogy Miki vele is számolt.

Este is láttam, ma reggel is, hogy a konyha a szomnbatot őrzi, a szobám a vasárnap reggelt, ma este Daniel Craig és Casino Royale, hacsak nem jöbe semmi, ja, és sötétlila-padlizsán a hajam, szerténk szerezni hozzá lila festéket a szomszédos boltokból, amivel csíkokat rakok bele. Elég sötét ahhoz sa hajam, hogy nem legyen nagyon feltűnő, de próbálkozásra szvsz jó lesz.

És az ősz a félelem évszaka, ez elég jó jelszónak és motívumnak tűnik most.

geeklányok

Tegnap este sikerült összehozni valami italozós szocializálódást, ami jó volt, beszéltünk ki hátuk mögött embereket, meg előttük is, és elkezdtük geekké tenni Julit azzal, hogy meséltünk neki a királylányos fantasyről, meg felemlegettük a kedvenc meghatározó NPC-ket és PC-ket egyéb játékokból.

Rá kellett jönnöm, hogy nekem meglepően kevés olyan karakterem volt, aki beleszeretett volna NPC-be, a többiekhez képest főleg. Aztán persze arra is rájöttem, hogy persze, mert egy nagy részüket meséltem, és akik meg nekem szoktak mesélni, azoknak csak egy töredéke mesél szappanoperát - egész pontosan Insane ilyen, a többieknél ez tök véletlenszerű, hogy van-e olyan karakter, akinél ez egyáltalán felmerül, vagy elsikkad a téma.

Miután elmentek a népek, még meséltem Julinak a ME3-ról, mert érdekelte, és ez azért meglepett, ennyire sajnos nem geekek a barátnőim (még a wannabe játéktervező se, nem értem én ezt :P). Aztán gondoltam, generáltatok vele karaktert, meg megmutatom az egyik rész elejét, mert szeretem terjeszteni a geekséget - és rá kellett jönnöm, hogy a WASD irányítás nem az emberrel veleszületett tulajdonság. MEg arra is, h már baromi régen játszom gépen. Nekem már egyértelműek az olyan alapvető dolgok, hogy az egérrel- billentyűzettel irányítok, bal egérgombbal lövök meg ilyenek, de nagyon érdekes volt látni, hogy Julinak mennyire új az egész. Szóval azt kell mondjam ehhez képest jól vizsgázott a ME2 irányítása, mert egy idő után azért már legalább haladni tudott a folyosókon. Többé kevésbé.

Éjszaka táborról álmodtam, Hanna-Szozsi-??-Idhren? csoporttal szerveztünk tábort, kiosztottuk a feladatokat és azonnal egy havas-esős táborhelyen voltunk, és mr el is kezdődött, én meg cska néztem, hogy miezitt, hogy tudott úgy elkezdődni, hogy észre se vettem?

you won't be alone long

Na, most spoileres ME3 beszámoló következik - nem játszottam végig, csak éppen ideje van megint :D

Tegnap sikerült egymás után röviddel két drámai, mi több, szoorú jelenetbe belefutnom. Az első Mordin halála volt, róla nem tudtam előre, ezért még meg is lepett, de jól jött ki ez az önfeláldozásos balhé, epikus zene, jelenet, utolsó mondat, utána egy-egy mondatban meggyászolták az NPC-k és Shepard, szép volt. Szociális játékos vagyok,ergo ezekkel a "lelkizős" jelenetekkel engem meg lehet venni (amennyiben nem erőltetettek, de itt jók voltak). A drámai hangvétel már a játék elejétől megalapozott, de eddig nem halt meg barát, csak majdnem - Grunt már elég epikus volt, én azt hittem tényleg, hogy ottmarad, erre meg nem. Szóval gyász, dráma, epika, köszönjük, megyünk tovább megmenteni az ismert univerzumot.
(......mozifilm....)
Kicsit kóvályogtam a galaxisban, mellékküldetéseket oldogattam, aztán mentem vissza a Citadel-be,  mert volt ott is küldetés, meg csekkolni akartam Thane-t a kórházban, mert ugyan a játék logikája elégedett volt az egy újratalálkozásos beszélgetéssel, az én logikám azt diktálja, hogy a barátok, pláne, ha szeretők is, akkor elég sokmindenről tudnak beszélni ilyen eseménydús időkben, az én mesémet játszom, nem?
De itt triggereltem azonnal a következő drámai eseményt, ahol mindenféle politikusokat kellett megmenteni a gonyosztól, értelemszerűen nem a politikusokért aggódtam, hanem a bentragadt Thane-ért, aki ráadásul közölte, hogy annyira nem tesz neki jót a futás jelenlegi állapotában, szal Shepardnak kéne megmentenie mindenkit. Oké, nagyerőkkel előre, csata-csata, salarian megvan, de pont velem együtt bukkan rá valami titokzatos fickó, akiből nem egy csatás monszta lesz, mert nevesített - közben beugrottak az elspoilerezett emlékeim, francba. Thane kúlságosan elzavarja, ugye sebet kap, és Shepard simán elhiszi neki, hogy rendben lesz (én spec itt azt hittem, hogy Thane elküldi, mert fölösleges lenne ezzel időt vesztegetni, ha úgyis meghal, úgyhogy ennél egy kicsit enyhébb lett a kimenetel). És üldözi a másikat tovább, akit végül NEM LEHET ELKAPNI. Mert egy ilyen helyzetben nyilván nem az lebeg a nő előtt, hogy jajajj, politikusok élet forog veszélyben, amikor a szerelmét egy elég csúnya sebbel hagyta hátra, mindegy, gyerünk tovább, univerzum sorsa megminden.
Ebben a megvilágításban az, hogy Kaidan értetlenkedik egy sort, amikor velük futok össze legfelül, az mellékes kérdés. Lelőttem volna, ha szembeszáll? Ne vicceljünk, Kaidant reálisan nem lehet lelőni egy lövéssel, pajzs van rajta, ha jól sejtem, akkor dupla, blahh, arr nincs idő, hogy egymást üssük. Udina más kérdés, megintcsak nincs idő faszkodni, ezeknek a szerencsétleneknek életben kell maradnia, hogy legyen értelme Thane önfeláldozásának, vagy valami.
Snitt.

Eddigre kezdett elegem lenni abból, hogy ennyire csőben fut a történet ilyen hosszú ideig, és még hangulatilag (szövegileg) sincsen lényegi vlasztási lehetőségem. Nincs komoly hibázási opció (legalábbis nem vettem észre).

A kórházi búcsú az pozőr volt, de Shepard egy kib kőszikla, ugyanis sokkal jobban felzaklatta eddig kb bármi, még az ismeretlen gyerek is a legelején, mint a szerelme halála. Értem én, hogy nem csinálnak külön animációt arra, hogy szimpla barátként búcsúztatja, de... de attól még. Attól még lehetett volna.

Az meg nagyon hiányzik, hogy a folytatásban utalás sincsen arra, hogy Shepard épp mekkora gyászban van, hogy megint meghalt valaki, aki, tekintve, hogy nincs aktív családja, a legfontosabb volt az életében. Se Shepard nem tesz rá utalást, se senki, akivel találkozik. Mintha nem történt volna semmi. Nyjajj.

NA, vissza a melóhoz, de ezt muszáj volt leírnom.

gamergirl

Véletlenül rábukkantam az origin store-os leértékelésre, és Mass Effect 3 lett belőle, úgyhogy a hétvégém lényegében azzal telt, kellemes játékkal egész nap, néha pihentem az Assassins Creed 2-vel, és rövidnek éreztema  hétvégét. Nagyon. Ja, szombaton kirándultnk is, az tény, ettől azért kiegyensúlyozottabbnak érzem az életemet, meg péntek este Komával ittunk az erkélyen, és csak utána kezdtem játszani hajnalig.

A helyzet az, hogy jó a játék, a világa meg a története ugye már két részen keresztül oldotta magát belém, Ms Shepard kezdi egyfajta példaképpé kinőni magát a szememben, és nagyon jó érzés ismert világban ismerős karakterek új kalandjaival. Úgy érzem, ez egy reális dolog, főleg, ha előre eltervezik, hogy sorozatként csinálnak meg egy játékot, mert az érzelmi kapcsolódás egyszerűen jobban működik.
A harcrendszer az eddigi legjobb a sorozatból, már-már majdnem elégedett vagyok vele, olyan... simának tűnik, bár elég sokat bénázom amiatt, hogy ugyanaz a billentyű (space) szolgál a legtöbb cselekvésre: fedezékbe/ki, ugrás fedezéken át, ugrás, interakció úgy általában bármivel. Esetleg szétbonthatták volna, de akkor nyilván kényelmes lett volna PC-s játékosoknak. Meg az is fura, hogy a legnehezebb alatti szinten játszom, és itt megfelelő a nehézsége a játéknak, pedig nekem tipikusan a normal szokott lenni a készségszintem az FPS/TPS-ekben, sőt. A Witcherben pl. tipikusan, de mondhatnék egyéb kortárs játékokat is. És ugyan valahol azt olvastam, hogy a harmadik részben nem lehet majd tudni, hogy hol lesz a csata a fedezékekből, de... de, lehet.
A párbeszédes interakciók, hát, lehetnénk interaktívabbak is, mert így tényleg egy sorozatnak tűnik - azért nem filmnek, mert ahhoz túl sok minden derül ki. Alig érzem a tétjét annak, hogy mit válaszolok, vagy milyen stílusban, talán egy-két alkalommal tényleg számít, de nincs meg az az érzésem, hogyha rosszul válaszolok, akkor akár nagyon is elcseszhetek valamit. Pedig az lenne az igazi.
A történet, mint folytatás, többnyire tetszik, olyanokba tudnék csak belekötni, hogy mi az, hogy X hónapon keresztül nem kereste a karakterem a többieket? Hogy nem találta meg Thane-t? Ha ilyen faszacsaj lennék, akkor a halálosbeteg szerelmemet nem engednám ki látótávolságból, és kész.
Aranyos, ahogy újra találkoznak, meg szomorú is, csak... helló, akor mostantól nem levelezünk? Vagy skype? Vagy bármi? Pont az ilyen világvége időkben jön jól a lelki támogatás, még akkor is, ha olyan kib hős vagyok, mint Shepard. Modelleződnek azok a szociális interakciók tisztességesen, de akkor már. És nyilván nem tudom, hogy az egyéb szálakkal mi a helyzet, meg tudom, hogy szomorú lesz ez még és bőgni fogok, de az meg más kérdés.
De azért jó ez. Most egy darabig jó lesz.

Az AC2 meg a kikapcsolódásra tökéletes, rohanok a háztetőkön és időnként meg kell ölni embereket, az első részét valszeg Altair miatt fogom kicsit játszani még.

Az esti fények meg elhozták az őszt, igen, a hajnali hűvössel együtt, gyertek levelek le a fákról, megminden.

Most gyorsan csak annyit mondanék így a reggeli kávé mellett, hogy tegnap sikerült emtétéről beszélgetnem a belterj.hu szokásos ülésén is, ami persze érthető a személyes érintettségeket tekintve, de azért mégis. Bár, most tartottunk rpg-nosztalgia klubot is, ó, igen.

Arról álmodtam, hogy repülőgépre ksézülök, megyek USA-ba, és többször vissza kellett pörgetni az eseményeket, mert mindi glekéstem a gépet, mert a taxis béna volt, vagy mert elfelejettem a csomagjaimat magammal vinni a reptérre.

Nincs idő

Tegnap este volt elnökségi, effektív, de fárasztó, büszke vagyok magamra, hogy sikerült előterjesztenem dolgokat, amik nem a triviális kategóriába estek, hanem abba, amit pl. Alew kapásból "úgy fos ahogy van" kategóriába helyez, és ezzel legalább alkalmam volt gyakorolni, hogyan pergetem le tökéletesen a kategorikus elutasítáűsokat magamról. Ebben gyakorlatot kell szereznem, ahogy abban is, hogy nem, nem kell tökéletes megoldással előállnom, és az se baj, ha nem értenek velem egyet, meg ha én nem értek mással egyet.

Itt a javaslat(ok) linkje, btw :az fontos kiegészítés, hogy nem egyedül csináltam, mi több, én leginkább csak interpretáltam és próbáltam tisztázni a koncepciót.
Úgy gondolom, ha nem is pont így, ebben a formában muszáj megvalósítani a dolgokat, de az abban feltűntetett problémákat meg kell oldani, kezelni kell, a megoldások elvei pedig szerintem jók.Híve vagyok az éles kanyaroknak és a drasztikus lépéseknek, az "MTT mint olyan" egyértelműen lassan működik, de ennek a kalibrálása nem az én feladatom, én igyekszem az anyagot begyújtani és égésben tartani a mozgáshoz.
Voilá. Megfogalmaztam.
Még akkor is, ha ezzel borítékolhatom azt az érzést, hogy nem valósulnak meg százszázalékban az elképzeléseim és ötleteim, és mindig le kell mondanom egy részéről. Aztán persze lehet, hogy meg tudom majd fogalmazni pont a megfelelőt, dehát az a véletlen csak.

Aztán már pörögnek emberek a táborral kapcsolatban, ami leginkább azért frusztráló, mert miért ilyen hamar, miért most, túl gyorsan látszanak betonozódni a vonalak és elképzelések, pedig még lenne idő hagyni, hogy több elképzelés cirkuláljon. Nem szeretem a felesleges munkát, se másét, se a sajátomat.
És nekem most kifejezetten kétoldali undorom van a szervezésektől és emtétés dolgoktól, de az agyam nem bírt tegnap este leállni, párhuzamosan futtatok két elképzelés kritikáját és megvalóítását az agyamban, de legalább tudom, hogy képes vagyok két koncepcióval egyszerre foglalkozni (vagy legalábbis felváltva. Nem, nem szabadna, nem kéne most ezzel foglalkoznom.

Egyébiránt jól vagyok, csak rég voltam már egész este otthon, és hiányzik. Kezdem fogösszeszorítva áthajtani magamat az időkön (amit a holdfényben írnokok írnak, ezt megmondta KZ orákulum, és interpretálódott, na), ez az, ami ne legyen sokáig, mert elkopnak a fogaim. Tetszik érteni? És még csak a nap felénél vagyok, mi ez mi ez?

mikor játszunk?

Ugyan most a belterj.hu-n merült fel a kérdés a zombiöléssel kapcsolatban, de kb mindenhol, mindenkinek feltehetném. Elvonási tüneteim vannak, elvtársak. Meg fronthatásom, de az más kérdés. És nincs kedvem dolgozni.
Jönnek dobókockáim és egy Bang!, amivel muszáj elsz jáétszani, közölném.
A királylányosra is tessék időt szánni mármeg, meg én is szánok, talán fejezetvéget kéne nyomnom, vagy ilyesmi, lehet.

persze kéne időt töltenem az új effekttel is, és kitalálni, hogy melyik számokat nyomom tele visszhanggal, megminden.

közléskényszerem van, deal with it.

Süpped

Visszajöttem a hétvégéből, és második napja nagy erőkkel emtétézem, kib fárasztó, beszélgetnék én annyi minden másról emberekkel, de valahogy nem jön össze. Az a tudat nyugtat, hogy ezekre a dolgokra most szükség van, különben a punnyatag megszokás kerékvágásába süpped minden.

Megérkezett a játéktervezős könyv, elszánt vagyok, és fel akarom használni a tudást belőle tábori keretjáték, illetve live írására. Igen.

Ma ki fogom próbálni először az új multieffektemet, izgalmas a téma, és hátha magamra találok, nem, ez nem ilyen önmegvalósító izé, inkább csak az agyamat és a lelkemet akarom vissza, nem tudom honna, de tegnap rizs helyett tésztát mondtam a kínaikajáldában vagy fordítva és majdnem otthagytam a kajámat fizetsé után, meg úgy általában keverem össze a dolgokat. Szóval most jó lesz, most megyek a próbatermekhez, látok majd kellemes zenészeket, éneklek és csvaargatom énis az effektet, natessék, visszakapja a gitárosunk (nem, mert hangerőben nem), bár miért felejtettem én otthon a leírást hozzá, hát én azt nem tudom. Azért, mert okos vagyok, azért.
Kedd este lesz, kedd este.
Persze el kéne indulni innen gyorsan, de van modnanivalóm, amit nem tudok megfogalmazni, valahol a sárga fal és az elvárható arany októberi délutánok környékén, a levegőben vannak mindenek, és látni akarom a lényeget megint.

Azt mondják, az élet az nem ez, az életaz valami, ami kívül van az általam kedvelt dolgokon, de én ott nem látok semmit, az élet nem lehet az.

Színek

Van ez a zavar, de lehet, hogy csak az ősz, nem tudom. Átrendeződnek hangsúlyok, visszatért a nyugtalanság, amiről el is feledkeztem, hogy van nekem olyanom is, a reggelek frissek és én ennek örülök, de vannak kérdőjeleim, amiket az idők során kitűzködtem a dolgokra magam körül, gyűjtsem vagy sem, mindennek egyszerű megoldása is akadhat. Maximum nem lesznek kellemes vagy elviselhető megoldások. 

Álmodtam a munkámmal, amiben rengeteg elhalasztott, kevésbé fontos, de egyre nyomasztóbbá váló feladatról tudtam, és inkább már othagytam volna az egészet, mert akkor egyben szabadulok emg mindettől. Jó volt felébredve rájönni, hogy nem, semmi ilyen nincs - majdnem minden aktuális probléma és feladat, ami meg nem, annak igazi elévülése volt.

Hazatérni felkavaró volt tegnap este, új vizeken járok, tengeribetegség, meg ilyesmik. Vagy csak szimpla szeles, esős este, és itt az ősz, és már nem tudom, mikor akartam ennyit futni egyszerre, végre nincs kánikula, végre levegőt lehet venni. Ülepszik az augusztus sűrűsége, néha még mindig félek, hogy eltűnnek melőlem az emberek, a barátaim meg a messzebbi ismerősök, én ezt nem akarom, nekem fontosak vagytok. 

Újratelepítettem L-t, most éppen nem produkálja a fura hangot, amit a tábor végén, úgyhogy még mindig nem szállíttatom el a szervízbe, én tényleg bízom benne, hogy megjavult magától, látjátok. Persze, most telepítgethetek újra mindent, ennyi, de nem baj, tanulok legalább. 

Reggel pont összefutottam Julival a Bázison, költözik be, Julcsi meg már kicuccolt, most hátha megint fogok találkozni másokkal is itthon. Aztén átszaladtam haza, odaadtam öcsémnek a kölcsönsátrat, hogy majd délután a sógorom el tudja vinni onnan, és korábban értem be melóhelyre, ez is életnek tűnik, meg izgalomnak, nem kellenek a szuperhősök meg a titkosügynökök. Hazudok, de nem annyira. Csak részben.

Csak éppen megpróbálok flépíteni egy világot magamnak, mert nem vagyok elégedett azzal, amit eddig sikerült. Önmagától, úgy tűnik, nem lesz jó.

Asszem, kinyomtatok a BKV-re pár novellát, borzasztóak az elvonási tüneteim.

kezdődik az ősz, mindig ilyen.

Hullámok

Több szempontból jó volt ez a hétvége, volt, ami meglepett, de még nem tudom, hogy ennek örüljek-e, mindegy - hallhatom a belső hang csendes mormogását folyamatosan.

Például jó ez a Bang! játék. A véletlenszerűségnek köszönhetően többször nyertem is benne, és veszíteni is kielégítően élvezetes volt. Hajnalig még jobb játszani, az embereket hirtelen máshogy kezdtem el látni, végre, elkezdtek átalakulni a félig-jólismert, aktív ismerősökké, kell a közös játék vagy tevékenység, enélkül idegen maradnak számomra. 

Amikor megérkeztünk, idegenek voltak, idegen voltam, kellett hozzá aztán szombaton a tollas, a pingpong, este a játékok, a sütés és a tűz fénye, hogy elkezdjen a számomra is értelmezhető közösség csírája megmutatkozni. Nem azt állítom, h addig ez nem volt, csak azt, hogy én ezt tanultam meg, ismertem meg, nekem ez a jó. Még úgy is, hogy nem értek mindenben egyet, és nem tudom megindokolni, hogy miért, vagyis, tudnám, csak én nem ugyanúgy látok és súlyozok, és máshol van a türelmem határa. 

Akit megszerettem valamiért (akármiért), arról nehezen mondok le. 

Láttam a leveleket lombbá összeállni, a hullámokat tótükörré, kellett máshol lennem, most kell a szél, és itt-ott megcsillant a levegő - kib költői, de ez van. 

SzóLó mellé mondjuk nem feltétlenül ülök be kocsiba, mert a vezetési stílusától határozottan félek, és ez nem a képességeibe vetett bizalom hiánya, hanem a véletlen tisztelete. 

Ma se nézek filmet, emrt mindjárt elalszom. 

DE A sZÉL, A SSZÉL!

és a szavak, amiket elvesztettem.

munka

Huhh, értékelés végre pipa, az nem tudom, miért van, hogy még egy ennyire jelentéktelen és súlytalan szituációban ennyire stresszelek. De tényleg. Valami olyasmi lehet, hogy a munkahelyi szituációt ne sikerült rendesen megugranom, amióta itt dolgozom - a recepció uyge nehezen volt komolyan vehető, és akkor még csak diák voltam, hát védtem a lelkemet azzal, hogy ez nem iggazzy meló, csak diákmunka. Utána meg... nem sikerült integrálódnom teljesen. Nem mintha nagyon baj lenne, mert talán jobb, ha nem érzem teljesen önmagamnak ezt a munkát, hiszen a személyiségemnek annyira elhanyagolható részét mozgatja csak meg, hogy nehezen tudok bele többet vetíteni. Érted, megpróbálok időnként, titkosügynökség stratégája vagyok néha, a háttértámogatás, én küldöm a célpontot az ügynököknek, én rakom össze a térképet meg aze gyebeket, én adom ki a kütyüket és én görcsölöka zon, hoyg sikerüljön nekik, de aztán ez elmúlik, és megint egy könyvelőcégnél cserélem az egereket.

Moha

Kezd fárasztani úgy kb minden az MTT-vel kapcsolatban, most asszem oda kell figyelnem, hogy ne foglalkozzak vele ennyit, hanem találjak más dolgokat, például ME2-ben lőjem szét a kroganok seggét meg ilyenek.
Tegnap volt a táborértékelő találkozó, kivételesen hasznos és érdekes volt, mondjuk lehet, hogy az elmúlt években a tábor utánra már pont eléggé befordultam mindig, hogy nem éreztem értelmüket, de már nem emlékszem, mikor volt ennek utoljára haszna a számomra.
Előtte fél napot azzal töltöttm, hogy egy doksit szerkesztettünk, megint csak MTT témakörben, és délutánra a fejfájás mellé éreztem a heveny iszonyt is.

Most a borongós idő tökéletes, bár nyilván meg fog lepni kilépve a hőmérséklet, nebaj, idebent szinte fázom nyitott ablaknál is. El kell mennem ma egy multieffektért a hegedűhöz, sajna baromi rossz időpontban, de ebbe asszem bele tudom illeszteni azt is, hogy elviszem a GPtől kölcsönkapott  kerékpárt megnézetni szervízbe vagy legalábbis veszek pumpát meg sisakot, meg nemtommégmit, és mondjuk elgurulok a nyugatihoz a találkozóra. Igen, ez jónak tűnik. Egy darabig erre nem lenne időm.

A hétvégét nem emtétével töltöm, ez most jól fog esni. Helyére kell megint rakodnom az építőelemeimet, átrendezni lelkem barlangjában a falakat megminden.

feltoltam a megtalált táborértékeléseimet a wordpressre, eléggé kúl, az már kevésbé, ami azokban repetitív. Most azért úgy látom, hogy sokkal több dolgot vettem magamra, mint kellett volna, és faszér' nem olvassuk el ezt táborszervezések elején (mondjuk mindenki a magáét legalább). nna.

pozitív bejegyzés

Hogy ilyen is legyen.

Jelentem, volt egy sírvaröhögős játék vasárnap, remélem, eljutok addig, hogy Janie is blogoljon róla, betörtünk Adrian lakásába és lenyúltunk dolgokat, csak remélni tudom, hogy legközelebbi találkozsukkor nem fog erre rákérdezni, mert Janie legendás pókerarca se biztos, hogy segít a röhögés ellen. Egyelőre nem sikerült hatékonyság-igényemet kielégíteni a szerepjátékban, de majd, de majd! (Mhaha, pesrze).

Péntek este voltunk moziban szomszédékkal, menéztük a Total Recallt, az aranyos volt, meg ettünk sushit a finom. Előtte otthon szenvedtem, gyógyultam és feküdtem ki a tábori megfázást. Szombat este ettünk húst emberekkel fenn a hegyen,megtudtam, hogy Julcsit lecseréljük Julira a Bázison egy időre, megcsodáltuk tömegesen Gergő motorját, és este a deus ex zenéjére utaztunk hazafelé.

Vasárnap pályázatíró délelőtt után a már említett rpg session, hétfőn pedig megnéztem a Quantom of Solace-t, és megállapítottam, hogy egyrészt az előző részt is le kell szednem, és a következőt is megnézem,t alán szélesvásznon, mert CraigBond-ot asszem elég sokáig el tudnám nézni. Mondjuk engem nem zavarna, ha nem a 007-esügynök lenne, hanem egy tök másik, mert a hype nélkül is kúl.
Igen, Witchert Geralt, DE:HR-t meg Jensen miatt játszom (nagyrészt), problem? (Igen, a DE kiegészítőjével kínlódom épp.)

Tegnap este meg hosszas tűnődések után a szektás tüzijátéknézés mellett döntöttem, jól, kell látni őket a tábortól teljesen független összeállításban sokat. Kell nekem az agyatok.

az első napom távol mindenkitől - vagy legalábbis úgy érzem. kell a levegővétel, de most üresnek érzem a levegőt, az időmet. aludnék még legszívesebben, de nem lenne az jó, lassan neki kellene állni a napnak, valahogyan, valami célt kitűzve, de azok megszűntek, nincsenek, nem találom őket. majd rájövök, majd eldöntöm.

A tábornak lassan vége lesz, még szervezői értékelés, még utótalálkozó, utána lehet csak lezárni. A rengeteg sok kritika lassan kikészített amúgy, tegnap reggel elolvastam még egyet a tegnapelőtt esti után, és akkor éreztem úgy, hogy akkor bassza meg az egész emtété, inkább oldja meg magának nélkülem a rendezvényeit meg úgy általában az életét, ennyi lehúzást még azok a táborok se kaptak, ahol súlyosabb problémák voltak. Igen, minden kritikának vannak olyan pontjai, amiket jogosnak tudok felfogni, vannak olyan pontok, amikkel nem értek egyet, de ez véleménykérdés, meg vannak tévedései, ami nyilván megintcsak szubjektív a z esetek többségében.
Azt sugározza majdnem minden, hogy idén az egész nagyságrendekkel volt inkompetensebb, mint valaha - amiben pedig biztos vagyok, hogy nem, mert ott voltam és láttam az előző éveket is, és személy szerint se ekkora a különbség a teljesítmények között, és szervezetileg se.

Háromszor-négyszer töröltem ki reakciót egyes kritikák alól, mert nem hiszek benne, hogy bármit változtatnának, abban se, hogy védeni kellene bármit - meg abban se, hogy a szerző válaszoljon a kritikára, talán pont ez az, ami miatt nem. És most is. Éljen.

Namindegy, megyek tovább, majd kiderül.

mégtovább

A tegnap esti whisky-kóla Hannával a közeli kávézóban helyretett - meg arrébbtolta a megfázásomat a torkomról mindenhova -, jó volt, végre a jövőbe is lehet tekinteni, meg ilyenek.
A tábor óta amúgy egyre több dologra jövök rá az mtt táborokkal kapcsolatban, és egyre jobban helyükön tudom kezelni a sikereket és hibákat. Ez elsősorban a 2008-as táborra vonatkozik, mert azzal kapcsolatban a legellentmondásosabbak az érzéseim. Az akkor elkövetett hibákat már sikerült kigyűjteni, viszont arra folyamatosan, újra és újra rájövök, hogy voltak olyan pozitívumok, amiket sikeresen vittünk tovább MTT táborokba. Azután a tábor után jött rá a szervezőség, hogy nem, a táborszervezés nem csak a főszervezők dolga, kell oda szervezői csapat (nyilván a ló másik oldalára estünk következő években a 30-40 fővel), a közösségvezetők aktív bevonása az előkészítésbe. Kellenek a jól definiált különböző főszervezői funkciók: először én a Valinori táborban találkoztam olyannal, hogy külön keretjáték főszervező, de akkor a többi főszervező leginkább csak a helyszínnel és a logisztikával foglalkozott, a közösségek koordinálása, a programok levezénylése nem volt főszervezői feladatkör/felelősség (been there, done that). (Várgesztesről lemaradtam, azt nem tudom, ott mi volt). Eryn Vorn óta vannak dedikált főszervezők (keretjáték, program, logisztika) a táborvezető mellett, ez akkor is sikerélmény, ha tök természetes evolúció eredménye :D Következő évben jött be a HR-es a csapatba, ill. az azóta eltelt táborokban folyamatosan változik, hogy éppen a "programos" hol is helyezkedik el, hány emberrel milyen funkciókban.

Az azért durva, hogy még mindig nem tudok leállni az elemzéssel, pedig már napok óta aktívan folyik a fejemben, kiírva, kibeszélve.

tétova

oh my, napok óta szemezek a sony xperia s-sel, hétfő este kezembe fogtam egy másik okostelefont, amin volt játék, és elkezdtem érezni a dolog hívását. ez bzmeg, az adolog, amire nincs szükségem. komolyan. telefonálni telefon kell, útközben nem kell itnernet és hülye játékok helyett olvassak már, vagy játszom otthon rendesen, vár a steamen pár dolog amúgy is. és marha drága mindehhez képest.
... de olyan szép... csillogó és fényes, és dolgok mozognak benne és tech és akármi.

Még nem sikerült kipiennem magam, tegnap este táborról aztán kömtről beszélgettünk tea és forrócsoki mellett, jó lenne már valamit igazi sikerélménnyel megszervezni, mert tudom, hogy alkalmas és képes vagyok rá, valószínűleg többre, mint amivel eddig próbálkoztam. Úgy tűnik, leszek inkább csak résztvevő, esetleg részfoglakozást tartok, de még nem tudom, arralenne e elég kedvem. De legalább brainstornolásra alkalmas vagyok.

Ma és holnap próba, utána kéne pihennem még-még-még, aztán majd embereket akarok látni, a táborozókat és azokat is, akik nem voltak ott, és nem a helyemen gondolkodni, hanem csak élvezni a közös időt.

free

borzasztó álmos vagyok, tegnap mosást beraktam, aztán mentem Vidnek örvendezős sörözésbe, ami a magam fáradtságával egész kellemes volt, és hát vannak dolgok, amiken nem tudom magamat túltenni, de ez évek óta van már így, talán soha nem múlik el, mert vannak olyan emberek, akik. Meg vannak mások is.

A táboron még pörgök, és fogalmazom az értékelést, közben próbálom szinten tartani magamat munkában, nehéz ez így. A hűvös levegő a szobámban, a puha ágyam, az esték és hajnalok nyugalma olyan dolgok, amiket kincsként őrizget az emlékezetem már előre is.
És a lehetőség, hogy bármikor felkelhetek és mehetek, egyre inkább megtanulok élni vele. Majd rendet rakok, majd kimosok mindent, majd még kaját is veszek otthonra, nem várhatok mindig másra, hogy legyen értelme, nem, akkor majd magamnak.

A tábor, a tábor a tábor most végre az alkotásról szólt számomra is, és nem vagyok hajlandó lelkiismeretfurdalást érezni azért, mert végre nem dolgoztam ki mindent magamból, nem fáradtam bele már hetekkel előre. Az sem érdekel, ha az embereknek nem jött át "Heva", műsorvezető voltam elsősorban, nem főszereplő, azokkal meg live-oztam táborban, akiket ez érdekelt. És, szakadjak meg, számomra voltak megható részei a játéknak, én láttam Roderik szemét, ahogy aggódva a testvérét figyelte, miközben Siderik a Sötétségről beszélt, ébredtem fel kétségbeesett "Siderik! Ne tréfálj vele koma!" kiáltozásaira és rohantam ki baltával a kezemben pár percen belül jelmezben csatlakozni a kiáltozáshoz, szorult össze a torkom, miközben Waíla sírt a földön heverő Ahma fölött, és éreztem a diadal örömét, amikor a füstös csatamezőn egymás nyakába ugrottunk Aggwusszal, és és még a pieta is megvolt az erdőben, ahogy azt kell.

Ez nem volt ingyen. Ehhez ki kellett állni a közönség elé, ami most volt olyan kegyetlen, mint egy unottabb este bármely színházban, gondolkodnom kellett és akarnom, hogy jöjjön az érzés. Minden egyes alkalommal, amikor közölték velem, hogy nincs, nem létezik az a dolog, amit átélek, hogy nem jön át, hogy minden fáradozásom felesleges (vagy csak olcsó CGI fogás - bazmeg, akkor szólj róla, hogy nem jó, ugyanúgy tudsz te is tüzet oltani, mint én, ugyanannyira a te dolgod is), mert nincs meg a fíling, számot kellett vetnem magammal, és a teljesítményemmel, kimenni és rágyújtani, és elnyelni a görcsös, összeomló zokogást, mert nem szabad, mert menni kell tovább és csinálni és nem feladni azokért, akiknek tetszett, akik látták, akiknek ez adott valamit.

Aki vitt már életet NPC-be, vagy szólalt meg hangosan egyszerű táborozóként keretjáték jelenetben, tudja, miről beszélek.
Azt sajnálom, hogy nem voltunk elegek a lufi felfújásához, hogy az elbírjon mindenkit.

Köszönöm  mindenkinek, akin láttam, hogy adtunk neki valamit, akivel valamit azért sikerült átélni, aki tudott velünk játszani, akiknek vezethettem a műsorát. Az új arcoknak, akik érdeklődve jöttek és kérdeztek, a gyanakvó régieknek, akik belekérdeztek a plot lyukaiba és arra késztették a teamet, hogy megpróbáljon foltozni, azoknak a szervezőknek és nemszervezőknek, akik ötleteikkel hozzátettek, a működtetés irányába hajtották és nem azon görcsöltek, hogy, jajj, ég, hanem azon, hogy eloltsák. Meg azoknak, akik ezt az egészet nem gondolták túl, hanem egyszerűen elfogadták.

Ki kellett jönni a feszültségnek, igen. Az nyilván megfontoltabb és PC-bb, ha egyszerűen nem mondok semmit, csendben meghallgatok, elolvasok és befogdok minden kritikát, de most jön az én-blogom érv, meg az, hogy az aránytalanság mindenkor idegesít. Meg... öö.. hagyom a disclaimert, hagyom már, ez az egész személyes, a profibb véleményemet még mindig fogalmazgatom.

random disclaimer

mégsem.

hirtelen

Mielőtt beájulnék alvásba (nem, nem vagyok hajlandó ma már mosni), azért muszáj egy gyors személyes beszámolót a táborról, vagy soha nem írom meg (vagy csak bekezdésenként szétszórva több bejegyzés között).
Például azon gondolkodtam a buszon hazafelé, hogy hogyan éreztem magamat, és azt kell mondjam, hogy alapvetően jól. Nyilvén nagy a kontraszthatás a tavalyihoz képest, ahol a szakítás alatt fogösszeszorítva kellett végigpozőrködni azt a 13 napot, most meg alapvetően nincsenek magánéleti problémáim. Jobban belegondolva, nem is tudom, mikor volt utoljára olyan tábor, ahol ne lett volna valami... na, szóval.
A táborok nem szoktak katarktikus élményt hozni, most már nem is várom ezt, de azért most is meg voltak azok a pillanatok, amik miatt ezt az egészet megéri csinálni - jellemzően ugyan a szervezői körben, vagy olyan helyzetekben, amit azért tudtam így értékelni, mert szervező voltam, de ööö... asszem máshogy nem is lehet (szervezőként ugye). kiemelten a sárkány megöléses improvizációnk volt ilyen.

Nagyon kiélezett helyzetben, az időhatár leteltével "visszavertük" a sárkány csapatát, és akkor valóban megvolt az az érzés a füstölgő csatamezőn, éjjel. És az, ahogy a beálló tétovaságban úgy éreztük Gergővel mindketten, hogy akkor most valamit muszáj imprózni. Én nem emlékeztem a megbeszéltekre, miután levegőt is alig kaptam még a hadijáték után, semmi nem utalt arra, hogy bizony most nem tudhatnánk megölni a sárkányt, mert csak visszavonult, úgyhogy szépen kivégeztük. Erről szerintem csak a szervezők, meg talán a sárkány oldalán harcolók tudtak, hogy ennek nem így kellett volna lennie a papírforma szerint, de úgy érzem, jó volt így. A script szerint meg kellett volna várnunk, amíg elmegy a sárkány, és utána meg csak számba venni a veszteségeinket, hát, nem így sikerült.

Hm, aztán ott van az, hogy a szervezőkkel jobban összeismerkedtünk, mint eddig, a közös munka, meg a csapatdarab, bla-bla, de ez tényleg működött, minden feszültség és ellentét mellett is. Hiszem, hogy az emtétében ez az, ami legjobban képes benntartani az embereket. A közös alkotás. Legyen szó színdarabról, kórusról vagy rendezvényről, mindegy, az a lényeg, hogy fontos dolgot hozzunk létre, ami túlmutat a saját igényeinken.

A negatív oldalon van az a csalódás, hogy pár számomra fontos emberrel nem sikerült érdemi időt tölteni együtt, és nem csak az idő hiánya miatt. Olyan intenzíven érkezett tőlük a kritika, a "nem érzem jól magam, de, ha mégis, ahhoz neked aztán semmi közöd" érzés, hogy rendszeresen azt vettem észre, hogy megyek ki dohányozni az útra szervezőlánytársaimmal frusztráltan, pedig meg vagyok róla győződve, hogy mi nem basztunk el semmit. Mégis ott volt. Volt aztán, akivel sikerült minimálisn enyhíteni ezen, de az is olyan érzés volt, mintha újra meg kellett volna róla győznöm, hogy hé, ember vagyok én is, sőt, a barátaim is azok. Hülye igényeim vannak a barátaim empátiájára, na. És hülye félelmeim is, btw, ez nem szabad kihagyni. A hazaút asszem ezért volt kifejezetten lehangoló. Magamnak köszönhetem, persze.

Most még küzdök a kognitív disszonanciával, hogy olyan teljesítményre gondoljam azt, hogy jó, amire a külső szemlélő közelebbi ismerőseim többsége képtelen volt pozitívat mondani. Szerencsére beszéltem másokkal, is, gyökeresen eltéreő véleményeket hallottam, most jön az, hogy egyensúlyozgatok, aztán szarok bele az egészbe, és döntök úgy, hogy én jól éreztem magam, a feladatomat teljesítettem, hibákat látok utólag, és elképzeléseim is vannak a kijavításukra, de nem vagyok hajlandó azt gondolni, hogy katasztrófa lett volna, mint aminek a képe állandóan felrémlett előttem pár mondatváltások után.

Most alvás, holnap meló, Heva lassan otthagyja Setétvölgyet, Roderikre bízza a kocsmát, aztán nekimegy a világnak, összeszed megint egy gondori katonát vagy meghal egy random ütközetben, és nem szólnak róla énekek.

tábori elmélkedések

Az egyik, álmomban már megejtett emelt hangú beszélgetés-részlet már megvolt, a másikat nem szeretném. Nagyon kellemetlen tudok lenni, amikor magyarázatot és választ követelek olyan kérdésemre, amit nem csak magam miatt, hanem közös munka miatt tartok fontosnak. Persze, ez olyankor jó, amikor a másik oldal nem omlik ettől össze, de a jelen helyzet alanyától az elég elképzelhetetlen lenne. Nem érzem, hogy nagyon el lennénk késve, mert ez a fajta táborprogram alakításnak az a lényege, hogy a végén érik össze az összes nézőpont közös programmá, és ez nem ezotéria, hanem csak annak a következménye, hogy alapvetően párhuzamosan, egymástól függő  esemény- és folyamatfejlesztésekről van szó.
Ez a végén idő és energiaigényes nagyon, nem csodálom hogy Ankalimon inkább a lineáris fejlesztést propagálta (amikor pl. a csapvezek leadják az igényeket, a programos team kidolgozza a napi programot ebből és a keretjátékos csapat már a kész programtáblával plusz a csapattevékenység igényekkel dolgozik). Most inkább úgy néz ki, hogy van egy elképzelés a szituációról (keretjáték), a csapatok programjairól, elkezdenek párhuzamosan gondolkodni, időnként adnak egymásnak infót arról, hogy mit találtak ki, beépítik  vagy kidpbják a másik néhány jellegzetességét (igen, sok a szemét és kidobott meló), egy idő után általános programtáblát összeszednek az emberek, folyamatos visszacsatolás az ideális helyzetben, szakaszos az optimálisban, gyakorlatilag meg az utolsó hajrában olvassaát mindenki a többiek anyagát, és néhány utolsó mindenki-összeül alkalom alatt véglegesítenek egy egységes eseményvázlatot, ami már magába foglal mindent. Elvileg.
A kockázata elsősorban az, hogy nem készül el a megfelelő mélységű vázlat időben, hiszen mindenki csak vázlatokkal dolgozik, mert addig nem érdemes kidolgozni, amíg alapvető elemeket kell egyméshoz optimalizálni. Hátránya, hogy annak, aki bele akar szólni, annak ismernie kell az összes területet a végén, olyan mélységben, amilyen szinten változtatni akar rajta. Ez mondjuk az előnye is, mert így a táborra a szervezők tényleg képben lesznek mindennel, míg mondjuk a másik folyamatnál jó eséllyel csak azt ismerik, amivel dolgoztak.

Számomra nyilván ez a módszer a szimpatikusabb, egyrészt, mert szeretem átlátni a nagy egészet, az összefüggéseket, és sokkal nagyobb biztonságban érzem magamat, ha így veszek észre hibát, mert valószínűnek tartom, hogy a megoldását is ugyanúgy láthatom ebből a szögből. Másrést emg, a lineárisabb munkafolyamathoz meg kellene bíznom a többiek kompetenciájában emg abban, hogy alapvetően nem gondolkodnak máshogyan (a táborról), mint én. A tapasztalat meg nem ezt mutatja, egyszerűen mások az elvárásaink, az igényszintünk (hogy ki mit tart megfelelő szintű vázlatnak, tervnek és forgatókönyvnek), és a felelősséget se ugyanúgy kezeli mindenki.

Azt érdemes lenne még finom hangolni (ehh, baltával), hogy a konkrét összedolgozási sorrend mi legyen, melyik az a legvégső nézőpont, ami a legjobban megfogja a játékot eseményt. A csapatok mozgása? A logisztika? A keretjáték? Gyakorlati szempontból a ki? hol? mikor? logisztikai kérdésköre tűnik a legjobbnak, de a miért? sokkal többet segít a tényleges mozgásban - és mozgatásban, ha a tábor lényegi részét nézzük (közösségi érzés, játék, érzelmek, kreativitás),

Élvezem a tábor szervezését, erre kellett rájönnöm, ez a fata kreativitás erőt ad. Meg a sikerélmény, hogy dolgoztam, vele, energiát raktam bele, és működni fog. Attl tartok, ezt normál táborozóként nem tudom megélni. Persze, elhet, hogy idén sikerülne, lévén csak rendek vannak, és, hacsak nem egy buta osztály működését produkálják, akkor a rendekben valódi alkotó meló van.

Kezdem (?) ismételni magam, szal tsá.