ma nem voltam túl használható melóben - bár, tulajdonképpen, megcsináltam egy csomó dolgot a semmitevések között, és használhatóan kommunikáltam a helpdeskkel. MEg rögzítettem méleket.

lyukasztottam fület, ebédeltem és fizettem be részlegesen számlát, herdálom a pénzt, és most esett le, h a tábort még nem is számoltam bele a dolgokba. nincs para, csak nem is értem, hogyan tudnék takarékoskodni, vagy, h eddig miből sikerült. nincs baj, nincs baj.

asszem ma hazamegyek és...ja, nem próba. akkor meg, hamár a próbáig el tudom magamat vonszolni hegedűvel és táskával, akkor már a kocsmáig is, nem?

olvasgatok könyveket inkább

Fókusz

Kaptam szabadságösszesítőt, gyanítom, h kifelejtették belőle az eddig kivetteket, mindenesetre jó volt látni, h még van 25 (még akkor is, ha már nincs). Már sejtem, h május elején leszek pár npot szabin. És azt is, hogy hamarosan kezdenem kell valamit a magam mögött húzott dolgokkal, így vagy úgy. Például nem ártana XP-t raknom a fókuszálás nevű dologra. Elkeserítő, hogy egyszerűen nem vagyok képes minden számomra érdekes dologgal foglalkozni, de be kell látnom, h már csak ilyen értéktelen véglény vagyok, és nem tudok megfelelni az általam felállított követelményeknek: hogy a jelenlegi tevékenységeim mellé pluszban odaférjen minden készség elsajátítása, amire minimum szükségem lenne bármihez, és minden eredmény előteremtésére, ami KELL. És eből most inkább az eredmények a szűk keresztmetszet.

Egyrészt, kellene gyártanom készre pár oldalt, de legalább egyet, olyat, ami tetszik is, nekem is. Ezzel együtt tanuljam meg a html5-öt és végre rendesen a javascript alapjait meg JQueryt meg efféle izéket, használjam benne eredményesen azt a sok szart, amit UX cikkek olvasása során magamra szedtem.
Például Szívforgács honlap, amit a dobosunk nem barmol szét IE6-ra hivatkozva, és nem szedi ki a css-em harmadát.
A courserás következő feladatokra sokkal több idő kell, mert angolul írni nehéz, a formázást képtelenség több platform között szállítani, és ugyan szerintem megfelelően gondolkodtam és dolgoztam tartalmilag, ha ez nem látszik, akkor baszhatom.
Fejezzem be azt a pár novellát, amit elkezdtem, és tanuljak meg végre írni. De legalább az első.
Szerezzek keverőt, és drótozzam össze a hifivel és csináljak végre zenét.
Írjam meg a királylányos a rouen-sztori soron következő vázlatait. (Honlap ezeknek is.)
Plakát a következő koncertre.
Keretjátékos feladatok rendes lekövetése és minden dokumentálása - előkészíteni egy találkozót, meg még néhányat.
Élni szociális életet, két baráti körrel, és a legfontosabb barátokkal.
Olvasni sokat.
Ügyesre fejleszteni magamat az ME multiban.
Végig kell játszanom az Alan Wake DLC-t, a Batmant, meg a többit.
Nem ártana befejezni a királylányosfantasy rendszerét sem. ÉS ledokumentálni, ofkorz.
Még mindig nem mozgok, és hiányzik.
Keressek új munkát, készítsek önéletrajzokat megminden.

És akkor még nem beszéltem arról, h milyen régen nem játszottam színpadon. És rendezni is kellene.

Ja, igen, meg a munka - és nem szabad arra alapoznom, h itt bent bármit megcsinálok. Néha igen, néha nem. Maradnak az esték meg a hétvégék, heló.

Szóval, ha ezeket nem tudom párhuzamosan csinálni és nincsenek erdményeim, akkor szánalmas vagyok, ha valamelyiket kihúzom, akkor vagy a szórakozás része veszik el az életemnek, vagy az, hogy bármilyen állásra érdemben jelentkezhessek. Mert, mit most tudok, az nyilvánvalóan nem elég. De ugye marhára nem látom, hogy mi lenne az elég.

A hétvége pompásan telt, kezdődött mondjuk egy képregényes kocsmában péntek este, ahonnan aztán a felhangosodó zene zavart ki minket. Szombaton IKEA, szereztem mindenféle boldogságforrásokat, mint pl. egy 2x2-es (fekete) polcot, két (fekete) díszpárnát, egy (fekete) ágytakarót, és egy (fekete) mécseslámpást. Onnantól kezdve minden majdnem tökéletes volt, tényleg. Illetve, onnantól, h összeszereltem a polcot, kitakarítottam, és beüzemeltem. Megint büszke vagyok a szobámra - ehhez időnként ugyan át kell rendezni, de asszem ez így működik.

Délután átjött Szozsi, főztünk kaját, amiből még maradt is, még mára is, leteszteltettem vele is a courserás feladatot, gátoltuk Julit a fordításban, dehát, kell időnként közösen vacsorázni és sörözni és cigizni az erkélyen, erre való a tavasz és a nyár és az ősz, amíg nincs hideg. Kipróbáltuk a Team Fortress 2 robotos vs módját, laptop plusz asztali gép kombóban elég jól ment, bár nem sikerült még megoldani, szóval még meg kell a pályákkal küzdeni. (Segítséget szívesen látunk, steamen játszunk, e.)

Vasárnap sok órát játszottam, dolgoztam a courserás dolgon, végül délután NYüfinél az erkélyen kávéztunk és gesztenyepürét ettünk és söröztünk, miközben Szozsi skype-megbeszélésen vett részt eg szobával arrébb, és csak néha jött ki röhögve, h "sokat beszélnek". Nyüfit is leteszteltem, amíg kutyát sétáltatott addig megírtam még egy részt a feladatból, és égül este ezt teljesen időben befejeztem, letisztáztam, képeket beillesztettem, szóval úgy gondolom, h mennyiségre minden megvolt, a minőségről fogalmam sincsen, de az elsőre úgyse szokott menni, amíg ki nem próbáltam.
Ja, játszottam utána megint.

Ó, ez a tavasz, egy kicsit le akarok fordulni az asztalom mellől a padlóra, és a hátamat pihentetni vízszintesben, meg a szememet is csukott állapotban. Meditációt a munkahelyemre. Az akadályoz meg benne, hogy járnak erre. ALudni dfjveqpokcáwokdcéwldkcsélmcqw

Olyan flowchartot csináltam, de olyat, a keretjátékhoz, ütemterv ez mgé csak, majd a mélységek, azok, ez mindig szórakoztató. Jellegtelen napokat élek, a fekete írásképem, meg a lassan lekopó naracssárga-réz körömlakkom keretezi, meg az ég felhős textúrája, és a hajnali ébredésem, meg a langyos-hűvös eső reggel, lehetne sokáig tavasz. aztán kis nyár, és hirtelen sokáigsokáig ősz.

MOST IS ESIK ÉLJEN!

Akkor mindent értek, hova folyt el az agyam.

Azt kell mondanom, jó esik így késő délutánra ez a napsütés-féleség. Ez is egy ritka szakasza az évnek, amikor ilyet írok. Ilyenkor azt hiszem, hogy sikerülhetnek dolgok. Persze, később rájövök, h nem, de az más kérdés.

most például asszem az ének után nekiülök és megcsinélom a megcsinálnivalókat, szépen mondom, és megküzdök az erősödő szorongással. kinyírom. kiéheztetem. haha. mintha megoldható lenne, hogy ne legyen szoronganivalóm. mindegy, amit beazonosítok, azt vagy azonnal megoldom, vagy elmagyarázom magamnak, h miért nem olyan fontos. Ez utóbbi persze elég necces, de akkor legalább valami-valami-valami.

Hiányoznak a nyílt egek felhővel fák levélszegélyeivel, és van a tegnapi mese a legkisebb leányról, akinek a piros esernyője fontos elem, meg a királyfi is ott van, meg a soks rá. de azért a western sztorit is meg kéne írnom, meg a... meg azt, aminek a végén szomorúan néz el a messzeségbe a Királyság Első Rektora.

You should help me. Explain yourself. Oh, show yourself. I made you from the dark matter of my subconscious, arise, arise. Let me see you, young girl. I never were you. Only partly. Mainly in games and play. Say hello to the universe, you fragile illusion, we become the new creep.

Miről szól?

Nekem tudnom kell a megbújó témát és ismernem a motívumok jelentéseit, szavakba foglalva megfogni, lerajzolni gráfokkal és számokat párosítani mellé - vagy csak tudni, hogy melyik hang és szín és mozgásélmény.

Volt egy hétvége, egészen más jellegű volt, mint a tavalyi táborszervezős. Azon kevésbé volt jelentősége a munkának, cserébe a kapcsolatok építéséért vagy mélyítéséért. Most sokat dolgoztunk, és igen, igen, ezt így kell. Csak most jó esne, ha lenne hétvégénk. Ezért se megyek tavaszi talira - rettenetesen szükségem van arra az időre, amit otthon tudok tölteni, a reggeli kávékra és reggelizésekre, délig alvásokra meg a félnapos játékokra. És nem szeretné most olyan emtétés programot, ahol valamit csinálni kell, meg időre ide-oda menni, és még az se mindegy, hogy kik vannak körülöttem.

valamikro majd, olyan egy hóna múlve, megint lenne igényem ilyen emtétés hétvégére, ahol egész nap szerepjátszhatok mondjuk a királylányos csapattal, vagy bármi hasonló, este meg iszunk és beszélgetünk.
anti-szociális mode on. Ez vagy az öregség, vagy az, hog tényleg úgy érzem olykor, hogy vannak barátaim, akik egyértelműen fontosabbak a többieknél.
meg a prioritások és a csökkenő időtartam.

Meg kell találnom a mostanában trendi nemtommiket, gondolataimat és életérzéseimet, vagy valami.

Hé.

Egy kő kimozdult a falból. Sötétnek látom a hétvégeimet, sötét falaknak a szürke hétköznapok között, ez most nem megnyugtató.
Majd megnyugszom, ha... ha a nem érthető tennivalóim végére érek és rendet vágok közöttük. Azt hiszem, kis pipákra van szükségem a task-listám mellett: holnapra összekészülni mind vásárlással, mind a keretjátékos anyaggal, amire szerda óta még nem volt időm. Meg még fel kéne venni nlhény játék fonalát is, hajajj.

kdjnaldkfvaldkvdfvnadfvkmadlfkvmadáflkvmqdé

Sending a signal

Közeleg az új arany ösvény, már várom. Szépe ez az idő, nyugalmas, a task-listámon semmi igazán sürgető, és ez kezd ugyan frusztrálni - mmint az, h nem is csinálok semmit. Nem baj, nem baj. Csak ne lennék mindig álmos. 

Két újabb felkérés NPC szerepekre. Újabb pipák. Tegnap volt egy sikeres megbeszélés, ha nem lennék ennyire hamar fáradt, most borzasztóan boldog lennék, mert kreatív és hatákony csapat áll össze, ráadásul még valamennyire hasznát is vettük az egyik gamedesignos könyvben talált okosságnak - úgy általában ez marha nehéz, mert túl általánosak vagy pont, h túl konkrétak a szempontok, és a világ minden ideje nem lenne elég mindenkivel átrágni az össze szempontot. De majd, de majd, még időben vagyunk, még. Még. 

Álmdtam is juteszembe, tegnap még, első együtteses "rémálmom", koncert volt a világvégén, elromlott a hegedűm, de a pultosnak volt egy másik, késve indultunk húgommal az autóval, és nehéz volt vezetni. Ráadásul azon paráztam, hogy dehát fél10kor kezdődik, az milyen későn van. Sötét utakon autóztunk.

Találtam újabb courserás érdekes cuccot, amit meg _kell_ csinálnom, komoly elhatározással. :Komoly arccal:

Aztán meg ott vannak az izék, amik a levegőben repkednek. Ilyen kis szikrázó dolgok. 

Meg az, hogy meséltem-e, nemtudom, megnézem, nem, szóval multiplayert játszom mostanság mass effecttel, és egész szórakoztató, és így rövid távon roppant addiktív. Persze, béna vagyok. De, amíg ennek ellenére hajlandóak velem játszani, addig tök jó. Mostmár valóban érdekelnek a különböző karakterek különböző taktikái, és a csapatjátékot meg amúgyis mindig szerettem. Jó ez. Csak álmosít a kevés alvás. Érted.

 jajhát, tudom, meg kéne nézni a részt még.

meg írni kellene, nemcsak Janie-t, bár őt is szórakoztató, az tény. MErt Janie-vel izgalmas dolgok történnek, és nála látok kiutat, meg fényt meg minden. 

másnap

mostanra állt össze a világ bennem, de ehhez kellett az, h kimozduljak énekórára, és kóvályogjak feleslegesen az allé felé, ahova végül nem ültem be kávézóba hipszterkedni, mert győzött a lustaság, és az itthoni kávé és ramen ígérete. Gyűlöljetek, alig vagyok másnapos, csak a tompaság és fáradtság, illetve valami távoli rosszullét emléke emlékeztet a tegnap estére, bár, most, h megemlítettem, elkezdett fájni a fejem is jelzésértékűen. Mondjuk reggel, amikor nem bírtam tovább aludni fél10-nél, akkor még forgott velem a világ, és nem voltam az egyensúlyom magaslatán, 5 óra alvás nem volt elégmindenhez, no. Szerencsére hajnalban rengeteg vizet erőltettem magamba, meg még a Tapsitól kapott fájdalomcsillapítót is felhasználtam, és most úgy hiszem, ez volt az, ami segített.

Ja, igen, kibaszottul berúgtam tegnap este (a saját mértékemmel persze, dehát az épp elég volt). Tudtam ugyan koncentrálva egyenesen járni, és nem voltam rosszula  buszon se, de nem, a világ ólmosan lengedezett mindenfelé, és hazaérve meg már elszállt az erőm, tehát örülök, h más nem volt itthon, mert az ajtótkat nem feltétlenül találtam el elsőre. Az alkoholra hivatkozva sokakkal beszéltem olyan dolgokról, amikhez általában nem vagyok elég nyitott, vagy bátor (meg nyilván a mások se azok normál esetben D:) - az est fényfűzérei közül különösen büszke vagyok a Viddel történő beszélgetésünk megnyitására: "nekünk most lelkizni kéne, vagy valami, nem?". A beszélgetéseket elrktároztam, majd a kis manók az agyamban (áháháháhá) szépen szortírozzák és labelezgetik őket.
És ijesztő párhuzamra bukkantam Janie és önmagam között. Nem írom le, és más számára ez nem lenne ijesztő, engem ezek a dolgok halálra tudnak rémíte... jó, nem, nem halálra. Úgyhogy inkább csendben iszom a kávémat és készülök újabb kör multiplayerre.

Azt hiszem, a lelkembe integrálódott tényleg a társaság, lassan kb annyira, mint a szekta idevonatkozó része - nyilván nem úgy nem azzal az általános intenzitással, itt inkább ilyen peak-ek vannak, míg a kabalt a rendszeresség építette.
És hű, ez fura, de érezhető az emtétés háló még így itt is. Esgallal sosem voltunk különösebben közeli barátok, de pl. az ő jelenléte volt az egyik megnyugtató pontja az estének, és azért, mert nekünk ott volt a közös másik világ és falu, még úgy is, h egy szó nem esett róla (najó, egy darab utalás). Mint amikor egy másik magyarral futunk olyankor össze, amikor ezt pont nem tartjuk cikinek :D (emtétével is találkoztam úgy, h kínos volt :D)

A jövő ijesztő, a jövő izgalmas. És itt az eső, ó, igen. Ma elmaradt az írórend, hát muszáj volt blogolnom, mielőtt belevetem magam az egyebekbe, amik cseppet se hatékonyakk meg előremutatóak - ez a hétvége elrepült, de, basszameg, nem vagyok hajlandó sokáig szenvedni ezen, a kis hangok viszont a fülemben mindig mondják, h tessék, hát ezért nem jutsz sehova, pedig mennyiminden... óheló. Majd, ha tudom, hogy mit akarok elérni az erőfeszítéseimmel, akkor majd csinálom őket. Most nem tudom. Úgyhogy játszom, az követhető és pontozható, viszlát.

 

dimenziók

a tegnapi nap a fura megrázkódtatások napja volt, eloször megnéztem a doctorwho részt, ami önmagában annyira nem volt olyan, hogy hatása legyen, mégis, ebben az új évadban én folyamatosan érzek valami feszültséget - az agyam jelez valami mintát, ami bármi lehet, de o kiegészíti úgy, hogy nyugtalanító legyen. Semmi különös tényleg, csak érzek valami légüres teret a doktor körül, és ennyi évad után látom az értelmét (még akkoris, ha nem tervezett).

Aztán végignéztem a spooks második részét, ami meg kifejezetten sokkolt egy bizonyos forró olajos jelenetével - én nem azzal felütéssel ültem le nézni, hogy itt bármi megtörténhet, meg lehet, h elszoktam ezektol a  fordulatoktól.  Ezzel a sorozat amúgy megvett magának, csak most nem merem megnézni a következo részét.

Utána meg Janie különféle sokkolódásait élhettem át, ó, igen. Majd akarok neki is blogbejegyzést az x-blogra, úgyhogy most csak annyit, hogy marhára jók ezek az agyalós ÉS érzelmileg involválós játékalkalmak.   És igen, kell energiát belefektetni az elvonatkoztatásba (ugye a Janie-Szeráf sztori anno tökéletesen beleépült a saját, személyes mitológiámba, és nem, nem triviális), de ez csak temporális szokatlanság, és csak egy újabb bizonyíték arra, hogy se a karakterem, se az NPC-im nem én vagyok. Szeretek más gondolati sémákba beleilleszkedni, ok-okozati viszonyban végiggondolni, hogy ki miért az, aki, estébé, estébé. Janie esetében szerintem minimum a harmadik alkalom volt ez.
(az meg vicces, hogy ilyen mintákat kapok ötletnek :D )

na, hazalátogatás, kaja :D

Igen, tényleg, mostmár tényleg elmegyek orvoshoz. Vashiány, és utána olvastam (megint), és minden tünete kábé. Borzasztóan érzem megint magam, és oké, lehet, hogy front, de nem  indig, és nem mindig vagyok ennyire kialvatlan, hogy szédüljek rendszeresen, hogy gyenge legyek, hogy ne tudjak kocentrálni, stb. Anno, amikor utoljára voltam, akkor az orvos rámnézésre megállapította, de elküldött azért vérképre, ami ezt támasztotta alá. Mondta, hogy menjek vissza, ha pár hónap múlva elfogytak a tabletták, ez volt másfél éve, ha jól rémlik.

Haza akarok menni. Ja, meg fogalmam sincsen, hánytól van szertartás a szentimrében, hattól, az korán, azt nem érem, el, csodás. Ha elengednek hamarabb, akkor talán.

Múzsa

Kezembe akadt a céges kulcscsomómra rakott kulcstartó, amit még anno egy Diary of Dreams koncerten vettem, és eszembe jutott, hogy egy időben mennyi erőt szereztem az énekesükből, ha elképzeltem, hogy ott ül az előadásokon, próbákon. Tényleg hatott.
És most azon gondolkodom, mit is jelent ez a "múzsa" fogalom - nem történetileg, hanem abban az értelemben, ahogy már ezerszer hallottam és olvastam. Nyilván a Sandman megfelelő fejezete ugrik be róla, aztán Csokonai, de olyan távoli ez így, mondjatok nekem nőket, akik múzsáikról írtak. Animus/anima művészetre alkalmazva? Valami tök más személy a tudatalattiból? Igen, még akár rá is kereshetnék, jut eszembe, de valahogy fontosabbnak érzem, hogy a kezem alatt kitapintható fémkorong, az énekes és saját világom közötti kapcsolatot megtaláljam magamtól. És aztán beillesszem a többiek világába, ahol a szavaknak próbálunk azonos jelentést adni.

Szóval, a múzsa egy olya személy, aki ihletet ad. Mi a fasz az az "ihlet"? Ötlet történetre, plotra, hangulatra? Vagy megoldási ötlet egy problémára? "Jó" ötlet, vagy bármilyen, vagy olyan, amit jónak érzünk? Ihletett állapot. Hát ez még jobb. Amikor tele van az ember feje dolgokkal, és beszél/rajzol/ír/táncol egy csomó hülyeséget, de legalábbis? Amikor ihletettek vagyunk, akkor tudunk művészetet létrehozni vagy valami ilyesmi, oké, ez kezelhető. De... de erre vannak mindenféle kis rituálék meg technikák, hol jön képbe ez a Múzsa dolog? Nem itt. Inkábbb... talán... valamiféle cél. Talán a valakinek szóló történetről van szó, hogy legyen kinek elmondani, leírni, elénekelni, megmutatni.
Jó, kösz, h meghallgattatok, megtaláltam a megoldást. És valóban. Múzsá(k)ra szükség van, a kommunikáció önmagában nem létezik. És általános közönség sem létezik. Konkrét személyek léteznek.

Ebből a szempontból igen, az az énekes valóban múzsaként tudott funkcionálni - ahogy pl. egy-egy játékosom, vagy akár az az ember, aki meghallgatta és érdeklődött a meséim iránt. Kúl.

Papír

igen, csak azért, hogy írjak ide, a novella, meg a másik helyett, igen. Igen, írok novellát, amit be szándékozok fejezni, és nem gyosan megírni csak. Bár azt is kéne, végigolvasni az eddigi elkezdetteket, és hátha van, ami befejezhető. Na, ezek asszem egyik blogolvasómnak se jelentenek újdonságot (hé, mióta lettél olvasótudatos? soha, soha), de azért elmondom, hogy jobbra vannak linkek, a wordpress blogomra rakom ki mostanában az írásaimat, az X-blogba meg szerepjátékos karaktereim történetét blogolom ki.

Annyira el szoktam képzelni, h pl Janie-vel kapcsolatban mit kéne írni, de, amikor ott a képernyő, akkor sokkal kevesebb jön elő, Janie nem beszél sokat, na. Pedig sok dolog történik velük.
Velem? A fejfájáson, a havazáson és a munkahelyemen kívül? Mittomén, azt hittem, holnap van énekórám, de nem, ma van. Most nem viszek új számot, de jó lesz, az énekórák jók még akkor is, amikor éppen fáradok. Hoztam amgammal L-t a notebookot, h majd beüljünk az alléba egy kávézóba este, még nem tudom, de valószínű, h ez lesz, és nem érdekel, akkoris. Ha drága a kávé, és nem iszom kávét, akkoris. Tegnap az elmaradó írórend helyett sikerült kb 1800 karaktert hozzáraknom a western novellához, ha ilyen tempóban haladok, akkor. Például izgi helyen hagytam abba direkt, hogy fel tudjam venni a fonalat. Azt még nem tudom, hogy pontosan miről fog szólni, azon kívül, hogy van ez a két szerencsétlen, meg a harmadik is, de meglátom. Még a végén utánanézek konkrétumoknak is, amikben nem vagyok jó. Hátha. Hátha.

Most tényleg furcsa a világ, fronthatások ütköznek össze bennem (ilyenkor szoktam látni az aranyösvények egyikét, várom hát nagyon).

Nyilván megzavar az időjárás. Azért azt is el akartam mondani, h milyen jó volt a tegnap estém, de a részletek lényegtelenek, írtam, játszottam, olvastam, ettem, zenét hallgattam és még aludtam is. Ügyes vagyok.

Csend

A címek bájosan nem állnak semmiféle kapcsolatban a tartalommal. A dolgok meg elmúlnak, csak meg kell változtatni néhány dolgot, lehet, h ez mindig igaz lesz, a változás mértéke a nem mindegy.

A hétvége ütős volt, szombaton egy jó koncertet sikerült adni, azzal együtt, h párszor majdnem szétestek a számok, meg a dob szó szerint, de a hely, az tetszett. És pont megfelelő volt a hangulatom/lélekállapotom is, én jól éreztem megint magam. Utána hajnalig beszélgettünk Szozsival, és világot váltottunk, meg a létet, meg egszisztenciálisan, meg pletykák, meg barátok lelkét és a magunkét végigvizsgáltuk, ezek a beszélgetések mindig nagyon jók.

Csak így mára ébredve kezdem úgy érezni, hogy basszameg, nem lehet akárkivel akármiről beszélnem. És ez dühít.

Vasárnap másnaposan szerepjáték, a likőrtől nem kellett volna ennyire pocsékul lennem, de mindegy, szórakoztató volt ez is és állítólag én is. A játék újabb fordulóponthotz ért, és most jajj, most nagyon érdekel a folytatás ÉS a világ egyszerre megint, mert új lett minden, és fogalmazom reggel óta Janie meglátásait.

Ja, a mostani arany ösvényem: az élet önmagában izgalmas és kalandos valami, az események és a tevékenységek azok, és lehet izgatottan várni az esté, hogy mit fogok álmodni, a könyvet, hogy mit olvasok, a munkanapot, hogy mi történik. Párnapos aranyösvények.


 

Szél

A tegnap este több szempontból is erős volt. Leginkább a beszélgetések. Az egyik miatt késtem énekóráról 7 percet, bár, mivel az utánam következő lány mindig késik, tulajdonképen megint hosszabban tartottuk, mint a 60 perc. Napközben többször elkapott a valóságosság érzése, az itt és most, és neklés közben volt pár pillanat, amikor úgy éreztem, kidugult a fülem és tisztábban hallok, s elképzelésem sincs róla, hogy tényleg ez volt-e, vagy pedig csak ez a fura fázisátlépés történt meg megint.
Éjszaka nehezen aludtam el, és félálomból felébredve fel kellett kapcsolnom a lámpát. Féltem. Aztán elmúlt és el tudtam aludni, és későn keltem, és jó ez így, bár kéne menni a boltba, a dolgokat beszerezni, amik kellenek, meg úgy általában, a levegőre és a fák alá, mert ennek olyan furcsa jelentősége nőtt, amit fel kell használnom, amíg tart.

Do not follow me down. I am my personal superhero, I made my saviours from fairy dust and hallutinations and whatever you would call the composing matter of imagination and longing. I am thrilled to be conftonted by my demons, it's like an extreme sport, leap of faith, call it overanalyzing, I don't care. But I have to make it through if I want to be true to myself. And this is the bottom line. I will find eventually every little inconsitance and it will hurt me. It always hurts. But... I chose this. And I think I can make it, I can give up everything eventually that is not me, not needed, and finally... I don't know. Whatever. I can bend my opinions, my perception, I only cannot bend my decisions after I made them and acted. I think I could bend my reality after all. In a certain light, it is possible. Just find that lamp. And bring it to me. Oh don't, I won't I can't believe you.


Volt szó lelkekről, volt szó férfiakról és nőkről, és basszus, még mindig ugyanazok ezek a beszélgetések, csak rakódnak a tapastalatok, de a gyökerében maradnak a már hallott, sejtett gondolatok. Csak a konkrétumok, azok jelentik a különbséget ég é föld között, ugye a z koordináta. Elégedett vagyok, sikerült a "legalább legyünk jóban" achievement. Még szomorkás kicsit a mosolyom, de talán ez már a maradandó. Sőt, két emberrel is ugyanez, ha jól átnézem a tegnap estét.

Amúgy ma egész nap sírás szándéka fészkelte be magát a gyomromba, nem tudom miért, ez asszem a tipikus másnap. Kíváncsi vagyok, este is megmarad-e a koncertre, mert ebből lehetne építkezni, és elénekelni azokat a számokat a megfelelő embereknek. Én mindig ugyanarról írok, mindig ugyanarról éneklek. ööö. Vagy nem, de az már túlgondolás ez is.
Heló, heló önreflexió, helóhelóhelóheló.

És örülök, hogy a szél csak tegnapra fújt fájást a fejembe.

Eső

Mindig is szerettem szakkönyveget olvasni. Pont ugyanúgy szoktam, mint a regényeket: az elejétől a végéig, nem csak a konkrét fejezeteket, amikre esetlge szükségem lehet, hanem úgy általában mindent. Azt hiszem , még a tankönyveket is így olvastam volna magamtól, bár hozzátenném, azoknál valahogy más volt a hozzáállásom, köszönhetően az iskolának.
A könyvtárból rendszeresen kivett-5-7 könyvből pár darab tuti valami ismeretterjesztő cucc volt, csillagászat, matematika, pszichológia, fizika meg az általánosabb tudományos-ismeretterjesztő sorozat tagjai, azok a szép kötésűek, olyat szerintem még ajándékba is kaptam, és nagyon szerettem őket. Aztán a gimiben először elfogytak a matekos könyvek a listáról, aztán a fizika/csillagászat is (emlékszem, elsőben még tartottam kiselőadást a csillagok életútjáról), a szociológi-pszichológia vonal még egyetem alatt is megmaradt, de asszem ott volt a mélypont, amikor nem olvastam semmi ilyesmit.
Azóta visszakúsztak az életembe, nem annyira orvul, hiszen pl a színészetről-rendezésről szóló könyvekből viszonylag hamar sikerült beszereznem néhányat, és most vettem észre, hogy kifejezetten élvezetet okoz egy-egy újabb szakkönyv a webdesignról, vagy játéktervezésről, és nagyon jó ezeket olvasni. Csak most már azzal a felkiáltással veszek ilyet, hogy " mert tanulnom kell valamiből!", nem azért, mert "hű, ez izgi, erről többet akarok tudni". Pedig. Pedig nagyon izgalmas olvasni arról módszertant, mire érdemes figyelni  egy játék döntéseinél, hogyan lehet ezt számosítani, statisztikázni, kiegyensúlyozni, vagy egyáltalán, mi a játék definíciója, vagy a másik helyen, milyen kategóriák vannak a karakterek megjelenítésére - vagy éppen, a html5-nek mi a története, és basszus, izgalmas érzés végre megfejteni a script-nek a különböző funkcióit és már lassan emlékszem is arra, hogy mi mit jelent.

Talán fel kéne adnom azt, hogy bármit tehetek, mert egyszerűen nem látok kiutat sehova, a vilgában nem bízom, a jó dolgok csak lényegtelen esetben történnek velem, meg az alapvető túlélés esetében, de úgy általában nincsen befolyásom  pozitív dolgokra, csak a negatívokra. (Lásssátok feleim, érdemees azért megdicsérni a gyereket, mert kitartóan dolgozott, és szép lett és jó a dolog amit csinált, nem csak felhívi arra a figyelmét, hogy tessék, ezt elkerülhetted volna, ha jól viselkedsz.)
Még mindig élénken él bennem az a megjegyzés, hogy egyenlőnek kell lennie a jónak és rossznak az életemben, és úgyis jön majd a jó. Hát nem. Ez így nem működik. Az élet, (mai, mint olyan, nem létezik, de egyszerűsíti a világról alkotott képemet) igazságtalan, és nem lehet semmit se tenni azért, hogy ne így legyen. Hazudhatok magamnak arról, hogy nekem is jár átlagban az, ami másnak, de ilyen nincsen. Ahogy a nálam sokkal rosszabb helyzetben lévőknek sem jár semmi azért, mert nincsen családjuk, mert nincsen rendszeres étkezés, vagy nincs elég bőrük, és esetleg a kommunikációra is képtelenek.
Talán annyit lehet tenni, hogy ne tűnjön "rosszabbnak" "kevesebbnek" mindez, hiszen az észleléstől minden viszonylagos, még akkor is, ha véletlenül nem az. Csak ugye, a társadalmi és szociális közös nevezőre hozott értékrendszertől el kell választani a sajátomat, ez meg kib nehéz. És a jellegéből fakadóan hazugság. Nem mintha bárhol is számítana, hogy mennyit hazudok magamnak, miért, kinek számít? Csak az eredmény számí, nem? Hogy ebből mi működik, mi nem, mások miről milyen visszajelzést adnak, a világ milyen visszajelzést ad. Csak tükörben látom magamat, csak a világ (és az érzékszerveim) jelzéseiben létezem.

Befejeztem a Végjátékot, kicsit jobb lett, illetve megfelelt az eleje alapján támasztott (nem)elvárásaimnak. Volt fordulat, meg úgy általában le lett zárva megminden. Még mindig nem vágom, mi a nagy felhajtás körülötte, de most már asszem nem is zavar.

Azóta eltelt eg nap, és a félkómában szédülök, elegem van ebből az állapotból, mehetek próbára, de nem megyek oda sokkal hamarabb, bérmi elgyen, előbb befészkelem magam a szomszédos coffeeshop egyfoteljébe és olvasom az egyik izgalmas dolgot, amit mgé nem tudom, és iszom ízesített nagy adag kávét, mert basszus. A maradék pénzemet kajára, piára, könyvekre, játékokra akarom költeni, heló, hagyjatok békét.

Persze az izgalmas olvasmányok azok egy darab újabb gamedesign könyv, amikor még az előzőt se fejeztem be, és borzasztóan idegesít, h gyakorlatban még alig-alig van lehetőségem használni a dolgokat. Még mindig túl sok a dolog, amihez szeretnék érteni, és egyiket se tudom elengedni. Pedig most színháztudományt meg ilyeneket nem is olvasok. Az asztrofizikáról nem is beszélve. A webes fejlesztéses dolgokat találom egyre izgalmasabbnak, és rájöttem, hogy a különféle eszközökre való ráigazítás és rátervezés is fun lehet, sőt, maga a mögötte álló scriptek hálózata meg a meg a minden. Így hirtelen máris fókuszvesztés, de akkor még nem beszéltem arról, hogy a játékfejlesztésben is vannak izgalmas dolgok, az optimalizálás és kiegyensúlyozás, a megfelelő ritmus és egyéb közeltechnikai kérdések is, a nyilvánvaló plotok meg döntési fák és egyéb izék mellett. Ja, meg ugye az írás. Abban most kezdem elérni azt a szintet, hogy nagyon kéne csinálnom a továbbjutásért. Ja, meg a zene, az kissé háttérbe szorult, de lehet, hogy csak a ma esti próbáig.
És akkor még nem nbeszéltünk a jegelt Turambar és egyéb darabok projektekről, meg úgy általáűban arról, hogy értelmes dolgokkal is kéne foglalkozni. Ja, és tábort is szervezek. Még jó, hogy ez utóbbi integrálható a játékos toszokba.

Ja, meg dolgozom is, ami frusztráló, mert napi 9 órát töltök elméletileg egy 16. tevékenységgel, az adminisztráció-koordinálás sokszögében, és ez érdekel a legkevésbé. És itt érezem legjobban azt, hogy minél többet aktívkodok, annál több hibát fedeznek fel mások. NEm, nem igazán zavar, csak már időzítem az aktívabb e-maileimet, hogy az akadékoskodást csak reggelre kapjam meg, a friss fejemmel. Milyen kurvajó lenne, ha bármelyik, fentebb felsorolt skillemet alkalmazhatnám a melómban, de nem, a legnagyobb átfedés a táborszervezésben és talán a rendezésnél is már csak használt képességekben van - emberekkel bánás, koordináció -, dehát ezeket csak kirpóbálás útján tanulom, míg a többit elméletben is, miért van már ez. Azért, mert nem oldottam meg, hogy msáhogy lehet.

Rájöttem, azért nem hibázhatok, mert csak én segíthetek a sorsomon; tehát, amikor hibázok, még ezt a segítséget is megtagadom magamtól (hiszen a hibámon, rajtam múlt, hogy még ez se sikerült). És borzasztó a felelősség, hogy minden nyomoromért én vagyok a hibás, hiszen nem lehet más, én nem teszek érte eleget. Ezzel is csak úgy vagyok, mint a halállal, nem tudom sokáig észben/lélekben tartani, hát elraktározom későbbi megfontolásokra.
Csak forduljon már fel az a kibaszott érme, és hihessem ennek az ellenkezőjét.

Egy kicsit vagyok csak kipihentebb a múlt hétnél, de nem elég, nem elég, szóismétlés  igen.
ismétlődik a minta, hogy egészen vasárnap estig rendesen tudok aludni és pihenni, aztán hétfőre hirtelen már nem. Egész kicsit nyomasztó csak, tényleg (nem), hogy vasárnap egész napot gyakorlatilag kóvályogva otthon töltöttem, nem mentem sehova, dolgoztam olyan 4 órát a táboron, aztán utána leginkább olvastam, főztem, meg kicsit játszottam, de igazából azt se sokat. És 10 után valamivel már felkészülten vártam az alvást - ami nem jött, úgyhogy félegyig kellett olvasnom,h azt érezzem, a folyamatos fáradtságból talán már lehet alvás. Mert persze fél10-kor ki kellett kapcsolnom a gépet, mert nézni se tudtam (volna) a képernyőt. Ez nem tesz boldoggá.
És nem, nem voltam éjszakába nyúlóan bulizni, egyik nap se, komolyan azt érzem, hogyjha lettem volna, akkor jobban viselek bármit.

Amúgymeg, volt királylányos mese pénteken, szombaton steampunk bál, elolvastam a sense and sensibilityt, ami tetszett, olvasom a Végjátékot, amitől agyzsibbadást kapok, de mostmár érdekel az egész könyv, hogy mit hoz ki legalább tanulságnak, hátha attól vannak oda az emberek, mert egyelőre annak a kritikának tudok igazat adni, ami szerint érthetetlen a regény népszerűsége.

Ami először feltűnt és fájt, az maga a stílusa (ez persze a fordító hibája is lehet... ööö...nem hiszem). Lehetne letisztultnak vagy szikárnak vagy mittoménminek hívni, de nekem egyszerűen nem esik jól olvasni, nem élvezem a szavakat, a mondatokat, a képeket és a kifejezéseket, annyira jellegtelen, mint nagyjából a fél sci-fi irodalom, amit régebben olvastam. Emberek dolgokat csinálnak, aztán bekezdésnyi szövegekben beszélgetnek. Meg magvas(nak tűnő) gondolataik vannak közben. Persze, ez megbocsátható olyankor, ha az egésznek van valami belső formája, gondolata vagy lendülete, ami túlmutat rajta, hát, én keresem ezt. Meg elviselhető, ha a történet érdekes, elvégre ponyvától vagy mitől it várnék, ha nem azt, hogy olvasható mondatok legyenek leírva izgalmas történet köré.

A történettel is vannak problémáim, még nem tudom, hogy mi a fókusza, mit kellene valóban izgalmasnak találni benne. Mert gye van a suli-sztori, az alapvetően lekötött, csak ne lett volna ilyen szájbarágós, meg ugye a közösségekről szóló történetek fókuszában a karakterek állnak, a regényben megírt karalkterek kidolgozottsága meg nem ez a kategória. Most attól eltekintenék, hogy a gyerekek benne leginkább késő-kamaszos gondolkodással bírnak, ha kivesszük abból a hormontúltengést, ez a 8-12 korosztályválasztás tökéletesen érthetetlen, még úgy is, hogy ők "nem normális gyerekek" (oké, kényelmesen jön a sztori számára, de ettől a hitelesség, az csorbul). Nem teljesen rosszak, mert úgy általában megállják a helyüket a karakterek, és komolyan, egy tizenévesek számára írt sztoriban még okésak. Csak emellett komolytalanná válik minden morális dilemma.
A felnőtt karakterek nyilván szándékosan elnagyoltak, és szinte csak a tanmesei párbeszédekben jelennek meg, ott azért igazán kihasználhatta olna, hogy párbeszédekkel is lehet jellemet rajzolni, és az alapetően elég kúl dolog. Lenne, ha nem kezdenék el folyamatosan idegesen zizegni, hogy megint papírmasé-figurákkal eljátszott jelenetről van szó? Ahol a szereplő megmondja a gyerekeknek, hogy "JAJJ! VAN ÁM MORÁLIS DILEMMÁM! PEDIG MINDENKI - KÖZTÜK MAGAM IS - CINIKUSNAK GONDOL! PEDIG A NAGYOBB JÓ! EMBERISÉG! IZÉ!"

Hm, vehetjük fejlődésregénynek is,leginkább az, de abban muszáj lenne életkori hitelességet belevinni, meg emberről beszélni, vagy... hát nem tudom, .... de, emberről kell szólnia azt hiszem, mindig, még akkor is, ha kimondottan nem. A főszereplő idegesítően hibátlan. Mármint a elgelső érzékelés szintjén, zseni, és nem hibázik. Ha kezdene az író azzak, hogy ezalapvetően megint a hitelességet és nemtom, az együttérzőképességet rombolja, ha kihasználná, h hé, kedves olvasó, nem tűnik fel, hogy itt valami nem stimmel? (Igen, még mindig kihasználhatja, még indig jöhet olyan fordulat, ami visszamenőleg mindent megértet. Ezért olvasom végig.) Nemhogy a főszereplő zseni, mindenki más szinte kötelező érvényűen veszít mellette. Egyszerűen nincs miért szurkolni. Basszus, még Harry Potternek se sikerült minden... de legalább mellérakhatnának valaki olyan karaktert, aki kihívás, aki szembeszállhatnak vele.
Mert azért az iskolában töltött rész nem elhanyagolható, és ahhoz meg nem elég meggyőző az írás, hogy a majdnem-hibátlan karakter sikereit élvezhetővé tegye. Számomra, oké. De ugyanez a motívum a testvéreiben is irritál, gondolom, onnan lesz majd az Ellenség, bár remélni tudom csak, hogy ennyi szájbarágós antihősözés után a nővér lesz a fő boss, nem a báty, mert az triviális lenne, és unalmas.

A mondanivalóról meg még nem tudom, h mi az, amit állít, mi az amit cáfol, és mi az, amit majd nyitva hagy az író, mert állítólag van a késő-gimis, kora-egyetemista filozófiánál mélyebb rétege is, ha ennyien védték, hogy hűde. Ajánlom neki. A háborúval, erőszakkal, és a célszentesítiazeszköz gondolatokkal való játszadozás izgalmas téma, és már olvastam ilyenből meggyőzőt. Sőt, olyat is, ahol nem értettem egyet a következtetéssel, ellenben elfogadtam, hogy az író világában ez az igazság.

Az alapötlet tök hálás lenne, és ijesztő is, btw. De egyelőre kiábrándító, amit olvasok.

Kóma

NEm tudom, mennyire volt bölcs dolog tegnap este elmenni a kocsmázásra és pláne maradni sokáig.  Nem triviális a válasz: egyrészt meló után zúgó fejjel léptem ki a kéklő alkonyatba, és szerettem volna összeomlani, bekuporogni meleg itallal egy fotelbe könyvvel, de volt még dolgom a táborral, amit már nem szabadott későbbre hagynom. (Jobban belegondolva, korábban se tudtam volna elvégezni, elvégre kedden beszéltük meg a folytatást, és szerda este volt. ) Hosszas tétovázás után végül beültem az Oktogonon a Bruger Kingbe, kávé, valami kaja, ez az igazzy cyberpunk, nem a hipszter kávézókban laptopozni, lepukkant, mindenki bemehet, helószia. Az elemeten amúgy kifejezetten ilyen valahova üljünk e típusú emberek voltak, nyelvet tanultak, dolgoztak, megbeszéltek, pont tökéletes.
Utána egy kicsit jobb volt, bár a fáradtság az hullámokban borított el, azért átmásztam az emberekhez a kávézóba. Itt egész jól voltam addig, amíg nem kaptam táborszervezős ímélt, mert az amúgy tök jogos észrevétel úgy kiborított, hogy meglepődtem. Az már az a pillanat volt, hogy zokogva elbújtam volna egy sarokba, magamra borított takaróval. Ekkor megint leléphettem volna, de helyette ittam még, és a végére fáradtan ugyan, de nagyjából kiegyensúlyozottan mentem haza. És közben ledumáltam Esgallal is egy fontos dolgot, ami emailben kevésbé működött volna. Aztán otthon meg nem bírtam elaludni a fáradtságtól.

Az egész mukanapom is ilyen volt, estére nem voltam képes koncentrálni, és a délután se sokkal inkább, és ennek semmi köze nem volt ahhoz, h ebédszünetben égül megvettem a Kindlét. Ja, jelentem, hasznos, valóban kényelmesebben olvasok rajta, mint a telefonomon. És egyelőre lelkiismeretesebben, ha már megvettem, használjam felkiáltással.

Jelenleg a nyomtatott szöveg fekete tollal való kieglszítése elégíti leginkább az office-esztétikai érzékemet. Hazamegyek, lefekszem és alszom, aztán majd átpihenem a pénteket. Látogatni szabad, játszni fogok :D

Amíg várakozom a kilépőre, akár le is írhatom, hogy esett ma az eső, kicsit csak, de jönnek a minuszok, én meg vettem rózsaszín arcpirosítót, elég határozott színe tud lenni. Meg úgy időm alig an, bár hatéreset, mert szorítok, viszont egyre inkább úgy érzem, h mégis le kéne mondanom a csütörtök estés izét. Oké.

Keringenek a levegőben a varjak, alkonyarany ég alatt, fák feketén vetülnek elé csupasz ágaik erezetével, valamit mindih elfelejtek, nem, ez csak a körmöm színe.

Éhes vagyok, mert még minsig nem érkezett meg az, akinek kellett volna, mi ez az új policy, h titokban é hirtelen rúgják ki a gyakornokokat, elbocsátás az szebb szó, de tényleg, nem előre szólnak nekik, behívják, csomagolnak, addig hűdetitok. Kiváncsi vagyok, mennyi idő múlva lesz érezhető a hangulatban.

Emellett ott vannak azok a jelek, amiket leraktak valakik, sziklákra, fatörzsekre, elmosódó homokba írták a Valák Sarlóját, minket is vezetnek a jelek, hátha valami, ez legalább valami, ez legalább értelmes élet nyoma. Igen, volt megbeszélés szombat délután, felírjuk magunkat valahová. Kéménybe vagy az égre, szabadon választható szélerősség, és köpenyhossz.

Itt-ott szavak, és gondolatok, és egyéb ilyenek, de füst az egézelolszlik az ég alatt, majd lassanként felhőfátyolt von elé, költőien, nem úgy, nem úgy.

Na, itt a csaj, én meg éhenhalok, és kezd elszállni az együttérzésem.

A kapcsolódáshoz idő kell. Vanak emberek, akikkel ösztönösen megértjük egymást, jobban, mint az átlag. Érdeklődés, temperamentum, hasonló tapasztalatok, világlátás - tessék, hasonló frekvencia. Én ezt mindig ijesztőnek találtam, tulajdonképpen sokkal könnyebben kezelem azokat, akikkel nem ilyen gyors a kapcsolódás, és inkább intellektuális az első lépés. Az irányítható, az érthtő. Attól ne félek, az izgalmas és érdekes. De azok a pillanatok, amikor hirtelen ott van az az, hogy dehát, dehát jobban hasonlítunk egymásra, mint a többiekre, azok rémisztőek. Azt hiszem amúgy, hogy valahol mindenkivel meg lehet találni ezt a pillanatot, csak nem feltétlenül rakjuk bele azt az energiát, ami szükséges lenne hozzá, pláne, ha másoknál csak úgy megtörténik.
Tessék, egymásnak legalább érintőleg ellentmondó mondatok és félmondatok, gondolatok.
Számomra mindig borzasztó jelentőségűek az új találkozások, az emberi kapcsolatokban bekövetkező változások, változásvektorok, persze nyilván a "mitgondolnakrólamjajajajj" tengelye a leghangsúlyosabb, és innentől kezdve már nincs is akkor releváció-értéke a dolognak. Por, sár, estébé.
Ettől függetlenül. Amikor részese vagyok egy csoportdinamikának, vagy akár csak interakciónak, az  mindig borzasztóan érdekes, és annál rédekesebb, minél többet vélek érteni belőle, vagy tudok akár csak értelmezni.
A lány, akinek rengeteg mondanivalója van, és leállítja magát, és kvantumokban hiszi csak el, hogy érdeklődnek iránta,bár meg van róla győződve, hogy érdekes a mondanivalója (és nem én vagyok :D). És talán nagyjából hasonlóan reflektál mindenre magában, legalábbis hasonló intenzitással. És ez kib zavarbaejtő. én azt hiszem, talán mégsem tudnék magammal könnyen összehaverkodni.
A fiú, akiről kezdem azt hinni, hogy értem a belső mozgását egyre töbször, de nem értem azt, amit látok belőle még mindig, de a frekvencia az létezik, csak nem tudok vele mit kezdeni, de azt mrá kurva régen. A másik fiú, aki olyan messze van, és keveset láttam belőle, mégis látom a színeit, és . A lány, aki a meséi alapján borzasztó közeli, de a beszélgetésekben ez mindig később derül ki, és később jövök rá, hogy egyenes nála minden, de aztán mégis fraktálszerűen nem. A lány, akinek a világa még nálam is szögletesebb, de nem áttetsző, és idegen vonalak mentén mozog az agya, aztán rájövök, hogy azok formaságok, és azt hsizem, nagyon sok formaság között halad a labirintusaiban. A fiú, aki egy tömb, és ugyan megvan a maga belső rajzolata, de pár pillantásra látszódik a formája és az anyaga, és ugyanaz, megbízhatóan ugyanazt tudom rá mondani, mint amikor először láttam.

Tudom, tudom, nem kellene a kanyarokat lesarkítani, de hányinger, fejfájás, másnap. Jó lenne ez, leszámítva azt utóbbiakat.
Tegnapi hangulat- és hatásmérő az kilengett, sok irányba, nem kettőbe, érdekes élmény volt, mondjuk így. Az összkép színes és pozitív, csak a lábam fáj még a gyaloglástól, a Városba keveredtem, az ég még nem volt egészen sötét, defelhős, és megint plafonja volt a narancssárga körútnak meg a belső utcáknak, az idegen, mindig -más-jut-eszember-róla homlokzatok és plakátolt -taggelt kapuk, az idegen ismerősség szakadéka, meg ezek a dolgok. Gondolkodtam azon, hogy mennyire érzek egyfajta hangulatot, de mennyire idegen vagyok itt, miközben rendszerezem az évekkel, 10 évekkel korábbi ide kötődő emlékeimet - az üzletek, amiekt karácsony közeledtével néztünk végig ajándékok után, a kapualjak, ahonnan ismerősökhöz lehetett felmenni, az idő,a mikor a színiiskolához erre jöttem, és felülírta folyamatosan a másvilág érzése, hogy közben azok után a nemlétezőhelyek és pillanatok után vágyódom, amiket a szemem sarkából és részlegesen látok, és szétfoszlanak, ha odanézek, és ezt tudom, hogy mindig így kell történnie, mert különben nem lennének ilyen vonzóak.
Számomra ez Árkádia. Az a hely, amit soha nem élhetsz át, amit soha nem láthatsz, csak sejtheted a létezését és borzasztóan vágyhatsz rá.
Néha így vagyok az életemmel is.

Hello, blog, hello szürke ég, most pont jó így. Újra meg kell állapítanom, hogy a kialvatlanságból adódó fáradtságot jobban viselem - elvégre indokolt, hogy ma ne legyen friss és üde, hiszen tegnap este éjfél után sétáltam haza SzóLóék konertjéről.
A tegnapi napot végérvényesen sikeresnek tudom elkönyvelni, mert meló után mentem megbeszélni táborosat, hatékonyan, aztán hazamentem és írtam egy bekezdést a kalapos sztorihoz, aztán összeszedtem a lelkierőmet és átnéztem a Kármánba a Pentele Ska Club koncertjére, végre a közelben játszottak.



Jók, és jó hangulatú koncertet csináltak, amiben persze a közönségnek is része volt, mert, mint mondtam, a gépészkolesz aljában volt. Ez azt is jelentette, h a közönség kb 5-10 évvel volt nálam fiatalabb, ami kib ijesztő :D Ja, este vettem észre, hogy a felsőm hátán a zipzár lehúzódott a hátam közepéig, még jó, h szándékosnak is lehetett nézni.

NA, tessék, minden ihletem elszállt a szokásos borongó bejegyzéshez, pedig aztán. Lett volna gondolatom távolságokról,mind térben, mind időben, meg hasonlóan ködös dolgokról. Meg a képernyő fekete kerete a jobb alsó sarokban. Á, mindegy.

Ó, szent fáradtság, mindig, mindig, mindig. Hajnalig magyaráztam magamban angolul, hogy hogyan lehetett volna a Mass Effectben a Thane vonalat értelmesen lezárni, nagyon szórakoztató voltam képzeletben, tiszta stand-up, megminden, de elaludnom nem sikerült.
Célok, célok, mindenütt. Meg célkeresztek, és az ACME felirat. Álmomban jött zombi-pók, pudingként vágta a kés, amivel próbáltam megölni, de csak vicsorogva kacagott, hogy nem olyan egyszerű az, kékes kristályt töltöttünk bele, hogy feloldja. Leírva ijesztőbb és horrorabb, mint álmodva, ott tényleg valami tortaforma-emberforma tora beszélt. És persze valahogy tudtam, hogy én leszek az, aki majd meghal hősiesen, bár nem tudom, hogy mitől.

Én inkább nem is beszélnék. Szép kék zöld a körmöm, utolsó pillanatban töltöm a telefonom, megyek megbeszélni konstruktívan, és csak remélni tudom, hogy ez itt a 8-5 hatás, és minden jobb lesz,  mihelyt kiléptem a kék levegőbe. Pedig ma tulajdonképpen hatékony voltam, és ezek szerint tegnap is, mert a task-listámon alig pár feladat szerepelt reggel, és azokból a nagyját kipipáltam mostanra, a maradékhoz agy kéne, vagy valószínűleg kész vannak, csak ellenőrizni kell, és a határidő mindegyikhez több hét. Közben persze jöttek többször és telefonáltak, ahogy kell, nem baj, nem baj, hívtam fel neheztelő hangon a helpdesket, mosolyogtam kedvesen belépőre, legyen elég, legyen.

És persze most kell rájönnöm, milyen kib sok játékkal nem játszottam még, de az is borzasztó, mennyit nem játszottam végig, csak elkezdtem...

Nem hisztizem, nem, nem, nem. Amúgy is, méltatlan kiakadni apróságokon, inkább örülnöm kell a felszabaduló időnek. Nem, tényleg. És amúgyis, ez a bronz körömlakk pont elég furcsán megy a rúzsomhoz, nincs itt baj. Az azért elgondolkodtató, h majdnem vettem egy kindle-t csak szerencsére azt a verziót nem szállítják magyarországra, és aztán megnéztem, ami könyvet nem papíron vennék, azt hogyér' adják amazóniában, és drágább, mint a nyomtatott, hát majd nyilván.
Elég komolyan kezdtem el gondolkodni olvasó-fdelületen, tablet vagy e-book, mert van két olyan könyvem is, ami túl nehéz cipelni, de otthon meg keveset vagyok úgy, hogy olvasok is. Aztán meg van pdf-em is jópár, azokat is érdemes lenne nem a mobilról, mert az tényleg kicsi ehhez sajnos.
A tablet mellett kábé csak annyi szól, hogy kütyü, és szép, és ... ööö... majd, ha zenélek végre, akkor látom benne a távlati lehetőségeket, hogy hangszerként működjön, de lássuk be, ezt majd azután veszem reális szempontnak, ha végre sikerült vennem keverőt, és drótokat, amikkel összekötöm a hifivel/géppel, és gyártok hangokat. (kis szünet, gyártottam, már majdnem olyan, amiből csak 10x ennyit gyártva egy gyenge minőségű,de zenének kinéző valami lehetne, idő, idő, kibaszott idő).

Áhá, fejfájás. Is.

Heló, tavasz, heló hétvége, heló akármi.

Introvertált

Mostanában sokat írok, (csak nem úgy, ahogy ideálisnak tartanám) napló jellegű dolgokat leginkább. Amikor nincsen tétje. Azt hiszem, ez kulcsszó lesz a későbbiekben is, korábbiakban is, valahogy ezt a "tétje van" dolgot nem tudom a helyén kezelni. Talán valahol ot a dolgok gyöker, hogy azt tartom, alapvetően csak magamat okolhatom mindenért, ezért hibás és elvetendő viselkedés az amúgy már bekövetkezett sok szaron felül is vállalni még hibalehetőséget - aka "megmondtam előre". Ezen csak koncentrációval tudok túllépni - oda kell figyelni, na. (Az, h most szédülök, azt viszont egyelőre nem tudom hova rakni, de érdekes élmény, megvan az írás "flow-ja rendesen abban az értelemben, hogy a betűk és szavak halvány kohéziót alkotva követik csak egymást, a globális perspektívából mondjuk biztosan, de innen közelről nem nézi őket senki. Víz.
A víz segített. Kicsit.

Volt ugye vagy két hete az a pont, amikor rádöbbentem az élet kizökkenthetetlen unalmasságára, mostanra csak a tompa elkeseredettség villan be néha, hogy igazából nem az vagyok, akinek lennem kéne, meg ezek az öreges fasságok, és próbálok rájönni, hogy a közhelyes "arctalan tömeg" és a "senkik" szó mégis, miért bír számomra negatív felhanggal, amikor azért elég sokan élünk így, és nem értem, nem értem. Milyen jó lenne... faszt, nem, nem lenne jó, de hasznosabb és értelmesebb lenne elfogadni a saját korlátaimat, hogy sohanem lehetek a jelenlegi/múltbéli magam szemében igazán értékes ember, és a létezésnek/életnek nem szabadna az "értékesség" homályos minőségétől függnie. Persze, ha jobban megnézem, az értékesség is csak relatív dolog, mert mérésre szolgálnak az értékek, és az alapegységet meg kell állapítani. Az meg egyértelmű, hogy még a közvetlen környezetem sem ugyanazokkal az értékekkel mér, mint én, ergo maximum idealizált környezetben beszélhetünk absz...
ehh mindegy ez.
a kétút egyike sem tűnik kellemesnek, amit látok magam előtt: vagy megpróbálok megfelelni a saját elvárásaimnak, vagy megpróbálom leépíteni az elvárásaimat. Időnként megpróbálkozom az egyikkel, általában a bal oldali sikertelensége után nekilátok a másik oldalnak, de eddig a lényeges elvárásaimat nem sikerült leépítenem, legalábbis nem hosszú időre. Persze, az elvárásaimat nagyszerűen formálja a környezetem, tehát, amikro sikerül a környezetemet alakítanom, akkor az akár vissza is tud hatni, ez most így érdekes kísérletnek tűnik, a gondolat, a gondolat létezik.
----

a tegnapi főszervezői megbeszélés végre megmozgatta bennem a rég hanyagolt probléma-feldolgozó üzemegységeimet is, legyen bármilyen fárasztó mind agyilag mind lelkileg a problémák feltárása és a konfrontálódás, alapvetően sokkal jobb, mint a semmi; kábé életem értelmes része az, amikor egy bizonyos érdek mellett kiállok, egy bizonyos gondolatmenetet végigviszek, megoldást keresek valamire, akár logikusan, akár kreatívan, akár erővel.
Amit egyelőre nem tudok megoldani, az leginkább az, hogy az elvárásaim szögletesek, és kifejezetten méltóságon alulinak tartom a manipulációt és taktikázást, és szennyesnek érzem tőle magam - ezért egyrészt borzasztó béna vagyok benne, ha mégis valami miatt alkalazom, másrészt a kis hang ott belül azonal megszólal, hogy gillz, ezt most külső szemlélő értheti érzelmi manipulációnak is, nem vagy elég jó, nem vagy elég egyenes. És valóban.
--

nem, ha ezt nem gondolnám végig, nem lenne könnyebb, akkor ott állnék egy csomó meglepő érzelemmel, amiknek nem látnám az okát, és még rosszul is érezném magam miattuk. Igen, ha ismerem az okokat, sokkal könnyebben elfogadom ezeket, jé, még másokban is, az empátiám magamat tekintve szinte kizárólag a logikára támaszkodik, másoknál működik amúgy az intuíció és a szimpla érzelmi azonosulás, de az is már egyfajta értés, úgyhogy, heló, megint, körbeértem.
A gyakorlati vonatkozás az ebből az, hogy kurva nehéz másnak beleszólnia az önmagamról alkotott képbe direkt tanécsokakl meg ilyenekkel, mert illesztenem kell a saját logikai rendszerembe, és azt kevesen képesek felfogni, és nekem is rengeteg energia a fordítóprogramot összeraknom két ember közé, és ekkor már rendszerint valakinek nem eléggé fontos.

Aztán fel kell kelni és pakolni, és jó lesz, rend lesz, nem lesz de majdnem, ó-ó-ó.

Megérkezett a tavaszi fáradtság a téli kiemrültség után, valahogy egyedül az őszhöz és a tél elejéhez társítok igazi frissességet, najó, a május meg a nyár is, amikor nincsen meleg, tényleg szűk ablakban létezem.

És dühítő idebent ülni - ja, nem, nem, fárasztó, álmosító, és most bizseregnek az ujjaim, írni kéne billentyűzetre, meg kitaríteni nagy lapokat és jegyzeteket rajzolni, meg az u.n. kreatív tevékenységet folytatni.
Nem sajnálom ugyan, h tegnap beszélgettünk írórend helyett, de azért jól esett volna írni is, mert hátha. Hátha segít.

Például egész nap nyitva van itt bent az ablak, ez egy új korszak, áháháháhá.

Hát jó, igazából tényleg fáradt lehetek, tényleg-tényleg-tényleg,nem tudom, nem kötném évszakhoz vagy időjáráshoz, inkább ahhoz, hogy rég voltam szabadságon, és majdnem mindig van valami dolog. Tegnap a mesémben elég alaposan átgondolva hoztam egy végsőkig kimerült karaktert, meg amúgy a párszáz éve magányos információs-rendszer-lány szomorúsága is megvolt. Ha bem vigyázok, minden NPC-m hisztérikus, fáradt vagy szimplán csak elkeseredetten valamilyen lesz, az meg ugyan számomra szórakoztató, de a játékosaim csekély hányada élvezi. Amúgy a történetet megint elimpróztam érdekes irányba, most én is kíváncsi vagyok, mire jutnak a dolgokkal. Az NPC-k meg... ha végre meg tudnám tanulni azt, hogy hogyan tudok leírni valóban kompetens karaktereket, valóban félelmetes karaktereket, valóban tiszteletet ébresztő karaktereket, akkor örvendenék, mert eddig ezeket csak random, véletlenszerűen értem el (és nem feltétlenül megalapozottan). Tudom, a mesélés általában magányos meló, a játékosokat a karaktereik belső gondolatai érdeklik, de nekem meg muszáj erre koncentrálnom, hiszen a történeteimet micro-szinten karakterek mozgatják, csak a nagy vonalakat a sztori, és ez azt is jelenti, hogy a sztorit az NPC-knek kell a karakterekhez hozniuk. Általában. Igen, még a tárgyak is személyiséget kapnak leginkább, és nem hiszem, h sokáig bírtam volna a hely szelleme nélkül. Pedig talán a saját dolgomat egyszerűsíteném időnként, ha személytelen környezetet mesélnék,  és fizikai interakciókat  igénylő problémákat, amikor senki nem akarja kifejezni, hogy mi is van mögötte-benne, mert asszem  ezért adok szájat a plot-elemeknek, hogy legalább részben elmesélhessék az okokat megminden.

De leginkább pihennem kéne. És akkor most vissza a melóhoz.

ááááhhhh a fejfájás a hóval, hát helóhelHELÓ
megatorkomisfura, hátmivan
és fázom

egészségügyi jelentésünket halloták. meg az időjárás is pipa.

a tegnapi táboroskeretjátékos megbeszélés fasza volt, de majd kell egy este, amikor csak ezzel foglalkozom, és mappázok és rendszerezek megminden. tulajdonképpen kivehetnék egy nap szabit. mindegy.

jajpersze a tegnap délelőtti bejegyzésem draftban maradt, így nem írtam még meg, hogy milyen lesz a hétvége, hát perszehogy kurvajó, például ma este rögtön azzal nyitom, hogy egyszerre kellene lennem két helyen, egy szülinapi bulin, meg a Bruti féle csingi játékon. Nyilván a játékra megyek, a másikra meg megpróbálok beköszönni, bár kezdem úgy érezni, hogy inkább azt kellett vona mondanom, h nem jó az időpont,dehát, dehát, dehát. mert így azért rossz lesz elindulni, ha végre megérkeztem. mindegy, addig még lehetek rosszul is, és az ügyes kimentés a szociális balfaszkodások közül. erről jut eszembe, holnap is játék előtt szociáliskodom, az több utazással jár, de nagyon muszájnak érzem már, hogy meglegyen. vannak emberek, akiket rég láttam már, pedig jó lenne.

szóval játék-játék-mese, közben be kellene fejeznem a courserás tanfolyamot is valamikor, meg a dolgok, meg a havazás nézése és az alvások tömkelege.

mostanra eljutottam oda, h marhára nincsen kedvem a házibulihoz, illetve helyette inkább csak üldögélnék nyugodtan meleg helyen a különösebb szociális interakciók nélkül. persze, akkor lehet, h megsértődik valaki. de ez igazából fasság. aki ilyenen megsértődik, azt amúgy se tudnám kezelni. tőmondatok, agyamra telepedik a köd, a hétvége fáradtsága, vagy fronthatás, nem tudom.

És nem tudom, mi történt, de, tudom, voltam próbán, írórenden, kocsmázáson a hét első felében, és azóta se volt nyugi, bár este fél11kor még kitűnően be tudok ülni a gép elé játszani, ezért az Alan Wake megvolt, most a kiegészítője megy, ami furcsa, mert más lett attól a pár változtatástól, kicsit más GUI, élénkebb sárga színek és az egész elvesztette az a melankóliát, ami olyan marha meghatározóvá tette a játékot, bár így sokkal könnyebben tudom játszani, egyszerűen bátrabb vagyok, és nem folyamatosan rettegek. A sztori meg... a sztori meg. Imádom a metaplotokat.

... tényleg kéne most valami csend, valami szünet. node mikorra, mikorra, amikor nem jön szerelő, nem megyek el dolgokat intézni, és nem takarítani szeretnék.á. bérmikor, ezeket úgyse szoktam.

Törmelék

Dolgok, dolgok, dolgok, a hideg a fények, a megszokott szavak, szinte rítusként, de mégsem, mert annyira nem erősek, csak a röghöz- és gúzsakötés marad.

Ez a 2013-as év eddig számomra megint egyfajta rombolás éve. Most nem annyira az énképemé, mint a 2008-as, most inkább a rutinokat szeretném széttörni, és majd újraformálni valamikor az ősz során (háháhá, nyilván így működik, nyilván nem). Ijesztő, hogy mennyire nem tudok szokatlan csinálni. Egyszerűen minden lépésem útvonalam, sőt gondolatom és szavam mintha kőbe lenne vésve, és ez elkeserítő. Indulok haza munka után, és tehetek bármit, olyan útvonalon és módon megyek haza, amit már sokszor megtettem hamarabb - függetlenül attól, hogy melyik járműre szállok, hogy mennyit gyaloglok a Dunaparton, utakon, hova kanyarodok be kis utcába, és rágyújtok-e vagy sem. Nyilván a nehéz táskával nem megyek felesleges plusz kilómétereket most, és hideg is van, de már volt ilyen is. Igen, véletlenszerűen felszállhaték más jűrműre is, kevereghetnék Budapest elvadult vidékein, de ez meg nem vonz, hideg van, sok a cuccom, és ennem kell hamarosan. Talán az volt új, amikor felhívtam Szozsit, hogy odaadjam neki az ajándékot, és felmentem hozzá dolgozni a táboros toszokon, ez új, ez jó, aztán szombatra elfogyott az elszánás és akarat, ja, nem pénteken még felkeltem 20 perccel hamarabb, megintcsak nem egy eget rengető változás, de legalább valami erőfeszítés, és változás. Szóval szombaton max az jelentett volna újat, ha kihagyom a megbeszélt dolgokat, dehát nyilván nem, de itt is vannak még távlatok, mittomén, nem leszek kedves, vagy kedves leszek, vgay őszinte, vagy nem az, vagy a változatosság kedvéért nem próbálok meg kreatív lenni, mert minek, vagy megpróbálok az lenni, mert miért ne.
Ezek mind megtörténtek már korábban, de a jó eredmények nem megismételhetőek.

Azért próbálom széttörni a falat, a törmelékért előre is bocsi. Még egy kicsit izgalmasnak tűnik az élet, mint valamikor tavaly pár napra, és ez mennyire szánalmas már, hogy csak ilyen jelentéktelen fasságok miatt érzek ilyesmit, ez így nem helyes, ennek nem így kellene lennie. Ha amúgy nincsen értelme a létezésnek, akkor legalább számomra legyen. Kell lennie. Lesz.

a párhuzamok Janie-vel rédekesek, volt idő, amikor úgy éreztem, szegény Janie, neki mennyire rossz, és milyen pihentető aztán nem Janie-problémákban élni, most határozottan irigylem a csajt, egyszerűek és világosak a direktívái, tudja, hogy mit és miért csinál, legalábbis a nagyobb képben, és a többi kevésbé nyomasztja.

eseményszinten amúgy jó volt a hétvége, táboros izé, hasznos, feldolgozandó információkkal, igen, nekem tényleg számítanak az ilyen visszajelzések, lettem Denethor és Szarumán, Berlin és Moszkva, Integra Hellsing és GLaDoS és hiúz meg még csomó dolog,a ztán számbavettük azt, h mit nyújthatunk a többieknek, és mitől félünk velük kapcsolatban, és emgintcsak hasznos volt, egyrészt igen, akarunk dolgokat tenni mindenkiért, és le merjük írni a kevésbé hízelgő dolgokat, és én ezt várnám el mindenkitől. Még most kell megtanulnunk elfogadni a kritikát, nem akkor, amikor már nyomás is van az embereken.

aztán utaztam összesen három órát egy 45 perces koncertért, tudok élni. öltem árnyékokat, és a potf:war még mindig kiüt, és most már basszus ismerem legalább addig a játékot is, bár még mindig nincs vége, és miért hat rám így a történet, hát miért, nyilván az író és a karakterei, ez mindigolyan, ami. (és a klipp a játék ismeretében elég jó)

a vasárnapi játék még úgyis marha lassan tudtuk elkezdeni, h ezúttal házhoz mentünk a későkhöz, van valami gén, ami gátolja a dolgok elkezdését, vagy nem tudom, mindenesetre azért így még mindig szűkebb volt a várakozás ideje :D maga a játék elég jó volt, én speiel a végére éreztem at, hogy akkor most még órákig bírnék játszani, közben azért volt pár perc, amíg felül kellett vizsgélnom, hogy én vagyok-e a hülye, vagy tényleg sokszorosan túlbeszélünk dolgokat, de végülis szoktam én is belemerülni felesleges részletkérdésekbe, és én is tudom, hogy részletkérdések és lehetne haladni,e zt feltételezem mindenkiről, és akkor teljes a lelki békém.
az is mutatja, mennyire élénk volt a játék, hogy aztán egész éjszaka erről álmodtam, legalábbis motívum-szinten.

Change everything you are
And everything you were
Your number has been called

Fights and battles have begun
Revenge will surely come
Your hard times are ahead

Best, you've got to be the best
You've got to change the world
And use this chance to be heard
Your time is now

Új híreim között pl az van, hogy sikerült egy többé-kevésbé befejezett novellát gyártanom a hétfői írórend rebootján, és talán eléri a két oldalt, de a másfelet biztosan. És a visszajelzések szerint értették is nagyjából - bár ehhez kellett ismerni a hősöket az előfeladatból. Mindegy. Legalább ez.

A mai énekórát lemondtam a tegnapi rekedtségemre hivatkozva, ma már alig-alig érezhető, de akkor már inkább pihenek a koncertig. Asszem. Tegnap nem volt jó érzés énekelni (mmint fizikailag), mondjuk a hangosítás se segített rajta.

Tegnap megnéztem a Spooks első részét. Egészen érdekesnek tűnik, ilyenkor fejbevág, hogy mennyi sorozatot készítettek az elmúlt évtizedekben, és közülük rengeteg jó is van, és soha nem fogom az összeset még csak megismerni se. Mondjuk furcsa úgy nézni, hogy számomra még mindig a LA Femme Nikita az alap a kémkedős-terrorelhárítós sorozatok között, és ahhoz képest az összes olyan könnyednek tűnik. Asszem abban a sorozatban úgy felcsavarták a paranoiát, hogy tényleg megnyugtató egymással csevegő és awful párbeszédeket folytató titkosügynököket nézni. Igen, még a Dollhouse is, bár abban azért majdnem megvan az. Oké, most muszáj ellenőriznem.... .... ....
Ehh, azért érzem, ez mostani szemmel már... érdekes. Míg azokban a sorozatokban, amiket úgy általában most izgalmasnak és jónak tartok a problémamegoldások jelentős része abból áll, hogy gyors vágásokkal beszélnek újságírókkal, kormányhivatalnokokkal meg mittomén, van egy gyors kitekintsé a világra, itt ezekből kevesebbés követhetőbb akció van (mintegy szájbarágósan), és inkább lassú, jelentőségteljes(nek szánt) párbeszédeken van a hangsúly. Igen, a lassúság kulcsszó.
A másik különbség, hogy valahogy szociálisan sterilebb. Nem feltétlenül a környezetről vagy berendezésről van szó, (a Section One hight-tech letisztultsága nyilvánvalóan szándékos), hanem a karakterek és az emberi kapcsolatok sokkal egyszerűbbek. Pl nincsenek azok a fajta állandó mellékszereplők, akik a kávét hordják vagy csak a szomszéd asztalnál ülnek - a kapcsolatok vagy a főszereplői körben alakul, vagy kiemelt szereplőkkel, akiknek a történetben is funkciójuk van. Nagyon szűk a világ.
Amilyen sorozatokat most nézek, azokban általában kapunk egy metszetet az adott helyszínről, szituációról emberekben is - a Supernaturalben az adott szörnyeken és áldozatokon kívül... ööö... oké, nem akkor a különbség. De. Sokkal többbeszélő karakter fordul meg minden részben. Ez egy elég jó mérőszám, itt eddig beszélt az öt főszereplő, az aktuális főgonosz egy gyors halált haló kisérőjével, és... ennyi. Kamaradráma- Akciókamaradráma. Át tud állni az ember agya igen gyorsan erre a tempóra, de határozottan érezhető. A Doctor Who elején zavart még ez nagyon.

Ja igen, van az új Nikita, 10 rést megnéztem belőle, de egyszerűen nem sikerült átemelni a sorozat értékeit abba. Nem elég nyomasztó, nem lett "okosabb" a sorozat, ami abban a környezetben már kitűnik, a morális problémák egyáltalán nem úgy hatnak, mint itt - és nem éreztem elég hatásosnak a karaktereket se. Az ottani Nikita-Michael szenvedés például egészen borzasztó. Itt meg ez az eg... a legfonotsabb viszony a sorozatban, és jól van felépítve.

Na, megvolt az évi rendes Nikita-rajongás-elemzés, kaja.

Királylányok és nem azok

Jó, oké, kiraktam itt bent háttérképnek az egyik képet. Saját világot építünk közösen, és ez jó. A Rouen kapcsán épült changeling világgal is megvan ez, bár annak a világépítés része inkább kétemberes meló, mint itt, ahol lényegében a játékosaim rajzolják a képbe a részleteket, én csak a vonalakat és az arányokat adom nagyban. Meg a tematikát, amit persze azonnal átrajzolnak, de az jó.

Aztán kellene a Turambart frissíteni, megvolt a pihenőidő. Furcsa volt a farsangi díjosztókon belegondolni, hogy a díszoklevélre adott indoklás a Turambarra is illett, a társaság régi hagyományt elevenített fel (nagy színelőadás:D), a belefektetett meló is hasonló nagyságrendű volt, ha csak a heti rendszerességű próbákat nézzük, és a közösséget is építette, amennyire elnéztem a srácokat.

Jujj, a másik flash az meg az volt, hogy a régi kórus rég volt. Hiányzik a kórusban éneklés, de egyrészt nem volt időm az újra, másrészt meg nem bánom, mert nem lett volna türelmem megint ugyanazokat az énekeket elénekelni. (Bár legalább lett volna hegedű az öregországutiban, mert akkor időben tudomásomra jut, h kell.) A tributeband-es dolgok mondjuk megfelelően frissek meg izgalmasak, egészen más gondolkodást igényel a hangszeres zenélés, és jó lenne továbbvinni ezt a vonalat, pláne úgy, hogy tönn kombóban is működik, legalább ének+gitárral, de szinte biztos vagyok benne, hogy pl megfelelő idő esetén egy szinti beszállt volna a farsangon Aeglosék mellé. Vagy egy cselló. Meg ilyenek.
Ma este írórend megint, jéjj, jó lesz ez a 2013, akkoris.

Kellene összeraknom már valami zenélős cuccot, de a keverőhöz nincs tápom, és most úgy tűnik, nem is nagyon lehet szerezni hozzá, mert speciális. A kurzus egyik nagy előnye, hogy gyorsan elmondták benne a mikrofon-keverő-effekt dolgokat, fura volt mondjuk tesztet kitölteni, mert így utolsó pillanatban, félemlékekre hagyatkozva azért elég lyukas az emlékezetem, és volt pár olyan kérdés, amit úgy néztem, h ez mi és minek, as usual, viszont ég így is elég pontot értem el. Na, memorizálandó dolgokkal ezentúl se fogok semmit se kezdeni, bocs.

Azért még nem pihentem ki magam, tegnap egyig játszottam portal2-t és nem bánom,csak aztán marha sokáig nem tudtam elaludni. és persze Alan Wake-t is. Ott a meginduló aratógép miatt dobtam el a kezemből a kontrollert.
Ki kell menni megint a világok határára, Ms Shepard.

Gváhh, elcsúsztam ezzel a courserás tosszal megint, hétközben nem volt időm, csak ma, és marha sokat dumál a fickó. Nyilván kellett ma aludnom és játszanom.

A farsang ellentmondásos volt, egyrészt nyilvánvalóan sikerültek jó dolgok, a tematika jól jött ki, nagyrészt sikerült eltekinteni a tavalyi steampunktól, a keringők jók voltak, és a kaja is, meg az öltöző is, meg a beszélgetős rész is elég jó volt.
Ami nem volt jó, az egyrészt a helyszín többi része: kicsi volt a táncterem, a keringőknél ijesztően tele volt, a bulinál csak azért nem mert, az annyira későn kezdődött, hogy nem voltak emberek elég sokan hozzá. A helyszín miatt nem lehetett rendesen hangosítani sem, ami a keringőknél kifejezetten zavaró volt, de amúgy a bulinál is. Ráadásul nem sikerült rendesen beálíltani a hangot sem, mert a halkság mellett még szép se volt (a keringőknél, talán megpróbálták legalább a basszust feltolni, nem tudom). Az időkezelés se ment, egyrészt a majd egy órás csúszás, a rengeteg lyuk, mind hajnalra tolták a bulit, ami megintcsak nem jó, ugye. Persze, pl Cue írta, hogy dejó, kettőkor volt vége a keringőknek, nagyszerű, azért ennek is megvolt a célközönsége, csak amikor már várjuk h lehessen nem párban, hanem rendesen táncolni, akkor kicsit idegesítő, hogy... mikor bulizunk? A sok szünet. Értem én, hogy kell pihenni mondjuk a keringőknél, de basszus, emberek, ne akarjátok végigtáncolni, ha nem bírjátok. De ne álljon le az egész ezért - ha mindenképpen muszáj tagolni, akkor ilyenkor lehet másfajta társastánczenét nyomatni, amit akár hallgatni is jó, és az a pár ember, aki tudja táncolni, annak itt a lehetőség (latin táncok, tangó, stb., van ilyenből elég sok). Az eseménytelen szünetek emgtörik az esemény ívét - és valahol azt sugallják, hogy a közönség nem tudja eldönteni, hogy mikor pihenjen, ezért a szájukba rágjuk, hogy mikor mit kell csinálni.

A műsor szerintem rövid volt, és hát nyilván összecsapott, tekintve, hogy utolsó pillanatban rakta össze mindenki, és nem volt próba/meghallgatás, a és igazából a koncepciót se értettem a sorrendben. Szóval lassan kéne majd valami rendes éneklős estet csinálni, kb a táncest mintájára, úgy érzem. Amúgy ez a része asszem nem volt rossz, szimplán kevésnek éreztem. A díjkiosztó baromi hosszú volt.
A királyváléasztást és a tombolahúzástt kifejezetten időhúzó feleslegességnek érzem, és, h mindkettő iylen sok volt és még a köztük a szünetek is, az már jellemzően az élmény rovására ment.

A bulit meg hagyjuk, fáradtak voltunk, mostantól hivatalosan is gyűlölöm azt a 20 számot, amit mindig meghallgatunk minden bulin, és úgy alapvetően, na mindegy :D amj esetleg folytatom, vagy lmélkedek vagy valami.

fény

Tegnap új szintre értem az aLan Wake-kel - oké, a negyedik epizód is megvolt -, rájöttem, hogy nem kell megijedni, és leginkább nem szabad a fenyegető árnyékok hatására pánikolva nyomni az összes gombot, amit találok - ez is csak shooter, csak nehézkes irányítani.
Bármi jön, megvilágítom zseblámpával, nem kellenek a fénylő izék! Csak végszükség esetén! Nagy pánikban!
Persze a legkönnyebb módban játszom, és már elkezdtem érezni a kaparászó kis hangot ott baloldalt, hogy a legkönnyebb módban csak a n00bok meg a casualek játszanak, és nem vagy kezsöl, nem hát!Ellenben szeretem végigvinni a játékokat. Szóval asszem nem szivatom meg magamat, és így legalább merek körbenézni és keresni termoszokat meg lapokat, és most már benyitogatok mindenhova, és elkezdett zavarni, hogy alapvetően egy út vezet, kivéve nagynéha. Ideje elővennem azokat a játékokat, ahol ez nem így van (Stalker, igen, rád nézek), bár azok hasonlóan ijesztőek elsőre (lelőnek bazmeg!, lelőnek, és meghalok! nem te kiscsaj, hanem csak a karaktered, és az meg újratölthető). Meg újrapróbálhatnám a Dead Space-t is, ami egyrészt ijesztő volt másrészt megintcsak nehézkes az irányítása, de kontollerrel ez nem annyira zavaró, mert kompenzálja az, hogy a kanapéról játszom, és amúgy is béna vagyok.

A fejem fáj pár napja, éljen. Nem nagyon, csak kis hasadékokat nyilall. A torkom is kezd. De még mindig nem sikerült rendesen megbetegednem, mostmár akkor a jövőhetet is bírjam ki, amíg nincs főnök. Ezek ilyenek. Ezek a dolgok. Meg a rendrakások, meg az éhség.

időrend: ma este királylányoknak mesélek, holnap játszom és rohanok farsangra, vasárnap kipihenem ezeket.

Ruhák és farsang

Esti bejegyzés, brace yourself. Annyira nem is, mert nincs időm, egy kilépő rohangál a különféle céges állomások között, bármikor jöhet és az némi papírmunka. Pedig vannak témák, amikről le szeretném írni a... ja, mint a rendrakás. Ebéd közben jutott eszembe, hogy ha az agyam is olyan, mint a ruhásszekrényem - ahol funkció szerint vannak elvileg rendszerezve a ruhák a nagy polcokon, de általában csak a ruhák irányát álítom be dobás előtt, hogy melyik szint melyik oldalára essen, képzelhető a rendezettség, ehhez vegyük hozzá, hogy tényleg majdnem minden fekete, de még így is majdnem mindig gyorsan megtalálom azt, amit keresek -, akkor én igazából zseni vagyok, mert ha rendet raknék, akkor mennyivel hatékonyabb és okosabb és bölcsebb lennék.  Rendet úgy szoktam rakni, hogy kiborítok mindent a szőnyegre/ágyra, és egyesével újracsoportosítok mindent, aztán ugyanúgy bedobálom őket (okém hajtogatva, többet helyezek elegyre kevesebb türelemmel, na).

Naszóval, a farsang, mint visszatérő, most a tavalyi a hiszti, de még kevésbé értem, mert... mert számomra a tavalyi is úgy szólt a ruhákról., mint bármelyik tisztességes jelmezbál, ahol marha kíváncsiak vagyunk a többiek ruháira, és szeretnénk, ha a mienket megdícsérjék. Emellett szólt a műsoros estről, ami engem speciel érdekel, nem csak olyankor, amikor konferálom vagy fellépek. Basszus, nem azért van, mert igény van műsorra? Aztán meg, szeretek táncolni (v.ö. előző valamelyik bejegyzésem). Társastáncolni formálisan, szeretem a rituálé jellegét az eseménynek. A barátaimmal együtt ünnepelni magunkat, az álarcokat, beszélgetni, (inni és mégjobban beszélgetni), abban a közösségben lenni (ez az, amikor csomó emberre csak rámosolygunk, csak pár szót váltunk, és visszakapjuk a mosolyt, meg egyéb szociális izék).
Hát egy faszt szól a fűzők megmutogatásáról és önfényezésről. Az a formalitás és a rituálé része, és nem úgy látom, hogy a tartalom kiveszett volna mögüle. De majd idén jobban megnézem, mert egyelőre nem látszik semmi, nyilván a formáról és külsőségekről beszélnek az emberek egy olyan esemány kapcsán, amit ez különböztet meg a többitől.

A maradék témákra majd máskor. Addig úgyis elfelejtem őket.

Szétesett

Jó, akkor most inkább erre figyelek, meg ide. Nem találtam megfelelő füzetet naplónak, és azt is realizáltam, hogy most a saját lefűzésű megoldás nem az. Mármint nem megoldás. Még egy helyen megnézem, az utcában lévő fakézben, aztán marad a sima zöld a4-es spirálfüzet, heló.

A ma délután a kevés gondolkodással kiküldött levelek ideje, nem baj, így legalább haladok, és... mért ne? Most még a farsangra körbe kéne küldenem pár felkérést ugyanezen az alapon, mert engem úgyse kér fel senki, mert hamár járt a szám, akkor legyek határozott vagymiafasz.

Ha már asszertivitás, nem csak táncfelkéréseket küldtem ki, hanem időnként megpróbálok emberekkel találkozni, oké, egyelőre olyanokkal, akikkel amúgyis szoktam, de hátha megszokom (megint) azt, hogy nem az az estéim sorsa, hogy vagy próba/óra van, vagy otthon játszom. (Persze, mert tanulhatnék is, amúgy).

Zoltántól kaptam dicséretet (azénektanár), hogy ugyan azzal mentem anno énekelni hozzá, hogy éneklésben nem érzem úgy, hogy normálisan ki mernék állni a színpadra, ellentétben a prózai szereplésekkel, nos, mostmár énekben is vagyok ott, ahol prózában. Arról most ne beszéljünk, h kib régen nem szerepeltem színpadon, emrt szomorú leszek. Még jobban. :póz:

Az a jó, h bakancsban vagyok, hogy lehet, h még tudok is benne gyalogolni, arra az esetre, ha szeretnék megfázni mondjuk a hídon át vagy ilyesmi.

szét.

Ankh

... bár most a hamis tavasz blogbejegyzés cím is megtetszett, mert ketten is így írták, és tényleg. Szégyen bevallani, feldobott a mai napsütés, a tegnaptól eltérően estig is kitartott, de lehet, hogy ebbe az is beleszámít, hogy szereztem monitort itt bent a laptop mellé és ez így kúl, másrészt meg ma már mindkét szobatársam itt volt kicsit, ami csak azzal, hogy változatosság, már segített. Meghát, péntek.

És túl vagyok a tegnap esti koncerten, ahonnan ugyan azonnal elszaladtam, nem volt kedvem a tásdasági élethez, viszont.... nem tudom milyen voltam. Kaptam pozitív visszajelzést az első énekkel kapcsolatban, és az jó, nagyon jó, viszont magamat nem éreztem jónak közben, hiszen arra kellett koncentrálom, hogy milyen messzire is lenne érdemes tartanom a mikrofont ahhoz, hogy ne legyen durva az össze mássalhangzó, hogy ne legyen túl hangos, és halljam az össze hangi bizonytalanságomat, mert azt aztán nagyszerűen megkaptam az arcomba. A másik számban kicsit magabiztosabb voltam, de nemtom, nemtom, tényleg nemtom. Majd visszahallgatom magam és szörnyűlködöm. Juteszembe, farsangon elénekelhetném az egyiket, úgyse hallotta még senki ezeket :D

A koncert után nem mentem már Krimóba, mert késő volt hozzá, úgyhogy még sétáltam a feneketlentó mellett, és még játszottam is. Most olvastam, hogy a napi max 3 óra játék (vagy a heti max 21 óra) az még pozitív ereménnyel jár mindenféle szempontokból, háhh. Persze kéne kötetlenül szocializálódni is a héten, mert szerdán megbeszéltünk és kreatívkodtunk, az nem az, és fura rájönni, hogy nem is volt végül más. Kedd próba, tegnap a fellépés... ma nemtom. Fáj a fejem, mint ultimate érv.

Ja, vettem magamnak ankhot a nyakamba.

It's a trap!

ELkövetkeznek a végnapok, és már a nap is később nyugszik, nem lesz nyugodt álma neki.

Mellékesen bekerülnek az íróasztalok a szobába, és a valami új kifejezése nem egészen rossz ugyan, csak éppen nem találja a kifutását és értelmét,és ilyenkor kell emlékeztetni rá, hogy az értelem önmagában nem létezik, bármennyire is szomorú, az értelmet az agyunk generálja. És a többiek agya meg nem fog helyettem generálni világot, ha ezt hiszem, akkor van baj.

Persze megkaptam a világ random üzenetét az overthinkingről, hát persze, nyilván, de enélkül sincsen értelme, ha nem keresem a dolgok értelmét... akkor minek. Ugyanazok a körök.

Mindegy, mindegy, mindegy, ezek az én köreim.

A ma estére csomagoltam jelm ruhát, meg körömlakkot és sminkcuccot, persze minek, erre a koncertre alapvetően nem kell kiöltözni, de a reflexek eddig repítettek,akkor muszáj lesz. Hiányzik a fellépés, az öltözőbn sminkelés, a függöny előtti utolsó másodpercek belső, intenzív figyelme, hogy a megfelelő szinten rezegjek, a fényben úszó pillanatok kristálytiszta ingatagsága meg ezek. Most talán van mit mesélnem, bár nyilván nekem szólnak a dalok, senki sem tudja, mikor éneklek a doktorról vagy Shepardról, talán sejthető, hogy mikor szól a félelmeimről és vágyaimról, vagy a családomról. Pedig...

... a színek is uganazok mint minden évben. A szavaim is.

assze tegnap nem posztoltam (mit asszem, egész biztos) a depis-fáradt bejegyzésem, most már jobb, bár kezdek egészen elaludni itt ültőhelyemben ójajj. És a torkom is kezd fájni, és mielőtt kivettem volna péntekre szabit, meeting lett oda, ami ráadásul nekem is fontos. Ja, fáradt vagyok, kevés az időm, ilyenek.

De mondjuk tegnap is jó volt az énekóra, csütörtökön fellépés, amire nincs is igazán kedvem hirdetni az eseményt, mert egyelőre nem érzem jól magam attól az érzéstről, h szívességet tesznek nekem az emberek, ha megnéznek. Pedig nem így kéne ennek lennie, súgja a belső világképem, majd pöccintek egyet a mutatón. Azért legalábbis szólok. Csütörtökön Rézmálban este 8-tól, éneklek két számot, egy jamesbond-dalt, meg egy toriamost.

És tegnap este játszottam is, továbjutottam a batmanben az egyik lopakodós pályán, amit sokkal nehezebbnek gondoltam, pláne controllerrel, de nem. Úgy tűnik, a lelkem épségéhez hozzátartozik a rendszeres játék.

Going nowhere

Sikeresen antikoltam teával a jegyzetlapjaim egyötödét, jobban néz ki máris minden. Nem annyira vagyok vidám. Nagy levegőt kell még venni a ma estéhez, énekóra - ez elvileg jó, és élvezem, de azt hiszem, sokat elmond, hogy mennyire nincsen már kedvem sehova menni -, aztán a keretjátékos dolgokra szánom az estém maradékát, mert az elmúlt hetekben kiderült, hogy mostanában melóban nem tudok dolgozni. Ezen, legalábbis. Szeretnék eltörni dolgokat, leginkább üvegpoharakat meg bögréket, nem mintha valaha is segített volna rajtam az ilyesmi. Asszem. Ahhoz több kéne, mondjuk az asztalt átemelni az ablakon, megminden.

De legalább írtam tegnap, és maga a tény is elég, ráadásul nekem tetszik. Asszem ennek elégnek kell lennie. Egy kört rajzolok magam köré, nem?

mindjárt szomorú leszek a széteső időben és levegőben, a szédülés, a fáradtság és a fókuszképtelenség, azok vannak. Pedig a napnak alig aligalig van ... ehh. Meló után próba, utána talán lesz időm. Bár a próba is jó lehet, meg ma melóban írtam a wordpressre meg megnéztem a tegnap SPN részt, ami jó volt, és láttam ködöt és felhőket hajnal meg most is, ettem is, hát ezek mennyire jók, nem?

A hétvégé tele lesz rpg-vel, játszani fogok. Jó lesz.

Nem szeretem, hogy ennyire nehezen kelek fel minden munkanap, és estére - mit estére délután háromra gyenge és fáradt vagyok. Legalább most napközben  jó, de nem annyira vidám, amikor nézem a monitort és elfelejtem, hogy ... ööö...már nem tudom mit. Nem alszom kevesebbet, mint szoktam. Nemsokára értékelés lesz a munkahelyemen, és egyáltalán nem érzem úgy, h kellőképpen teljesítenék. Mindegy. De az baj, ha egy nap a munkán kívülk alig van erőm másra. Hiszen az a más a lényeg, ugye. És így tovább, tudjuk ezt.

Ha csak apanaszkodni njöttem, akkor hagyom a bejegyzést, asszem. Tegnap játszottam egy keveset az Adobe Premier-rel, gifeket akartam gyártani videórészletekből, degeyelőre nem találom azt a beállítást, amitől jól fognak kinézni - gyanítom, a konvertáláshoz kell valami, de nem tudom mi. Ha  AMV-ket akarnék készíteni, akkor most tök jó lenne nekem, akkor adtam fel, amikor nem tudtam bejelölni az akkori videóvágó izén, hogy mikorra kéne a zenéhez képest odarakosgatni a váltásokat, és leírni már nem volt türelmem.
Azárt már Gill Shepardról van képem. Ja, meg játszottam is nyilván, ezen ne lepődjünk meg. MEg aludtam, álmodtam, valami számomra érdekesről és relevánsról, de már megint nem emlékszem rá. Ma többször elfelejtettem/eszembe jutott, mégis, mégis kapar ott baloldalt.

Nah, pozitívan, jah, csak pozit

Rant day

Azon gondolkodtam pár pillanatig, hogy mit olvastam (netán mit néztem) történelmi, háromtestőrös sorozat vagy regényként tegnap, aztán esett le, hogy a játék volt ilyen. Kint eső, bent hideg, ebből a fele jó, a másik ellen meg teszek. Szóval jó volt a játék, sok agyalással, amiért a karakteremnek kb minden NPC beszólt, dehát nem értem, mások nem próbálják kitalálni, hogy hogyan működik a világ? És még csak nem is azzal a karakteremmel játszottam, aki alapvetően abból indul ki, hogy a világ dramaturgiai összefüggések szerint működik (igen, van ilyen :D).

Szombaton játszottam, takarította és mostam, mielőtt lett volna a keretjátékos megbeszélés, ami megint megtámogatta azt az elméletet, hogy az emtétések képtelenek bármiféle pontosságra illetve szövegértelmezésbe nem szeretnek energiát rakni. Eredményesek voltunk, de az, h négy embert kellett felhívnom, mert nem tudtam, hogy jönnek-e vagy sem, és mikorra, és rajtuk kívül utolsó pillantban lemondta egy, az előző napokban kettő, egy ember szólt, hogy késik fél órát (legalább előre), és csak GP ért oda tökéletesen időben, akinek csak úgy mellesleg említettem meg, h amennyiben ráér és van kedve, eljöhet - ez olyan szinten ciki, hogy nem volt elég neheztelő pillantásom hozzá. Nyilván mindenkinek megvolt a saját indoka, de ez közösségileg nagyon rossz bizonyítvány.
Aztán persze jó volt ötletelni, aztán persze jó volt beszélgetni és kikapcsolni barátok között megminden. És örültem azoknak is, akik félvidékről beutaztak, miután felhívtam őket :D
De azért azt jelezném, hogy ne, ne tegyetek szívességet. A szívesség a közösség egészének szólt a feladat elvállalásával, onnantól kezdve egymás felé a dolgunkat tesszük.
/*RANT OVER*/

Sokat játszom megint, ME3-at Insane fokozaton, és most már nehéz, és lehet, hogy majd egyszer feladom, de egyelőre még megfelelő kihívás. Azt már írtam és mondtam máshol, hogy mennyire más a Garrus románctól az egész hangulata. Mert más az, amikor  a szerelmeddel újra találkozol és veled van végig a küldetések során, mint az, amikor egy kórházban tölti a végnapjait, és még csak nem is lehet rendesen beszélgetni, mint normál esetben szerintem Thane kib kíváncsi lenne arra, mi minden történik Sheparddal, és megpróbálná lelkileg támogatni az egész elbaszott küldetésben, ha már fizikailag nem tud ott lenni.
Ezek nem részletkérdések, mert amikor egy játék eléri azt, hogy tényleg egy világ sorsa nyugszik a válladon, a Földdé, minden értelmes fajé, és elkeseredett küzdelem van megminden, akkor hirtelen jelentősége lesz annak, hogy kiért/miért képes valaki ezt végigvinni.
Ebből a szempontból nem lett volna rossz a Thane szál sem, ha mondjuk a KhaiLeng fasság helyett normális plotot találnak ki, meg legalább azt a pár párbeszédet még blerakják, ami miatt egy darabig érdemes újra és újra visszalátogatni. Meg a gyász szépen levezetni, meg ilyenek. Mert nagyon ütős és magával ragadó sztorilájn lehet a bosszúból, a dühből és elkeseredettségből, bla.bla, bla. Mégse lett vége a rant-nak :D

Ma estére még kéne kávé, talán. Talán. Úgyis tudok aludni majd, hát nem? Álmos vagyok, és olyankor... nem mintha ez valaha is számított volna. Se az előre gondolkodás, seaz alvás nem az erősségem. Najó, ez így nem igaz, mindegyis. Mostanra kezdem el kipihenni a keddet, és talán a LEP-et, de közben összeszedtem elég érzelmi lenyomatot magamra ahhoz, hogy elkezdjem érezni a zavarodott összhatást. Amikor még nem vagyok túl kimerült, de a mosoly elfárad.

Még nem töltöttem otthon elég időt ahhoz, hogy rendesen összefirkáljam a csomagolópapírokat, de rajta vagyok a témán, felírom az összes mese- és novellaötletemet, és majd az ágyam mögül vicsorognak rám, miközben megírás nélkül mind ott pusztul. Pedig tudom, hogy kellene mesélnem ezeket szépen formába öntve, mert mostanában elkezdtem mély mondanivalót érteni mindenbe, de mi lenne, ha magamnak fogalmaznám meg, nem mástól várnám, h tudja, h mit gondolok, ugye. Kávé.

Kedd este az integetőpartin jó volt az a beszélgetés, meg a többi is, meg az, hogy nem lettem rosszul a kevés kaja ellenére, meg tényleg. Csak a kérdések, azok maradnak ugyanazok. Mindegy, túl sok az időm. enélkül unatkoznék, hát nem?

Az, hogy közben játszom és sorozatot nézek, az most nem tudom, hogyan illeszkedik a saját rajzomba, meg, h hova, meg ilyenke, valahol éppen körbeér a kör, úgy érzem, csak nem tudom. Áhh, de kaptam bókot is, állítólag bölcs vagyok, és most örülök az agyamban élő coelho-nak, mert ezek mind csak szavak, amik napszemüveget adnak a gondolatoknak.

Vannak nagyon fontos dolgaim, csak nem mindig tudom észben tartani azt, hogy nem szabad a fontosságot nagyon befolyásolnia a többi ember prioritáslistájának. Pedig még a geek álarcot is bármikor felvehetem, ha a gót az nem elég.

ebben a hónapban se kéne többet költeni, most kiment a fűzőkről a megrendelésünk, és ma voltam papírírószerboltban, az se tett jót a költségvetésnek, bár a lelkemnek a szépen-fogó-toll, meg a csomagolópapír, mega  füzet, ami majd elfelejtek használni, ugye.

a szabadnapom ma, meg a tegnapi vasárnap magánya elég jó volt, tegnap ki se mozdultam, ma azért elmentem zipzároshoz, akinél nem jutottam semmire, meg voltam ugye  vásárolni, meg... ööö... játszottam ma is kicsit, meg még fogok is, és ... ehm, hagyjuk, jó volt semmit-tenni, az mondjuk kevésbé, hogy amíg világos volt, addig nem porszívóztam, de nem baj, lesöpörtem a havat a folyosóról, asszem még mindig meglep, h én vagyok a legrtakarítómániásabb a lakásban. örülök h nem töltök így itt több időt, mert hiszti lenne belőle. Lassan így is az van, csak mindig elfelejtem, mire téma lenne.

Jéjj, lesz szép fűzőm, ezúttal teljes, van vállpántja is, és csatjai és elég kalózos-steampunk (másik szerint inkább valami S/M cuccra emlékeztet, hát, fűző, fekete, és fémcsatos. ha tudnák, hogy pvc-n is gondolkodtam... )

szombaton volt vicces csingi játék, vendégszereplő pc-vel, höhö.bocsánat, asszem megyek játszani masseffectet, rájöttem, hogy a második része is elég jó lövöldözősnek, eltaláltam azt a nehézségi fokozatot, ahol már többször neki kell indulnom egy-egy zombirohamnak a reaperen - és persze utólag esett le, hogy adeptussal vagyok vazze, mit lövök ennyit, nekem varázsolni kell vagy mi.

5 perc és kezdődik a hétvége - 3 nap lesz, mert a maradék egy napomat kiveszem. Kell a pihenés, ó, igen. De annyira, hogy jelenleg semmi kedvem nincsen elmenni az este esedékes szülinapi ivásra, pedig találkozhatnék emberekkel. De előtte meg plakátot szerkesztünk, ha minden igaz, és akkor már elindulni... nem tudom. A fáradtság lehet tisztán pszichikai is, mert pl teganpról mára minimum 9 órát aludtam, amennyit nem szoktam, és.... a gondolatok itt összecsavarodtak, nyilván keveset alszom mostanában, és a vérszegénység se egy energiatelt állapot.
Aztán meg vannak ötleteim, keretjátékra és játékra is, és legalább a játékot írnom kéne holnap délutánig, az roppant sürgető, és ha este buli, akkor roppant későn is fogok felkelni. Meg... kell-e ez nekem, és a hasonló gondolatok, és ugyan azt gondolom, h a felmerült ilyenekre oda kell figyelni, a felmerülésükkor mégsem olyan egyértelmű minden. Mert gyakran nincs igaza az érzelmi hangulatingadozásaimnak, oké, oké, leállt az agyam, erre nincs más magyarázat, h ilyeneket írok ide, lassan jönnek is a szavak is, gy ömlenek át  betűk a szemem előtt lila ködök, lila fecskék meg nyarak és

így

Mielőtt elvesztem a fonalat, teljesn, valahova a labirintus mélyébe. Megvagyok, túléltük a lepet és a bemutatót, mostmár az új évbe evezünk tovább megminden, új projektek meg régiek talán. A hóesés tegnap délutántól sokat dobott a hangulatomat, teljessé tette a tél-élményt, amit építgetek magamban a LEP óta, illetve inkább vasárnap este óta. Vasárnap délután, sok alvás után játszottunk, szeretem egyrészt a felfedezést a játékban, de méginkább azokat a pillanatokat, amikor Janie hasonló és mégis különböző karakterén keresztül élhetek meg történeteket. Én nem vagyok ennyire aktívan indulatos, de időnként fel tudok háborodni ugyanígy, nem vagyok ötös emberségen, de időnkÉnt vagyok én is ilyen céltudatosan hideg. Nem közömbös. Janie asszem soha nem közömbös.

Előtte ugye végre aludtam, az időrendem meg összezavaroik, mint a teába potyogott ceruzaforgács, nohát, volt LEP és Turambar, egész nap parókában és fűzőben rohangáésztam, néha meg nem, 4 órát aludtam előtte, hajnalig gyártottam a premierajándékokat, meg utána se bírtam még aludni, előtte meg próbáltunk az MTT Tolkien Tribute Band-del sokáig. Asszem, a szeretetemet és támogatásomat kajával fejezem ki én is, az olyan egyszerű, meg mondjuk igyekeztem a társulatot csendes helyre gyűjteni, és pihentetni párszor tíz percet, aztán öltözés és utolsó pillanatos sminkelések, és a rettegés, amikor kezdődött a műsor, és még pörgettem az agyamban mindazt, amit még tennem kell, ami rajtam múlik, de ilyenkor már nagyon kevés az, ami a rendezőé. Javarészt zökkenőmentes volt a darab, jó volt látni, hogy megy már magától, hogy megoldják a problémáikat,és nem nekem kell irányítanom az eseményeket. Jegyzetelhettem volna igazán, mert közben jöttek még ötletek, és kéne még továbbvinni a darabot, és formálni itt-ott, de majd, de majd. Ez egyre kevésbé az én dolgom, nekem elsősorban a szalagot kellett a gépbe illesztenem, onnan már a gép dolga. Asszem.
A műsoros est részletein kívül minden más nyugodtan ment körülöttem, csúsztunk a bábozással kicsit, de megvolt, tudtunk próbálni is egy elcsípett negyedórát délután, csak ne hajnalban kerültek volna elő atechnika részletei, a ki-honnan-mit - ha nem kérdezek mindenre rá egy hónapja, akkor nem zavart volna, de így a görcs is beköltözött a gyomromba, hogy akkor mi nincs még rendben, aminek kéne, amit én alapnak veszek, h intézhető, de nem én szervezem, nem én kérdezek rá, ó jajj, ó jajj, aztán mindegy is volt, mert nem volt annyir energiám, h mindenre figyeljek, csak arra volt, amire muszáj volt.

Szétszedtem tegnapelőtt a karácsonyfát, lett hely a szobában, végignéztema Supernaturalt a jelenlegi részig, jövő hét végén jön a következő rész, jó ez így, már kezdett nagyon elegem lenni belőle úgyis. Pihennem kéne töbebt, majd szbadságot keresek és veszek ki, ha már maradt tavalyról egy napom. Tegnap végre sikerült keretjátékos teammeetinget tartani, izgalmas lesz ez, meg úgy általában tetszett, hogy végre valami újjal foglalkozom.Szombatra a Rouen mesét kell felfrissítenem magamban, meg kitalálnom, h most mi lesz, valahol mélyen alszik ez a projekt is még.

elkezdtem komoly szinten izgulni a holnap miatt, ez egyelőre abban látszik, h nem dolgozom már egy ideje, idegesen szeretnék járkálni a szobában, helyette fasságokat írogatok a tumblerre, és olyan dolgokra válaszolok, olyan párbeszédekbe folyok bele, amikbe normálisan nem tenném.

kellett nekem a ma esti zenés próba, mint egy meleg démoni ölelés a Winchester-fivéreknek, de sebaj, majd holnap rohangászom napközben félpánikban. Na, lehet, h vasárnap után már jobban leszek. Mármint nyugodtabb, mert jól vagyok amúgy, jól, jól, jól. Leszek.

szia blog, szia újév, azért jó, h rászoktam az emailek miatt a telefonom lehalkítására, emrt így nem anyám ébreszt ilyenkor a tlefonnal, hogy átmegyek-e ebédre. Nem megyek, nemrég keltem, majd átlátogatok, emgminden, de nem most. Fontos tumblrezni valóim vannak, tudod te, milyen hosszú volt az újév éjszakája? Kell játszani meg sorozatot nézni, és meginni végre a napi első kávét is mindezek mellett hosszú órákon keresztül, aztán nézni is kell majd a felhőket meg a ködöt, ha lesz, és írni is kell, embereknek, meg aztán magamnak is bármit, aztán még énekelni akarok majd, ha felébredt mindenki a bázison, és mosni, vagy nem, az meló, de talán, hát, mittomén.

a szilveszteri buli jó volt, jó közeg volt, sikerült jlentőséget találnom a házibulinak minden erőltetés nélkül, tessék, most ezekkel az emberekkel lépsz át az újévbe, barátokkal és haverokkal, alkotótársakkal és játékostársakkal, és ez konvergens a jelenlegi célkitűzéseimmel. Néha jó lene, ha tudnék olyan bölcs lenni, aki tud segíteni a barátainak, akiknek nem jó, és olyan energiával tele lenni, ami tényleg hat és hasznos, Volt a tavalyi évben azért olyan időszak, amikor éreztem ezt, aztán elmúlt,  meg tényleg, a tavalyi év azért a szavak és gondolatok között húzódó feszültségekről szólt, az egyre őszintébb és magába néző megnyílásról, megtalálásról és kimondásról, és helyrerakásról. A jelentősége marha nagy, mégha nem is jutott eddig eszembe. 

Persze, többet is kezdtem inni, mint eddig, de ez inkább az alkalmakról, mint a mennyiségről szólt, egyszerűen veépült az életrendembe-rendünkbe, hogy a beszélgetések mellé ott a whiskey vagy a likőr, vagy a sör. A személyes, tágabb világomban is az őszinteséggel küzdöttek az emberek, az "őszintére iszom magam" lokális mémmé érett, és jó, hogy megtaláltunk ezt a szelepet. 

Ha az idei évre gondolok akkor ebben a kontextusban építő évet szeretnék, a megtalált hangokból alkossunk dallamot, tartsuk fent és gondozzuk a bizalmat, és azt hiszem, most a határok feszítése lesz a cél meg az eszköz. A táborszervezés kapcsán már éreztem, hogy építő konfliktus nélkül nem fogunk mozdulni, és az ősz, meg a december eseményei is ebbe az irányba mozdulnak. Az tény, hogy az évem igazából ősszel vált, tanévvel, még mindig, és a tematizálásaim is ebbe az iránba mutatnak. Azt hiszem, az éverm témája a Szembenézés. Már nem csak a kimondása az igazságnak, hanem a konfliktusok felvállalása. Ha az évszak tematika felől nézem, akkor a félelemmel való szembenézés után a szomorúság jön így télen. 

Körberajzolom magam körül a levegőt és világot alkotok.