Anngel megjelölt, olyannal, hogy "Az a feladat, hogy három dolgot kell megosztani, amit még nem tudunk rólatok, meg ki lehet tenni a macis képet, meg tovább lehet adni három bloggernek."

Kemény lesz, nem tudom, mi az, amit még nem írtam le itt, és nem tudja a blogomat olvasók legalább 80%-a :D

1. Egyik régi emlékem az, hogy pánikban menekülök haza, merthogy üldöznek karddal - kiderült, hogy a kiscsávó csak ismerkedni akart, és azért rohant utánam, kezében játékkarddal. Persze, most jobban belegondolva, simán lehet, hogy csak ezt mondta, és igazából viccesnek találta, hogy sikoltozva rohanok előle.

2. Soha nem tudtam mit kezdeni a dicséretekkel vagy elismeréssel - egyszerűen, mire képes lennék elhinni, hogy igaz, addigra pont becsúszik egy olyan visszajelzés, ami az egészet negálja. Vagy csak szimplán szembeállítom a "tényekkel", és meg is van a magyarázat, hogy miért nem igaz. Elvégre, ha valóban tudnék írni, lenne jó énekhangom, agyam, képességeim, akkor nyilván elismerné mindenki, akitől ezt elvárnám.
Ebből fakad az élettel való problémáim többsége, nyilván egy földreszállt csoda lennék amúgy, ha ezen túllendülnék.

3. Nagyon gyors olvasó voltam mindig is, de volt egy időszak 10-12 éves korom környékén talán, amikor nem olvastam el mindent a regényekből.Ha unalmas líró rész vagy érdektelen dolog következett, akkor ugrottam tovább az eseményig. Így történhetett meg az rendszeresen, hogy könyvet újraolvasva új dolgokra bukkantam benne :D

(remélem, ezeket még nem írtam le, de mindegyisI

és megjelölném:
Drímőrt
Hannát
Julcsit

hogy tudják majd továbbadni :D

jaj, azt álmodtam btw, hogy pókokat és szúbnyogokat, de, méginkább pókokat csapdosok agyon papuccsal, amik a szobám fala és az elé kifeszített tüll között lakoztak, aztán felkaptam a tavalyról megmaradt rovarírtót és agresszívan írtottam a dögöket.

aztán mentünk a Gellért-téren a villamoshoz, az ottani moziból kijött egy haverom, zavartan köszöntünk, aztán a zebránál még visszanézett, mert nem álltunk meg beszélgetni, siettem tovább a villamoshoz, amik sorban álltak a sínen, és a megállóhoz legalább három szigeten kellett átkelni, de a legszebb az a fejünk felett öt méterre húzódó köd volt, alatta tavaszi napsütés, de ott még az ősz köde, és a kettő közti határ gyönyörű habfraktálként látszódott a megfelelő szögből.

na, ha délelőtt írok blogot, akkor talán még jobb kedvű - például jött ma fizetésem, és, bár nyilván elfelejtettem a netbankos jelszavamat, és nem emlékszem arra, h mennyiről indultam előző hónap, csak az egy hetes állapotom van meg, az meg valószínűleg már pár rezsi és porszívó utalása utána helyzet. De hátha sikerül valamennyit félreraknom, mindig ebben bízom. Hátha.

Mostanában elkezdtem féltéglát cipelni magammal a BKV-ra olvasni, Robin Hobb még mindig magával ragadó történetet ír, annak ellenére, hogy az előző regény befejezése már átcsúszott egy határon.
Ihlet a királylányos fantasyhez, mostmár lassan mesélői és írói szinten is, csak legyen időm és energiám megírni, jajajajj. Mert nyilván ez az a történet lenne, amit olvasni szeretnék. Asszem.

Most délelőtt egy csomó melóm volt a szokásoshoz képest, bár nyilván luxus, hogy jut ilyesmire, mint blogírás időm - ha nem jutna, akkor azért elviselhetetlen lenne az adminisztráció. Amúgyis az. Kezdem pillanatokra gyűlölni, még akkor is, amikor teljesen értelmes és érthető és látom, miért van rá szükség. Ez azért még mindig nem élet.

A világ kiábrándító, és valószerűtlenül az, néha azt hiszem afelfestett égboltról, hogy mindig ugyanolyan, mert festett, aztén kiderül, hogy nem, az sem festett, az is igazi, s mint ilyen megfoghatatlanul változékony. A létező dolgokat nem lehet megismerni, csak azt, amit elképzelünk róluk.

Ha azt mondom, hogy nem vagyok mostanában teljesen kiegyensúlyozott, akkor az eufémizmus. Asszem. Mindegy.
Légüres tér, de ez nem baj, nem feltétlenül baj, a többi meg...

Hamar elvesztema  türelmemet az emberekkel szemben, hamar kiakadok, hamar, hamar, hamar.
Nem jó ez így.
--

de a tegnapi játék jó volt, élveztem, a répatorta finom volt, csak estére rosszul lettem - fogjuk a... a... hidegfrontra. Most aludni szeretnék.

na, befejeztem a deus ex: human revolutiont, eltekintve attól, hogy valóban nincsen jelentősége a játék közben tett dolgainknak, szerintem nem lett rossz. Már, ha eltekintünk a hatásvadász olajban úszó állatoktól, meg éhező emberektől meg ilyenek.
Valahol értem persze, és értékelem a szándékot.

Btw, a negyedik megoldást választottam, és, azt hiszem, az fejezi ki leginkább a véleményemet. Ha nem lehet elmondani a teljes igazságot úgy, hogy ne vonjanak le belőle végzetes következtetéseket (első válaszlehetőség), akkor inkább nem mondok semmit, rakják össze maguknak. A szabályozás úgy lenne jó, ha az igazságot ismernénk/ismerhetnénk, az idealizmus túl sok arroganciával keveredik.
Szóval ez.

Nemtom, h gfogok-e bővebben írni a játékról, szal... hangulatos, de az rpg fokozatosan elhal benne, a végén már csak megyek és keresztülküzdöm magam a neonfényeken, pedig... azért, akárhogy is nézem, változtat a dolgon, ha mondjuk Jensennek van értelme életben maradnia. Vagy pont, h nincs. Namindegy.
(Párszor eltévedtem azért rendesen :D)

Ez pont olyan reggel, amikor nem a szimpla lustaság miatt jövök be szemüvegben, hanem a tegnap este miatt, ilyenkor, ezzel a "túlélem a másnapot csakazértis" lelkülettel sokkal könnyebb minden. Mondjuk péntekel jobban jártam volna, de a csütörtök az is csütörtök. 

Jaj, az egyik recis, a diák kiscsaj rettentő mintás felsője beleégett a ma reggel érzékeny retinámba, van, amikor jobbnak érezném a szigorú fekete-fehér üzleties öltözködést tényleg. Van a minszoknyáknak egy sajátos bája a nem hozzáillő lábakon, na.

Ma effektívnek kell lenni, és hívom a szavakat magam köré, hatékonyság, előremutatás, problémamegoldás, konstruktivitás, szinergiákszinergiákszinergiák. 

A tegnap este úgy indult, hogy akár mehettünk volna vmi meetoffra, a kultúrnciskodás jegyében, csak a szomszédlányok szarul voltak, úgyhogy mentünk inkább füstös kocsmába. Ott hamarosan kvíz kezdődött, úgyhogy egy emelettel feljebb az élet értelmét feszegettük, azt, h Julcsi unalmas-e (nem), hogy én hiszek-e magamban (nem), és a közös ismerőseink (igen, vannak).

Miután mindenféle betegségre/munkanapra hivatkozva leléptek, csatlakoztam a lent tobzódókhoz, szennyes képzetek hömpölyögtek a levegőben, rózsaszín háromszögek és mindazok a dolgok, amikre jobb nem emlékezni. Pedig Bruti és Zyro két külön asztalnál ültek. 

Ez így jó este volt, az értelmiségi létfejtegetés utáni agygőzleeresztés, meg egyéb modorságok.

Ahhoz képest, amilyen hangulatban hazaértem, szép ugrás lett ez így.

a szünet köszönöm, jó volt. sikerült továbbterveznem a plakátot, továbbjutnom deus exben, kimosnom a fehér cuccaimat, továbbjutni Limbo-ban (kész, h az a játék mennyire nyomasztóan nehéz tud lenni), kirándulni, hegedűn gyakorolni hosszú idő óta először, meg aludni. (Aludni, aludni.) Me szocializálódni macskákkal, párszor mosogatni, és megnézni az Emilie Autumn koncertet.
A show profi, szórakoztató, látványos, szerintem stabilan hozza a csapat a szintet, nem a zene a lényeg, hanem a mindenmás.
Beöltöztem lilába, ennek örömére ma beszereztem lila sminkcuccokat, mert mintha nem lenne elég.

És fejfájás tör rám időnként. Nagyon.

Tavasz, vagy nyár.

már nem tudom, mit akartam.
3 perc alatt fogyott el a pogácsa a recepcióról a levelek alapján.

megint elkezdtem ráállni az effekt témára, igazából ki kéne próbálnom vhogy virtuálisan, h egyáltalán mi kellene nekem. hosszú hétvége, kipróbálom. asszem.

ejh.

éles színek vagy kevésbé élesek, a felhők kiegyensúlyozottak. megvolt az értékelésem, előremutató volt, így két év után elkezdjük tisztázni a feladataimat. Ez azért majd kibarhítóbbá teszi a melót.
a dolgok nem nyernek értelmet, kellene nekik, de nem teszik, e valahol mélyen fáj, de nem azért, emrt, hanem csak a nagy egész mintázat hiányzik, a lebegő tengervízből kialakuló moszatszigetek vagy bármi.
persze, vannak.

most kicsit belefáradok a vélemény-nyilvánításokba, a sarkokba, az értékelésekbe és értékítéletekbe. most kicsit hinni fogok a színekben, az árnyalatokban és abban, h a világ több annál, mint amit bárki fel tud fogni.

és örülök annak, h csak most kezd rámtelepedni az ólmos fáradtság, ami tegnap egész végig a padlóba döngölt.

A fejfájés úgy tört rám, mintha ittam volna tegnap este, két jager nem sok, nem isértem. Jobb híján a tavaszi felhős (tökéletes) égnek köszönöm meg, így nhéz összeszednem magamat meg a szobáz, meg a konyhát, mega .... meg anemtom. Lassan kipakolok mindent a tegnapi játék után. Igen, élvezem a házigazdaságot játék közben, mert takarítanom és rendet kell raknom előtte, és örömmel tölt el a szpbám olyankor, meg akkor van kaja, mert magamra nem, de emberekre van értelme főznöm. Viszont kb a következő alkalomig nem pakolok el teljesen.
A játék jó lesz, háromhetente kicsit ritkán van, de legalább van.
Szétolvadtak a gondolataim a tavaszi légnyomásban.

Tegnao este hárman végül elmentünk a buliba, aholvalóban a 90-es évek szóltak többnyire, meg a 2000-es évek eleje, ill. meghatározhatatlan tipusú elektronikus prünytögéssel mostam tisztára az agyamat, hiányzott ez már nagyon.

az égbolt zár

vashiány vagy betegség, nem is tudom már, piros a körmöm még amíg le nem pereg róla a lakk, ez is világos, meg a kurvajó ingem, amire ma nagyon büszke vagyok, mert jól áll, és eltűnődtem, h tényleg veszek fel fűzőt melóhelyre legalább egyszer, mert akkor legalább egyenesen kell ülnöm.
Szélben-feloldódó belső impulzív kavargás, kis gömbvillámszikrákkal itt-ott, inventoryban kutatás a helyek és a töltények meg a csokik után, még még még 1 achievement és az unlockolja a következőt a világ összefüggéseit csak az agyunk generálja, de olyan jó megenni a más által generáltat, anélkül,m h sértődés lenne belőle.
Nem értem a sértődést, a másikra neheztelést, mért van ez belénk huzalozva, nincs értelme, nincs értelme, talán meghódítottuk volna már magunkat és a világot, ha jól működnénk.
Hát nem? Hát de.

összelopni magunkat mindenhonnan, a saját tükörképünk bámulásából, a napok humorából, anapok kínjából és választékosságából,a stabil szürrealitásból, a kishitűségből, a felcsavarodott gondolatokból,  aludnom kéne, talán, talán nem, most nagyon furcsa a világ.

Midnig ütközök falakba, vannak, amik pánikot keltenek, vannak, amiket átlépek, és időnként leomlanak, ami vicces és katarktikus, de nem lehet örökké, örökké nem eshet.
Néha pofontól kap lendületet a világ a következőig, néha, néha, néha, néha, néha, néha.
a valamilyenség átok.
a kijelentések önmagukban hordozzák a tagadásukat vagy a cáfolatukat, nem lehetn egy dolog teljesen igaz, mindig van, amitől nem az. Mert nem létezik. Nem léteznek az állítások. Kényelmes azt hinnem, de nem, nem, nem, nem, nem, nem....

Na, másfél kör és a maradék fél sétálva (no, a séta talán már számít olyankor, amikor a levegővétel is erőfeszítés). Ne feledjük, ez a Feneketlen-tó a maga mittomén, 3-400 méteres kerületével, de innen szép a győzelem. Egyszer majd nem a légszomjjal fogok kzdeni előbb, hanem tényleg elfáradok. Különben a Bartók borzasztóan szmogos, ijesztően rossz a levegő. A tó mellett pont annyival jobb, hogy nem tűnik már fel - de asszem ez így nem igazán egészséges. Igazi városi önmérgezős sport.
(és még mindig érzem. vagy csak a fejfájás maradt itt, nem a reggeli torokfájós légszomj)

Tegnap befejeztem nagyjából a táborplakátot, ma reggel már látok rajta változtatnivalót, de... de.

Játszom szorgalmasan Jensennel tovább, lopózom és altatok, de sajnos a pacifista achievment nem fog összeönni, mert a gonosz turretek kinyírtak párakat már. (Muhaha). Komolyan, lelkiismeretfurdalásom támadt a hullákat átkutatva.

Szóval a tegnap estémet hatékonynak nyilvánítottam. Öröm.

kicsit hűvös, kicsit fényes, nagyon reggel.

embergyűlöletem mérséklődik, vagy csak visszahúzódik egy újabb előtörésig, pénteken, szombaton és vasárnap is voltak emberek a Bázison, ebből a pénteki egy erősen kómás kémsztori volt, szombaton random házibuli alakult Julcsinál, amit csak részben lógtam el a deusex előtt, vasárnap meg meséltem a parti felének, mert a többiek délután mondták le. Így utólag örülök, h összeszedtemmagam annyira, h kimeséljem mindkettőt, mert legalább fontos dolgokra jöttek rá a JK-k (szociális karakter nem harci karakter :D)

nem igazán van kedvema héthez, a naphoz a bármihez, és gyakorolnom kell a NEM mondását is asszem.

dwn

tea.
....
na, a reggeli enyhe energialöket és tompaság elegye mostanra kellemes melankóliává és ürességgé változott.
ihlettelen vagyok. tegnap próba előtt próbáltam a roueni meséhez jegyzetelni, annyira voltam csdak képes, h felsoroljam az NPC-ket szép sorban. és ma itt ülök, szinte meló nélikül, és semmire nem tudtam eddig rávenni magam.
kimentem plázába, hátha a mozgás, a séta, a furcsa emberek meg az esetleges érdekes ruhavásárlási lehetőség feldob, de rosszabb lett. Egyrészt a mostani mainstream divat nem jön be (már pár éve megint nem), másrészt nem találok rendes fekete farmert vagy oldalzsebes nadrágot még mindig.
úgyhogy most szeretnék beülni a dobozok és az ablak közé egy kicsit, de tulajdonképpen ehhez sincsen kedvem.
egész explicit rosszkedvem van.
de szereztem levendulás-csajos folyékonyszappant a fürdőszobába. ez jó asszem.
meg este játék. remélem, jó lesz. azon filózom, elmenjek-e a szomszédba meló után erre a ruhacserélős/kifosztós/vevős akcióra, de amennyire szeretek emberekkel találkozni általában, annyira taszít most a gondolat. pedig simán lehet, h pont olyan emberek lesznek csak ott, akiknek a társasága jól esne most.

namindegy, meló ugye. azok ott már a hegyek, amiket ígértetek?

meditatív péntek

mindig ez van, amikor keveset alszom előtte. a viszki hasznos ital, mert nem kell belőle sok.
nem lesz ez így jó. vagy de.

A próba jó volt, vagy annyival jobbak voltak a beállítások és hozzászoktam a hangomhoz vagy valóban jobb a saját mikrofonom. Valószínűleg a kettő együtt, most izgatottan várom a felvételeket, hátha lesz közülük megmutogatható. Most tartunk ott, hogy kellene dinamika és felépítés kidolgozva, mert ugyan ösztönösen összejön néha, de nem árt tudatosítani, hogy mindig.

hasznos volt a tegnap este és a porszívó, mivel az ersténél nem ment át a kispapíros átutalásom, ezért újra igényeltem netbankos jelszót, és így megnéztem mennyit költöttem az elmúlt hónapban.
csak kicsit kellene jobban átgondolnom, leginkább a kajánál, mert most nem nagyon költöttem feleslegesnek számító dologra (nem, a játék nem annak számít D:).

próba után a buszról majdnem nem szálltam le, hirtelen nem akartam menni a szokásos sörözésre. Fura volt, és megint csak észre kellett vennem, már sokadjára a héten, hogy elfáradtam. Most szociálisan - egyszerűen túl sok az ember, nekem túl kevés az energiám rájuk. Pedig ilyen nem szokott lenni, ráadásul a sok kedves embert szeretm magam körül, mert phetetőnek szoktam őket találni. No good.

Ma péntek. A péntek jó. A péntek a barátom. És be kell látnom, h tökéletes ma az időjárás.

Na, rémálom-szerű elemek voltak az álmomban - ilyen velem nem szokott gyakran történni, az álmaim azok konstansan az ideális életet jelentik számomra.
tulajdonképpen ez sem volt rossz, csak.. ijesztő.
Még úgy is, hogy bizonyos képességeket a "Q" billentyű leütésével kellett előhívni, hogy ne haljunk meg.
Szozsi és Miki szereztek valami teleportálós képességet, ami valami miatt nagyon fontos volt, hogy működjön. El kellett jutni egy bizonyos körbe, és ott aktiválni, és akkor egy másik körbe kerültünk át. Csakhogy az aktiválás előhívta a másik sík félálomszörnyeit, mint az Alan Wake-ben, és azok ellen kellett nyomni a Q gombot. Ez volt az ijesztő része, mert a démonok előtűnése a máshonnan mindig ijesztő, és ismeretlen és.. tudjátok.

Reggel futottunk megint, ha nem lenne fárasztó, akkor tök jó lenne. Nem szeretek szmogban és jéghideg levegőben légszomjjal kzdeni, na. De majd biztos másképp lesz, ha már sokáig csinálom, és nem fogok utána félóráig szédülni. (Ja, igen, a vastablettákat kéne szedni, mi?)

És ma csütörtök (és napsütés) és mittomén. A ma esti próba motivál, mert talán most már be tudom lőni az énekhangomat elviselhetőre olyankor, amikor hallom magamat.

időjárás: napos. 

Deus Ex:HR: megvolt a bossfight,első pár halál után feladtam, és a legkönyebb szintre váltottam, utána újabb pár halál után sikerült pisztolynál komolyabb fegyvert találnom, aztán random robbanásokba döglött bele az a pixelhalom. 

Meló: unalmas. meg megint elfelejtek dolgozni, és incs is konkrét meló. Asszem.

Tehát nem ártana a fontos dolgokra figyelni, sminken és fülbevalón túl.

Például vasárnap Rouent mesélek, arra készülhetnék. Vagy honlapot hegeszthetnék. Vagy írhatnék.

... és kell nekem fekete bőszárú oldalzsebes nadrág valahonnnan.

Btw, a hétvégén is történtek dolgok a játékon kívül is, pénteken asszisztáltam az Ölyv meg Mea hercegnő beszélgetéséhez, meg egyebekhez, a történet kezd olyan vargabetűket tenni, hogy lassan fel kellene jegyezni, nehogy elfelejtődjenek ezek a dolgok.
Szombat délelőtt raktárpakoltunk hősiesen, annak elenére, h határozottan nincsen kedvem mostanában semmihez az emtétével kapcsolatban - erre valószínűleg rásegít, h elnöségi tag lévén nagyjából látom, hogy itt is igaz az az elv, h a dolgok 80%-át az emberek 20%-a csinálja, és mindig ugyanazok dolgoznak.
A pakolás maga amúgy nem volt akkora para, bár egy alapos leltározás ráfér a cuccra, hogy tudjuk még használni a felhalmozott dolgokat.

Este LeFaynél szocializálódás, marha nehezen vettem rá magamat, hogy elinbduljak, nem volt kedvem emberekhez, játszani szerettem volna. Végül nyilván nem bántam meg, beszélgettem szimpatikus emberekkel, (oké, szétloccsanó agyvelőkről és balesetekről ritkán szoktam), viccesre ittam magam körül a világot, aztán másnap délig aludtam.

Vasárnap meg játszottam. Most jutottam el az első bossfightig - ahogy ezt ecseteltem hajnalban Julcsinak, futás előtt -, és valóban idegesítő, hogy muszáj szemtől szembe harcolni.Ez mondjuk esetemben a körbe-körbe rohangászást fogja jelenteni, amíg rá nem jövök, h mit tudok tenni, lévén komolyabb fegyver nincs nálam, mert minek az, ha nem akarok embert ölni.

Az írórend fasza volt, írtunk egymás meg közös ismerősök blogstílusában - az kifejezetten vicces volt, ahogy majdnem mindenkiben ugyanaz az ember merült fel, mint jellegzetes blogstílusú személy. Gecik voltunk, na :D de cserébe énis megkaptam az időjárásjelentős, szürkefalas bejegyzést.
Aztán mindenki kapott személyre szabottan novellafeladatot, nekem konkrétan kellett írnom, semmi elszállás. Szövegszinten sikerült, na.

Az obligát időjárásjelentés: a hó szép és jó, és örülök neki, h a tél még utoljára ad egy ilyen ajándékot. Sokat fog sütni még a nap úgyis.

Na, elkezdtem a Deus EX: Human Revolutiont, amiről már a szombati bulin félrészegen csacsogtam sokaknak, akiket nem érdekelt a téma.

Szóval, van ez a fickó karcos hanggal, itt a képen, őt kalauzolom végig mindenféle szellőzőkön keresztül, miközben ilyen neon-sárga fényekkel átmosott, fénylő díszletekre mászom fel, és vágom fejbe a szabályosan közlekedő srácokat. Ja, meg nyugtatózom be a magasból őket. És időnként csevegek a recepciós csajjal - komolyan, ezek a randomcsevegések sokat tudn(án)ak dobni egy játék hangulatán.
A fickó űberfaszacsávó, látszikis, hogy viszkit iszik és mellé dohányzik, ugye, emg vannak kiberbeültetései. És néha megkérdezik róla, h mit gondol, és akkor lehet válaszolgatni. Ezzel csak az a bajom, h nem érzem, h lenne bármi befolyása a játékra/világra/történetre annak, h mikor miket válaszol, pedig az ilyesmi jó lenne.
Viszont nekem pont bejön a harcolászós játékmenet, a normál szint  képességeimet eltalálta - mivel alapvetően türelmetlen játékos vagyok, azt jó jelnek tekintem, h hajlandó vagyok kár 10szer is visszatölteni egy állást, hogy megtaláljam azt a ritmust és utat amivel végiglopakodok egy-egy pályán. És már érzem, h legalább el fogom majd kezdeni fullfrontál módon is, mert most aggasztóan pacifista vagyok.

Szóval most egy darabig megint lesz elfoglaltságom csendes estéimen.
Addigis meló.

11 perc, és gyűlik bennem a hét végi feszültség, a tavasz meg a levegő kényszerű zsizsegése, közel nem tökéletes, közel nem, de legalább valami, és legalább megpróbálom. tényleg.

egyre fárasztóbb itt dolgozni, nem jó ez, de már tavaly is kibírtam ezt az időszakomat. ki. én.

valamit. valamit.valamit.

kár, hogy héttől kezdődik a próba, most valahol el fogok veszni útközben. pl. megeszem a palacsintát juteszembe. és akkor piros hajat, piros, hajat, hol találok szép pirosat.

a reggeli kávé orzasztó volt - a patrolnál nem iszom több gépi tejeskávét. aztán lerohadt az agyam adatfelvitelgyakorlás közben. aztán átjöttem, és itt jobb, sokkal,internet fűtés, kint gyönyörű sötét-felhős idő, az őszre emlékeztet, ami elkezdett hiányozni, pedig milyen jó lesz a tavasz, amikor végre nem kell fázni, csak ne legyen sok napsütés.

nem állítom, h visszatöltődtem volna teljesen, de most talán olyan 60%-on vagyok.

piros, fekete, vagy lila legyen a hajam?

vagy maradjon ez?

a kivilágosítósdi marha macerás volt, úgyhogy csak olyan jöhet szóba, amit hidrogén nélkül tökéletesre lehet.

a nap már megint üresre szívja az eget, milyen furcsa (nem), hogy a fagyok után azt hinném, meleg van, és fázom, és nem veszem észre.
mióta a tumblerre küldöm az éternek szóló sikolyokat, azóta itt csend, rend és nyugalom van. rengeteg layer települ rá az időre, tavasz lesz, ez egyértelmű, és ebben benne van a 10 évvel ezelőtti zöldbőrkabátos-fejkendős gillz, hátán a gitárral (jó lettem volna én gimiben is mtt-snek), az egyetem környékén virágzó fák, az rs9 felé friss esőtől száradó út (és az előadásra készülés az agyban), meg... ilyenek.
most kicsit olyan volt, mintha mindig más időkre vágynék -de nem, mert pontosan emlékszem arra az időre, amikor nem vágytam máshová. Olyankor mindig tökéletesen tisztában vagyok, hogy ez az egész  el fog múlni. És valóban. És nem, nem jó visszaemlékezni, mert a hiányt érzem. Nem baj, keresek mást, alapvetően úgyis jól kell kijönni az itt töltött időből, az a lényeg, nem?

(btw, megmondták, h a nőknek vannak ilyen hangulatingadozásaik, ergo ezt a napsütéses mélabút a teljesen normális kategóriába soroltam)
---
Julcsi hazaérkezett, rögtön észrevettem, mert lett izzó a lámpákban, tisztaság az előszobában és a kamrában, és hazaérkezés után szűk 10 perccel már kis széken állva mostam le a konyhai polcot, amit telepakoltunk teadobozokkal. Mostantól kezdve mindenki csak teát, kávét, kakaót,vizet és alkoholt ihat csak a Bázison, annyi teánk van. (És most szem előtt van a kétharmada)

Megnéztem a Sherlock sorozat egyelőre utolsó részét, szerencsére már számítottam a végső csavarra, bár az agyam lejátszotta, hogy mi van akkor, ha nincs az utolsó 10 másodperc, és ez az utolsó rész.

amúgy tele volt játékkal a hétvége, pénteki lázban fiatal zsenit játszottam, jókat dobtam, aztán túladagoltam a koffeint az alváshoz. Az SzVR mese gondolkodós-kémesnek ígérkezik, ehhez fel kell nőnöm, mert nem lesz hatékony, ha a szokásos drámázást hozom. Alapvetően szeretek gondolkodni, szal érdekesnek saccolom.
Szombaton folytatódott az Orleans-i Saga, Janie kalandjait a szokásos helyen lehet olvasni. Inszéjn mesélési stílusa több embernél is működik. Asszem visszakapja azt az agyalás-mennyiséget a mostani játékosaitól, amit nekem szoktak nyújtani :muhaha:
Vasárnap meg Rouen, hőseink töretlenül próbálnak kezdeni valamit a várossal. Rájöttem, hogy Vérlepke nagyon hasonló stílusban játszik, mint én. Nekem már több az önbizalmam, meg a tapasztalatom, de ennyi.
Ezek a dolgok jók voltak ám. Meg főzni is jó volt, meg beszélgetni.

Úgyhogy most várom az írórendi összeülést, még akkor is, ha csak dumálni fogunk, mert ez a nihil nem jó.

krrrrr... ne. ne. ne. nem szeretem ezeket az asszociációkat, amiket a blogbejegyzés-felvevőkészülék finomhangolása hoz.

Gyönyörű idő van, szögezném le így az elején, és már péntek óta az van. Akkor a hófúvás, amit átaludtam, az igazi tél volt, közben a nap sütött be párszor a bordó függönyön, fényes délutánokon, és tegnap már a tavasz-szag is beáramlott vele a szobába. Este meg madárcsicsergésre aludtam, reggel arra keltem, és a párás/napsütötte felhők már márciust idézték. Tökéletes.
Érzem az elmúlt évek gyakorlatának a hatását, ilyenkor megint elindul az alkotási és élet utáni vágy bennem, ami ősszel szokott - a természet különösen inspiráló a változó évszakokban. Na, szóval most úgy bennem van, hogy kéne csinálni megint valami értelmeset, és ez kifejezetten nyomasztó, amikor nem úgy érzem magam, mint aki erre fogadóképes.
Ilyenkor nézek szomorúan a bordó napfényre a parkettán, a felhők szélére az égen, és nem értem, hogy ez az egész minek, amikor csak pár golyó ütötte lyukon jut be hozzám. Ó, igen.
Been there, done that before.
Ez is csak egy újabb zuhanás. És messze nem az, amiben talajt fogok, azért ez nyilvánvaló. Úgyhogy most keresek új öndefiníciókat - az, a pár hónappal ezelőtti az jó lett volna, de kicsúszik a kezemből - megint erős, okos és szép leszek, kreatív és inspiratív.
Sodródni csak akkor jó, ha tudom, milyen irányba sodródnék, és az nincsen. Nincsenek irányok. Nincsenek igazi céljaim, amikben hinni tudnék. Soha nem tanultam meg hinni magamban pozitív megerősítés nélkül. Még azzal se.

Hát, hajrá.

betegség ebben a fasza hóesésben. meg kell gyógyulni. meg kelll gyógyulni.

megnéztem a Sherlock Holmes sorozat másodk évadjának első részét, mostmár Sherlock kezd elviselhetővé válni, bennem meg erősen feltámadt az igény arra, hogy zseni legyek. Mondjuk attól tartok, h az egyrészt már nem leszek, másrészt meg a mintafelismerő és kiegészítő egységem inkább a dramatiurgia alapján él meg, ergo a valóságot kevésbé tudomkikövetkeztetni.
Persze becsapott a rész, ami amúgy kb az utolsó pillanatig nagyon jó volt, csak a legvége visszalépett a kalandfilmes sztorik közé. Igen, logikus volt, megminden, de, bármennyire sajnáltam volna, jobb lett volna a csavar nélkül. Én arra lettem volna kíváncsi, akkor mi történik. Nem baj, így nem szomorú.
Brainz is the new sexy..

Megvolt az ME3 demoja, kiábrándító, h  a legizgalmasabb most a karaktergenerálás volt, pedig az ugyanaz, mint az előzőkben. Kurva sok cutscene, kevés beszélgetési lehetőség, plusz harc-harc-harc, ami részletkérdés. Talán a sok cutscene zavart leéginkább, mért nem lehetett megoldani őket minimális interakcióval? Még reménykedem benne, h ez csak a demo, vagy az eleje, de a közepéből kiszedett részletet is úgy építették fel, hogy cutscene -lövöldözés-cutscene-lövöldözés-cutscene, ami borzasztóan kiábrándító.
Interakció, valami? Megvárom, amíg valaki a környezetben beszámol róla.
Ráadásul az irányítása sem tetszik, nem jó, hogy ugyanazzal a gombbal ugrok-megyek fedezékbe-lépek interakcióra mindennel. Nyilván az egyéb irányítást tanulni kell,(küzdök is a Deus Exben a fura lehetőségekkel), és azalap guggolás-ugrás-oldalazás funkciók nem elegek ahhoz, h faszán lehessen a fedezékbe-bújást is eljátszani, de szerintem bőven elég lenne, ha a fedezékesdihez lenne saját gomb. Mert így simán mást fog csinálni a karakter, ha rossz helyen áll (ugrik fedezékbe bújás helyett, nem guggol le, mert átlós a fal, de eltalálják, nem tudok ellépni a fedezékből, mittomén).
Na, mindegy, eddig nem láttam még jobb harcmotort a HL2-nél, az valahogy használható nagyjából mindenre, amire egy lövödözős-mászkálós-interakciózó játékban szükség van.

Na, megyek ki loanstaffba.

kezdek megbetegedni, kint viharosba fordul az ég megint, állásinterjú kétesélyes, de most nagyon, nem tudom, nem tudom, nemtudom.

hűde baromi álmos vagyok így hirtelen. farsang hajnalig, vicces ruhákban, olyan volt, mint egy nagy lájv. Beszélgetni volt a legjobb, mostanra már tényleg nagyon kezd elegem lenni, az emtétés zenékből a bulikon. A műsorban csak a bevezetése zavart, ill. ahogy felkonferált minket Alyr, mert ezzel sajnos azonnal kiütötte a látványosnak és hatásosnak (meg vicecsnek) szánt belépőnket. Ha legalább valami karakterből tette volna, vagy valami. Nem állítom, h olyan zseniálisak lettünk volna, hallottam mindenféle véleményt, én ezzel a lehetőségekhez képest elégedett vagyok.
Tiszta deja vu volt, mert tavaly is pont ugyanott beszéltük át Gergővel a konferálást. Jövőre nem vállalom, nem tartom magamat elég jó standuposnak ehhez.
A keringőzős része akkor volt jó, amikor táncoltam, örülök azoknak, akik felkértek, de azért sajnálom, hogy többnyire nem, és fura dolog ez, még mindig.
Számomra a kaja volt a buli mélypontja, a kirakott kend-magad kenyér, meg a rizssizé alja (amiben már ok dolog nem volt, így íze sem) inkább egy alultervezett házibuli hangulatát hozta, mint egy bálét, és ugyan tudom, hogy mindig marad alkohol a farsangokról, de nem érzem akkora problémának,  mert a nem bekevert dolgokat későbbi rendezvényen is fel lehet ahsználni. Vagy eladni a társaságon belül.

Idő, idő, idő.

Holnap pl. ebédszünetben megyek interjúra. Nyilván angolul kell majd beszélnem, mert már az emailezés is úgy volt.

időidőidőidőidőidőidőidőidőidőidőidőidőidőidő

kell.

ja, volt táboros megbeszélés, ami jó volt, hasznos/hatékony.
aztán volt hétfőn a fellépés, nem sikerült rájönnöm, h családból volt-e vki (vérlepke?), mert csak Zyro várt meg.

el. innen.el.L.

most ugyan ezt kevéssé tartom érdekesnek, de a megszokás és a... és a nem. tudom.

felnyomtam  a fűtést, mert hideg van. asszem 11-re kell menni próbára, remélem, jól emlékszem, még egy indok, amiért sajnálom, h Angwen most nem lép fel, nem tudok kétségbeesett SMS-t küldeni rá, h mikorra kell menni.

Időnként hegesztek valami jelmezkellék dolgot itt a szobában, akrilfesték és ragasztószag, most a higítóról elfeledkeztem. Végre van némi ihletem, bár lelkesedésem az nem töretlen, egyszerűen annyi mindent kéne kitalálni, és nincs rá se erőm se időm. Legalább a pisztoly nagyjából él, ezzzel már bármikor szívesen lesugarazok bárkit, de a villanykörtének nem látom még a helyét, bár a szalag már rákerült. Meg van egy készülő izé is, na annak pláne nem.
Nyilván mostanában találtam rá véletlenül a postrock-ra, mint olyanara (youtube-on felhős, színes égről készült képeket szoktak rakni a zenék mellé, instrumentálisak, zongorával-gitárral-dobbal és effektekkel, és ilyen elmerengős zenék, ha lenne rajtuk ének, kevésbé lennémnek izgalmasak asszem).

tegnap voltunk játékteremben, lőttünk, az fasza volt, a feedback-es elektornika jó dolog, igazából szívesen terveznék játékgépet is, mert alapvetően elég... kevéssé kreatívak ezek. Annyi lehetőség van a számítástechnika és elektronika-gépészet kapcsolatában.
de kedvem lett konzolt beszerezni, mert tényleg jó érzés lövöldözni nem egérrel és billentyűzettel.

a következő beöltözéskor 20. századi elektro-punknak fogok öltözni, nyákok, tranzisztorok és drótok címszóval.

Ez pedig a jelenlegi Rouen krónika főcímzenéje.

Tegnap rájöttem, hogy van pár olyan ingem, amiket a fűzővel már van értelme hordani. Mondjuk egyelőre a jelmezem a neo-viktoriánusnál tart, a steampunkhoz még kellene kohó meg víz és gőztartály. Hm. Anakronizmus, ez lesz a kulcsszó.
űgondolom azzal nem mondok újat, ha nem lelkesedem a mai msáhol-melóért, de talán, talán érdekes lesz, és jó lesz a környezet. Meg bízom benne, hogy fogunk tudni enni. Speciel a kolléganő is lehet jó arc, akivel megyek, az a pár 10 másodperc szimpatikus volt belőle.

Ma este megyünk szétfagyni a próbaterembe, lehet, hogyha hideg lesz, akkor azt mondom, hogy hagyjuk abba hamarabb, kifitzetem a maradék időt, csak nem szabad most megfáznom.
...
a hegedűmet tulajdonképpen dekorálhatnám felragasztott izékkel. meg van egy csomó kis doboz itt a cégnél, ha kell vkinek, viszek :D
---
hideg van ittt, hihihideg, basszus. aludni jó volt, az biztos.

lassan meg kell vennem a jegyeket a koncertekre, és basszus, hogy a cafeteriás szépkártyát még nem állították elő, hogy arról tudjam megrendelni. mindegy. mindegy. Mindegy.

megint rá kell jönnöm, hogy alapvetően idegenkedem a logisztikától meg beszerzéstől meg ilyenektől,  de nem baj, kell a gyakorlat (és rájöttem arra is, hogy van gyakorlatom. azért mégiscsak dolgozom itt).
szép lesz ez, én már érzem.

és olyan elmaradásokat érzek most itt melóban, amik nem léteznek. szét vagyoke sve.

A hó szép, a hó jó. Még a hidegben is. Ez teszi elviselhetővé a hideget, így lesz értelme.
emlékek arról, hogy a háztetőn minden reggel a havat keresem
Persze köhögök ahogy nem kéne, persze nem betegszem meg, de nem is kéne, mert hétfőn fellépés, ahhoz meg nem praktikus.
Nem, nem akarok panaszkodni arról, hohy mennyire nincsen időm, mert ez nem igaz, egyszerűen nem igaz, rengeteg időm van, és többnyire abszolút arra költöm, amire kéne. Mégis. Azt hiszem, elsősorban a munkám fáraszt - az itt töltött idő, a felkelés, ilyenek. És erre nem elég a hétvége, nem elegek az esték, nem elég SEMMI.
Ráadásul nyűgös lettem vasárnap estére, sőt, már délelőtt is, a játék előtt éreztem a teljes szellemi fáradtságot. Pedig aztán jó volt, a játékosok ügyesen, roppant ügyesen lavíroznak, és egyelőre a leghatékonyabb csapatomat üdvözölhetem a személyükben. Ha csak a roueni idővonalat nézem, akkor is meg kell állapítanom, hogy saját jogon ők okozzák a legtöbb mozgást a városban. Bár lehet, hogy csak azért érzem ezt, mert őket eredetileg nem raktam akkor aszarba, mint a másik két csapatot, mégis megoldották maguknak...

Tegnap megnéztük a kémesfilmet, jó volt, nem is értettem, Zyro miért kérdezgeti h nem unom-e. Érdekes volt, a hangulat fasza volt, a kosztümös filmeket bírom, és tetszett a számomra nem szokványosan interpretált sztori, mert ilyenekhez ritkán jutok.

na, kaja

elég keményen szappanopera volt a tegnapi játék, és kényelmes volt itthon rendet rakni előtte, kicsit előkészülni, lefőzni a maradék derelyét, aztán jegyzetelni, a kreatív munka jellegű munka időnként (bváhh) hiányzik. aztán nagyon szórakoztató álmom volt, reggel megosztottuk Julcsival az agymenéseket, most kávé, kint hó, és csak kicsit fázom.

Tegnap a játék alatt végig a fűzőben voltam, tesztelgetem, mennyire hordható dolog, mert nem csak  bálokra szánnám meg live-okra, szerintem a dresscode-ba belefér, elegáns, fehér blúzzal meg a megfelelő nadrággal, nemde, vagy pedig nyilván nem, és fárasztó egy idő után az, hogy egyenes derékkal tudok csak ülni.

Az jó, h délutánig ma van időm, szeretném ezúttal nem csak házimunkára költeni, hanem dolgokra, amik fontosak.

Reggel egy zombi gillz meg egy zombi Julcsi összefutása mindig érdekes, mert nekem csak most jutott eszembe, h ezekszerint Julcsi már meggyógyult, ha dolgozni megy, eddig csak valami nem stimmelt, és ne tudtam, mi az.
Péntek.

Hangosan hallgatok zenéz a notebookról, sokkal kényelmesebb, mint fülesben. Persze így nem lehet akármit, mert a nagyon zúzós dolgok messzebbre ütnek el.De ez most illik az időjáráshoz,közeledő hó, felhők, elégedett vagyok. A kib hideg persze nem öröm, viszont rájöttem, h a kabátom alá azért csak befér még egy réteg, amit a pulcsira húzok (ezúttal a lila kordzakóm, ami a zöld kendőmmel együtt tökéletesen illik a lila-zöld körmeimhez, jéjj).
Tegnap megijedt a medve az árnyékától, ma már nem lenne árnyéka, jól megy ez.

Ma játék, holnap játék, holnapután játék, és ebből csak kettőt mesélek.

kezdek türelmetlen lenni (nem. nem kezdek.)

nem segít a napsütés, nem segít a hidge, nem segít az, h itt ülök még mindig a Cégnél, nem-nem-nem.
Vannak közel tökéletes pillanatok, fűzőpróbálgatás közben mesélni, a tévé helyett nézni a tükröt, meg zombit ölni.
emberek között jó. de most alapvetően kifutottam a határidőimből, és még mindig nyaralok, úgy érzem, és nem azt teszem, amit kellene.
idegesít.

ez még mindig jobb, mintha depresszióba süllyednék, ja, a düh a másik válaszom.

most rámtört nagyon a nem-akarok-itt lenni érzése, nem jó ez. Munkára vonatkozik, igen, mással most nincs nagy problémám.

Tegnap megérkeztek a fűzők, este végigpróbáltuk az összeset, sajnos rám kb csak az enyém jó, a többi kicsi, ami szomorú, emrt nem tudom senkiért se lenyúlni kölcsönbe. Szozsira meg kb az összes méret jó.

belekapaszkodom a szerdába a körmömmel és áthúzom magamat a csütörtökbe, az lesz.

Február 13-án este énekkoncert lesz a Tivoliban, fellépek megminden. Hétfő, hét óra.
Gyertek el, ha gondoljátok, szerintem jó lesz.

hm, elgondolkodtatott egy másik felületi bejegyzés a farsangról, így a körömlakkszagú irodában (igen én voltam, és nem szégyenlem).
nekem tetszik, hogy steampunk, alapvetően jó a téma, fogaskerekek, viktoriánus ruhák, meg ilyesmik mindig bejöttek. az más kérdés, hogy én magam sose az elegáns kategóriában éreztem magamat, hanem a punk részlege, a kiszakadt csipkeblúzok és rozsdás wc-láncok körében. Meg mostanában szinte semmi időm nincsen, így a jelmez korántsem olyan triviális, mint gondoltam volna. Kezdve onnan, hogy gótnak ugyan bármikor öltözöm, de, ha jelmez, akkor nyilván nem gótnak kell öltözni pont ezért. Úgyhogy barátnőktől fogok kölcsönvenni ruhát, hamár kb egy méret vagyunk, és majd utolsó pillanatbanveszek szigetelőszalagot, és pár kémcsövet magamra... :nos: meg a porszívó csöve, ugye.
Mindegy, a lényeg az, hogy nem igazán értem az mtt farsangi bál ruhaproblémáit. Szerintem soha nem vettem még ide új ruhát. Sőt, az sem rémlik, hogy túrtam volna. Van két "báli" ruhám, illetve lenyúltam a húgomtól még egyet tavalyra. A három közül az egyik szalagavatós (és újonnan is valami olcsó butik volt), és többnyire azt hordtam komolyabban bálozós időszakomban is (amikor nem az anyámtól örökölt rózsaszínt,ami azóta jelmez lett a furcsapárban). A másik kettő hasonló fazonú, csak turkálós.
Meg vannak ilyen mindenféle félgót dolgaim, jellemzően turkálós feketecsipke-izék, aztán viszlát.
Nem szoktam pénzt költeni a farsangra, és most sem fogok (a fűzőt nem ott fogom felvenni). So what?

Igen, érzem én is a nyomást, hogy most is egyéniségnek kell lenni, de csak és kizárólag a saját hibám, ha hagyom magam.
Max nem lesznek fogaskerekeim. Nem lehet mindig minden.

Trent Reznor-t fájdalmasan tökéletes zeneszerzőnek éselőadónak tartom mostanában. Ettől nyilván rosszabb a tudat, hogy nem voltam NIN koncerten soha. Úgyhogygyorsanváltottam a jobbik fülesemre itt bent.

Hamár koncert,lesz egy Fields of theNephilim, amire már nagyon szeretnék eljutni,amióta sűrűbben hallgatom őket. Meg az a többnapos rendezvény, ahol a fellépő sok együttes közül sok olyan, ami nagyon-nagyon. El ne bénázzam, közbe ne jöjjön semmi. Nagyon régen nem vltam se koncerten, se buliban, és ez... szánalmas. Szeretek táncolni, szeretek olyan közegben mozogni, ahol az ízlésemnek megfelelő a zene, a berendezés, a hangulat. Nem igaz már, hogy nem vagyok képes egyedül elmenni, komolyan.
Nem érzem sem életkor-, sem létállapotfüggőnek a dolgot, mert ez nem a képzeletbeli ifjú bohóság dolga, nem is társkereső alkalmak - soha nem tekintettem annak -, hanem valóban szórakozás.
Ilyenkor idegesít, hogy ennyire függök a barátaimtól. Mert így soha nem megyek el buliba.

Az írórend tegnap az alacsony létszám ellenére (vagy talán épp azért?) gyümölcsöző volt, egyrészt a glosszaírás elég rövid ahhoz, h be lehessen fejezni legalább egyet, másrészt tudtunk beszélgetni elvárásokról, elképzelésekről. Meg pletykálhattunk, as usual.

Listát kéne írnom arról, hogy mit szeretnék az életembe, és mit nem, és szelektálnom. Asszem.

takarítottam, tettem erőtlenül pár gyenge letakarítási kísérletet a hűtőszekrény oldalával, ez hosszú folyamat lesz, érzem én - kellett évekig a tűzhely mellett tartani szerencsétlen gépet. de legalább felmostama  konyhában, ez már-már szinten tartás. Roppantul motivál, hogy nem csak magamnak kell tisztaságot tartanom, hanem itt lakik Julcsi is, és bűntudatom lenne, ha az ő takarítására nem felelnék én is ilyesmivel. Egyszerű lélek vagyok. Estel jelen-nem-léte a háztartásban dühödt passzivitást váltott ki mindig belőlem, úgyhogy nagyságrendekkel jobb most.
Még úgy is, h Julcsival felváltva vagyunk itthon, mintha vezetnénk azt a bizonyos naptárat (nem).

Lenyúltam a konyhában oldalra fordult, vergődő kanapét, remélem, ez az a kanapé, amit Szozsi bátyjától szereztek meg, és Julcsinak meg lesz másik, a sajátja, ha jól rémlik, és akkor maradhat. Cserébe az ikeaszéket átvittem Julcsihoz, mert a kék az megy a függönyéhez és az elefántokhoz. Most kicsit megint más lett a szobám hangulata, tökéletesen alkalmas szerepjátékra. Mondjuk.

 A fejem megbízhatóan, tompán fáj, és olyan kilátástalannak érzem az estémet, el kellene mennem buliba, de egyedül nem fogok, és most, úgy tűnik, mindenki valahol máshol van. Disznót ölnek, meg egyebek.

Megint eltelt egy hét.

éhhalál.

sűrű péntek.

leginkáb zavaros, ezzel tudom jellemezni a mai napot.
random érkeznek be igények notebookokra, és egyéb izék, és látom az egyik IT-s arcán már, hogy kezd sok lenni, de lehet, hogy csak így pörög, én ár nem tudom, nekem közben egyéb fontos dolgaim is voltak, neteznivalók, a tegnapi játékon agyalás, fűzőrendelés, ilyesmi.
ja, rendeltem végül énis fűzőt, hamár, mert, amennyire magamat ismerem, egyedül nem szeretem volna be soha. Végre lesz értelme blúzokat szerezni. (eddig is volt, hála a dresscode-nak, nohiszen.)

ma lesz próba, rajzolok az alkonyodó égbe csíkokat, én határozom meg a körvonalaimat, nem más. én választom meg, kik határozzák meg melyi körvonalaimat, jó?
mindigmindigmindig én rajzolom.

amit mondani akarok azt elhagyom.

furcsa ez, és ezek a szavak. az önmghatározásom valahol a barna és kék szalagok között elveszik, persze kész dolgokat elő tudok kapni a jelmezes dobozból, ott van már majdnem minden, amivel már találkoztam.
szabadságfokokat kell találnom, és beléjük kapaszkodni. amikor a láncokkorlátok-kötelékek nem csak akadályoznak, hanem átendítenek a szakadék fölött.

éhes vagyok. elrohant a hétvége.

volt mindenféle szociális jó, játék, kocsma, sok játék, amerikai palacsinta reggelire, meg borsóleves, amiből még mindig van a hűtőben, mozogtam Komával aztán írkávé fölött művézi megebszélés az életről meg a színdarabokról, amik soha nem készülnek el, megnéztük a Tron2-őt, ami borzasztó, és egyre rosszabb az emékek tükrében, aztán interjú, sokat beszélek, keveset ajánlanak, gordon freeman, alvás, kóma egy órán keresztül, írórend, befejezett novella (mert a felét Hanna írta).

ennyi

fura volt amúgy tegnap este, hogy nem volt semmi programom, kicsit még gondolkodtam is azon, h megkérdezzek vkit, ráér-e, aztán egyszerűbb volt játszani. szerintem ma este is ez lesz.
mondjuk kár, h vérlepkét nem jutott eszembe felhívni, mert mintha beszéltünk volna erről vele.

fejfájás.

tegnap végre hamar elaludtam. Előtte dicsőségesen robogtam tova Gordon Freemannel, meg egy kicsit a Metro 2033 alagútjaiban, de annál frusztrálóbb játékot egyre kevesebbet tudok. 

időjárás: kellemesen felhős.

most nem jó, most fázom. és unalmas. itt. ülni. és fázni.

Tegnap este felavattuk az asztalt, hatan elférünk úgy, hogy az egyik oldalára nem is ült senki, neagyszerű. Ettünk furaízű sajtos-paradicsomszószos sznob tésztát (a sznob tészta az az, ami nem szokványos), utána még sznobabbul csokifondüztünk. Leöntöttük vörösborral a terítőt, meg paradicsomszósszal, úgyhogy kapásból jók voltunk.
Este még küzdöttem Ravenholmban, megtanultam kezelni a félelmeimet fűrészlappal.

Igen, geek vagyok, nem kajaelitista, ezt tudom vállalni.

A reggeli futás hóban kúl.

Persze, jó lenne legalább hasonló módon megírni ezt a bejegyzést, mint Julcsi szokta. De, attól tartok, csak annyira futja, hogy többé.kevésbé összetett mondatokat, és összefüggő bekezdéseket préseljek ki magamból, ha már se jó témám, se humoros meglátásaim nincsenek az élet apróbb (olykor nagyobb) összefüggéseiből. Oké, nyilván az is segítene, ha most gyorsan elolvasnék tőle pár bejegyzést, mondjuk a hányósat, mert az úgy egy-az-egyben szemlélteti a stílus és a témaválasztás jellegzetességeit. De nem ezt teszem.

Az ajtón túl most épp adótréningeztetik a kollégákat, és Licia kolléganő érdeklődve figyeli az utolsó sorból feltételezhetően a vetítővásznat, merthogy az biztos, hogy nem hall az előadásból semmit. A titkársági félliteres teáskorsók a lábuknál sorakoznak. De rájuk csuktam az ajtót, bár ma nem csörgök minden lépésnél, mert nincs rajtam az a nyaklánc, ami miatt tegnap állandóan felnézett az utolsó sor, amikor kimentem a mosdóba vagy a konyhába.

A Sims Bázis kiegészítőjével még jól elvagyunk, lett hallunk, Julcsi bepakolta az asztalt, amit aztán este szemügyre evttünk közösen, és elforgatva kiderült, hogy elfér. Sőt, a zöld terítőtől kezd CD-fűvé változni az előtér - ehhez mondjuk az is hozzájárul, hogy a bútordarabok konzekvens összeférhetetlenségükben illenek csak egymáshoz, de abban nagyon. A piros gyöngyfűzér felhelyezéséről még nincsen konszenzus, talán majd a konyhai szellőző dísze lesz, vagy valami hasonló.

Aztán volt tegnap Írórend, mint szokott, érzem a fejlődés, már majdnem eljutottam egy novella végéig, és tekintve, hogy semmi ihletem vagy ötletem nem volt az elején, ez komoly fegyvertény. Az más kérdés, hogy most meg a kifejtéseket mellőztem, de azt hiszem, ilyesmit nem érdemes számonkérni ilyen gyors írásoknál. Bár... ki tudja.

És be kellene csuknom az ablakot, emrt ugyan a hóesés szép és jó, de a hideggel már nem vagyok kibékülve.

most a hétvégém mégse volt egészen pihenő, csak részben: vasárnap nem mozdultam ki otthonról, aludtam egy csomót. Emellett elraktam a karácsonyfát a dobozába, kicsit átrendeztem a Bázis hallját, elmosogattam egy adag dolgot, főztem magamnak (!). Játszottam, szenvedtem a fáradtságtól, ilyenek.

Pénteken meséltem királylányosat, melo-dramatikus, francia művészfilmes jelenetekkel, a háttérben a fogaskerekek halk kattogása rokokó-steampunk díszletben, előtérben jelentőségteljes csönd, a csönd szüneteiben elbaszott beszélgetés.

A szombat sűrű volt, főztünk Szozsiéknál kb öten, tiszta nagycsaládos ebéd. Mert enni már heten voltunk. Aztán rohantam át Kispestre geekülni.

Hát ez. Zavar van az erőben, kezdem úgy érezni, hogy nem csinálok semmit, miközben... ld mellékelt ábra.

jajj, valamit akartam írni, de már el is felejtettem, hogy mit.

például legalább az önéletrajzomat átnézem és javítgatom, ez is valami. persze kéne az agyammal is kezdeni valamit (kivenni és átültetni másba, persze).

már megint lassan kezdek ébredni, és aktív lenni idebent, biztos a fura napsütés teszi. mega  kailvatlanság, ami miatt lemondtam a holnapi hajnali túrát - a hétvége nem arra való, h korán keljek. Nem értem sosem azokat, akik délelőtti kezdéssel terveznek bármit, nekik nem hiányzik az, hogy tudjanak aludni? (Nem arra gondolok, amikor valami nincs máskor nyitva , nyilván).

namindegy nap.

jéjj, szerda van, és borul be az idő, már nem süt a szemembe az ég onnan szemből. úgyhogy kapcsolok is fűtést. Tegnap végre sikerült elmosogatnom, a mosás még vár rám, ami egyre sürgetőbb téma, egyre kevesebb a tiszta ruhám.

transmetropolitant olvasok, ami jót tesz a lelkemnek, de a munkamorálomnak már kevésbé, remélem, csak remélem, hogy nem felejtek el semmit, amit mostanra és időben kéne.

tegnap, meg már ma reggel is szépen fejlett embergyűlölettel mentem tömegbe, nem lesz ez így jó, nem hát. ó, éhes  vagyok.

és ugye van egy piercing a fülemben, ami vicecs, mert eredetileg csak fülbevalót akartam - a különbség alapvetően az, hogy ebben nehezebben tudom cserélgetni a fülbevaslókat (pláne, mert más kell oda), és sokkal tovább tart, míg meggyógyul.
Kezdem úgy érezni, hogy lassan belerázódpm abba az életformába és gillzbe, aki mindig is szerettem volna lenni. Lassan.

futni kúlság hajnalban, csak ne lenne szükségem alvásra, vagy ne ennyire.
---
és igazából lélekemelő találkozni hajnalban barátaimmal, Julcsi álmos feje, meg Szozsi a kávé mellett.
mondjuk nem érzem éberebbnek magam sokkal, a metrón majdnem elaludtam, itt meg futra volt, h kimaradt a kávé, helyette a forró csoki se rossz. sőt. jobb ízű, mint az automatás kávé.

tegnap nem volt annyira egyszerű a mesélés, másnaposan és baromi fáradtan/álmosan, szerencsémre roppant kreatív játékosaim vannak. Érdeks, hogy mennyire más jellegű lesz a hozzáállásuktól a mese, mint az előző partival. Sokkal kevésbé szappanopera, ez inkább valami kémfilm lesz :D

hirtelen emberek lettek körülöttem és most ez jó.

Julcsi beköltözött, úgyhogy megint Bázis lesza  Bázis, jó ez. Úgy tűnik, nem tervezek leállást. asszem. Remélem.

a zenekarral elindult a problémázás, fene gondolta volna, hogy meglett férfiemberek ilyen hisztisek legyenek. Az arrogáns hiszti a legrosszabb a világon. Úgyhogy még mindig nem tudom, lesz-e koncert jövő hétvégén, pedig baromira nem ártana tudni. Mindegy, én leéneklek, lejátszok mindent.
Jövő szombat, este, Csepelen. A részleteket akkor írom ki, ha már biztos egészen.

Kellene kicsit aktívabban dolgoznom ma, de nem megy. Viszont Dreadful Shadows-t hallgatok, és az jó.

Azt hiszem, nem sikerült kipihennem magamat, bár talán egy kicsit az ünnepek környékén, meg közöttük. Igazából nem terheltem le magamat mindenfélével, mint eddig, csak keveset alszom. és az nem jó. Az időjárás is kiborító, télen legyen már tél. tavasszal majd jó lesz a tavasz, no?
(szerzel teát jobb lesz)
nézzük csak. hátha.
holnap van ez a LEP, csak azért is el fogok menni, mert már nyomaszt, hogy az összes szociális intwerakcióm a munkán és a pasimon kívül kimerül az rpg-ben. I need something different. Majd lehet, h rájövök, h jó ez így, de... de. Legalább mozgok, pörgök egy keveset.

Kell vennem üvegteáskannát, ez tuti.

Ki kellene aludnom magamat.

nah, újabb pályzat ezúttal hátha.nátha.

be van gyulladva a szemem. mivel tegnap se volt rajtam lencse, se smink, ezért feltételezem, nem attól, hanem úgy tök random, ami fura, de... hát, ez van.

az időjárás most nagyon fura, a szobámban egyre hidegebb van :P

nehezen veszem rá magamat a munkára, csak ilyen felidegesítős dolgok jutottak, mehh.
namindegy, erő, egészség, hátha.

well, az év úgy kezdődött, hogy a himnusz alatt egy feles jagerrel meg égő cigivel (amiket a pasim nyomott a kezembe egy másik buliból való befutásom után) dúdoltam halkan a rádióval a Himnuszt miközben a szóviccelődős arcokkal koccintottunk meglehetősen kaotikusan egy kocsmában.

kellemes házibuliból indítottam, csak az utcai lövöldözés, meg a tiroliból fel-felcsendülő zene éreztette, hogy ez az a furcsa ünnep az év végén, aminek tulajdonképpen semmi értelme nincsen. Hannáék remek házigazdák, a többiek meg kellemes társaság. Az Igenis, Sötét Nagyúr meg jó játék, csak sokan voltunk hozzá, és nem érezték át a játékosok a játék lényegét, azt hogy egymást kell bemártani, nem kimenteni :D

nehéz felfognom, hogy már január van, vége a decembernek, és az év ijesztő hónapjai következnek. olyan március vége-áprilistól látom értelmét az időnek, ez olyan senkiföldje időszak.

ja, hogy új év, az meg már eleve olyan... majd egyszer megszokom a 2012-őt. egy kicsit könnyebb, mint az életkoromat.

és holnap hétfő, és meló, és ez egészen hihetetlen.

na, a porszívót behoztam már a szobába.

nem vagyok annyira másnapos, mint féltem tőle, úgy tűnik, a három whiskey se sok. érdekes, hogy most pont ez, bár bejönnek azon tulajdonságai, hogy pozőr ital, lehet baromi lassan inni, és így az íze is minimum érdekes.

a tegnapi utolsó csütörtök Krimó megerősítette bennem azt az érzést, hogy ezek értékes, de legalábbis érdekes emberek. úgyhogy most abban a megtiszteltetésben van részem, hogy majdnem teljesen érdekes és izgalmas emberekkel veszem magam körül (igen, értsd bele magad ;)).

a dohányzási gesztusokat érdekes trip másolni félrészegen, ijesztő, hogy mibe lehet így beleérezni. de fókusznak kitűnő, úgyis az agyba való beleolvasási képességet szeretném szupererőnek :]

hát én meg mit keresek itt. az addig oké, hogy elegáns fél óra késéssel értem be, kicsit sántítok csak a bakancsban, és a piros-fekete harasnyám ideális gótlingot farag belőlem.
de itt. mit. csinálok.
valamit dolgozni kéne. rákérdeznem dolgokra, elkészültek-e. listaszerkesztés, jól van.

a feneketlen-tó még mindig jó hely, hó nélkül is. és eső nélkül is. arra sem most ébredtem rá, mennyire szeretek a Bázison lakni - erre pontosan karácsony alatt jöttem rá, hogy otthonosabb és biztosabb, mint a szüleimnél. life, that's what happening.

nem ártana mondjuk időt töltenem magammal, mert a karácsony a családról szólt, ez a szürreális időszak pedig megint a meló plusz emberek érdekes, ámde lassan nagyon kimerítő időszaka. Úgy mondom ezt a kimerítőt, mintha nem ebből szereznék erőt az élet maradék részéhez. Mindegy. Időnyerő. Vagy holnap, a szabadságom napja alatt nem megyek sehová. (Nyilván.)

Amúgy sem értem.
... asszem, amúgy  nem érzem magamat biztosnak a saját bőrömben. mintha nem ott, nem én nem valaki lennék, és ez egyszerre nyilvánvalóan nem igaz, mert ez csak egy kívülről nagyszerűen körbeírható személy túlbonyolított gondoltmenete. De. De. De nem tudom meghatározni önmagam. És ez (még) zavar.
... és különben meg a nem helyénvalóság érzete annyira erős a mostani érzelmi hullámzásomban, hogy az még rak rá némi amplitúdót. Ha tudnám, hogy mitől van, akkor vagy validálhatnám, vagy pedig rájönnék, hogy léggömböket fújtam bele az agyamba. Azért lebeg néha a koponyám.
Holnap egész nap mosni, talán porszívózni, mosogatni és játszani fogok. Esetleg főzök. Anyámat hívtam volna át, de ahhoz nincs elég erőm, emg rendrakásom meg ilyenem. Bár, még az is lehet belőle, mert, ha felhív, akkor rájövök, hogy az a legegyszerűbb, áthívni, mert akkor tuti kitakarítok valamennyire.
A megfelelő szögből nézve tényleg egyszerű vagyok, mint a faék, csak ezzel nem vagyok egészen kibékülve (haha), ezért igyekszem úgy fordulni, hogy ez ne látszódjon. Túl gyakran vagyok tükör. Az, amit a számomra fontos emberek szeretnének látni bennem.
Hű, ez degót volt, és szerencsére nem teljesen igaz, de.

(mer például melyik vagyok én, a szomorú-gót gillz, vagy a vidám-humoros gillz? a mindkettő, csak felváltva az igazi, nyilván, de valahogy ezt nem tudom elhinni.)

ha megiszom a kávét, felébredek? komolyan. namár.
úgy tűnik, tegnap este megártott a sok kóla, mert baromi nehezen aludtam el a hajnali időponthoz képest. ha ma reggel nem kellett volna felkelnem ilyen korán (mint mindig), akkor persze nem lett volna vele semmi baj, a kinti ködbe kitűnő dolog bámulni, meg van könyvem is megminden. De a tudat, h másnap reggel ki leszek ütve, az nyomasztott. És tényleg.

Ma reggel végre bakancsban jöttem be, viszem a csizmát sarkaltatni, és megy ez, nem is sántítok jobban mint a felemás-sarkú csizmában. Sőt.

És közben azon jár az agyam, hogy igen, a saját szabályaim szerint következetes voltam.
Lehet, h ezek a szabályok fasságok, ez mind vitatható, de nincs igényem külső igazolásra. Asszem. Belsőre viszont igen, és beszélgetnek bennem a hangok, és nem mindig szeretem őket hallgatni. Nem, ez nem igaz. Azért vannak, mert szeretem őket hallgatni. Vagy csak megszoktam és megszerettem őket, de ez egy másik világkép, és lényegileg tök mindegy, melyiket választja az ember.
Mindenesetre fura ez az egész. Well, elfáradtam. És saját motivációimat is izgalmas felfedezni ... időnként. (Ja, izgalmas, ahogy a földrengés, karácsonyi tömeg és a villamosok lázadása is.)

Btw, feltöltöttem a telefonomat, újra elérhető vagyok a sajátomon is.

éjszaka arra ébredtem fel, hogy még mindig fáj a fejem, ami már délután elkezdte, és este olyan fél10kor inkább elaludtam. Úgyhogy algoflex, és szerencsére segített, de csak azután tudtam újra elaludni, hogy elkezdett hatni a gyógyszer. Nem jó ez így.

Mavalahpgy meg kellene csinálnom mindent, amit csak tudok a melóban, hátha így jobb. És bár iylen lenne minden nap, legalábbis most annyira kellemes nyugalkom van melóban :D

Szegény Ramis, összefoglalva. Najó, annyira nem. Vagy mégis?

Fél üveg csokilikőr fogyott el, mindenképp takarékosabb, mint a kevésbé tömény alkoholok, emrt ezt nem lehet gyorsan inni.

ma az van, hogy a szobám búsan néz utána - igen ki kéne takarítani, rendbe rakni. De mennem kell megint át, ebédre, utána meg már készülök valami mesével Ramisnak.
Nem tudom, miért van Húsvéti hangulatom, talán a fény intenzitása miatt, ami pirosra festi a szobát, karácsonykor nem szokott ekkora napsütés lenni.

ajándékot majd holnap kapok, viszont az öcsém szemlátomást nagyon örült mind a whiskey-nek, mind a vonatosra dekupázsolt doboznak. Erre most roppant büszke vagyok.
Néztünk öcsémmel Süsüt, a zenéje még mindig ugyanolyan meglepő időnként (köszönhetően az ügyes... hm... másolásnak), a király még mindig szívdöglesztő, meg ilyenek.
Beszélgettem apámmal, az jó volt, főztem anyámmal, az is meglepően nyugis volt, persze a tepsis túrós csúsza az igazán nem egy nehéz meló, nem is sikerült elrontanom, a hal rántása már vacakabb mert utálok panírozással szöszölni, és a hal megsülése elég határeseti dolog volt, de. De ehető lett.

A karácsonyfám megint a fekete műfenyő, tavaly okosan raktuk el, az egyforma ágakat egymás mellé, most nem kellett sokat kombózni azzal, hogy mi hova. felpakoltam a gömböket, aztán a random dolgokat, amikre a lakásban rábukkantam, de majd örömmel várom a hozzájárulásokat, ha valakinek kedve lesz kiakasztani rá valamit, különös tekintettel a jelenlegi és leendő lakótársaimra. Egyelőre az előszobában kell kerülgetni, de tulajdonképpen beférne a szobámba, ha nagyon kéne. de nem kell ide.

Camelt hallgatok, ez tipikusan apám zenéje, de sokat hallgattam ilyesmiket megboldogult tinédzserkoromban, amikor még bakelitekről meg kazettákról kellett zenét hallgatni, őskor, mi?

Küldeném sok szeretettel minden geek, tolkienita, havernak és barátnak és ismerősnek.
Sajnos egy NPC-m karácsonyi köszöntését már ellőttem, úgyhogy csak annyit tudok mondani,
hogy
Boldog Karácsonyt!
ó, igen.

A reggeli köd, ami elfelejtett felszállni a városról, mire kiértem az utcára, még eltakarta a templomtornyot, meg súlyosan gomolygott a Gellért-hegyen. A Duna fölött is, kitakarta egy kicsit a rakpartot, ó, igen (dúdolgatja magában).
Tudnám ám ezt nézni egész délelőtt. Tökéletes.

Na, persze, jön elő a fény. mért teszi. Mért. Mért. Mért.

Most kicsit kifáradtam, szabad ezt, ugye? Így a hét végére, érted. Év végére. Vatevör.
Álmomból felébredve angolul folytattam párbeszédet valakivel, aztán rájöttem, h mi nem stimmel, és inkább aludtam tovább.
Mostanában felébredek az éj-hajnal egy pontján, örülök neki, h még nem kell felkelni, és alszom tovább. És igyekszem nem félni. Sikerül, egyelőre.

Tegnap voltam karácsonyi panel-bulin, az évek rárakódtak a helyre, az emberekre, ismerős a szoba, a lépcsőház, meg a konyha, és a szituáció. Csak mostanában már gyerekek rohangálnak, nem kutyák, állásról beszélgetünk, nem egyetemről (najó, arról még egy kicsit), és éjfél előtt hazaindulunk, még az éjszakai előtt.
Örülök, hogy nem vagyunk összejárogató párok, hogy a baráti társaság nem feltétlenül a munka, család, házimunka szünetére jutó langymeleg pocsolya. Ha van, amitől kiráz a hideg, akkor az ez. Örülök, hogy meg tudjuk osztani időnként egymással azt is, ami személyesen szar, nem politikáról vagy válságról beszélgetünk (nyilván kell ilyen is), hogy el tudjuk egymást fogadni a sugárzó rosszkedvvel, vagy a kifakulással együtt is. Azt hiszem.
Bizonyos szempontból tök olyanok vagyunk, mint az Elcseréltek, úgy próbálunk normális életet élni, hogy, ha megtartjuk önmagunkat, sosem lehetünk normálisak. Oké, ez inkább a régi dreaminges settingre hajaz, ahol el lehet veszteni a tündér-valót.
Jégbe-fagyott emberek, olyan könnyű vegetálni.

Utazó vagyok, szigetek között, tengeren, vagy az űrben, bolygók között. Világok határán. Sosem fogok egy helyre tartozni teljesen. Ez van.

na, főnök nincs ma melóban, de utolsó pillanatban (értsd, este 10-kor) megtalálta a pár hete elküldött méljeimet, és kiadta feladatba, h még idén intéztessem el őket. Dolgozni kéne tehát.

Ajándékokkal még mindig bajban vagyok, de majd csak lesz valahogy, ha időt találok rá. Pl. ha pénteken hamarabb hazaengednek, akkor zenét a fülembe, és vakmerően bemegyek egy plázába megint. Leszarom, hogy tömeg van, sokkal kevésbé jelent ez nekem problémát, mint az ismerősi körömnek.
Rá kellett jönnöm, h én egy extrovertált ember vagyok. (Muháháháháháhá)

Énekórán kiderült, hogy a szar hangosítás megviselte a hangomat, de jól szórakoztunk, asszem.
--

igazából hozzátehetném, hogy dolgok történnek, de nem teszem.

na, pár perc a mai napból, aggasztóan nem sikerült az időt felhasználnom, a task-listán az utolsó, nem-bepipált dolog már egy ideje ott figyel. Gondolkodni kellene hozzá.ELkezdeni. Ahogy a minden mást is, amit szeretnék - css-hegesztést a futó, vagy nem futó, de érdekes projektekhez, írni, mer van mit, ilyenek.

jajbasszus. most hirtelen fejbecsapott ez, de csak felületes nyígás. az ajándékokkal kapcsolatos az már akutabb probléma, hirtelen nem is tudom mi lesz. (jajmilesz, milesz.) Csak anny... annyi... fáradtság. Fáradtság. Talán.

A koncert-féleség tegnap jó volt, még a hibák ellenére, emg annak ellenére, hogy látszott a hegedűbe kapaszkodó, egyre fehéredő kezemen a feszültség.

óisztenem, megtaláltam a vámpíros performance-ot megint :D

egy kicsit nyugalmasabb asszem. rögzíteni kell, hogy most alapvetően jól érzem magam, és a furcsább, hogy nyugi van, ami a körülmények ismeretében furcsa. Nem lett kevesebb a programom, és nem találkozom kevesebb emberrel. Vagy - talán de, kevesebb emberrel találkozom, de most velük többször. Bár, még ez sem igaz, mindegy. Hű, ez bonyolult. Ha lerajzolnám, egyszerű lenne, de az egyszerű dolgok unalmasok (nem).
Lélekben sehol nem vagyok köszönőviszonyban sem a karácsonnyal, még csak rorate-ra se sikerült elkúsznom, és nem hiszem, h menne, mert holnap reggel nem vagyok hajlandó korán kelni. Talán csütörtökön. Talán. Pedig marhára nincs messze a szentimre, ezt rendszeresen meg kell állapítanom. Ajándékokon végre elgondolkodtam - na, az is durva, hogy tegnap este sikerült odafókuszálnom a papírra a névsort. Basszus. Vannak dolgok, amik nincsenek az általam elvárt helyükön.
(jé. jé.jé. elismétlem háromszor, a hatás érdekében. Tudod, a dolgaid soha nem léesznek az általad elvárt helyükön. A legtöbb, amit elérhetsz, az az, hogy másoknak úgy tűnik.)

Oké, azt azért örömmel látom, hogy vannak a fejemben, akik nem hagyják a békés unatkozást. Kösz srácok.

reggel észrevettem, hogy mennyire sötét van, pedig nyilván nem szokott, és eszembe jutott, hogy nemsokára vége az év legsötétebb időszakának., és ez szomorú, nagyon szomorú. Pláne úgy, hogy már megint kevés a felhő az égen. Kevés időjűrűsi jelenséget találok kiábrándítóbbnak, mint a kevés felhőt, vagy a felhőtlenül tiszta eget. Oké, éjszaka, ha vannak csillagok, akkor rendben.

álmodtam egy csomót a ma esti fellépésjellegű próbáról,kiváncsi vagyok, mit sikerül összehoznunk. Ma reggel ennek, meg a tegnapi Írórendnek köszönhetően a hegedű, notebook, táska, zsinórós zacskó, meg persze a széteő zipzár a kabátomon.

Hát ennyi.

és hirtelen délután félnégy lett, pedig ezt reggel nem gondoltam volna.
a spontán programok jók és kellenek, azok jelentik azt, hogy az ember képes mozgásra irányváltoztatásra vagy bármi értelmesre úgy általában. Vagy csak ki kell lépni komfortzónából ugye.

elnézek a kéket oldó levegőbe itt balra, és szép az ablakra vetülő szoba sárga tükörképe is.

az, hogy a halálos kimerülést meséltem le a játékosaimnak, miután ők megtervezték és kitaláták helyettem a rokokó-steampunk esküvőt, szertartásostul, a belső hercegség építészetével és humoros adminisztratív túlkapásaival együtt - nos,. az ... az. a másik fele egyértelműen bejött, mert készültem, és van az úgy, hogy imprózni is tudok fogaskerekek közé tekeredett csipkéket, de ezt még agyam teljességében se tudtam volna reprodukálni. Ellenben a halálos kimerültséget azt hiszem, érzékletesen írtam le, amit az egy hetes gyorsfelkészülés okozott a karaktereknek.
párhuzamok? milyen párhuzamok?
most örülnöm kéne a szabadidőmnek, de fáradt és ... kiürült vagyok hozzá. Elmúlik, mondom magamnak csendesen, és elnézek a... a... semmibe, ami... ööö... nem terpeszkedik sehol, mert ez mind túl költőien szép a valósághoz képest. nincs semmi minta, ezek mind illúziók, és a nemlétezés pereméig is el tudnék nézni, ha akarnék, tudomám.
Erre az egészre nincsen igazolás. Nincs értelme a hogy érzed magad kérdéseknek, mert nincsen értelme a kib hangulati ingadozásaimnak, ez biztos csak az időjárás, a hormonok meg egyéb biofiziológiai dolgai  a testem és a külvilág kölcsönhatásának.

persze, amikor másokkal beszélek, az jó, tegnap Drímőrrel valóban jót beszélgettünk, megdöbbentően bölcs(nek tűnt, de mit tudom én az ilyeneket), nagyon jól esik a barátaim ragaszkodása vagy akár jelenléte, a lazának szánt óvatos tapogatózás, meg nyilván bármilyen bók, és mindennek azt kellene jelentenie, hogy enkem most jól kell éreznem magam. hát neM? (nem, mert a dolgok nem egyszerűek.)

azért persze, ha belerúgok kislábujjal az ágyba, az nem a világ vége. de kurvára fáj. pláne, hanem tudom, hogy mibe és mikor rúgtam bele.

határozottan a mesére kéne készülnöm, mindjárt beizzítom a papíron rkeatív folyamataimat, kell hozzá ... ööö... igen, meleg, fekete tea, hátha a reggeli kávéva...
a nap besiklott a piros függönyön át a szobába, földöntúli bekacsintás ez így az igaz téli szombatomban, igen, igen, a varjak károgása hiányzik még, és a hősök vonulnak majd meleg ital mellé, szitkozódva, hogy miértz télen kell hősnek lenni.
vagy csak a túlélésre figyelnek, és közbe-szúrva jelenik meg a szépség jégcsap erejével, sötétkék ég elé feszülő pirosan izzó függöny, helló.
ahogy a levegő az esőtől, úgy az ég a felhőktől lesz létező valami.

komolyan, lemegy a nap, és kezdek jobban lenni.

áhháháhháhhhááháhááá

Nagy levegőt, erőt.

Ne sikerült felébrednem, csak lassan kecmergek ki ebből a párából és ködből, ami körbevesz. Pedig az idő gyönyörű. Na, kb ennyi. Ma rewggel kifejezetten úgy érzem magam, mintha valami rpg-ben lennék egy számítógép képernyője előtt, és lehet választani  a különböző stílusú válaszok között, és a renegade pontokra hajtok. pedig a lelkem mélyén lepke vagyok, ezt tudjuk már idők óta.

jesszusom, mennyi az idő. azt hittem, kb másfél órával kevesebb.
--

tényleg meg és újra kéne írnom a régi cuccaimat, amikről Inszéjn azt mondta? Hű. igazából - úgyis mindig ugyanazokat a dolgokat mesélem el :D

na, ez a beszélgetés jó volt, szükségem volt rá, több dolog miatt is. Bizonyos dolgok tök ugyanazok maradtak, bizonyos dolgok meg tökre nem, és ennek örülök.
kaptam pozitív visszajelzést, meg teljes döbbenetemre sikerült használható dolgot mondanom (miről, miről, regényírásról, ennek, úgy tűnik, most van a szezonja, jut eszembe, Tapsi, Noiz, Angwen, írjatok szorgosan, meg mindenki, akinek nem mondtam, hogy szekálni fogom ezzel, elfogytak a regényeim, olvasni akarok(ez így hihető?)).
illetve egy odavetett fél mondat elgondolkodtatott a Fontos Dolgokról, amikről nem beszéltünk, csak kicsit. és ja, igazából semmi meglepő, csak konkrétan megfogalmazható kérdésekké kristályosodtak ezek így mostanra, és nem tudom még egészen a választ. a helyzet nem egyszerű, mert egyik oldalról marhára az (de tényleg), a másik oldalról viszont felmerülnek az egyéb szempontok.

csak ne lenne ilyen hamar alvásidő, ne kellene munkában lennem, mert most kezdek erőt érezni a Még Fontosabb Dolgokra is.

(a nagybetűzést meg most befejeztem, bocsesz)

én most nem tudom, miért fázom ennyire, és, ha mondju beteg vagyok, akkor hazamenjek-e, vagy próbáljam estig kihúzni.
óbasszus.

nem, igazából nem.

a váratlan dolgok meg alapvetően jók. challenge accepted.

"ez is olyan gillz-féle mondat"
asszem ez sikerélmény, ami fontos nekem roppantul. még akkor is, ha írástechnikai hibáról van szó. a hosszú mondatokról, természetesen, amiket én épp, hogy fel tudok olvasni egy levegővel, vesszőtől vesszőig, és körmondatokká válnak, és el lehet veszni bennük, mert a végük - nos, a végük alig látszik.

ja, meg a szétcincálás közben kaptam elég pozitív visszajelzést is, most tényleg azt kéne megtanulnom, hogyan folytatok és fejezek be történetet. Még akkor is, ha mindig ugyanazt mesélem el különböző szavakkal (többnyire).
(ebben se volt vámpír (még)).

tegnap este noir eső volt, az esőm az esőm ideért (és mára eltűnt borzasztó), a Bázis sorozat mondjuk átalakult a Fenekelten-tó sorozatává, vagy valami ilyesmi, de töretlenül halad előre.

elolvastam a tükörésfüst előszavát, már nem is emlékszem a novellákra, 2005ben olvastam őket, jó lesz ez. asszem arról tudom felmérni a lelkiállapotomat, hogy kéeps vagyok gaiman novellákat (vagy egyáltalán, novellát) olvasni (tehát jól vagyok).

még csak kedd van.

ó, juteszebe, tegnap az előadást megnézte Farkas, mert idehaza jár épp, kimenőt kapott a cirkuszból. És voltak cirkuszhoz illően szüreális sztorijai, örülök, hogy láttam, és annak is, hogy a sztorizásra már eltűnt a manírjainak egy jelentős része. Pont egy kicsit volt ijesztő az, ahogy a találkozásokat kezeltük a társasággal, a túljátszott puszipuszik és sziiiák, majdnem hazamentem emiatt, pedig. (Pedig akkor még aszitted, hogy másnap beteget jelentesz.) Kedvelem a Társulat tagjait, sőt, van, akit a barátaim közé számítok, de ez így túl sok volt.
Viszont volt agyam, és egy kólát meg egy baracklevet ittam mindössze.

geek

"Nem lesz hosszú beszéd, én most mindenkit kibaszottul szeretek, mindjárt karácsony, maradjunk együtt és életben!"

- Sévere, 1999 dec. 24., Rouen

aggódom, túl sok bókot és dicséretet kaptam mostanában.
Amennyire igényem volt mindig is erre, annyira nem tudok mit kezdeni vele. Sose tudtam a dicséretet rendesen kezelni/elfogadni, már az általános iskolában is kínosan éreztem magamat, amikor megdícsértek. Mostanra annyir összeraktam, hogy msolyogva megköszönjem, megpróbáljak örülni neki, mi több, elhinni. Vagy legalábbis elnyomni azt a pánikot, ami ilyenkor érthetetlenül elfog.
Nem értem.

Mindegy, nem fogok ettől most befordulni, amúgyis, kezdem szánalmasnak érezni a semmin való őrlődést.

Másnap

Két óra múlva az RS9-ben kell lennem, most azon gondolkodom, hogy logisztikailag mi van mi előtt:

• jelmez-kellékek összeállítása
• zöldbabfőzelék végét megenni
• szerezni még kaját
• lázcsillapító
• egyéb

annak örülök, hogy tegnap hagytam még egy kis kávét, bár a kávéfőzés talán nem annyira vészes dolog. nem tudom.  Nem aludtam annyit, amennyit hittem, fél11kor végleg felkeltem, ez mondjuk hat óra, az nem annyira kevés. Érzek kezdődő tűszúrásokat a torkomban, és az ágyból kiszállás hasonlóan koordinálatlanra sikeredett, mint az ahogy belezuhantam, de az okok nem egészen ugyanazok. Vagy de, csak nem közvetlenül. Ma megfontolt és óvatos kismamát fogok alakítani.

A csettali jó volt, legalábbis nekem sikerült jól éreznem magamat, meg azért azt láttam, hogy másoknak is. Most sem jut eszembe korábbi alkalom, amikor ennyire berúgtam volna, vagy ennyire egyenletesen. Talán anno  az egy-két deci boros beszélgetések alatt, de... de kétlem. 

Voltak beszélgetések, amikre már nem mondhatom, hogy szürreálisak voltak, mert lassan ez lesz a normális, és az jó, és erről meg eszembe jutott a szomszéd teraszra nyíló borostyános falba vágott ablak, amiből este fény szűrődött ki és baráti csevegés, és az agyam okos bohémokat rakott mindig oda, és ezt akartam magamnak, hogy majd egyszer nekem is legyenek olyan barátaim, akikkel beszélgetünk a világ szövetének fontos dolgairól. És vannak. 

Megittam a kávét, feküdnék vissza. Nem lehet, nem lehet.

Azon gondolkodom, hogy vajon mi az, amit valóban máshogy gondolok/érzek józanul, mint berúgva, de... örülök, na, ez a kontroll azért megmaradt. 

Azt meg kikérem magamnak, hogy a gótoknak nincsen öniróniájuk. Anno ezért szerettem bele a szubkultúrába, a gótság mindig az élet sötét iróniáját jelentette számomra. Az őszinte alkonyatba bámulást, és közben az őszintén keserű mosolyt, mert mind pozőrök vagyunk. Anélkül nincs értelme. 

Persze, vannak olyanok, akik teljesen komolyan gondolják azt, amit tesznek, de ez számomra mindig érthetetlen volt :] ott valami nem stimmel, ha valaki ennyire biztos magában, az biztos hazudik valahol.

Hm, asszem fel fogok használni embereket a roueni NPC-khez, nem egyazegyben, hanem csak vektorként, meg hozzáadott layerként. 

Nyii, a fejem. 

Hát jólvan, hátha holnap eljutok orvoshoz, és azt mondja, h neocitrán és otthoonpihenés.

megnéztem a félelem és reszketés las vegasban-t, jellemzően olyan film, amit végig kell nézni, mert különben felesleges elkezdenem (igen, majdnem félbehagytam koncentrálóképesség híján) - most kábé ahsonló a koordinációm a hőemelkedéstől mondjuk, mint ott fdeppnek, a gondolataim, is hasonlóankövetik a levegőben szálló füstöt. nem baj, ha nem értem, mondja a hang a fejemben, akkor nem nekem szól, nekem ez az amerika, meg a drogok meg hippik vs nagybajszú seriffek téma messzebb van, mint klingonok, komolyan mondom. amikor nincs külső ellenség és baj, akkor egyszercsak egy országban felmerülnek a belső problémák, hát nem? hát de, pont ugyanúgy, mint nagy baj esetén. sehogyse jó, sehogyse, viszont eszembe jutott a Constantine-os rész a Sandman-ből, Constantin-t kéne olvasnom, mert nem értem.
Egy csomó dolgot nem értek.

Jó volt tegnap az öltözőben ülni, és elveszett a lelkiismeretfurdalásom a pihenések miatt, nem ebbe fogunk belehalni, nem abba, hogy ki rendezi be a színpadot, és ki cseveg a helyén, neheztelő pillantások és szövegek helyett konkrétan szólni kell és viszlát. és kösz a halakat.
A gyors szituációs gyakorlatok, a különböző megoldások a felvetett témára (hello, szomorú vagy, ööö... nem, ... ööö igyunk valamit vs. jajjszegényénmegértelek vs igazából hülye vagy, majd csak rájössz)

Muszáj mennem a csettalira, mert különben aludnom kell, alkalmatlan vagyok a gondolkodásra meg olvasásra, és játékra és filmnézésre is, és az frusztrál, mert már nagyon-nagyon régen nem csináltam semmi értelmeset. Sok mindent le tudok pergetni magamról, de ezt nem. Nem írok, pedig lenne mit, nem tanulok, nem gyakorlok nem csinálok semmit. Nem aludhatok egész nap, ezt teszem sok éve, sok-sok éve, (sok.sok-sok) a gyerekkor kurvára elmúlt, de nem a vegetálás a folytatás (ugye, ugye nem?)
Most az maradt, hogy megtöltöm magamat másokkal, aztán hátha a torkon ragadt mesék végre utat találnak, vagy nem.

Horgonyok. Meghatátozom magamat, hogy legyen mit eldobni. Elkülönülö, hogy tudjam, miben különbözük a tökéletességtől. Fasságokat beszélek, mert az agyam ihletett állapotnak veszi a lázat.

ójajj, a Céggel szemben van egy iskola, most vettem észre, hogy a sötét sétálóból lelátni a termekbe, öreg lettem én. Amúgy is CP ez a nagy üvegablakokkal, a notebookkal, a fényekkel a kék kakaóban, ami a levegő helyett elöntötte a várost, fent lebeg a Hold, ezt a napot úgy ahogy van  valamikor ebéd környékén feladtam, remélem, nem csúszom elsemmivel, ó, remélem. Nem tudom, hogy jó lesz-e most inni, majd ne legyen ideg, csak ennyit szeretnék, meg jó pohár forraltboret szerintem és ... és...

azok a régi folyosók, ahol végigrohant, az a régi irodaház a kikerült őrökkel, az akár itt is lehetne. Majd egyszer, ha öregasszony leszek, és titkokat árulok el a Cégről Valaki Másnak, akkor majd felbukkan egy nindzsaruhás csaj, és lemászunk kötélen az épület aljába, aztán én tartom fel az üldöző gaz Fegyvereseket, hősisesen meg öregen, és a csaj elmenekül az adatokkal vagy a titkos jelszóval vagy mittomén.

Kezdek nézni és nem látni, áttetszővé válok, puha pára borít be, aludnék inkább, nehéz, olyan nehéz a fejem. Nem, tényleg. Egyszerűbb gépelni most, mint beszélni, azt hiszem, rám szűkült a levegő.

tegnap este már volt némi szédülős hőemelkedésem (milyen ijesztő, hogy a 37 fokot már megérzem azonnal, sőt), sétáltam egyet a szeles városban feleslegesen, miután úgy döntöttem, annyira még nem vagyok rosszul, h elmenjek a kávézóig.
Otthon végre volt időm énekelni meg mosogatni, mi több, a Metroban is tovább jutottam, aztán meglepett az új pályarészlet ismeretlensége és inkább meghaltam. De csakazértis végigjátszom. Aztán leróttam a kötelességemet a hazai játékiparnak is, hamár épp steam akció volt, remélem, lesz nagyonlustáknak és butáknak való nehézségi fokozat.

Azért tényleg abbamaradhatna ez a fény.

úgy tűnik, a lelkem éjszakája a napsütésben jön elő.

disorder

I've been waiting for a guide to come and take me by the hand,
Could these sensations make me feel the pleasures of a normal man?
These sensations barely interest me for another day,
I've got the spirit, lose the feeling, take the shock away.
It's getting faster, moving faster now, it's getting out of hand,
On the tenth floor, down the back stairs, it's a no man's land,
Lights are flashing, cars are crashing, getting frequent now,
I've got the spirit, lose the feeling, let it out somehow.
What means to you, what means to me, and we will meet again,
I'm watching you, I'm watching her, I'll take no pity from you friends,
Who is right, who can tell, and who gives a damn right now,
Until the spirit new sensation takes hold, then you know,
Until the spirit new sensation takes hold, then you know,
Until the spirit new sensation takes hold, then you know,
I've got the spirit, but lose the feeling,
I've got the spirit, but lose the feeling,
Feeling, feeling, feeling, feeling, feeling, feeling, feeling.

Bocs, a szokásos nyígás az időjárás inkoherenssége miatt, borzasztóan nem emgy sem a hangulatomhoz, sem a hónaphoz, ez a napsütés nem december, és simára gyalulja a lelkemet vagy (valami ilyesmi).

Előkerültek álmok az aktuális Akár Lehetne Ő Az, De Nem-ről, a tudatalattim nem tudom, mit akar üzenni ilyenkor, mert ezek nem azok a kedves kompenzáló dolgok szoktak lenni, amiket az álmoknak szállítania kellene, hanem a valóság egy különösen banális és unalmas verziói (ahol egészen nyilvánvalóan nincsen közünk egymáshoz). Nem szeretem, ha banalitásba fojtanak bele, kedves tudatalattim. De, persze, vettem a lapot. Nincs itt semmi látnivaló, és az a szörnyű, hogy tényleg nincs.
Volt aztán egy olyan része, ahol mentem hegedűórára némi kihagyás után (!18 évesen voltam legutoljára!), és kicsait zavartan fedeztem fel, hogy az iskola a karácsonyi műsorra készül, és én is... ömm, éneklek valamit egy régi műsorból, amit anno mutattunk be, és még jó, hogy a gitáros kisérő csajnál ott a kotta, de a mikrofon vezetéke pont nem ér el addig, hogy lássam. És már készíti elő a hegedűversenyt is, de még időben szólok, hogy ne, én már nem tudok úgy játszani, és már elfelejtettem, maradjunk az éneknél.

Aztán van a filmforgatós része, valami enyhén noiros-krimis dolgot forgatunk (bár a kamerát és a forgatócsapat költségeit ebből az álomból lefaragták, nincsenek benne, de tudom, hogy ez forgatás). A westenden vagy hasonló pláza aljában sietek keresztül fekete kabátban-kalapban, hátamon hegedűvel, kerülgetem az embereket, és (nézz szembe a kamerával ami  nincs is ott), sietek valaki után vagy elől, aztán van az a jelenet, amikor utolér a Férfi, Aki Nyomoz, csókjelenet, aztán hirtelen otthagy, és berohan a vonatállomásra és eltűnik (a városból, az életemből), mert ez egy noir film, és ott kell hagynia drámai okok miatt, amiket nem ismerek, mert én meg csak az egyik színész vagyok.
Vagy lehet, hogy színdarab (vagy live), mert a felvétel után Inszéjn kérdezi, hogy nem baj-e, hogy mi ketten ezt a jelenetet játsszuk, én meg mondom, hogy nem, mert színész vagyok. Kincső meg viccesen megjegyzi, hogy dehát ez miért is kérdés, amikor úgyis együtt vagyunk, ketten válaszoljuk egyszerre, hogy nem, Kincső meglepetten és némiképp védekezően mondja, hogy nem nézett facebookot a napokban, mert külföldön volt, én meg mondom, hogy fél éve, a táborban szakítottunk, Inszéjnek már van nője is, mielőtt még tovább kombinálna.
Viccesek a párhuzamok, egyrészt szakítás után Drímőrrel szerepeltünk közös jelenetben (most nem emékszem, hogy a darabot is próbáltuk-e akkor, de a bábfilmes párbeszéd is pont ideillő), másrészt meg még egy-két hete is volt, aki rácsodálkozott a szakítás tényére.
Gondolom, mostanra fogyott el teljesen a változás mérete miatti eufória, és kezdek rájönni, hogy nem csak mint szeretőt veszítettük el egymást, hanem egy nagyon komoly barátságnak is csak a töredéke marad meg, mert egyikünk sem az a típus, aki nagyon rohanna a másik ember barátsága után. És ez szomorú, de nem tudok vele mit kezdeni, csak megpróbálhatok elfeledkezni róla.

And now for something completely different,
elblogoltam kib sok időt. és még mindig süt a nap.

Visszaolvastam 2008 decemberébe, akkor nekem nagyon rossz volt. Nagyon, nagyon. Értékelhetem, hogy idén nem, lekopoghatom, de lehet, hogy csak az erre fordítható kevés idő teszi, meg az, hogy lehet, hogy én is changeling vagyok, és érzelmekből ember-lenyomatokból táplálkozom. Pedig én azt hittem, hogy mage. Komolyan.

Igazából szeretem, ha rólam beszélnek az emberek, pláne, ha hallom is,ergo, ja, írjatok a stílusomban blogot, engem szórakoztatni fog, az biztos. Nekem kb az ideges Szozsi stílusra van jelenleg kreativitásom :

(
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
nem tudom, kinek hiszed magad, de jól állna neked egy tűzcsap.

postán voltam, emberek között, Drazsé meg nem, de azért belehányt a radiátorba.

)

A többiek túl sokat írnak. De majd. (Vagy nem :metametameta:)

a beszélgetés margójára

See the animal in his cage that you built
    Are you sure what side you're on?
    Better not look him too closely in the eye
    Are you sure what side of the glass you are on?
    See the safety of the life you have built
    Everything where it belongs
    Feel the hollowness inside of your heart
    And it's all
    Right where it belongs
    
    What if everything around you
    Isn't quite as it seems
    What if all the world you think you know
    Is an elaborate dream?
    And if you look at your reflection
    Is that all you want to be?
    What if you could look right through the cracks
    Would you find yourself—find yourself afraid to see?
    
    What if all the world's inside of your head
    Just creations of your own?
    Your devils and your gods all the living and the dead
    And you're really all alone
    You can live in this illusion
    You can choose to believe
    You keep looking but you can't find the woods
    While you’re hiding in the trees
    
    What if everything around you
    Isn't quite as it seems
    What if all the world you used to know
    Is an elaborate dream?
    And if you look at your reflection
    Is that all you want to be?
    What if you could look right through the cracks
    Would you find yourself—find yourself afraid to see?

Jóreggelt, ezen szép ősztavaszi hétfő reggelen.
Nem, tényleg szép.
A felhők a szürke és a sötétkék különböző árnyalataiban vetnek habot, az eső megerősíti mindenfelé a színeket, és nincs hideg.
(I breathe air)
Ez nem december, de majdnem tökéletes idő.

Furcsa, mennyire nem maradt magamra időm a hétvége folyamán - pénteken vérlepékéékkel geekültünk a gép előtt, szombatomat a Rouen krónika aktuális részevette el, főzéssel, készüléssel meséléssel, aztán jött a vasárnap, amikor azt hittem, hogy majd semmi dolgom nincs, és délután épp kezdtem belesüllyedni a téli álom-depresszió körökbe, amikor megérkezett az első JK, hogy ma akkor Buffy játék. Aztán a mesélő, feltelefonáltuk Brutit is, hogy akkor akár jöjjön ő is játszani, folytattuk a Sunnyale Misfits kalandjait, a végére befutott még egy játékos is, mindennyiunk meglepetésére.
Bármennyire is morcos voltam az elején amiatt, hogy nem hagynak csendben deppelni, igazából jó volt embereket tudni magam körül. Kényelmesebb, mint szembenézni önmagammal, ugye. Még a végén alkotnom kellett volna, vagy legalábbis takarítanom.

Minél tovább repülök, annál nagyobbat fog ütni a talaj, nem? De én így szoktam földet érni.

különben mi volt már, h nem működött egész délután a postolás bloggeren?

naugye.

megy ez. (get it done)

tldr

Szomorú szürreál a szerkesztőfelületen keresztbe a rózsaszín csík, úgyhogy most wordbe mérem  ki grafomániám ebédre szabott adagját.

Kéne mennem ebédelni, de utána megint dolgozni akarok. Vagy írni. Vagy valami.

Szóval tegnap az másik próbateremben voltunk a komplexumon belül, ez nekem otthonosabbnak tűnt, szőnyegek a padlón, melegebb fényű lámpa, csomó kanapé, és eleinte kifejezetten jól hallottam magamat. De a gitár hangjáról még én is meg tudtam állapítani, hogy rossz, és gerjedt a mikrofon, úgyhogy le kellett halkítani, és figyelni arra is, hogy milyen szöget zár be a többi hangfallal. Ettől függetlenül úgy érzem, nagyjából kezdem belőni a hangomat (a beéneklés gyalázatosan hiányzik, ha a nehezebbek egyikével kezdünk, akkor simán berekedek rögtön a próba elején). Dobosunk bevallotta, hogy igazából balkezes, azért nem tudja rendesen lejátszani az egyik számot, meg kéne cserélni pár dolgot a dobfelszerelésen. Óhe.

Most a rövidebb próbák jól esnek, tél van és hideg kint, és hamarabb fáradok én is. Meg a többiek is.

Aztán volt az a hely az éjszakában, ahova át kellett küzdenem magamat a fél városon, és mostmár tudományosan is bizonyítottam magam előtt, hogy változom – képes vagyok bekapcsolódni társalgásba meg ilyenek, nem csak ülök gótul, mint régebbi alkalmakkor.

És inspiráló társaság tudnak lenni ők is. Sőt. Az valahogy bíztató, amikor olyan emberekkel beszélhetek, akiknek már sikerült valami (adták ki írásukat, olyan munkájuk van, vagy van kilátásuk olyanra, ami úgy igazán értelmesnek tűnik, stb.). Ebben persze benne van az az 5-10 éves korkülönbség az emtétések meg köztük, nyilván, másik életciklus. És az gyönyörű, hogy ez látható, tapintható, érezhető.

Néha úgy éreztem, megszilárdul a levegő. Az alkohol, a fáradtság, meg az emberek, amikor rájövök, hogy formázni lehet a gondolatokat. A levegővel együtt.

Persze fáradok már ebben, ez a hét nagyon intenzív volt emberileg, és talán ezt mutatja a szobámban halmozódó ruha- és jelmezhalom. Rendetlenség. Ma este jönnek vérlepkéék, muszáj lesz rendet raknom.  Holnap mesélek(mesélekmesélekmesélek), el kellene kezdenem rápörgetni az agyamat, ne holnap pánikoljak (feleslegesen). Életre kell keltenem magamban a karaktereket, onnantól kezdve már menni fog.

Megyek enni.

--

Jó lenne, ha most ugyanúgy nem lenne semi munka, mint hosszú-hosszú heteken keresztül régebben. De van. És ez most zavar. De legalább nem tudok annyi tldr blogbejegyzést írni.

És havazik, ennek a tökéletessége könnyeket csal a szemembe. Vagy a tompa álmosság és a másnaposság lehellete (három bögre forraltbor, ez tényleg nem sok). Vagy a bármi.
Új lett a youtube is, ennek örülök, emrt mondjuk ez kicsit sűrűbb, és jelenleg nehezebben áttekinthető, mint a régi, de azt nagyon-nagyon nem szerettem.

Most dolgozom, és akkor majd jó lesz.

Az egyik előző írórenden beszégettünk arról, hogy kinek melyik érzékszerve fontos, vagy valami ilyesmi - ugyan a horoszkópom tegnap azt mondta, nagyon vizuális vagyok, a látványal meg a képekkel nagyon keveset tudok kezdeni. Szeretem nézni a dolgokat, hagyni, hogy átfolyjon a szememen keresztül belém minden, de nem tudom rendesen szűrni, értelmezni, akármi. A látvány szépségét szervi szinten érzem, nem agyilag. Ez a mindenkori dizájnpróbálkozásaimra is érvényes, csak zsigerileg tudok megállapítani szépségről/helyességről dolgokat, ami már eredményezett vicces vitákat (Cseréld ki, mert nem olvasható, pl így - Dehát ez rettenetes! - Miért? - Nem tudom, csak pánikolok a látványától! (!!!!4!4!!44!)- (Akkormért kérsz segítséget, ha jobban tudod?  - Mivan?)).

Namindegy, igazából azt szerettem volna leírni, hogy zeneileg valamivel képzettebbnek vélem magam, határozottabban tudom kategorizálni a szigeri megérzéseimet, és... ö... most elvesztem. 

Ja, igen. A zene és a hangok sokkal fontosabbak számomra, mint a látás mondjuk. Persze, a hangokat színekben látom, meg időnként tapintom és érzem őket. És leginkább az énekhang, ami. A hangszeres zene is jó, meg minden, de az énekelt hangok (akár szöveg nélkül), azok tudnak igazán elkapni. Vagy a zaj. Mmint, az a zaj, amit nem hangszerhez köt az agyam, nem kezdi dallam szinten összekötni a motívumokat, hanem a beérkező hangot érzi minden áttétel nélkül. Igen, a hegedű hanga is zaj, de azt úgy megtanultuk hallani, hogy a dallam sokkal erősebb, mint magának a hangnak a minősége. 

Szeretem a recsegést. Szeretem a pengő húr gyenge lefogásánál keletkező hangot, amikor épp csak hozzáérintem az ujjamat. Szeretem a kopogást (ő, a cipők kopogása aszfalton!). 

Viszont a bekapcsolt elektromos eszközök sípolását gyűlölöm. 

Köszönöm, hogy ezt elmondhattam. 

Ahogy olvasom a tökéletes trükköt, igényem lett leírni, hogyan nem lett belőlem bűvész, pedig minden tisztességes gyerekhez méltóan állandóan a bűvészbolt előtt csorgattam a nyálamat, volt bűvészdobozom is, meg egyszer hozzájutottam Rodolfó könyvéhez,amiből megtanultam kb három kártyatrükköt, és azóta is úgy tartom a kezemben a pénzérméket, ahogy ott olvastam.
Bár én igazából varázsló akartam lenni, nem bűvész. Nyilván itt borult az egész.

ÉS aztán végigfutott az agyamon, hogy mi az a dolog egyáltalán, amivel szinte mindig foglalkoztam (mindig gyakoroltam). Van egy ilyen - a történetek. A történetek felépítése és lejátszása agyban, lehetőleg belső nézőpontból. Valahol az író, a rendező és a színész hármasságánakközepén, mert magával az írással csak időnként foglalkozom, a szíészettel mostanában nem, pedig... a rendzéssel emg ritkán.
Hát ennyi. Valószínűleg jobban jártam volna olyan közösségekben, ahol végelthatatlan mesélésekre van szükség, mert a csak a fejemben létező filmekről és regényekről bárkinek bármikor nagyon szívesen és sokat tudtam beszélni. Nem, azt nem mondtam, h jól és élvezetesen :D
Szóval nem vagyok predesztinálva semmire. Tsá.