No.
Volt a péntek, előadás, vizsga este. Hiányzott már. Jelenleg épp a megfogalmazhatatlanság állapotában van az érzés. Mert ... nem olyan egyértelmű, hogy miért szeretem ezt csinálni, miért jó a színpadon, előadás előtt és után. Nem azért, mert annyire izgalmasak a darabok, nem azért mert új élmény, nem. Nem azért, mert lelkesítő a frusztráció, hogy hiába sokadik előadás, soha nem lesz biztosan meg, mindig teljes erővel kell próbálkozni, és reménykedni, hogy eltalálom a megfelelő agyi állapotot.
És nem is az, hogy akkora élmény lenne megalkotni szerepeim karakterét. Ezk nem azok a személyek, akik "lángra gyújtják" a fantáziámat. Legalábbis nem első látásra, nem ötödik átgondolásra.
Az előadás után persze a kedves bizottság lelépett, maj valamikor megkapjuk az értékelést, remélem.
Ja, tőlem tök felesleges kérdezni, h hogyan sikerült az előadás, mert
nem tudom. Én erre alkalmatlan vagyok, depressziósan jövök ki olyan előadásról, ami jó volt, és elégedetten a nem annyira sikerültekről.
Este utána végre Inszéjn meg én beültünk beszélgetni FemmeFatallal és Farkassal a szomszédba, később átértek Komáék is, kár, hogy addigra már mennünk kellett kb. Szükségem volt már rájuk.
Bármennyire szétbombázódott a kollektíva a társulatban, azért van egymásra igényünk. Vicces ez a klikkesedés ügy Tanárúrnál, nyilván vannak emberek, akikkel szívesebben töltöm a szabadidőmet, sőt, mi több, jobban élvezem a társaságukat - de ez nem befolyásolja a társulati munkába fektetett energiáimat. Túlbeszélve.
Szombat ugye meséltem, kíváncsi vagyok Vashölgy véleményére. Érdekes az, hogy másképp mesélek, mint mondjuk régebben - asszem inkább arról van szó, hogy mostanra vált olyan kidolgozottá a világ, hogy kötik a belső szabályai, és kevésbé igazítom a dramaturgia köré, mint eddig. Kezd a világ kevésbé díszletként szolgálni. Ez nyilván súrlódásokkal jár. Azt hiszem, a meséim nem arról szólnak, hogy a játékosok hogyan oldanak meg egy-egy nagyobb jelentőségű problémát (bár, amennyiben ügyesek, erről is szólhatnak), hanem, hogy hogyan
élik át és
élik túl azt a világot, amibe belekerültek. Mit kezdenek
magukkal. Én nem tartom olyan ijesztőnek a lehetőséget, hogy netán az amúgy futó eseményeket kikerülik, és nem mennek be az elkészített dungeonba. Időbe telik kidolgozni a sembejövő dolgokat, de attól még, hogy labirintus van, és falak vannak, amikről azt hinné az ember, hogy irányítanak valahova - nem feltétlenül. Vissza lehet fordulni, ki lehet menni a labirintusból. Vagy átmászni a falakon. Vagy menni a labirintusban tovább és tovább, és túlélni, és menedéket keresni, és megtalálni a személyre szóló értelmét a továbbhaladásnak. Nem a labirintus megoldása az érdekes. Az út.
Nem állítom,h ogy ninc kiút a labirintusból. De azt sem, hogy úgy terveztem a mesét, hogy kijussanak belőle. A lehetőség adott, de százalékos arányban olyan 70%. Mert azért alapvetően meg szeretném mutatni a labirintus közepét, de a 30% is reális lehetőség.
Így, visszatekintve, alapvetően minden mesém ilyesmiről szólt, csak az eddigi meséimben szerintem nem jutottak el addig a játékosaim, hogy rájöjjenek, hogy a világ alapvetően közömbös irántuk. Még akkor is, ha a dramaturg nem.
Vasárnap délelőtt próba volt. Hát igen.
Délután Prága Changeling, Karel alapvetően jól érezte magát, de sajna sok mindent nem csinált a lemesélt két nap alatt, mert most neki alapvetően jó.
készülök megint meetingre, ó igen.
